A Macskaköröm a boszniai háború idején játszódó szerelmi történet. A 90-es évek elején Janne Teller Mozambikban dolgozott, onnan figyelte az eseményeket és ledöbbentette, hogy a modern Európában is lehetünk népirtásnak tanúi. Személyes életrajzi okokból is foglalkoztatták a történtek, hiszen édesanyja Ausztriából, méghozzá a szlovén határ mellől származott, ezt a könyvet pedig úgymond kevésbé a dán, inkább a szláv énje írta. Akkoriban azonnal úgy gondolta, hogy erről írnia kell, csak nem tudta, hogyan, és született vagy nyolc változat belőle. 2000-ben épp Mostarban tartózkodott, amikor a Semmi kéziratát elküldte a kiadónak. Aztán elment ebédelni, és akkor jutottak eszébe a könyv kezdő mondatai, akkor jött rá arra is, hogy a férfi perspektívájából kell megírnia a történetet. A könyv Dániában végül 2004-ben jelent meg Kattens tramp címmel. A Scolar kiadónál most megjelenő magyar alkotásnak Rajki András volt a fordítója. 

Nem új műről van tehát szó, ugyanakkor aktualitásából semmit sem vesztett, sőt, napjainkban talán aktuálisabb, mint valaha, hiszen az európai identitás mibenlétére kérdez rá. A regény férfi főszereplője, az orvos Sem nem európai, így az ő kívülálló szemszögéből tekinthetünk rá a magunk európaiságára is. Mint ahogyan azt az Érsek-Obádovics Mercédesz által felolvasott részletből is érzékelhettük, Sem indulatos kérdései meglehetősen húsbavágóak és kényelmetlenek, sejthető, hogy a regény kimozdít bennünket a konfortzónánkból. Horváth Gergely kérdésére Janne Teller elmondta, hogy egyáltalán nem nehéz belehelyezkedni egy másik ember, akár éppenséggel egy férfi életébe, a lényeg a megfelelő hang megtalálása, ez készteti aztán arra a szerzőt, hogy összeolvadjon a karakterével. Igaz ugyan, hogy éppen ennek a regénynek az írása közben tapasztalta meg, hogy milyen, amikor túlságosan is összeolvad az élete az általa kitalált figurával, azóta igyekszik ezt jobban kontrollálni. Egyébként bizonyos szempontból sokkal könnyebb egy férfi karakterén keresztül írni: eleve távolabb van magától a szerzőtől, kisebb az esélye, hogy szentimentálissá válik a hang, vagy hogy az író cenzúrázza önmagát, nehogy nőként esetleg rossz fényt vessenek rá a leírtak. Egy férfi elbeszélővel lehetséges kegyetlen őszinteséggel megszólalni. Teller őszintének és szenvedélyesnek, a szenvedélyeit őszintén és bátran megélő férfinek tartja saját hősét. 

A regény nem lineárisan meséli el annak történetét, Sem hogyan fojtja el, öli meg önmagában Zoja iránt érzett szerelmét. A Macskaköröm mozaikos szerkezetű, és ezzel a vége felé kibontakozó családtörténetet is krimiszerűvé teszi. Az eredeti ötlet az volt, hogy a macska kilenc élete alapján kilenc egységből álljon a könyv, ám a lineáris cselekményvezetés dramaturgiai szempontból nem működött. Ezért kellett átrendezni, és egy olyan egységgel indítani, melynek a végén nagyon sok mindennel kénytelen szembesülni a főhős. Így aztán az első hét "élet" és a nyolcadik párhuzamosan fut egymás mellett, mígnem a kilencedik már csak egyetlenegy mondat, és arról szól, vajon tudunk-e tanulni a hibáinkból. 

Ez nem csupán a személyes életünkre, de a jelenlegi európai viszonyokra is igaz. Janne Teller szerint a mostani helyzet, amikor demagóg politikusok egymás ellen szítják az embereket, démonizálják azt, ami eltérő, ami más, ami idegen, hasonló a szituáció, mint amilyen a délszláv háborút megelőző időszak volt a Balkánon. Teller egyébként egyértelműen Európa részének tekinti ezt a gyakran puskaporos területet, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a ma békésnek tartott Skandináviában is dúltak egykor gyarmatosító háborúk. De optimista, ha arról van szó, hogy az újabb háborúk felé vezető folyamatot még meg lehet állítani.

Arra a kérdésre feleve, hogy mi hiányzik most Európából, Teller arról mesélt, hogy amikor Tanzániában dolgozott, meg kellett szoknia, hogy az ottani emberek hosszasan beszélgetnek magánjellegű dolgokról, például érdeklődnek a családtagok hogyléte felől, mielőtt a valódi megbeszélnivalókra rátérnének, és természetes, hogy egy temetés miatt akár több mint egy hetet is kimaradnak a munkából. Szerinte Afrikában jobban meg tudja élni az ember azt az érzést, hogy egyáltalán létezik. Szeretné, ha nem a teljesítmény, nem a határidők, nem a munkával megszerezhető státuszszimbólumok számítanának, hanem az emberek közti kapcsolatok. Hogy ne helyezzünk elveket és ideákat az emberi létezés alapélménye elé. Mert ahogyan a beszélgetés során Horváth Gergely is fogalmazott: úgy tűnik, Európa elfelejtette magát az embert. 

Janne Teller mondatait Szkórits-Tala Gábor tolmácsolta, a programon a ZitheRandom duó idézte meg zenéjével a balkáni hangulatot.