Az átlag magyar énekes nem jut el az együtt-zenélés ilyen fokára, sosem tapasztalja meg, milyen az, örömmel figyelni és reagálni egymásra, ugyanabban a zenében azonos részt vállalni. (Tolsztoj Kreutzer szonáta című elbeszélésében a férj egyenesen öl féltékenységében a harmónia ilyen típusú jelenléte miatt.) A Singer street jó működésének megértéséhez tudni kell, hogy az  itthoni zenei élet hiánycikke a piac, ami a professzionális működésű, minőségű vokális kultúrát táplálná. Fontos probléma, hogy itthon a vokális szó mitől vált hamis ikonná igazi létező történelem nélkül. Jó lenne továbbá, ha egyre többen megismernék azt az általános művészi légkört, azt a terhelt strukturális és egzisztenciális helyzetet, amiben ma egy magyar énekes él. Lényeges volna minden itthoni zenésznek pontosan ismerni, hogyan kéne működnie a vokális művészetnek. Én ezen a koncerten hallottam, hogyan kéne.

Ami igazán letaglózott az előadásukban, az a könnyedség és az összjáték, mert ez a kettő általában hiánycikk. Az pedig, hogy van négy olyan énekes, akik tudják, hogy milyen akkordban vesznek részt, és megfelelően intelligensek ahhoz, hogy az akkordokban betöltött szerepük szerint viselkedjenek a zenében, az egészen kivételes dolog, rég láttam ilyet!

A fülünkbe beleégett a mondat, hogy énekeljen mindenki, mert mindenki tud! Helyesbítenék, mert ez egy szakma: énekeljen mindenki, mert énekelni jó! Aki komolyabban foglalkozna vele, olvasson kottát, legyen otthon a zeneelméletben, mert a szép hangszín, a jó hangképzés ma már kevés. Magyarországon a zenei felsőoktatási intézmények megfelelő mennyiségben és minőségben kizárólag elmélet szakos hallgatóknak oktatják a kamaraéneklést. Aki énekesként végez, nem részesül ezekben, tehát nem olvas kottát (megtanulja a technikát és szerepeket hallás után), ami, valljuk be, vicces. Szerencsére egy határral odébb ez alapvetés, s természetesen a szép hang szintén. Ami ezeken felül van: az egyediség, a zeneiség, művészi hozzáállás az, ami számít, vagy számítania kéne Kodály Landben is. Jazzénekesek közt picit más a helyzet. Ők a tanulmányaik alatt megszerzik a kellő elméleti tudást, és ez így van rendjén. De klasszikus alapok nélkül az is kevés.

Amit ezen a koncerten láttam és hallottam, az mindezek üdítő ötvözete volt. Fehér Gábor, ex Cotton Club singer, aki az átiratok egy részét készíti, Fehér András operarendező fia. Adrienn, a húga karvezetést végzett zenés színész, Bartus Patrícia szintén zenés darabokban játszó fantasztikus hangú színésznő, Czutor Ignác pedig klarinétos, szaxofonos énekes. Mind a négyen olyan színpadi és zenei tudás birtokosai, ami igenis irigylésre méltó.

Ha tehetitek, március 5-én legyetek ott Ti is a következő BJC-s koncertjükön! 

Addig is a Hayd’N’Seek című lemezükről itt, http://singerstreet.com hallgassátok meg a But who may abide-ot, a Handel Messiás egyik alt áriájából készített átiratukat!