Egymásba fonódó, ám önmagukban is élvezettel olvasható emberi-isteni élettörténetek, Örkény egypercesei lengyel lakótelepi köntösben, Hamvas Bélás beütésekkel – ez A telepi szentek élete. De vajon valóban szentek-e a telepi szentek, és ha igen, miért, ha pedig nem, miért is nem? Egy elhanyagolt lakótelep lakói mindenesetre rádöbbennek, hogy valahogy kifelejtették belőlük az égi szépet és jót, de hát nekik is jár valami isteni ebben a világvégi panelrengetegben…

Ezért szeretnék értelemmel megtölteni az életüket, bár ezzel is hadilábon állnak, mert mostanában mindent értelemmel ruháznak fel, a csapból is értelem folyik, mindenből, amiben halvány nyoma sincs, szóval talán nem is lenne értelme értelemmel megtölteni az életet. De azért valami csak kellene, ami felvillantja, hogy ők is léteznek, hogy ők is valakik, nekik is vannak csodáik, ők is üdvözlésre, megváltásra érdemesek. A lakótelep furcsa (vagy teljesen hétköznapi?) figurái között nem egy filozófus vénával megáldott ember akad, és bizony rájönnek, hogy nincsenek legendáik, ezért betonlegendák gyártására adják a fejüket.

Az ő legendáikat sorakoztatja fel a lengyel írónő, Lidia Amejko kötete. Lényegre törő, groteszk-ironikus, végsőkig feszített, könyörtelen, az egész élet drámáját pár mondatba sűrítő történetek bontakoznak ki előttünk.

A rövid bevezetőben felvázolt kerettörténetből megtudjuk, hogyan alkotta meg Isten a Telepet a Teremtés végső fázisában, amikor már ötlete nem volt, de maradt még a betonkeverőben felesleges beton, értelem, gondolat és egyéb plusz nélkül. Nem akarta, hogy kárba vesszen az anyag, ezért kiöntötte a világ végére, mielőtt a betonkeverőben megkötött volna. Így jött létre a Telep.

Amejko jellemrajzai bravúrosak, stílusa erőteljes. Lerántja a leplet a társadalmi és egyéni bűnökről, felvillantja, mit hoz magával a munkanélküliség, a gyerekkori bántalmazás, a mellőzöttség, az italhoz, a spanglihoz és a gyúróterembe való menekülés, mindezt olyan irodalmi megközelítésben, olyan filozofikus mélységekben és magasságokban, hogy ez a sok-sok ötperces legenda olykor csak „meg-megállva” emészthető. Hogy csak egy példát említsek: "Hol vannak az én legyalult forgácsaim?" Egy ilyen mondat elkíséri az embert az álmába is.

Megismerhetjük többek közt a gomblyukakat szegő asszonyt, aki egész életében a semmi körbeszegésén fáradozott, és mivel már érezte az űrt a kezei közt, ezzel a tudásával idővel embereket segített át a másvilágra. Isten az embert gomb szerepbe szánta, aki a földit és az égit, az anyagi és a szellemi világot összeköti, de átjárót, gomblyukat nem talált ki, és a nemlétet sem szegte körbe, erre kérte hát fel az egész életében gomblyukakat szegő nőt. De a kötetben esik szó a halál előtti szavak begyűjtőiről, az utolsó interjúk készítőiről, illetve az ábrándok sírásójáról is. A lakótelepen ugyanis szanaszét hevernek az ábrándok, és szükség van ábrándtemetőre.

Megtudjuk, hogy a telepesek dunsztosüvegükbe rakják a haragjukat, ami óriási robbanással szabadul ki. Ha viszont a haragok sokáig állnak, beleivódnak az üvegbe, és a sok méreg a leszármazottakban is kárt tehet.

A könyvből kiderül, hogyan gyűjti össze és melengeti leheletével Szent Hájdegger a hajléktalan szavakat, és ki az, aki tűpontos szavakat talál mások gondolataira, ami csak és kizárólag a megfelelő emberhez passzol, mint Hamupipőkére a cipő. És kik elégednek meg a régi szavakkal, amiket bemocskolt a történelem és bebüdösített az ember. És ki dobja ki gond nélkül az elhasznált szavakat, vagy adja le tavaszi nagytakarításkor mondjuk a Vöröskeresztnek. És arról, hogyan lesznek szentebbek egyes nyugdíjasok, akik magányukban már nem tudnak bántani és bűnöket elkövetni.

Lidia Amejko súlyos, nehéz mondatai hihetetlen emberismeretről, vagyis pontosabban telepi emberismeretről tanúskodnak. A számos telepi legendát felvonultató kötet, a legendák keretbe foglalása, a legendafüzér egységes stílusának megteremtése igazi irodalmi bravúr.

A kötet helyszínei a panelház valahányadik emelete, a szemétledobók mellett élő „remeték” és kevésbé remeték lakása, a Jerikó nemzeti italbolt, az Armageddon pálya és „mellékesen” a templom. Azonban Isten jelenléte mindenhol tetten érhető, aki a modern technika mindegyikét beveti (sms, dvd, kristálylift), hogy elérje az embereket, de igyekezete nemigen jár sikerrel.

A szerző több jeles díjat elnyert, kötete magyarul az Európa Női szemmel sorozatban jelent meg, ahol a Noran Libro Kiadó európai nőírók regényeit közli. A fordító, Pálfalvi Lajos szintén több kitüntetésben részesült, legutóbb a rangos lengyel műfordítói díjat, a Transatlantyk életműdíjat nyerte el.