Szokatlan és szűk keresztmetszetű közönséget szólít meg a Nyugat + Zombik: a Nyugat művészete és a zombizsáner eleve a műfaji paletta két szélsőértéke, ráadásul itt e kettő a szubkulturális (és itthon nem is túl mélyen beágyazott) képregényformában találkozik. Ugyanakkor érdemes nyitottan közelíteni a műhöz, hiszen ha már a három komponens egyike felkelti az érdeklődésünket, akkor a másik kettőt is közelebb hozza a Nyugat + Zombik – Csepella ugyanis értő módon, de a be nem avatottak számára is követhetően bánik műve mindhárom jellegzetes összetevőjével. Aki pedig eleve szentségtörésnek értékeli a nyugatosok és a zombik találkozását, ne felejtse: ha akadt olyan irodalmi kör, amelynek lételeme volt humor és a játékosság, az éppen a Nyugat; erre a képregény is sokszor rámutat.

A Nyugat + Zombikhoz hasonló „high concept” művek sikere azon múlik, hogy a fergeteges alapötletet hogyan tudják kibontani, azaz sikerül-e épkézláb történetet kerekíteni az egy mondatban összegezhető magból. Jelen esetben a New York Kávéház vendégei vérszomjas zombikká alakulnak, és a maroknyi irodalmáron múlik, hogy sikerül-e legyőzniük a teljes hatalomátvételre készülő sereget. Csepella képregényét illetően a legnagyobb kérdés az volt, hogy képes-e a Nyugat közismert figuráit kimozdítani a magasművészet köreiből, és szuperhősökké alakítva (bizonyos szempontból azok is voltak), de a jellegzetességeiket megtartva ebben a szokatlan közegben mozgatni őket – néhány régóta ismert képregénykocka helyett egy egész köteten keresztül. Nos, a rizikós kísérlet tökéletesen sikerült: a Nyugat + Zombik leginkább működőképes vonulata éppen ez.

A képregény számtalan utalást rejt Kosztolányi, Karinthy, Babits, Ady, Móricz, Csáth Géza és társaik életére vonatkozóan, miközben idézetek és parafrázisok tengere tanúskodik a művészetük mély ismeretéről (például a kritika címéül választott Így irtok én). Eközben viszont mindannyian hús-vér, szerethető karakterek, akik az irodalomkönyvek lapjairól lelépve megelevenednek, és egy alternatív, de mégis ismerős valóságban eszeveszett kalandokat élnek át. A szerző éleslátóan használja mindannyiuk köztudatban élő perszónáját: itt Kosztolányi disszociatív személyiségzavarral küzd, akinek vakmerő és lezser alteregója Esti Kornél; megismerjük Móricz „autentikus” történeteinek forrását és írói módszerét; Babits a „főnök”, Tóth Árpád beceneve pedig egyszerűen Kölyök. A Nyugat + Zombik egyszerre szárnyaló fantáziájú és irodalomtörténetileg hűséges mű – Csepella képes elhitetni, hogy mindez akár meg is történhetett volna. Bár a saját bevallása szerint a szerző szándéka nem ez volt, a Nyugat + Zombik „kis színesként” akár a gimnáziumi tananyag része is lehet, hiszen pontosan jellemzi, ugyanakkor közelebb hozza a távolról csodált nagyságokat az olvasóhoz.

Habár a klasszikus irodalmi hagyományok és a zombiműfaj összeházasítása forradalmi ötletnek tűnik, nem Csepella Olivér az első, aki erre kísérletet tett. Seth Grahame-Smith 2009-es Büszkeség és balítélet meg a zombik című kötete Jane Austen szelíd világát vonta az élőhalottak ostroma alá – a könyvből filmadaptáció is készült, ugyanakkor a közvélekedés szerint Grahame-Smith művének alapötlete jobb, mint a kivitelezése. Csepella sikeresebben integrálja a zombikat a történetébe, bár tény, hogy a megalkotott világ szabályrendszere és törvényszerűségei homályban maradnak – az világos, hogy a Nyugat + Zombik a vudu hit zombielképzelését használja, a zombikkal kapcsolatos „technikai” részletek viszont kidolgozatlanok. Kérdés persze, hogy mennyiben várjuk el egy tisztán szórakoztató szándékú, humoros műtől az efféle megalapozottságot.

Az mindenesetre a Nyugat + Zombik javára válik, hogy épít a zombizsáner hagyományaira: az élőhalottak jelenléte a popkultúrában George A. Romero 1968-as Az élőhalottak éjszakája című horrorfilmjével kezdődött, az azóta eltelt ötven évben pedig számtalan ismerős panelt termelt ki a műfaj. Így az olyan belsős poénként értékelhető mondatok és fordulatok, mint a „kettéválunk”, vagy „önök hívtak orvost?” remekül működnek. A műfaji klisék mellett Csepella számtalan egyéb tömegkulturális referenciát is játékba hoz: jellemző, hogy kapunk utalást A Gyűrűk Urára, a Harry Potterre, a Star Warsra és a Szellemirtókra is, azaz csupa olyan alapműre, amely az Y generáció számára (amelybe a szerző is tartozik) tudatformáló jelentőségű volt. Emellett a Nyugat + Zombik világossá teszi a saját pozícióját is a kultúrtörténetben: a szövegen belül is több posztmodern kiszólást találunk, a fejezeteket elválasztó oldalak pedig egész kis kincsestárat rejtenek: itt Csepella zenéket ajánl az olvasó figyelmébe, illetve a megértést segítő, színes információmorzsákat oszt meg – azaz a Nyugat + Zombik tulajdonképpen interaktív mű, amely az olvasó aktív közreműködésére is alapoz, miközben a teljeskörű szórakoztatását tűzi ki célul.

Meglepő módon éppen a történet választott közlési formája, azaz a képregény a legkevésbé működőképes összetevője a Nyugat + Zombiknak. A kevés beszéd és a vázlatos rajzok miatt néha követhetetlenek az akciójelenetek (amelyek pedig jelentős hányadát teszik ki a kötetnek). Elismerem, nem vagyok tapasztalt képregényfogyasztó, és bizonyára ez is nehezebbé tette a befogadást, ugyanakkor első olvasásra több kulcsfontosságú momentum felett átsiklottam – Karinthy megsebesülését például másodszorra is alig vettem észre. A grafikus végzettségű Csepella nyilván a kifinomultabb vizuális látásmódú olvasókra szabta a képregényét, a kevésbé rutinosak számára viszont több ponton igencsak kuszának tűnhet és nehezen állhat össze a Nyugat + Zombik. Ugyanakkor akár pozitívumként is értékelhető, hogy emiatt a kötet többször is olvasható: újabb és újabb rejtett utalások, finomságok felfedezésére hívogat.

A Nyugat + Zombik mindenekelőtt szórakoztató mű, de például Kosztolányi és Karinthy barátsága néhány szívszorító pillanatot is tartogat, a folyamatosan jelenlévő humor mellett pedig egy komolyabb, aktuális rétege is van. Ez maga a történet alapkonfliktusa, azaz a zombitámadás oka. Csepella a keleti-nyugati, régi és új hagyományok követésének kérdését szövi bele az ősmagyar táltos és a modernista írók küzdelmébe – ugyanakkor a üzenet éppen a történet kulcsfigurája, a határhelyzetben lévő Ady Endre miatt kerüli el a didakszis csapdáját. A Nyugat + Zombik végeredményben a kulturális sokszínűséget élteti, a tradíció és a megújulás integrációját szorgalmazza, ez pedig üdítő végkicsengést ad a kétszáz oldalnyi eszelős zombigyilkolásnak.