Azok számára, akiknek még ismeretlen ez a 2015-ben indult széria, röviden annyit érdemes tudni: a kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy évről-évre egy-egy újabb filmes műfajt mutatnak be közérthető, könnyen emészthető tanulmányok formájában. Az első könyv az újságírószerep változásáról szólt, míg az azt követő a horror, a legutóbbi pedig a sci-fi műfaját boncolgatta. Az ötlet elsőre talán nem hangzik különösebben innovatívnak, de, ha szemeinket egy pillanatra a műfaji film hazai szakirodalmára fordítjuk, azon nyomban kitűnik, hogy mennyire elhanyagolt ez a témakör.

A hazai filmelmélet hosszú évtizedekig majdhogynem elzárkózott a műfaji filmek komolyabb vizsgálatától, minek okán hasonló kaliberű és stílusú munkák nem igazán készülhettek el. Természetesen itthon is akadtak tisztelői a zsánerfilmeknek. Király Jenő munkássága, kiváltképp A film szimbolikája című enciklopédikus jellegű könyvsorozata nemzetközi szinten is könnyűszerrel megállná a helyét, de akadémikus nyelvezete, illetve elrettentő terjedelme révén (hogy az alacsony példányszámról már ne is beszéljünk) csak egy szűkre szabott réteget képes megszólítani, szélesebb közönséget nem. Remek hír tehát, hogy jelen sorozat már a negyedik köteténél jár, s minden egyes darabjával egy-egy adósságát törleszti a magyar nyelvű és szélesebb réteget megcélzó(!) filmes szakirodalomnak.

Az imént kifejtett jelenség egyszerre áldás és átok a kötet alkotói számára. Áldás, mivel a szerzők kvázi elsőként és egyedüliként szólíthatják meg a publikumot hiánypótló írásaikkal, és átok, mivel a hazai műfaji filmes hagyományok extrémen szűkre szabott kínálata meglehetősen becsatornázza az írók témáit. Az éppen aktuális kötetben ugyanis arra kell törekedni, hogy minél jobban le legyen fedve az adott téma, ugyanakkor az egyedi gondolatmenetek és aspektusok beágyazása legalább ennyire fontos. Két-háromszáz oldalban ez nem kis kihívás, s ez a felemás helyzet bizony Az akciófilm című köteten is tetten érhető.

James Cameron: Terminátor – A halálosztó

Ami a sorozat rendszeres olvasóinak azonnal feltűnhet a könyv kézbevétele során, az a kötet karcsúsága. Az akciófilm ugyanis a korábbi, nem túl vaskos kötetekhez képest is meglehetősen vékonyra sikeredett (a tényleges oldalszám legfeljebb 260 oldal). A horrorfilm című könyvhöz képest 50 oldallal rövidebb, ami első blikkre nem tűnik nagy érvágásnak, de a könyv méreteit tekintve ez két közepes méretű tanulmány hosszának felel meg. Érdemes tehát úgy nekiállni, hogy a kötet vállaltan a teljesség igénye nélkül készült, akkor talán kisebb lesz a csalódás, amiért számos érdekes téma és film kimaradt a fejtegetésekből. A csekély felhozatalt ellensúlyozandó a szerzők finoman belengették egy folytatás lehetőségét, melyben a kétségtelenül alulreprezentált ázsiai akciófilmes hagyományokra is részletesebben kitérnének. Ha ez megvalósulna, azzal még rengeteget lehetne javítani jelen kötet megítélésén is.

Sokkal fájóbb probléma az, hogy a relatíve kevés tartalmat a gyakori önismétlések, redundáns gondolatmenetek még feltűnőbbé teszik. A tanulmányok között több ízben fedezhetünk fel átfedést, ismétlődő okfejtést, ami részben szerkesztői hibának, azonban részben az akciófilm műfaji sajátosságainak is betudható. A zsánerben ugyanis – miként azt Huber Zoltán is kifejti – egyértelműen az amerikai hőstípus a mintaadó, az európai és a tengerentúli filmtermés így nagy arányú hasonlóságokat mutat egymással, mind a formai, mind a tematikus konvenciók, s nem utolsósorban a hőskép terén. Az ismétlődő konzekvenciákkal ily módon akár meg is barátkozhatunk, az elírásokkal, pontatlan jelzőkkel és fogalmi zavarokkal azonban kevésbé. A második fejezetben például rendszeresen keverik össze a modernizmus fogalmát a modernitáséval, mely nem csak zavaró, de sokak számára teljesen megtévesztő is lehet.

John McTiernan: Drágán add az életed

Az imént felvázolt malőrök mellett szerencsére számos pozitívummal is találkozhatunk. A korábban megjelent kötetekhez hasonlóan jelen mű is törekszik a műfaji szabályok és jelenségek egzakt és széleskörű bemutatására, s ezt a célját teljesíti is. A társadalomtörténeti hátteret ismét Kárpáti György vázolja fel, míg a zsáner alapvető konvencióit, tematikus definícióját Farkas Viktor tanulmánya taglalja. Ennek kapcsán talán az is kijelenthető, hogy a műfaj lényegét és annak változatait meggyőzőbben sikerült megragadni, mint az előző kötetben vizsgált, az egyéni szerzői megközelítéseknek jobban kedvező, és éppen ezért nehezebben kategorizálható sci-fi zsáner esetében.

A könyv egyik, ha nem a legkiemelkedőbb írása a fentebb már említett Huber Zoltán nevéhez köthető, aki egy izgalmas tanulmányban vizsgálja az amerikai akcióhős történeti hátterét és koronként változó karakterjegyeit. Munkájából megtudhatjuk, hogy a huszadik század USA-jának történelmi sarkpontjai (hidegháború, polgárjogi mozgalmak, vietnami háború stb.) miként transzformálták át újra és újra a mozik héroszait. Huber mindemellett a westernek és akciófilmek hősei közti analógiákat is felfedi, s sikeresen érvel amellett is, hogy az akciófilmes zsáner mintaadó figurája egyértelműen Hollywoodból eredeztethető. Orosdy Dániel érdekes okfejtéseken keresztül követi végig az akciófilmek és vígjátékok határmezsgyéjén mozgó „buddy cop” filmek kialakulásának és változatainak útját. Baski Sándor írása szintén élvezetes és hasznos olvasmánynak bizonyul, még azzal együtt is, hogy bizonyos állítások (pl. McClane szerepe az amerikai akcióhős képének átformálásában) már több alkalommal is elhangoztak a korábbi tanulmányokban.

Kárpáti György akciófilmes franchise-okról szóló tanulmánya kicsit kilóg a sorból, ugyanis lényeges állítást nem fogalmaz meg, pusztán felsorolásszerűen, többnyire a bevétel függvényében járja végig az akciószériákat James Bondtól a Halálos iramban-filmekig. Schreiber András európai akciófilmekkel foglalkozó rövid, de velős tanulmánya, illetve Szalóki László hongkongi akciófilmeket vizsgáló írása már inkább a jól eltalált munkák közé sorolható. Schreiber a tanulmányában azt a kérdést vizsgálja, hogy vajon létezik-e jellegzetes, autentikus európai akciófilm, míg Szalóki a hongkongi akciófilmek nemzetközi szcénára gyakorolt hatását mutatja be. Mindkettő írás rettentő érdekes problémát boncolgat, éppen ezért jó lett volna kicsit többet olvasni róluk.

George Miller: Mad Max – A harag útja

A kötetet a megszokott tendenciához híven ismét interjúkkal (ez esetben kettővel) zárják. Barát Kornélia András Ferenccel beszélgetett a Dögkeselyű gyártási hátteréről, s habár az akciófilmekről való diskurzushoz sokat nem tesz hozzá ez az interjú, mégis érdemes a figyelemre, mivel a film forgatásáról számos érdekes információt szerezhetünk. Az Andy Vajnával készült interjú valószínűleg csak azért nem tartogat sok meglepetést, mivel a kötet végére került, s a beszélgetés során elhangzott filmekről (Terminátor, Rambo, Drágán add az életed), illetve témákról (a nyolcvanas évek amerikai akcióhőse) már számtalanszor esett szó a korábbi tanulmányokban.

Összességében elmondható, hogy az írások minősége kevésbé hullámzó, mint a korábbi köteteknél, s többségük abszolút olvasmányosra sikeredett, így a könyv pillanatok alatt kipörgethető. A sorozat legújabb tagja minden hibája ellenére is bőven ajánlható, hiszen ismét egy olyan műfajt igyekszik árnyaltabban bemutatni és megkedveltetni, melyről magyar nyelven (és nyomtatott formában) aligha tájékozódhatott a közönség. Minden bizonnyal ennek a szimpatikus felfogásnak köszönhető az is, hogy a Filmanatómia sorozat sikeressé vált az olvasók körében, így a szerzők már nem csak az éppen soron következő témákra, de a jövőre is tudnak tervezni. A vígjáték műfaját bemutató tanulmánykötet megjelenése már biztosnak vehető, sőt, a könyvbemutatón az azt követő kötet témájáról is lehetett szavazni, így pár évig még biztosan számíthatunk a Filmanatómia sorozat újabb jövevényeire.

Az akciófilm

Válogatott tanulmányok

Kárpáti György – Schreiber András (szerk.)

KMH Print Kft., Budapest, 2017

299 oldal 

ISBN: 9789631298833

(Borítókép: Renny Harlyn: Cliffhanger – Függő játszma)