A rejtőzködő olasz író(nő) sikere egyfelől talán a bátorságában rejlik: a történet és a hang hitelességéért szereplője szájába nem fél időnként banális, általánosító mondatokat adni. „Alkalmak vagyunk. Elfogyasztjuk és elveszítjük az életünket, mert egy pasas hajdanában kedves volt velünk, minket választott a többi nő közül, csak azért, hogy belénk ürítse a farkát. Eltévelyedünk, mert csak nekünk bókolt a banális vágy miatt, hogy dugni akar.”

A regény naturalisztikussága ellenére mégsem egyszerűsíti le a problémákat. A férjét és a férj szeretőjét trágár szavakkal szidalmazó, őket egyszer fizikailag is megtámadó Olga úgy próbálja meg állandóan figyelni magát, éber lenni az indulatrohamok között is, ahogy az élet-halál között lebegő ember próbál nem elaludni, mert ez az egyetlen lehetősége az életben maradásra. A fiatalkorában novellákat is író, irodalommal sokat foglalkozó Olga a szakítás feldolgozása alatt gyakran nyitja ki Tolsztoj Anna Karenináját, így akad meg a szeme egy soron, amit évekkel korábban húzott a regényben alá: „Hol vagyok? Mit csinálok? Miért?” Ekkor fogalmazza meg az Amikor elhagytak egyik „tartópillérét”, kulcsmondatát: „Lényegtelen feszültségek arra sarkallnak minket, hogy lényeges kérdéseket fogalmazzunk meg.” Vagyis a banális féltékenységi jelenetek, az Olgára maradt háztartási és gyereknevelési problémák, feladatok, a Carranoval, vagyis a szomszéddal átélt, félresikerült szexuális kaland, mind-mind, annak ellenére, hogy igen tipikus, mindenki által jól ismert helyzeteket ábrázolnak, lényeges kérdések felé mutatnak.

A kétszáz oldalas regény legnagyobb részét, mintegy hetven oldalt, egy konkrét, egynapos, feszültségeivel, izgalmaival, veszélyeivel, szinte thrillerre emlékeztető esemény teszi ki. Ebben a vészhelyzetben kulminálódik Olga összes problémája, ekkor kell szembenéznie saját poklaival, és itt kell feldolgoznia a szakítást is, le kell zárnia a férjével való kapcsolatát, hogy le ne váljon magáról, „mint üvegről a címke”. Olga a szakítás utáni állapot egyik legmélyebb pontján találja magát, a Carranoval való kalandból is csak undorító érzéseket sikerült kicsikarnia. Reggel arra ébred, hogy kisfia belázasodott, és hányni kezdett egy vírus miatt, Otto, a kutya, szintén rettenetes állapotban van, lánya, Ilaria, pedig szapulja a gyengeségét, hogy mennyire nem képes „varázslóként”, erős anyaként rögtön megoldani a helyzetet. Ráadásul a zár is és a telefon is – mindkettővel jó ideje gondok voltak – elromlik a lakásban, augusztus lévén, a házban senki sincs otthon, és a nő sehonnan sem tud segítséget hívni.

Az ilyen – és ehhez hasonló – eseményektől az Amikor elhagytak legalább annyira izgalmas „kalandként” is olvasható, mint amennyire egy hiteles, belső reflexiókat elénk táró fejlődésregényként, ahol Olga a kiábrándult kijelentéstől: „a jövő, egy bizonyos ponton túl, csak a múltnak való élés szükségszerűsége”, eljut odáig, hogy „Újra kell értelmezni az igeidőket.” És hogy úgy gondol „a szabályos felnőttlétre, mint valami művészeti ágra.” El kell sajátítani.

Az izgalmakon és a reflexiókon túl érdemes a regény képi- és motívumvilágában is elmerülni. Annak ellenére, hogy egy, a férjét és annak szeretőjét gyűlölő és megvető feleség beszél, a negyvenes pasas és a fiatal nő kapcsolatát is szemléletesen, időnként szinte szépséggel tárja elénk: „Ő pedig úgy mustrálgatta, ahogyan az árnyékból emeljük a tekintetünket a verőfényben fürdő, fehér falra.” Szintén nagyon szép képekkel és motívumokkal telített Olga gyerekkorának egy emléke a „nápolyi asszonyról” (Olga és férje Nápolyból származnak, de a távoli északon, Torinóban telepedtek le), aki egy lépcsőházban lakott velük, fantasztikus illata volt és csodálat vette őt körül egészen addig, amíg a férje el nem hagyta.

A nápolyi asszony, aki a régi déli világhoz tartozik, a szakítást sosem tudta feldolgozni. Megtörte őt és öngyilkos lett. Olga számára az a kihívás (akárcsak a nápolyi regények, lásd Briliáns barátnőm hőseinek is), hogy ő, a nápolyi asszonnyal szemben, el tud-e szakadni a „hagyományoktól”, vagyis meg tud-e állni a saját lábán, képes-e létezni a férjétől függetlenül, vagy tovább hangoztatja, hallja-e anyja alkalmazottainak a nápolyi varrodában hallott vészharangjait: „ha nem tudod megtartani a férfit, mindent elveszítesz”. A regény nagy kérdése, hogy Olga képes-e erre. Ha igen, Olga annak is tudatában lesz, hogy az új kapcsolatban a legszebb oldaláról megismert férfi (ember) minden virtusa is csak illúzió.