Lapszámbemutatóval egybekötött felolvasóestet tartott az Irodalmi Jelen folyóirat a TAT Galériában, amely a közönséget a humanizmus korába kalauzolta vissza, hiszen az est egyik meghívottja Gáspár Ferenc Janus Pannoniushoz kapcsolódóan írta meg Janus című regényfolyamát, amely a lapban majdnem egy éven át havi rendszerességgel látott napvilágot.

Az est nemcsak az író személye miatt kapcsolódik a humanista költőhöz, a folyóirat novemberi lapszáma ugyanis az első magyar költőnk nevéhez kötődő díjazottaknak szentel kiemelt szerepet, így a Janus Pannonius-nagydíjas brazil Augusto de Camposhoz, a műfordítói munkásságáért díjazott Nádasdy Ádámhoz és Hans-Henning Paetzkehez is.

Az "irodalmi varázsestet" a lap prózaszerkesztője, Király Farkas vezetette, aki a novemberi és októberi lapok rövid ismertetetése után a trubadúrszerepben fellépő Gáspár Ferenccel és a lap Debüt rovatának két novellista-büszkeségével, Tóth Viviennel és Shrek Tímeával beszélgetett.

Először a két ifjú prózista, Tóth Vivien és Shrek Tímea foglalta el a galéria kényelmes foteljeit, várva Király kérdéseit.

Shrek Tímea Kárpátaljáról, Beregszászról érkezett az estre, ahol általános iskolai tanár, és csak roma származású gyerekekkel foglalkozik, akik egyébként Timi korábbi beszámolóiból kiindulva igencsak érdeklődnek az irodalom iránt. „Hangosan beszélek!”, mondta Timi kedélyesen, máris megteremtve ezzel a közönség körében az oldott hangulatot.

Shrek Tímea 1989-ben született Beregszászban, viszonylag későn kezdett el írással foglalkozni, sokáig csak az asztalfióknak mert írni. Azt is megtudtuk, prózái valóságalapúak, „mindig az életből merítettem” – vallotta a meghívott. Timi inkább a szociográfiai-regény irányában tapogatózik, amely karakteréhez illik is.

Beszámolt arról is, hogy milyen nemzedéknek a tagja ő, kik a nála egy vagy két generációval idősebb alkotók, és hogy aki meg mert szólalni Kárpátalja ügyében, azok általában átvándoroltak Magyarországra, a biztosabb élet reményében. Elhangzott Vári Fábián László neve, a fiatalabb író-költő nemzedék tagjai közül pedig Lengyel János vagy Lőrincz P. Gabriella.

Tóth Vivien visszahúzódóbb jellemű prózaírónak tűnik, ám írásai ellenpontozzák ezt, csupa szörnyűség, csupa bizarr dolog szerepel írásaiban. Ő 1994-ben született, mindössze egy éve publikál, és ez volt életének első felolvasóestje, látszott is rajta az izgalom. Titokban foglalkozott már korábban írással, tizenötéves kora óta. Farkas kérdésére elmondta, álnéven sohasem akart írni, s arra pedig, hogy miért ír „borzasztó dolgokról”, azt válaszolta, hogy „ezt egyszerűbb megfogalmazni, mint a boldogságot”. Farkas azt firtatta, hogy vajon ez egy generációs jellemvonás-e, hiszen Timi művei sem felhőtlen boldogságot árasztanak magukból.

A taps után a felolvasó-beszélgető fotelt Gáspár Ferenc foglalta el, a moderátorral a frissen megjelent Janus című regényéről beszélgettek.

Az alapötlet Diószegi Szabó Páltól származik, aki azt kérdezte Gáspár Ferenctől, hogy miért nem ír a magyar trubadúrokról, amelyre az volt a válasz, hogy „mert nincsenek”. Imre király idejében (XIII. sz. eleje) volt két Magyarországra menekült trubadúr, francia származásúak, de ők sem magyarok, ugye.

Az Irodalmi Jelen tíz hónapon át, havonta leközölt egy-egy részt a regényből, amely Janus Pannonius szemszögéből ismerteti az akkori világot. Gáspár Ferenc előszeretettel használta az időben való ugrálást, amely igencsak megmozgatja az olvasó fantáziáját is.

A versek, amelyek megtalálhatók a regényben, Balassi-strófában íródtak, mondta a szerző. Gáspár Ferenc mintha recitálva, mondhatni rapelve olvasta volna fel a részleteket a könyvéből, néha az volt az érzésem, hogy könnyűzenei esten és nem irodalmi felolvasáson vagyok.

Gáspár Ferenc a végén elmondta, hogy szerinte műve olvasható egy áltörténelmi regényként is, és hogy egy korábbi forgatókönyv-változatban mindenki meghalt, de inkább azt választotta, hogy ne haljon meg mindenki.

Az est végén Király Farkas meginvitált minden jelenlévőt némi borra, a jó irodalmi estek nélkülözhetetlen elemére – volt is az édestől a fehéren át egészen a vörös szárazig minden. 

Fotó: Laik Eszter