PRAE.HU: Mikor, és hogyan kerültél kapcsolatba a zenével és a gitározással?

Valahol úgy kezdődött, hogy apámnak volt otthon egy-két hangszere eldugva a függöny alá, nézegettem őket, de még nem volt szabad hozzányúlnom a „ereklyékhez”. Egyszer-egyszer kibonthattuk és megnézhettük, de valahogy volt egy olyan érzésem, hogy még kicsi vagyok ahhoz, hogy ezekkel a hangszerrel komolyan foglalkozzak.

Már 12-13 évesen nagyon érdekelt az elektronika, így egyszer kibontottam a hangszert és bekötöttem a lemezjátszóba. Akkor még nem tudtam pontosan, hogy ez micsoda, csak beforrasztottam a vezetéket a lemezjátszóba, és megszólalt az elektromos gitár. Egy csehszlovák Jolana Futurama III volt, hírhedten rossz gitár volt a borzasztóan használhatatlan elektronikája miatt, de örültünk, hogy volt legalább.

Emellett volt apámnak egy 1963-as szovjet akusztikus gitárja is, 18 rubel van belenyomtatva, gondolom az ára lehetett. Látva lelkesedésem, egy nap beállított egy Muszty-Dobay oktatókönyvvel, elkezdtem ezzel önállóan foglalkozni, míg nem egyszer Miskolcon észrevettem egy hirdetést egy oszlopon, melyben az állt, hogy gitároktatás minden stílusban. Ekkor voltam 13 éves. Elkezdtem hetente magánórákra járni az elektromos gitárommal Spirkó Károlyhoz.

Az életem fő sodrása mellett a zene nagyon komoly hobbi-szenvedéllyé vált, folyamatosan tanárokhoz jártam. Miskolcon Spirkó Károlyhoz, Kerékgyártó Füles Istvánhoz, aki már sajnos nincs köztünk (sokan Török Ádám basszusgitárosaként ismerhették mint fantasztikus zenészt), de jártam Ábel Mikihez is, aki most külföldön neves rock&roll zenekarokban játszik.

Akkoriban a zeneoktatás egész másképp ment, főleg önszorgalomból nehéz volt haladni, manapság aki gitározni akar, az interneten remek oktatóanyagokat talál, persze tanár mindenképp ajánlott - különösen a kezdőknek. Én is számtalanszor nézek az interneten videókat, mert minden gitárostól lehet tanulni, akkor is, ha nem hírességről beszélünk.

Két szálon futott az életem, Miskolcon a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépben, majd a Miskolci Egyetem informatika szakán tanultam, amit később külföldi MBA tanulmány követett, ez volt a polgári életem. Mellette ment a zene, a középiskolában zenekarokat alapítottunk, ekkor alakult a Lóg a Ritmus zenekar, ami nagy rajongótábort adott nekünk, közben egyetemisták lettünk, és jártuk az országot a zenekarral a jó kis blues-rock muzsikánkkal.

Azóta is tart a barátság az énekessel, Bűdi Szilárddal, a mostani Jazztelen zenekarunknak is ő a frontembere. Az egyetem mellett is folyamatosan gyakoroltam, de úgy alakult, hogy egyetem közepén már elkezdtem dolgozni az informatika területén.  Az ember nem is veszi észre, hogy hétvégén is dolgozik, mert imádtam és szenvedéllyel csináltam, beszippantott, de ez a zene rovására ment. 26 évesen kerültem Budapestre elsősorban a zene miatt, Mohai Tamáshoz kezdtem tanulni járni.

PRAE.HU: Sikeres vagy az üzleti életben is. Mivel foglalkozol pontosan, és, hogy lehet összeegyeztetni a polgári életet a zenész élettel?

Imádom a munkámat, mostanra jutottam el odáig, hogy dolgoztam nagy multiknál informatika területén, de most már hat éve van egy saját cégünk az Intalion Kft., bankoknak és biztosítóknak végzünk fejlesztéseket. Emellett van egy gitárosokat kiszolgáló cégünk, amit ketten csinálunk, a Magyarországon réspiacot megcélzó – ezért azt gondolom unikumnak számító - SelectGuitars-t. Olyan effekteket, pedálokat, gitárokat, erősítőket árulunk, amit más nem. A nagyon vájt fülű zenészek, akik ínyencségekre vágynak, előbb-utóbb nálunk kötnek ki.

Csak a munka nem elégítene ki, de önmagában a zene sem. Itt jön az a kettősség, hogy tudod elérni, hogy mind a kettőben helyt állj. Az egyik pillanatban egy kicsit rock and rollos figura, a másikban öltönyös srác, és ezt összeegyeztetni nem könnyű minden esetben. Az emberben folyamatosan ott munkál a késztetés, hogy meg akarja mutatni a tudását. Nem a kivagyiságra gondolok, vagy a színpadra dobált a bugyikra, hanem értő közönségnek akarom megmutatni a tudásom, ami számomra nagyon fontos. Nem csak az számít, hogy hányan vannak egy adott koncerten, hanem hogy mennyien kíváncsiak igazán a produkciódra – nem véletlenül részesítem előnyben emiatt a saját szerzeményeket.

PRAE.HU: Meg lehet élni manapság Magyarországon zenészként?

Meg lehet, de fontos tisztázni, hogy mit jelent az, hogy megélni. Van, aki négy családi házzal és három jachttal sem elégedett, másnak viszont elég egy jópofa garzon, ha közben az élete teljes, mert másban megtalálja a kiteljesedését, boldogságát, önmegvalósítását.

PRAE.HU: Mennyire lehet érvényesülni úgy a zenei piacon, hogy kvázi ne add el magad?

Na, ez az, itt jön az a probléma. Nemrég hívtak - név nélkül mondom - Magyarország egyik legmenőbb rendezvényzenekarába, ami biztos pénzkereseti lehetőség lett volna, de cserébe fel kellett volna adnom az egész eddigi életem. Morfondíroztam rajta, hogy előrébb visz-e ez engem. Nagyon színvonalas produkció, nevezzük „session zenélésnek”, nagyon becsülendő és kemény dolog a profi háttérzenészi munka, ráadásul eszméletlenül felkészült magyar zenészeket találhatunk ilyen formációkban. De valahol úgy érzem, hogy ez az út nem nekem van kitalálva, ez nem visz tovább az önmegvalósításban.

PRAE.HU: Mi ennek az oka? Úgy érzed, hogy zeneileg nem jelentene elég kihívást?

Dehogynem, nagy kihívás, amikor az ember megtanul több száz számot, egy komoly műsort, ráadásul mindenféle műfajban. Jó értelemben vett iparos munka, ebben is van önkifejezés, művészet, de ez rendkívül professzionális munka, ahol nem a stílusodra, hanem a profizmusodra kíváncsiak. Egy saját produkcióban viszont bele kell adnod az ötleteidet és egyéniségedet, ami persze lehet, hogy közel sem olyan kiemelkedő vagy eredeti, mint a befutott zenekaroké, de ez az út mégis közelebb áll hozzám.

Bennem folyamatosan ott van ez a kettősség, hogy milyen jó lenne nagynevű zenekarokban játszani, de ha az egyéniségemre nincs akkora szükség, valamint túl sok elfoglaltságot is jelentene, akkor nem tudom vállalni, mert szeretem a jelenlegi életemet és a munkámat, az informatikát és a gitáros boltunkat. A zene mindig átszőtte az életemet, és megőrülnék, ha nem zenélhetnék, vagy nem lenne folyamatosan valami komolyabb produkció, bár ha most valami úgy beindulna, hogy évi 40-60 koncert elfoglaltság lenne, már vakarnám a fejem, hogy tudnám összeegyeztetni. De biztos megoldanám☺

PRAE.HU: Milyen zenei formációknak voltál/vagy a tagja?

Mivel relatív későn költöztem Pestre, nem volt meg az a közeg, nem voltak zenei ismerőseim, üres lappal kezdtem mindent. Bekerültem ide-oda, volt sokféle formáció. Az alapvető stílus, amit nagyon szeretek, az tipikusan a funk-os blues-os szál, amihez úgy gondolom, hogy értek, és valamilyen szinten egyedi stílusban játszom. Több féle stílust próbáltam, ezért is volt jó, hogy több tanárhoz jártam, mert többféle stílus szivárgott belém. De végül ez alakult ki bennem, és ez a stílus határoz meg.

Az első komolyabb formáció, Ferenczi György és a herfli davidson zenekar miskolci változata volt, a Lóg a Ritmus, ami abszolút populáris, rock-blues, nem amerikai gyapot blues zene volt. Utána voltak funk, de inkább feldolgozás formációk egy-két saját számmal, például Sting cover zenekar, de mindegyiktől eltávolodtam, mert nem éreztem teljesen magaménak. Az Imprinting zenekarral egyfajta pszichedelikus grooves-funkos stílusban játszottunk, egész közel állt hozzám, de abban sem éreztem úgy, hogy teljesen kiélhetem magam, nem tudtam kiteljesedni.

Utána a Bűdi Szilárddal, - aki most a Rádio Rock reggeli műsorvezetője -, elkezdtük leporolni a rég fiókban heverő számokat, a Jazztelen zenekarunkkal. Slágeres rádió blues-rockot játszunk hárman, Szilárd gitározik, énekel és szájharmonikázik, Kottler Ákos ül a dobok mögött. Az NKA Cseh Tamás programnak (újnevén NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program) köszönhetően 2016 tavaszán a Kowalsky meg a Vega előzenekaraként volt egy tavaszi turnénk, aztán jött még egy nagyon jó lehetőség, Tátrai Tibor Tibusszal való barátságunknak köszönhetően csináltunk vele egy közös klipet tavaly, idén tavasszal pedig vele mentünk országos turnéra. A saját számainkat játszottunk, majd Tátrai Band számokat őt kísérve, így mi voltunk a fő zenekar is. Nagy büszkeség példaképemmel, Tibusszal együtt játszani, imád zenélni, rengeteget tanulok tőle, hihetetlenül professzionális előadó.

A zenélésben is az a nehéz, hogy kitartóan, alulról kell építkezni, hogy tartós, elkötelezett közönséget építs fel. Nemrég játszottunk a Hooligans előtt a Budapest Parkban, akikkel szintén nagyon jó volt az együttműködés, és a Tibuszos dolog is sokat lendített rajtunk. Van még persze zenekarom, a WoodoCompany, amit tavasszal kezdtünk el építeni, Takács Kanóc Rolanddal (basszgitár) és Zombori Atussal (dobok) – épp énekesi posztra keressük jelöltünket – ami sajnos nem egyszerű feladat, továbbá legfrissebb projektem, hogy Muck Évával – egy fantasztikus basszusgitáros NŐ – elkezdtünk dolgozni egy saját zenekar ötletén, és már aktívan próbálunk.

A saját dalok szerzéséhez rengeteg időre van szükség, Tátrai Tibusz mesélte, hogy ők anno hetekig-hónapokig bejártak a stúdióba számokat írni, akár egy munkahelyre. Ez nagyon fontos, hogy a tagok időt tudjanak erre szánni, mert az ötletelésből születnek a dalok, és akkor érzik magukénak azokat, ha együtt szerezték őket. Így válnak a tagok helyettesíthetetlenekké, mert eggyé válnak a zenekarukkal és a zenéjükkel. Hónapokig tart, mire összeáll egy 1 órás műsor saját dalokkal. És akkor még nem beszéltünk a marketingről, promócióról.

Manapság más a helyzet, a saját életünk, a polgári foglalkozásunk elviszi az időnket, vagy ha egy zenész fél évre kimegy hajóra zenélni (érthető okokból szükség van erre az egzisztenciája miatt), akkor megáll a projekt. Ezért, hogy ezt a fajta kiszolgáltatottságot kivédd, igyekszel több lábon állni, több zenekar, több foglalkozás. Ellentmondásos, mert akkor jóval kevesebb időd marad a zenei projektjeidre. Akik a csúcson vannak, megengedhetik, hogy kevés zenekarban játszanak, el is várják tőlük az elkötelezettséget. A Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban, ahol találkoztam veled, egy workshopot tartottam a SelectGuitars termékeiről, és a WoodoCompanyval tartottunk egy funk-groove workshopot.

PRAE.HU: Mesélj a gitárversenyekről, amelyek kapcsán Amerikában is jártál…

Igen, az első 2012-ben volt, egy hatalmas jazz gitáros, Lee Ritenour, a Yamahával karöltve hirdetett egy világversenyt, a Six String-et, ahova gitárosok nevezhettek a videóikkal. A jelentkezők több kategóriában nevezhettek, blues, akusztikus, klasszikus, country, de volt dob és billentyűs kategória is. Több körös döntő volt, az első körben videókat kellett küldeni.

A döntő Amerikában, Montanában volt egy gyönyörű helyen, nekem csak a repülőjegyet kellett állnom, az egy hetes gitárfesztiválra (Crown Guitar Workshop & Festival) szervezett döntőre meghívtak. Akkor már kategóriánként ketten maradtunk. Óriási élmény volt számtalan híres zenésszel találkozni, egy nagy amerikai ranch-en. Úristen milyen steakeket ettem! Második lettem a blues kategóriában, ami nagyon nagy megtiszteltetés volt, sokat tanultam, bejártam a kurzusokra is.

2016-ban ismét indultam ezen a versenyen, akkor ritmusgitár-funk kategóriában, és ismét döntős lettem, ami azért is nagy dolog, mert nagyon elismert zenészek nézik végig és pontozzák a beküldött videókat. Nekem ez óriási visszacsatolás volt, nem az ismertségen / elfogadottságon múlt, hanem tisztán szakmai megmérettetés volt. Kétévente rendezik meg ezt a versenyt, és majdnem mindig kerülnek be magyarok. A verseny által lehetőséget kaptam, hogy a neves Berklee zenei egyetem ösztöndíjára pályázhatok.

A Jazztelennel a november elején jelent meg a klipünk, és november 11-én a budapesti ROBOTban tartottk lemezbemutatónkat Tátrai Tibusz vendégszereplésével.

A Muck Éva Trióval pedig ugyancsak novemberben támadunk.

A projektjeimről folyamatosan itt tájékozódhattok:

https://www.facebook.com/viktorgeczyfunk/

Fotók: Bach Máté (a szerk.)