Éjszaka értékelést írni nagy szívás, különösen egy alternatív fesztiválról, amit már teljesen elfelejtettél. De azért van ilyen – két óra karate edzés és két üveg barna Amstel Bock Bier után kitűnően fog az ember agya, rajta. Kell az a 3500 Ft per flekk, kaviárra és lencsére. Félrészegen és holtfáradtan ugyanúgy érzem magam, mint Szegeden, a hatodik Thealter másszínházi feszten, ahol egy héten át naponta kiadtuk a nyolc oldalas Ex-stasis fanzint az aktuális előadásokról. Rémisztő rabszolgamunka volt. Közben nem fizettek útiköltséget, egy irodában aludtunk a padlón, nem kaptunk napi egyszeri étkezést, sem honoráriumot a cikkekért, fotókért, korrektúráért, tördelésért, törődésért és más fölöslegességekért, és még a programokra is csak nagy harc után tudtunk bejutni, örülhettünk, hogy élünk: „egy turista mit tehet – örülhet, hogy itt lehet”…

Most itt ülünk Pesten, a Kiskörúton, a Múzeum cukrászda teraszán, zajban és szmogban, habos kávét szürcsölve, én még egy képviselőfánkot is kihozattam, hiába, ezazélet. Agyalunk, három kritikus és a főszerk, mit lehetne összegezni, a színházról mint olyanról, az alternatívról mint olyanról, és ki ne felejtsük a fesztivált mint olyant. Mindenfajta elméletek fölmerülnek, bágyadtan igyekezzük kategorizálni az előadásokat: magyarok – világok, klasszikusok – kísérletezők, vidámak – borúsak, jók – rosszak, színház – performansz – zene, mifene – tudjazisten, sikertelenül. Kicsapódik végül a veleje: 1) az ítélkezés lehetetlensége, 2) a színház elhanyagolhatósága, 3) az alternatívság bizonytalansága. Nézünk, mint a páholyban. Nem jön a pincér, egyedül dolgozik, kiszolgál és fizettet, ha marad rá ideje, teljesen kivan, most például idegesen telefonál, káromkodni is szokott, ha úgy hozza a kedvetlensége. Én azután megunom és levadászom, kap 30 Ft borravalót, megvetően mosolyog. Elmenőben eszembe jut, milyen volt huszonévesen pincérkedni Angliában, a Clacton-on-Sea-i Butlin’s Campben, és kikristályosodik a tétel, amivel e dolgozatomat kezdhetném: „A vendégnél nincs utálatosabb állat.” Megfellebbezhetetlen igazság, totális triász: a nézőnél nincs utálatosabb vendég, a pódiumnál nincs utálatosabb korcsma, a színésznél nincs utálatosabb pincér.

Két óra kettő perc, közben megettem egy doboz Geisha Thunfish Stücke in Pflanzenölt, juhsajttal és paprikával, meg teljes őrlésű gabonából készült, némileg penészes barna kenyérrel. Ez frissíti az agyműködést, különösen, ha gyötör a kíváncsiság. Kutatom, keresem, mitől alternatív egy fesztivál, mi az alternatív? Mert ez érdekel, azon a közhelyen túl, hogy az, ami más. Mert vegyünk szemügyre két darab, teljesen egyforma alakú, súlyú, tömegű, keménységű, színű, szagú, ízű trappista sajtot, és mindezek ellenére tételezzük fel, hogy az egyik mégis más. De melyik? Amit igazi trappista szerzetes készített, amiben sajtkukac rág, vagy amit ellopott a holló? Más szempontok szükségeltetnek, valami „minden válasz ugyanott” okosság.

Rákattanok az internetre, azt írják, hogy alternatív a ’90-es évek ellenkultúrája. Többnyire nincs benne semmi ellenzéki. Valaha, a ’70-80-as években a punkhullám végével, azt a fajta zenei trendet hívták így, amit elsősorban a főiskolai rádiók terjesztettek. Kulturális jelentése azonban már ekkor is volt: a hippi mozgalmak idején az ellenkultúrához tartozó sajtó így írt le minden olyan életstílust, ami kilógott a megszokott keretek közül. Ahogy az éjszakai rádiók rocksztárjai, a R.E.M. vagy a U2 feljutott a hivatalos toplisták élére, az alternatív jelzőt új, nyersebb együttesek örökölték. A Nirvana ’91-92-es berobbanása azonban megváltoztatta az öröklődés rendjét, és az alternatív legalább annyira közismert lett, mint a hiphop vagy a metál. A lemezcégek gyorsan átvették a brand-new irányzatot, a LOLLAPALOOZA-fesztiválok kanonizálták, a reklámszakemberek pedig hamarosan mindent ezzel a szóval hirdettek, amit a fiatal vásárlóközönség nyakába akartak varrni. A kifejezés bekerült a köztudatba, a tömegkultúra ellenzéke pedig a tömegkultúra része lett. Kár volt, kár volt ennyire törekedni, ennyiért. Egyrészt unalmas, másrészt ciki, harmadrészt nincs szetiszfeksön…

Forgatom a kezemben ezt a Micro Ceramic Museum 0,5 mm (Black) Pent, fikazöld múmia van rajta, ha forgatod, végtelen fikazöld múmiának látszik. Aha! Ha írsz vele, kéket (Blue) fog – a fekete toll. Kicsi logikai bukfenccel leszögezhetjük, minden alternatív alkotás alapja: a ROTÁCIÓ. Ami szakadatlanul önmaga körül forgatja a világot, az mindig más (színű). Kazimir Malevics szuprematista festménye, a Fekete négyzet fehér alapon (1915) minden színű és minden sebességű: az ideális létezés eljövendő távlatát idézi. A nagyon reális Világ érzete után a nagyon funkciónélküli Művészet érzetét, amit nem befolyásolnak sem a látszatok, sem gyakorlati szempontok. A Fekete négyzet az első az elsődleges, önmagukban valóságos, nem tükröző jellegű művek között, és mint ilyen, zérópont. Archimédeszi pont, amin elfordul az emberi pszichében rejtőző alter ego, és a kozmoszban rejtőző fekete lyuk világa is.

E végtelen mozgás nyugalmi állapotot hoz létre, a tér/időben vibráló artefaktum anyagtalan testét, amely a lehetséges jövőben materializálódik. Leonardo négykarú, négylábú embere (Vitruvius-tanulmány, 1490 körül), „a test arányai” magában hordozza ezt a KOZMIKUSSÁGot, ezt az egyszerre-mindenhol-létezést. 1977-ben indították útjára, idegen civilizációk felkutatására és informálására a Voyager-1 űrszondát, aminek rakterében aranyozott rézlemezre vésve a fajunkról készült fotók és hangfelvételek, Bach, Shankar és Bartók zenéje, a Barbie baba és Conan posztere mellett kilőtték az űrbe az első homo alternativus, a reneszánsz ember képét is.

„A tartományban, ahol nem uralkodik az Idő és a Tér”, dől el a Jövő. Marcel Duchamp nyolcszemű ablaka (Fresh Widow, 1920), ahol a „friss özvegy” a falból kiemelt ablak előtt áll és a beláthatatlanba néz. Valójában, nincs ott senki, csak a zöld-fekete nyílászáró kortalansága és lehetőség egy optikai lehetetlenségre. Vak ki-látás. Duchamp mint Rrose Sélavy „hölgyművész” franciaablaka a fiatalon megözvegyült és valószínűleg szép asszonyoknak emel szobrot. Az ablaküvegek helyén bőr van, amire az „Alaposan megkefélendő minden nap” mondatot írta rá. Ők még szülhetnek, továbbvihetik az élet végességét. A francia népnyelv a guillotine-t nevezte özvegynek, „aki” társára vár, és nászuk a halálban teljesül. Ez a harmadik követelmény: VÉLETLEN PILLANTÁS A JÖVŐBE.

Azután a bécsi akcionista Hermann Nitsch, nyakig a belekben. Orgia Misztérium Színháza (1957/1998) és a hatnapos játékok a „kereszténység hagyományainak eredetével és értelmezéseivel” foglalkoznak. Vegyíti a rítus, az ünnep pogány fogalmait; katolikus nyelvet használ; szereplőinek eksztázist és átélést biztosít, nézőinek pedig az érzéki minden eddiginél erősebb jelenlétét. A vér, a belsőségek épp úgy részei, mint a kereszt, a fehér ruha, vagy a meztelen emberi test. Szilárd vázú akció. Döbbenet, precizitás. Kimondhatatlan rettenetek és kimondhatatlan áhítatok. Vér és arany, mint Adynál. A SZERTARTÁS.

Nézem a „kegyetlen színház” teoretikusa, az őrült Antonin Artaud viaszceruza-rajzát: foszlott, kockás papíron ákombákomok és irkafirkák: 11 kereszt, 5 Dávid-csillag, 5 lyuk, a többi értelmezhetetlen. Varázslat Leon Fouksért, 1939. május 8. Nem értem pontosan. Legszívesebben felnagyíttatnám 24 négyzetméteresre, és a szobám mennyezetére szögezném. Durva planéta ez, nem lehet itt csak úgy viaszceruzával rajzolgatni. „…úgy rajzol, mint a másoló, aki pauszt vagy zsírpapírt tesz a lemásolandó kép elé, s az átlátszó felületre rámásolja, ráköveti az alsó (itt: belső) vonalakat. A kép, amit rajzol, benne teljesen kész, katatón mozdulatlanságban áll, kirajzolásra vár, így szabadulhat meg tőle a rajzoló…” (Juszuf, 1997) Ez a megszabadulás – a KARIZMA rettenthetetlen tevékenysége.

Öten vannak, mint a félkezű rabló ujjai, mint a négy evangélista, három testőr, két jin-jang, egy az Isten. Ha rotálod a kozmikusságot, véletlen pillantást vethetsz a jövőbe, és felcsillan a szertartás karizmája. Ha kozmikus pillantást vetsz a vélhető jövőbe, a szertartás karizmatikus rotációba kezd. Ha vétlen pillantást vetsz a jövőbe, a szertartás karizmája rotálja a kozmikusságot. Ha a szertartás karizmatikus rotációja eléri a kozmikusságot, pillantást vethetsz a véletlen jövőbe. Ha létrejön a karizma kozmikus rotációja, a jövőbe pillantás véletlen szertartássá válik. – Ilyen egyszerű ez, kérem.

KLIKKELJ A KERESZTRE! Nirvana: Smells Like Teen Spirit (1991)