PRAE.HU: Rengeteg veled készült interjút lehet olvasni az interneten illetve a nyomtatott sajtóban, mégis hiányérzetem van: olyan, mintha mindenkinek ugyanaz a négy-öt téma jutna eszébe veled kapcsolatban, ugyanazok a kérdések, és egy idő után a válaszok is ismétlődnek.

Igen, ez igaz, lassan már mindenre megvannak a válaszaim - ugyanazokra a kérdésekre egy idő után már nehéz változatos formában válaszolni, mindig van egy karakterszám-megkötés, én pedig egyébként is nehezen hangolódom rá az interjú szituációkra, nem vagyok igazán bőbeszédű.

PRAE.HU: Az első, ami mindenhol felmerül veled kapcsolatban: az olasz felmenőid.

Négy-öt évvel ezelőtt egy interjúban, amikor valaki közvetlen kapcsolatot keresett köztem és a latin zene között, megemlítettem, hogy “sajnos” maximum egy olasz származású nagymamával büszkélkedhetem, ez minden – természetesen ez számomra is egy izgalmas családi szál, de alapvetően a bossa nova zenével, vagy a zenei érdeklődésemmel nem áll közvetlen kapcsolatban. Mindenesetre élvezettel kérdeznek rá újra és újra, de tulajdonképpen sok újat itt se fogok tudni mondani. 

PRAE.HU:  Tehát nem legenda vagy PR-fogás.

Nem, egyáltalán nem. A dédanyám, Irene Maestro Triesztből érkezett Magyarországra, de soha nem tanult meg magyarul. Sok rokonom még most is Triesztben él, velük azonban én nem találkoztam, talán csak egyszer, kislánykoromban. Otthon régebben az olaszságunk rendszeresen szóba került, nagymamám sokszor mutatta a családi albumot olaszországi rokonaink fényképeivel. 

PRAE.HU:  Portugálul énekelsz brazil bossa novát, néha angolul jazz örökzöldeket, illetve legutóbbi lemezeden egy francia dal is található - olaszul azonban még nem hallottalak, sőt azt sem állítanám, hogy bármilyen olasz zenei hatás érezhető volna a lemezeiden.

Van egy olasz dalunk egyébként, de már nem tartjuk műsoron. Mint fentebb már céloztam rá, soha nem volt ilyen jellegű zenei identitásom, sőt brazil zenei identitásom sincs. Sokat hallgattam autentikus bossa novát és szerettem volna megtanulni ezeket a szuper dalokat, ennek a rajongásnak volt egy lenyomata a Vocé é eu című első lemezünk az első zenekarunkkal. Nagyon megnyugtató, derűs zene a brazil bossa nova, a szövegekben azonban gyakori a melankólia. Ezzel az együttállással nagyon tudok azonosulni.

PRAE.HU: Elmesélnéd újra a londoni történetet a “nagy találkozásról”?

Tizennégy éves koromban a szüleim kiküldtek Londonba, nyelvet tanulni - én ekkor fotóművésznek készültem. A Portobello Roadon találtam jó témákat, ott kóboroltam, így akadtam rá teljesen véletlenül egy színes kazettasorozatra – először a színek tetszettek meg nagyon, illetve a kazetta, mint tárgy - Bossa Novas 1-3. Betettem a walkmanembe, a következő héten pedig újra mentem még két sorozatért. Bossa nova rajongó lettem, közben bölcsészkarra jelentkeztem, illetve underground vonalon, improvizatív rock zenét játszottunk a barátaimmal.

PRAE.HU: Ez volt a Rakéta, ugye?

Igen. Később lettünk Rakéta, Jabba volt eredetileg, ilyen névvel a Fiatal Művészek Klubjában is felléptünk a záróbulin, ez volt az első fellépésünk, gimnazisták voltunk. A dalaink közül erős emlék a Come on baby, give me the Cola és a Sweet chocolate rabbit. Ez volt a mi lázadásunk, házibulikban játszottunk. Közben vívóversenyző voltam, aztán mindez lassan abbamaradt, a bölcsészkar után jöttek a gyerekek – így fontosabb dolgom lett, mint a zene vagy a sport. Gyereknevelés közben igyekeztem képezni magam sok más területen, amire időm adódott. A második kislányom megszületése előtt például alternatív mozgás- és masszázsterapeuta szakképesítést és természetgyógyász szakképesítést is szereztem, de tanultam fülakupunktúrát és reflexológiát is.

PRAE.HU: És a képzőművészeti tanulmányok?

Említettem már a fotózást – ehhez most kezdek igazán visszatérni, épp egy kis fotólaboron dolgozom a lakásunk egyik helységében – egyébként szobrász szakra is jártam egy kis ideig a Thébába, de amikor felvettek ez egyetemre, nem akartam folytatni, most viszont újra nyakig benne vagyok.

PRAE.HU: De a bölcsészkar, a szobrászkodás, a fotózás és a természetgyógyászat felett mégis a Londonban begyűjtött színes bossa nova kazetták “győzedelmeskedtek”.

Illetve Winand Gábor, Gadó Gábor, Bacsó Kristóf és Barcza-Horváth József Different Garden című lemeze. Nagy megtiszteltetés volt, hogy Winand Gáborhoz járhattam az Etűd Zeneiskolába – később konzervatórium lett, ahol prozódiát is taníthattam, így többet tudtam bent lenni, egyszerre dolgozni és tanulni is. Ekkor már harmincéves voltam, két gyerekkel és két diplomával, nagy volt a kihívás, de nagyon jól éreztem magam abban a konzis közegben. 

PRAE.HU: Kik voltak az első zenésztársaid? Mikor derült ki számodra, hogy ez már nem pusztán egy hobbi, hanem zenei pálya?

A konzi idején ismerkedtem meg Tóth Mátyás gitárossal, akivel öt évig zenéltem együtt, először nagy meglepetés volt nekem, hogy a Fringe Fesztiválon kaptunk egy különdíjat a bossa nova műsorunkért. Imádtam bossa nova dalokat énekelni, de nem gondoltam volna, hogy amit én ennyire szeretek, az másnak is valamiféle értéket képviselhet – megelégedtem volna annyival, hogy ez nekem egy hobbi, amiben nagyon jól érzem magam és ennyi. Így visszagondolva nagyon megtisztelő, hogy ebből létrejöhetett egy komolyabb dolog, lemezekkel és koncertekkel.

PRAE.HU: Biztos sokan kíváncsiak rá, hogy mi a titkod: két gyerekkel hogyan lehet bírni ezt a pályát, a karrierépítést és a tanulást?

Nincs titkom. Fontos számomra a szülői háttér és az a határtalan szülői türelem. Egészen biztos, hogy az élsportban szerzett tapasztalatok, a küzdeni tudás, a versenyszellem és az alázat megtanítottak arra, hogy megéri belevágni, nem szabad feladni. Szeretnék olyan értékeket létrehozni, amelyek másoknak is örömet okozhatnak.

PRAE.HU: Milyen hatással van rád a siker? Számos visszajelzést kaptál már: közönségdíjak, az amerikai szakmai díj az Independent Music Awardson, koncertmeghívások, interjúk és magazin-megjelenések. Mit jelentenek ezek számodra? 

Nem tudatosan építettem a karrieremet, egyik siker után jött a másik, én pedig nem is gondolkodtam, hogy ez milyen következményekkel járhat számomra, mit kellene tennem, mit nem. Nagyon egyszerűen éltem meg a televíziós és médiamegjelenéseket: olyan zenét játszottunk, amilyet szerettünk, és ennek sikere volt.

PRAE.HU: Bossa nova énekesnőként ismert meg az ország – a jazz műfajában, énekesnőként mindenképp különleges dolog ez a fajta ismertség itthon. A jazznek Magyarországon nem túl nagy a rajongótábora, te azonban képes vagy dupla teltházas koncertet adni a Budapest Jazz Clubban. Milyen megítélése van a sikerednek a szakma berkein belül? Hogyan tudsz jazzénekesnőként ily módon érvényesülni a magyar zenei életben?

Nem tudom, szoktam izgulni, hogy hányan jönnek el a koncertekre, de valahogy mindig jól sikerülnek ezek az esték. Egyébként, ha a mindennapokban megkérdezik, hogy mi a foglalkozásom, általában azt mondom, hogy énekesnő vagyok, de jazz zenészként szerintem a szakma nem igazán tart engem számon. Nem tanultam meg a jazz improvizáció csínját-bínját, csupán azokat a bossa nova dalokat tanultam meg, amiket nagyon szerettem: megismerkedtem a szövegükkel, a dallamukkal és elmeséltem őket. Nagyon örülök, hogy ez másoknak is tetszik, hiszek és bízom benne, hogy ezt tényleg nem csinálom rosszul – próbálok érte tenni, énekórára és zongoraórára járok, nagyszerű tanáraim vannak, illetve a férjem, Fenyvesi Márton gitáros, producer is mellettem áll, sokat segít abban, hogy tovább tudjak lépni. 

PRAE.HU: A legutóbbi lemezeden már saját dalokat is jegyzel – ha jól tudom a Sea song című versmegzenésítésedhez a videoklip megtervezésében is tevékenyen részt vettél. Hogyan jött a dalszerzés, illetve mi a folyamata? Hogyan szerzed a dalaidat?

Amikor a bossa nova középpontba került az életemben, fel sem merült, hogy saját bossa nova dalokat kellene előadnom… A Sea Song dallama gondolkodás nélkül kiszaladt erre a Jane Tyson Clement versre, készítettem gitárral egy demo verziót. A dal szerkezete és az a sok plusz, amit a lemezen hallani, Tóth Mátyás és Fenyvesi Márton munkája – így lett a dalban változatos akkordmenet illetve sok-sok hangszer és hangszeres szóló is. De a saját szerzeményeimen kívül ezen a lemezen Tóth Mátyás és Ávéd János, szaxofonos jegyzik a számomra komponált dalokat, témákat, amelyekhez Bán Zsófia fantasztikus írónő dalszövegeit énekelhetem. 

PRAE.HU: Tehát a Sea Song, vagy akár Bán Zsófia szövegei inkább versmegzenésítések, nem saját dalok, saját gondolatokkal, hanem – a bossa nova dalokhoz hasonlóan - számodra ez is interpretáció.

Most, hogy egy ideje elkészült a Paraiso na Terra című lemez és a videoklip is, lassan el tudom hinni, hogy tudtam hozzátenni én is valamit magamból a Sea Songhoz azzal, hogy dalban adom elő ezt az irodalmi szöveget. Talán a dallamok és az előadásmód ad hozzá egy saját értelmezést. Ilyen értelemben szerintem a Sea Song saját dal, saját versértelmezés – természetesen nem jöhetett volna létre ez a hangzás, ha nincs a két szerzőtárs, Tóth Mátyás gitáros és Fenyvesi Márton mint producer. Másrészről Bán Zsófia nagyon szereti megfordítani ezt a folyamatot: először kéri a dalt, a dallamot felvételen és megkomponálja hozzá a szöveget akár angolul vagy portugálul, a kész zenére. Nagyon jó érzés, hogy inspirálja őt az énekhangom és a zeneszerzők dalai is, megtisztelő hogy nekem írja a szöveget, az én hangomon képzeli el. Ilyen értelemben ez már közös dal, kicsit a sajátom is.

Egyébként az is sokszor eszembe jut, hogy jobb dalszövegeket én úgysem tudnék írni, mint Zsófia, vagy Jane Tyson Clement, úgyhogy egyelőre nem is nagyon merem megpróbálni.

PRAE.HU: De mégis hogy jön össze a Rakéta és Astrud Gilberto? Hol érnek benned össze ezek a zenék?

Víg Mihálytól tanultam gitározni, nagyon mély baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, Miska lánya, Alíz pedig nagyon sokat vigyázott a kislányaimra. Nagyon fontos számomra az a szellemiség, amit Víg Mihály képviselt a Balatonnal, illetve a filmzenéivel. A bossa nova dalok mélysége és például Víg Mihály dalai között kézenfekvő közös pont, hogy nagyszerű szövegeket adnak elő nagyon erős előadók. Astrud Gilberto nagyon erős kisugárzású előadó, Víg Mihály is az. Nagyon szeretem őket hallgatni.

PRAE.HU: És hol maradt el a lázadás?

Ez jó kérdés. Nagyon komolyan lázadtam, mindenféle ideológia nélkül, kamaszosan, talán elsősorban a szüleim ellen, mint általában mindenki. Általánosságban sok volt a vargabetű az életemben, óriási kanyarokkal, de amikor megszülettek a gyerekek, muszáj volt felelősségteljesebben gondolkodni, elhagyni a felesleges dolgokat. Például régen a Rakétában hangosan kiabáltam, most viszont nagyon halkan éneklek és halkan is beszélek. Ezért is élvezem a Minkát, ahol talán újra expresszívebb dolgokat csinálok majd, ha kicsit jobban kikerekedik a zene.

PRAE.HU: Beszélj kérlek a Minkáról, miről szól ez a zenei vállalkozás?

Versmegzenésítésekről van szó, hasonlóképpen próbálkozom itt is, mint korábban a Sea Song esetében, dallamokat próbálok kitalálni XIX-XX. századi vagy kortárs magyar költők verseihez. Ami a nagy kihívás számomra – amellett, hogy sok év után első ízben énekelek magyarul –, hogy én próbálom megalkotni hozzá a zenei környezetet is, és csak a végső stádiumban kérek produceri segítséget, amikor már sok mindent kitaláltam, ami nekem tetszik a hangzásban. 

Szerencsére rengeteg számítógépes eszköz áll rendelkezésre manapság, tulajdonképpen bárki, különösebb hozzáértés nélkül is csinálhat otthon zenét. A férjem – aki a producerem is egyben – bíztatott, hogy egyedül jussak el a legmesszebbre ezekkel a dallamokkal a rendelkezésre álló eszközeimmel. Ahogy ő szokott fogalmazni: mindezt azért, hogy hitelesebben nyilvánulhassak meg a zenében, több saját zenei gondolattal. Egyelőre próbálkozom és néha bele-beletrafálok jó dolgokba, azt hiszem. Két ilyen megzenésítéshez videoklip is készült. Szeretném, ha létrejönne egy lemez is jövőre, illetve jövő nyárra már koncertmeghívásaim is vannak, amelyeknek Bernáthy Zsiga elektronikus zenész és Karcis Gábor videoművész társaságában fogok eleget tenni. A koncertek biztos egészen mások lesznek persze, remélem egyszerre érvényesülnek majd a versek is ezeken az elektronikus alapokon, és talán még kiabálni is fogok, ha a zene megkívánja.

PRAE.HU: Szeretnék még visszatérni a Paraiso na Terra című lemezedre, hiszen egyre több külföldi kritika is megjelenik róla, ami már csak a lemezen szereplő vendégművészek miatt sem meglepő. Veled zenél például Lukács Miklós, most már valódi világsztár, aki Charles Lloyd szaxofonos zenekarában is játszik. Hogy került a képbe a cimbalom? A te ötleted volt?

Nagyon emlékezetes koncertélmény számomra, amikor évekkel ezelőtt először hallottam Lukács Miklóst élőben a budai Nyitott Műhelyben. Igazából nem gondoltam, hogy valaha együtt zenélhetek majd vele, nagy megtiszteltetés, hogy elvállalta a lemezen való közreműködést, de ehhez természetesen szükség volt a produceri munkára is. Fenyvesi Márton nagyszerűen kitalálta Miklós zenei szerepét Ávéd János két dalában: Federico Garcia Lorca Llagas de Amor című versét is cimbalom és gitárkísérettel éneklem a lemezen. Nagyon nagy kihívás volt számomra együtt zenélni Lukács Miklóssal. Zavarban is voltam, nem igazán birtokoltam akkor még a dalt, nagyon új volt számomra, de ő elképesztően segítőkész volt és nagyon támogatott, szinte bárhogy, bármit játszhat, énekelhet vele az ember, ő mindent széppé és izgalmassá varázsol.

PRAE.HU: És Dés András ütőhangszerest illetve Orosz Zoltán harmonikaművészt se felejtsük el!

Dés Andrissal a Trefort Gimnáziumba jártunk együtt, nagyon kedveltük egymást, együtt játszottunk a gimnáziumi színjátszó szakkör két darabjában is, ezekhez a darabokhoz Andris írt zseniális zenéket már akkor. Sokkal később, a bossa nova trióban is közreműködött néhányszor. Andris és Marci nagyon közeli barátok és zenésztársak, rengeteg lemezt csináltak már együtt, Marci nem tudta nélküle elképzelni ezt a lemezt – először kis kamara lemezre gondolt, de később – állítása szerint “véletlenül” monumentális hangszerelések születtek vonósokkal és némi elektronikával – legnagyobb örömömre. 

Ha harmonika, akkor pedig csak Orosz Zoltán jöhetett szóba: nagyon izgalmas, de nehéz harmóniamenetet komponált Tóth Mátyás a francia nyelvű dalhoz, a harmonika pedig az én ötletem volt. Orosz Zoltán közreműködése egyértelmű volt, hiszen rengeteg stílusban otthon van, sokszor játszik jazz zenészekkel, ismeri ezt az improvizatív attitűdöt és a jazz zenei közeget, rendkívüli művész, fantasztikus volt látni, milyen precizitással és igényességgel dolgozik, nem ismer kompromisszumokat, rendkívül koncentrált ember és nagyon kedves is.

PRAE.HU: Mesélj a Lorca-megzenésítésről! Nekem ez a dal egy kicsit a flamenco világát idézi.

Igen, egyértelműen van egy ilyen játék benne. Nagyon izgalmas volt a megzenésítés születése: Ávéd János szaxofonos, zeneszerző zongorán kísért, én pedig dallamokat próbálgattam a verssorokra, így alakult ki a forma és a dal hangulata. Ez tehát egy igazi közös szerzemény: Ávéd János, Garcia Lorca és én. János eredetileg gitárkísérettel, flamencós attitűdben képzelte el ezt a dalt, de Marci a gitárt inkább cimbalommal helyettesítette – nem szeretett volna egy flamenco stílusgyakorlatot csinálni ebből a dalból, mindenesetre a dal hangulata magától is felidézi a flamencót. Nagyon szeretem hallgatni a fado éneklést, jártam flamenco órákra is, amikor egy évet Spanyolországban éltem.

PRAE.HU: Milyen élményekkel és benyomásokkal gazdagodtál Spanyolországban? Miért mentél el, pont akkor, amikor – ha jól tudom – rendkívül sok koncerted volt, nagy volt az első lemez sikere.

Elsősorban családi és magánéleti okai voltak a költözésnek. Megszállt az anyai lelkiismeret furdalás, szerettem volna több időt tölteni a gyerekeimmel, illetve el szerettem volna szakadni a budapesti zenei közegtől, amiben dolgoztam – rengeteg konfliktusos helyzet alakult ki a zenekarban és úgy éreztem, hogy nem tudom ezeket a helyzeteket megoldani úgy, hogy mindenkinek jó legyen – egyébként is menekülős típus vagyok, így hát elmenekültem. Malaga mellé költöztünk, beiskoláztam a lányaimat, akik legnagyobb örömömre egy év alatt megtanultak spanyolul. Rengeteg volt a nehézség, nekik hiányoztak az itthoni barátaik, de azt hiszem, egy még erősebb szövetség jött létre akkor közöttünk az egyedüllétben – ami nem is volt igazán egyedüllét: hiszen a nemzetközi iskola, ahova jártak, rendkívül együttérzően, empatikus módszerekkel hozta össze a legkülönbözőbb kultúrákból érkező gyerekeket. Nagyon hálás vagyok az ottani tanároknak, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

PRAE.HU: Hogyan gyakorolsz? Miből áll számodra a zenei tevékenység, a felkészülés?

Nagyon szeretek egyedül üldögélni a zongoránál, illetve szerencsére nagyszerű zenei alapokat készítenek nekem a zenésztársaim az új dalokhoz, amire könnyedén tudok gyakorolni. Énekmesterem, Bátori Éva kialakított már számomra egy gyakorlatsort, amit igyekszem rendszeresen csinálni, például az autóban vezetés közben ez nagyon kellemes foglalatosság. (nevet)

Túlzás lenne azt mondani, hogy minden nap jut idő a zenélésre, hiszen mióta az intermédia szakon tanulok a Képzőn, azóta számos egyéb művészeti feladatot kapok: a montázsok, a rajz, a fotózás és videózás is legalább annyira érdekel, mint az éneklés. Szeretném, ha ezek a területek előbb-utóbb valahogy összeérnének a tevékenységemben. 

PRAE.HU: Miért jelentkeztél az intermédia szakra? Úgy tudom, korábban is voltak már kiállításaid. Zenekadémiát sem végeztél, mégis énekesnőként tevékenykedsz, komoly eredményekkel. Miért gondoltad, hogy a Képzőművészeti Egyetemre van szükséged?

Ennek sok oka van, az egyik egyébként talán pont az, amit a Zeneakadémiával kapcsolatban mondasz: érzem a zeneiskolák hiányát, azt hiszem, jó lenne többet tudni a zene működéséről, de a krónikus időhiány és az ösztönös cselekvés sokszor teljesen eltérít, más irányba visz, olyan fura helyekre, amikre nem is gondoltam volna korábban. Az intermédia szak is ilyen fura hely. Örülök, hogy végre felsőoktatásban is tanulhatok az alkotásról, az alkotás folyamatáról, és nagy öröm, hogy itt kedvemre játszhatok mindenféle lehetetlennek tűnő dologgal – most például Arduinóval: egyszerű áramkörökkel, és kis LED lámpákkal próbálok létrehozni egy zenélő installációt - nem tudom, sikerül-e egyáltalán, vagy esetleg valami egész más jön ki belőle. 

Nehezen tudok saját kereteket kialakítani a tevékenységeimnek, szükség van valakire vagy valamire, aki biztosítja nekem ezeket a kereketeket, feladatokat ad. 

PRAE.HU: Mik a terveid? Hogyan tovább?

A következő nagy megmérettetés január 17-én lesz a Művészetek Palotájában, ahol az állandó trióval – ifjabbik Tóth István gitáros és Ávéd János szaxofonos társaságában, illetve Rohmann Ditta és Dés András vendégszereplésével kamarazenei koncertet adunk, illetve a Minkából is mutatok majd néhány dalt, amelyeket Karcis Gábor öltöztet látványos vizuális környezetbe.

Hogy merre tartok, természetesen most sem tudom igazán. Nagyon nagy hatással van rám Moholy-Nagy László A szelet-embertől az egész emberig című írása, amit az intermédia szak felvételijére kellett elolvasni. Számomra arról szól, hogy minél tágabb horizonton gondolkodunk, annál hitelesebb képet kaphatunk és adhatunk a világról, amelyben élünk. Azt hiszem, most ez a célom: művelődni, tanulni és minél többet alkotni.

Fotók: Zsólyomi Norbert