PRAE.HU: Mi volt 2017 nagy könyve számodra a magyar irodalomban és a világirodalmiak közül?

Úgy érzem, hogy a „nagy” könyv még hátravan az évből: minden reményem megvan rá, hogy a Fenyvesi Orsolya fordította Anne Carson-verseskötet (Vörös önéletrajza) lesz az. Várom. Nagyon közel tudott kerülni hozzám azonban egy másik verseskönyv, Terék Annától a Halott nők.

PRAE.HU: Melyik irodalmi program volt idén a legizgalmasabb?

Számomra a FISZ májusi kolozsvári konferenciája („árdeli tűnt Athén” – Kolozsvár-dialógusok), sokat tanultam az ottani beszélgetésekből, előadásokból, nem csak Kolozsvárról, nem csak Erdélyről, nem csak Magyarországról, nem csak könyvekről, nem csak életről.

PRAE.HU: Milyen folyóiratokat, lapokat, blogokat olvastál idén? 

Rendszeresen végigböngészem az irodalmi folyóiratokat könyvtárban, szerkesztőségben, otthoni ülőalkalmatosságokon, hosszabb és rövidebb vonatutakon, itt fölösleges is volna fölsorolásba kezdeni – talán a szolnoki Eső erősödését emelném ki, azzal együtt, hogy már hosszú évek óta szívesen olvastam a lapot. A könyvtári folyóirat-olvasóban nagy felfedezésem volt a Múzeum Café, ezt visszamenőleg is felgöngyölítettem, és idén különlegesnek találtam a Babiczky-Borsik-Simon-Závada kvartett által szerkesztett, kispéldányszámú, csak offline megjelenő Negyedet: 100% költészet, kihajtható lapokon, igazi csemege volt. Az online lapok közül nem tudom nem megemlíteni a Szem portált, amely attól jó, hogy gyúlékony, meglepetésekkel teli, s főképp evidenciákat kerülő. Élvezem a színvonalas történelmi oldalakat is, mostanában az Újkor.hu-t nyitom meg a legtöbbször.

PRAE.HU: Van-e kedvenc irodalmi helyed? (Akar beülős-valóságos, akar virtuális?)

Ha be- (nyáron ki-be)ülős és Debrecen, akkor Víztorony, nagyerdei miliőjével, jó boraival. Másképpen irodalmi hely, ám évente egyszer mindenképp, de olykor többször is elzarándokolok Csokonai síremlékéhez a Dorottya utcára, az egykori Hatvan utcai temető helyébe. Megejtő, s nem menedék nélkül való, ahogyan egyik legnagyobb költőnk egy ennyire félreeső, mellékes helyen nyugszik. A kórházból jövet fölkapaszkodni kicsit az úttestről: „a Múzsáknak szózatja / A Sírt is megrázkódtatja, / s életet fuval bele”.

PRAE.HU: Mit neveznél az év műfajának?

Bár nem az idei év vívmánya, ám hatása folyamatos, s így az újrafordítást nevezném meg műfajként – Dante, Goethe, Shakespeare, Euripidész, Camus, Salinger és így tovább; egyszerűen zseniális, ahogyan egyre-másra kapjuk a régi-új remekműveket, fordítóknak, kiadóknak, színházaknak köszönhetően, most már nehéz volna megelégedni ennyivel. Nekem az idei robbanást a Márton László-féle Walther von der Vogelweide jelentette a Kalligramtól (persze, ez csak részlegesen újrafordítás, jócskán kilép a műfajból).

PRAE.HU: Milyen még nem lefordított külföldi kötetet olvasnál szívesen magyarul?

Michael Moorcocktól a The Dancers at the End of Time-ot, illetve Matthew Kneale-től a Sweet Thamest. Nem ez a kategória, de Borbély Szilárd Kafkas Sohn című, németül megjelent posztumusz könyvét szívesen olvasnám magyarul.

PRAE.HU: Milyen szerzőt hoznál Magyarországra?

Guus Kuijer holland gyerekkönyvírót, s mindjárt egy kisebb gyerekirodalmi szimpóziumot is szerveznék köré.

PRAE.HU: Milyen újrafelfedezésnek örülnél? 

Leginkább olyannak, akit még én sem fedeztem föl magamnak: minden meglepetésnek, ajánlatnak örülnék. Ám nevet így persze nem tudok mondani, elnézést kérek érte.

PRAE.HU: Volt idén kedvenc borítód?

A Scolar L!ve kortárs verseskötetein (Ferencz Mónika, Borda Réka) tetszenek a jószágok, jól eltaláltnak érzem ezt a dizájnt. Horváth Veronika FISZ-es verseskönyvét lapozgatni pedig igazi vizuális kaland (Szabó Imola Julianna könyvterve).

PRAE.HU: Milyen magyar és külföldi szerzőt ültetnél egymás mellé? Miért épp őket?

Sok lehetséges nagy beszélgetésről lemaradtunk sajnos, de egy Christoph Ransmayr – Márton László eszmecserét szívesen végighallgatnék, úgy gondolom, e két hatalmas műveltségű prózaíró tudna miről szót váltani (s Márton, ugye, fordítója is az osztrák szerzőnek); a hagymázas álmok világában pedig L. Varga Péter barátomat ültetném le Stephen King mellé egy Prae–Alföld közös lapszámbemutatón, miután King adott egy novellát (egye fene, regényrészletet) a Prae-be – a beszélgetést pedig közölnénk az Alföldben.