Misztikus és szorongató zarándoklatra hív az előadás a fekete asszonyok által őrzött rózsakertbe, ahol a rózsák az emberek istenhez vezető felismeréseit tartják emlékezetükben. A bátor vállalkozókat rendkívül csábító program várja: irányított meditációként is értelmezhető a szúfi beavatási út. Egy felsőbb vezetői hang látomásain keresztül merül el a fekete asszonyok világában, egy kézzel készített keleti szőnyeg motívumaiból kirajzolódó valóság mélyebb rétegeibe. Az instrukciókat követve a stációikról kaphatunk egy személyes élményt, ahol csak a hangok és az interaktív díszletelemek vezetnek minket.

Létünk katartikus pontja a halállal kötött házasság, ezt tartja az iszlám legmisztikusabb filozófiai ága a szúfizmus. A szúfi filozófia szerint, aki meghal, az házasságot köt az örökkévalósággal. A zarándoklat célja pedig az, hogy eljussunk „egy lélek örökkévalósággal kötött menyegzőjére, amely az emlékezés rózsakertjének közepében megy végbe." Mert a gyásznak és a fájdalmas emlékezésnek van egy másik oldala is. A nyugati ember individualista, az én határait keresi, és a világgal szemben határozza meg magát. Ezzel szemben a spiritualitás a kapcsolatokat és az azonosságot keresi, találja meg, mutat rá. A szertartásos emlékezés ismétlődése a folytonosságról szól: az univerzális egységről, amit a anyaghoz kötött földi síkhoz csupán a jelen pillanata kapcsol.

Ezt a tünékeny időegységet akarja az Élőkép csapata saját alkotói világában a kép, képzet és képzelet szerves egységeként megalkotni installációval, előadó-művészettel. Munkáikat a vizuális kommunikáció és a színház metszetében elhelyezkedve értelmezik. Hitvallásukban formailag és tartalmilag a fantázia feltárása, átélhetősége, illetve ennek átadása iránti vágy vezérli az alkotókat. Bérczi Zsófia és Tankó Barnabás párosának munkája a közel egyórás szeánsz. Tankó Barnabás meséjében Antoine de Saint-Exupéry motívumrendszerei fedezhetők fel: rózsa, sivatag, semmiből előtűnés és a halál. Hiszen a kertben beszélő rózsákat Exupéry Citadella című gondolatgyűjteményéből emelték ki. Ez a moralizáló írás az élet értelméről elmélkedik, vallásos, mégis emberközpontú bölcsességeket sugall sűrű költői képekben.

Az előadás exupérys ízét az alábbi szövegrészlet idézi meg: „A sivatag homokdűnéin gyalogolunk. Elviselhetetlen a hőség, a nap az égbolt legmagasabb pontján áll. Ő előttem halad kimért és egyenletes léptekkel, de én lemaradok. A szemembe tűző nap fényében alakja megsokszorozódik előttem. Rosszullét környékez. Képtelen vagyok egyetlen további lépést is megtenni. Vezetőm hátrafordul, de arca helyén sikoltó kőmaszkot látok. „Lépj be a tűz körébe" utasít némán. Halálfélelem tölt el, mégis belépek a szőnyeg piros színű területére." Exupéry klasszikusa, A kis herceg asszociációját hívja be az előadás, és máris könnyebben válik fogyaszthatóvá a halál (a visszatérés) gondolata. Csak a feminin kút szimbólum hiányzik, az eredetbe való reintegrálódás és a forma elvesztése – magában foglalva a halál és az újjászületés lehetőségét. A sivatag és a rózsa megvan.

Komoly technikai felkészültséget követel a rózsakert és a szentély víziójának kivitelezése. Terebessy Tóbiás rózsaterveit Pataki Attila üvegtechnikus valósította meg, és Csutorás Márton készítette az elektronikáját, ennek eredménye az érintésre színt váltó, beszélő rózsák. A szentélyben keringő lélek vizuális megjelenítése Bérczi Zsófia és Tankó Barnabás munkájának köszönhető (mint minden más is). De a profi technikai háttérhez kell az ember és a fizikai kapcsolat. Bérczi Zsófia fekete asszonya finom, elmélyült, mély tekintete cseppet sem tolakodó. Apró érintéseivel teremti meg az előadásonkénti négy fő résztvevővel a fizikai kontaktust, mégis riasztó a fekete csadorban. Két világ között várakozik figurája a halálbéli egyesülést váró gyászmenyasszony üdve kövül az időtlen némaság rabságában, hiszen a hangját csak felvételről halljuk.

Az előadás jelentős spirituális nyitottságot vár el a nézőtől, hogy megmutassa valódi mély, szertartásos gondolatiságát. Aki nem tudja elengedni a kontrollt és belemerülni az utazásba, annak marad a rózsák gondolatébresztő létbölcsessége és egy precízen szerkesztett, mozgalmas lélektúra homok és perzselő napfény nélkül. Hittől függetlenül minden résztvevőnek jár az emlékeztető ajándék: egy apró piros rózsa, amely sugallja a tanulságot: nem kell félni a halál órájától, hiszen a sötétet mindig fény követi.

A szőnyeg

Az Élőkép Színház előadása

Alkotók: Bérczi Zsófia, Tankó Barnabás

Fekete asszony: Bérczi Zsófia

A szőnyeg meséjét írta: Tankó Barnabás

a szőnyeg meséjét elmondja: Szarka Fedor Guido

A fekete asszony szövegét írta: Bérczi Zsófia

A rózsák szövegei: Antoine de Saint-Exupéry (Citadella)

A rózsák hangjai: Adele Eisenstein, Bársony Júlia, Bérczi Zsófia, Birtalan Krisztina, Fenyvesi Boga, Gyöngyösi Adrienn, Kántor Kata, Ocztos István, Rimóczi István, Sarlós Ágnes, Szarka Fedor Guido, Szákás-Tóth Péter, Szilágyi Arnold, Tankó Barnabás, Tesfay Áron, Túrós Eszter

Hang: Bársony Júlia, Bérczi Zsófia, Tesfay Áron

Fotó, könyv: Bérczi Zsófia

Nemezkészítő: Vidák Anna

Rózsaterv: Terebessy Tóbiás

Üvegtechnikus: Pataki Attila

Elektronikai fejlesztés: Csutorás Márton, Tankó Barnabás

Díszműbádogos: Tankó Károly

Programozás: Tankó Barnabás

2017. november 5.

Bethlen Téri Színház

Fotó: Taskovics Dorka