PRAE.HU: Mi volt 2017 nagy könyve számodra?

Ez nem 2017-es, jóval korábbi, de csak idén olvastam: Bán Zsófiától az Amerikáner. Nagyon közel állnak hozzám az esszé és szépirodalom vagy az esszé és tanulmány határán mozgó műfajok. Ha pedig idei megjelenést kéne mondani, akkor – de csak mert az idei év két nagy művét, az Omertát és Világló részleteket mondják úgyis elegen – A bilincs a szabadság legyennek kell itt állnia, aminek már a címébe is beleborzong az ember.

PRAE.HU: Melyik irodalmi program volt idén a legizgalmasabb?

Sajnos nem tudok nem elfogult lenni, ha az izgalmat széles skálán mérjük, akkor annak legtöbb változatát a FISZ-tábor váltotta ki belőlem. Részese és alkotója lenni egy ekkora programnak, egészen katartikus érzés, függővé tesz. Ugyanakkor az őszi Margó felhozatala igen tiszteletreméltó, a változatosságnak és sokféleségnek ez a szintje tényleg gyönyörködtet.

PRAE.HU: Milyen folyóiratokat, lapokat, blogokat olvastál idén?

Az a helyzet, és ez talán hiba is, hogy ebben sok éve kevés az elmozdulás. Leggyakrabban ÉS-t, Műútat, Kalligramot, Színházat és Enigmát olvasok, ezek nagy kedvenceim, és sosem csalódom bennük.

PRAE.HU: Van-e kedvenc irodalmi helyed?

Én magányos olvasó vagyok, csendben szeretek olvasni, lehetőség szerint egyedül, bár erre már szinte semmi esélyem nincs. Ágyban, fekve olvasok rendszeresen, egy rohanós délutánon gyakran vizionálom, milyen jó lesz, ha megint ebben az állapotban leszek.

Ha konkrétabb akarok lenni: millió szállal kötődöm Újbudához, aminek sok-sok pontját lengi be az irodalmi múlt. Szeretem a Hadikot, városrészekből pedig Lágymányost és a Gellérthegyet, nekem, aki síkságon nőttem fel, csodaszép vidék, ott tényleg harapni lehet a művészetet.

PRAE.HU: Mit neveznél az év műfajának?

A disztópiát és a visszaemlékezést, memoárt, de a levelet is; az első bármennyire is divatos, kissé távol áll tőlem, utóbbiak viszont közel vannak a személyiségemhez. Az, hogy egyre több, az irodalmi-művészeti életből ismert pár és házaspár levelezése jelenik meg, remek dolog. Emlékszem, annak idején mennyire lenyűgözött Ingeborg Bachmann és Paul Celan levelezése, amit Hermann Veronika barátom késztetésére olvastam, és nem hiába, most az érzés hasonló volt a Mészöly-Polcz házaspárnál.

PRAE.HU: Milyen szerzőt hoznál Magyarországra?

Zadie Smith nemrégiben volt téma a Kritikustusa világirodalmi szekciójában. Egy ilyen vagány nőt örömmel látnék bármelyik irodalmi fesztiválon. A szépségről című regényében olyan rizomatikusan szét- és egyben összetartó identitások rajzolódnak ki, ami talán sokunknak segíthet kisebb-nagyobb világok megértésében.

PRAE.HU: Milyen újrafelfedezésnek örülnél?

Rubin Szilárdnak ugyan az Aprószentek kapcsán volt egy ilyen hulláma, de abból többet szívesen vettem volna. Galgóczi Erzsébet pedig tudom, hogy nagyon problémás, de egyben iszonyú izgalmas szerző is minden didaktikussága ellenére.

PRAE.HU: Volt idén kedvenc borítód?

Muszáj hazabeszélnem kicsit, hiszen Szerényi Szabolcs Éhségjének Nagy Norbert által tervezett borítója telitalálat. Nem lehet elengedni, egészen belemászik az ember vizuális memóriájába.

PRAE.HU: Mi volt szerinted a legjobb illusztráció?

Itt nem feltétlenül egy könyvtárgy az, ami elsőre eszembe jut. A MOME Anim Kortárs gyermekversek és dalok sorozata folyamatosan hozza az újdonságokat. Mivel sokan dolgoznak rajta, így nagyon sokféle a nézőpont is, hol látványosabb, hol finom eltérésekkel a képi megvalósítást illetően. Az egyik legjobb dolog szerintem, ami az utóbbi években a gyerekirodalommal történhetett.

PRAE.HU: Milyen magyar és külföldi szerzőt ültetnél egymás mellé? Miért épp őket?

Ha lehet már nem élőt és nem csak szépírót is mondani, akkor mindenképpen Virginia Woolf és Szegedy-Maszák Mihály volnának azok. Akkor megláthatnánk két finom és ritkamód elegáns ember szellemi összecsapását. Ez most hiányzik nekem.