Satoe Tone második ízben mutatkozik be Magyarországon önálló tárlat keretében. Jelenleg Milánóban él, Budapesten 2008-ban járt először turistaként – akkor még nem is sejtve, hogy alig egy évtized elteltével neve már Magyarországon is ismert lesz. 2013-ban a Pipó utazása című mesekönyvhöz készült képeivel elnyerte a Bolognai Nemzetközi Illusztrációs Díj első helyezését, s az elmúlt években számos könyvét és kiállítását ismerhette meg az érdeklődő közönség. De hogyan vezetett egy fiatal japán művész útja Japánból Európa számos országán át Magyarországra?

A japán gyermekkönyv-illusztráció – sok más országhoz hasonlóan, ahol a műfaj még nem vívott ki kellő legitimációt – néhány neves, az adott területen már elismert művész hegemóniájától uralt és nehéz, sokak által komolytalannak ítélt terep egy fiatal pályakezdő számára. Ráadásul Tone képi világának atmoszféráját a japán közönség túlságosan idegennek, európainak találta – történeteinek mélységét (melyből egyúttal hiányolták a hagyományos értelemben vett didaktikai nyelvezetet) pedig nem gyerekszobák polcaira valónak ítélte. Ez vezetett oda, hogy a fukui prefektúra-beli kisvárosban született és a kiotói egyetemen designt és illusztrációt tanult művész kezdeti próbálkozásai után (mely során egyebek közt gyermekruhák tervezésével is foglalkozott) elhagyta szülőföldjét és Európa felé vette az irányt. A honfitársai által kifogásolt különcség megmaradt itt is, azonban egészen más interpretációt nyert; hazájától távol már a kelet egzotikumával fűszerezett művészként fogadták, s ez a kívülállóság egyúttal végtelen alkotói szabadságot is biztosított számára. Sorra aratta sikereit, és így állhatott elő az a sajátos helyzet, hogy a jelen kiállításon is bemutatott könyvei nem Japánban, hanem Európa-szerte a legkülönfélébb országokban és kiadóknál élték meg első kiadásukat (Questo posso farlo - Mit tudok én?, Kite Edizioni S.r.l., 2011 ; Où est mon étoile? - Emléked csillaga bennem ragyog, nobi nobi, 2015 ; Moka - Boldogság Mokkával, Kite Edizioni S.r.l., 2015 ; La fanfare des grenouilles - Békamuzsikusok, Balivernes Éditions, 2014).

Érdemes szót ejteni Satoe Tone magyarországi megjelenésének kezdeteiről is. Egy szerencsés véletlen folytán talált rá a Kisgombos Könyvesbolt vezetője, Gombos Kata a 2014-es Bolognai Nemzetközi Könyvvásáron az akkor éppen könyvvé érő és az előző évben díjat nyert Pipó utazása képeiből rendezett kiállításra. A könyv előzéklapjának mintájával borított kiállítótér közvetlenül is a mese világába vezetett, ahol a képek szöveg nélkül mesélték el a kis béka belső utazásának történetét. A véletlen találkozás nemcsak Satoe Tone magyarországi szereplésének megelőző lépése volt, de ez indította el a könyvesboltot is a kiadói tevékenység útján; a Pipó utazása lett a Kisgombos Könyvek első saját kiadása, ami 2015-ben szerepelt a Révész Emese által kezdeményezett Szép Magyar Könyv díjazottjai közt is, s ugyanebben az évben nyílt a Kisgombos Kiadó közreműködésével a Biatorbágyi Faluházban, majd a Marczibányi Téri Művelődési Központban a művész első magyarországi kiállítása. Az akkori kísérőprogramok közt volt egy művészek számára meghirdetett illusztrációs és egy gyermekeknek szóló alkotói workshop – utóbbival most is gazdagították a kiállítás programját. Tone kötődése szülőföldjéhez a workshop témaválasztásánál is tetten érhető; japán művészként most is valami karakteresen japánnal készült. Kultúrájának része az újévi üdvözlőlapok küldése, és mivel 2018 a kutya éve lesz, kutyás-origami lapokat készíthettek a résztvevők.

A kiállításon a magyarul is megjelent Pipó utazása című könyv (Kisgombos Könyvek, 2014) képei mellett a fent említett négy mese illusztrációi is láthatóak; a magyarul még nem elérhető köteteknek pedig egy-egy japán példányát is megtekinthetik a látogatók. Pipó, az álombéli, kies tájakon bolyongó kis béka története méltán vívta ki a hazai szakmai és nagyközönség elismerését – mind képi világával, mind nagyon finom, szűkszavúsága ellenére – vagy éppen azért – mély tartalmú mondandójával. Valódi, gyermekeket és felnőtteket egyaránt megérintő, „nagybetűs” képeskönyv. A boldogság keresése és az elmúlás szép transzformációként való értelmezése jelenik meg Satoe Tone más történeteiben is, így az ügyetlen kismadár meséjében (Mit tudok én?), aki sorra teljesíti az élet mások számára hétköznapinak tűnő kihívásait vagy az elvesztett barátját kereső, és őt a csillagok közt meglelő kisegér történetében (Emléked csillaga bennem ragyog). Előbbi könyv volt Tone első mesekönyve, amellyel – a japán kiadóknál tett sikertelen próbálkozásai után – Olaszországban debütált 2011-ben. Utóbbi könyvében a Pipónál megismertekhez nagyon hasonló kompozíciókat látunk; a sejtelmes vidékek végtelenségében elvesző aprócska, szomorú kisállat egyedül a történet közepén jelenik meg egész oldalt kitöltő ábrázolásban, ezzel is hangsúlyozva a kisegér barátja elvesztése felett érzett bánatát. Kedves egyszerűségében is vidám történet a Békamuzsikusok, amelyben az esőben unatkozó békák a madarakkal közösen kelnek útra, hogy muzsikájukkal előcsalják a nap sugarait. A Boldogság Mokkával inkább felnőtteknek szóló, megható történet a belülről fakadó öröm és alkotókedv újrafelfedezéséhez. Képeinek pasztellszínei könnyed légkört teremtenek, ahol a boldogság kávéja egy piros arcú nyúl társaságában várja az elkeseredett mesélőt. Jelen kiállításon nem szerepelnek a második magyarul is megjelent könyv, a két macska szerelméről szóló Ahol a szív dobban (Kisgombos Könyvek, 2016) eredeti illusztrációi, amelyek jelenleg japán kiállításon turnéznak. A történetben a párjának kedveskedni próbáló és a célja eléréséért a mély víz szimbolikus sötétjébe is alámerülő szerelmes kandúr sorra nem várt dolgokra bukkan a boldogság keresése közben.

Az itt említett könyvek mindegyikére jellemző a sok festékréteg egymásra helyezésével létrehozott mély és tartalmas színvilág, a sejtelmes ködbe burkolózó részletgazdag kivitelezés és a Tone által oly nagyon kedvelt Gustav Klimttől átemelt dekoratív felületkezelési mód. Főhőseit a végtelen kulisszaként ábrázolt természetben néhány vonással is kifejező módon ábrázolja. Minimalista gesztusaik (a táskáját magához szorító Pipó, a hatalmas polip kifogásával küszködő Ében, az esőben, viharban is kitartó kismadár, akinek az erős szél még a csőrét is meghajlítja) tökéletesen közvetítik a történet hangulatát – általuk a gyerekek a kiállításon megtekinthető japán nyelvű könyveket is könnyűszerrel megértik. Elnézve ezt a mesteri kifejezőerőt, meglepő, hogy Satoe Tone fájó szívvel hagyta el az emberábrázolásokat és tért át az állatok főhősként való szerepeltetésére. Munkáit ugyanaz az aprólékos igényesség jellemzi, amit a megnyitón a dedikálásra várakozó rajongók is megtapasztalhattak: aláírása mellett rajzzal is ellátta a könyveket és a különlenyomatokat – valamennyi teljes kompozíció, néhány tollvonással kreált apró univerzum, mintha csak vázlatok lennének az elkészült művekhez.

Satoe Tone stílusában teljessége ellenére is érezni a fiatal művész korai szárnypróbálgatásait – s az erős kezdés magas elvárásokat is támasztott a művésszel szemben. Míg a kifogástalanul megkomponált Pipó utazásában az oldalpárok az évszakok és hónapok váltakozásával mind újabb és újabb vidékekre kalauzolnak, addig a második magyar nyelvű mesekönyv képei és története kevésbé sodró lendületű, az egész könyvre jellemző egységes színvilág annak minden gazdagságával is egyhangúnak tűnhet. Változatosságát a kék sokféle árnyalataiból elősejlő levelek, mákvirágok, halak vagy medúzák légies körvonalai adják.

 

 

 

 

Satoe Tone folyamatos megújulásra készen – ami a jó művész egyik ismérve –, nyitottan állt a fejlődéshez, és nagy sikere ellenére sem köteleződött el kezdeti munkastílusa mellett. Eleinte sok festékréteg egymásra halmozásával alkotta felületeit, ezzel adva mélységet képeihez és az ábrázolt történethez. Ez azonban az évek során sokat finomodott, és legutóbbi (végre első ízben Japánban kiadott) könyvében (Korisu-kun no Kamihikouki - A kismókus papírrepülője Shogakukan, 2017) már merőben más koncepció szerint dolgozott: hogy se az illusztrációt, se a történetet magát ne „nehezítse el”, képei már technikájukban is könnyeddé váltak. Kérdés, hogyan fogadja majd a közönség a megújult Tonét? Az eddigi munkáihoz szokott rajongók számára üresnek hathatnak az elnagyolt hátterek, az egyszerűbb színkezelés, s a kevésbé gondos kidolgozással korábbi munkáinak esszenciáját is elhagyta. A teltséget adó, színeiben és részleteiben kidolgozott hátterek, ahol minden virág, növény, búzaszál a helyére lel, itt már eltűnnek – a hangsúly teljes egészében a történet hőseire helyeződik. Ez nem csak a korábbi stílussal való szakítást jelentheti, de egy ígéretes új irány kidolgozásának kezdete is lehet.

A szülőföldtől messzi útkeresés után Tone első Japánban is kiadott mesekönyve a Pipó utazása volt. Az a tény, hogy a legújabb könyv első kiadása már Japánban született, s hogy illusztrációinak egy részét jelenleg is a japán közönség csodálhatja meg, azt bizonyítja, hogy Satoe Tone hazaért, ahogy az is, hogy az európai kiadásokat követően, végre ázsiai országok is elkezdték megjelentetni könyveit.

A fentiek azt a felvetést is cáfolják, hogy a komoly mondanivalóval és kevés szóval elmesélt történetek (ami sokak számára még ma is ellentmond a jó mesekönyv/képeskönyv ismérveinek) ne szólítanák meg a legkisebbeket. Satoe Tone könyveinek és képeinek sikerét nemcsak az – elsősorban könyvesbolti profil révén, a vásárlóktól közvetlen visszajelzéseket kapó – Kisgombos Kiadó és a könyváruházak eladási statisztikái, de a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Galéria kiállításán a képeket és könyveket elmélyült és nyitott kíváncsisággal böngésző gyermekek érdeklődése is mutatja.

Fotó: Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Galéria

A kiállítás december 20-ig ingyenesen megtekinthető a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Galériában.