PRAE.HU: Mi volt 2017 nagy könyve számodra a magyar irodalomban és a világirodalmiak közül?

Az egyik oldalon Nádas Péter Világló részletek című monstruma, a másik oldalon Zadie Smith regényei, de akkor mondok a kettő között egyet: Peter Macsovszky, azaz Macsovszky Péter Tantalópolisát olvasom éppen, többszörösen félbeszakított, megakasztott, újra nekilendülő, hihetetlen mondatait, ezt a múltba, a gyermekkori Érsekújvárba és egyúttal a jelenbe: a fiktív trópusi, brazíliai Tantalópolisba vezető regényt – tavaly elnyerte az Anasoft Litera díjat, amelyet a legjobb szlovák regénynek ítélnek meg. És akkor Sarah Crossan The Weight of Water című, gyermeki nézőponton keresztül feltáruló traumatikus migráns (angliai lengyel), prózaversekből álló kötetét említhetném (lengyelül jutottam hozzá, Kasieńka címmel jelent meg), továbbá Arianna Dagnino Transcultural Writers and Novels in the Age of Global Mobility még 2015-ben megjelent könyvét említeném az idén olvasottak közül: izgalmas, műfaji határokat átlépő szövegről van szó, amely a személyes életsorstól a transzkulturalizmus elméleti teréig és egy transzkulturális szótárig terjed.

PRAE.HU: Melyik irodalmi program volt idén a legizgalmasabb?

Idén számtalan irodalmi konferencián és rendezvényen volt lehetőségem részt venni, egyet sem emelnék ki közülük, de ha mégis, akkor a Gdański Egyetemen tartott konferenciát a nyelv és identitás kérdéseiről, illetve az azt követő beszélgetést, amelyből kiderült, hétmillió német kitelepítése után még mindig vannak olyan kisebbségi közösségek Lengyelországban, amelyek elkezdtek újra németül tanulni, beszélni, miután a szülők, nagyszülők évtizedekig elhallgatták előlük (nem jószántukból), hogy valójában német származásúak. Megrendítő volt.

PRAE.HU: Milyen folyóiratokat, lapokat, blogokat olvastál idén?

Idén különösen sokat forgattam a Helikonokat, az Irodalomtudományi Intézet lapjáról van szó, mivel idén Földes Györgyi jóvoltából Vásári Melindával együtt szerkesztettük a lap Hálózatelmélet és irodalomtudomány című tematikus számát – főként hogy megfelelő mennyiségű inspirációt nyerjek a lapszám felépítéséhez.   

PRAE.HU: Van-e kedvenc irodalmi helyed? (Akár beülős-valóságos, akár virtuális?)

Nagyon szeretem a végtelen hosszú vonatozásokat könyvvel a kézben. Elúsznak a fák, folyók felett zakatolunk, erdőben és hegyek között, végeláthatatlan síkságokon át néha felnéz ránk egy-egy őzike a távolból, majd jön egy ismeretlen város, ismeretlen emberek szállnak föl és le, néha még beszélgetünk is, majd újra egyedül maradok, és olvasok tovább.

PRAE.HU: Mit neveznél az év műfajának?

Nekem minden évben a vers az, mint a legradikálisabb nyelvi megszólalás terepe.

PRAE.HU: Milyen még nem lefordított külföldi kötetet olvasnál szívesen magyarul?

Minél több szlovák női transzkulturális szerzőt – Irena Brežná, Jaroslava Blažková, Mila Haugová, Stanislava Chrobáková Repar, Svetlana Žuchová, Ivana Dobrakovová, Zuska Kepplová, Michaela Rosová, Mária Modrovich köteteit.

PRAE.HU: Milyen szerzőt hoznál Magyarországra?

Donatien Alphonse François de Sade márkit.

PRAE.HU: Milyen újrafelfedezésnek örülnél?

A veszélyes szépirodalom újrafelfedezésének.

PRAE.HU: Volt idén kedvenc borítód?

Hrapka Tibor borítóit csodálom, évjárattól függetlenül.

PRAE.HU: Mi volt szerinted a legjobb illusztráció?

Most hazabeszélek, idén számomra a Gyenes Gábor és Václav Kinga nevéhez köthető, vizuálisan megújult Irodalmi Szemle grafikai megoldásai tetszettek leginkább, itt megtekinthetők: http://irodalmiszemle.sk/lapszamok/, például a 2017. júniusi szám.

PRAE.HU: Milyen magyar és külföldi szerzőt ültetnél egymás mellé? Miért épp őket?

Csehy Zoltánt és Ovidiust. Kettejük találkozása maga volna a megtestesült költészet, éppen ezért meg sem próbálom indokolni.