Töltsd fel magad!, hangzott az immár 26. alkalommal megrendezett CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál mottója. A tizenhat napos eseménysorozat egyik záró programja igazán összetett, mondhatni „megkomponált” élménnyel kecsegtetett. Önmagában a komolyzenei koncert műsora is rendkívül izgalmasan lett összeállítva, de maga a helyszín izgatott a legjobban: hogyan lehet egy repülőtéren koncertet adni? A 2012-ben véglegesen bezárt, majd felhasználásában teljesen újraértelmezett Ferihegy 1 repülőtér – ma már Terminal 1 Airport Event Center – adott otthon a debreceni Kodály Filharmónia, illetve a közreműködő Talamba Ütőegyüttes, a debreceni Kodály Kórus és a Vörösmarty Gyermekkar előadásának. Vajda János, Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző két műve mellett Carl Orff ominózus, oratóriumként bemutatott szcenikus kantátája szerepelt a műsorfüzetben, melyek párosítását kissé szokatlannak véltem, különösen a helyszínre való tekintettel.

Bár a helyszín nehézkesen volt megközelíthető, a közönség előre regisztrált tagjait a Malév nosztalgiabuszai szállították a terminálhoz. Számomra a reptér mint rendezvények színtere, eddig teljesen ismeretlen volt, így őszinte érdeklődéssel figyeltem, hogyan telik meg az egykor nyüzsgő, hatalmas csarnok. Természetesen néhány új elemre szükség volt – hangulatvilágítás, reflektorok, ruhatár – de alapvetően a mosdók táblájától kezdve az érkező és induló járatok feliratáig minden az eredeti maradt. (Egy repülőtér ilyen módú felhasználása nem egyedülálló ötlet, ugyanis a 2008-ban bezárt berlini Tempelhof, bár már a második világháború idején is a legfontosabb légikikötője volt Németországnak, napjainkban fesztiválok, rendezvények helyszíne, kifutópályája pedig állatparkként funkcionál.) Az egykori reptéren a rendezvények mellett most került először sor koncertre. Az ifj. Dávid Károly tervei alapján készült 1-es Terminál egy repülőgépet formál, melynek a csarnoka a törzs, továbbá szimmetrikus épületegységekből álló „szárnyai és motorjai” is vannak. Az 1950-ben megnyitott terminál 2004-ben olyan színvonalú felújításon esett át, melyért az Építőipari Nívódíjat is elnyerte.

Leszállva a működő reptérre igyekvő utasok közül, kisebb séta után „a repülő törzsében” foglalhattam helyet, ugyanis a székeket a csarnokban helyezték el, mintha a gép utasterében lennénk. A színpad visszafogott volt, alacsony emelvény, semmi cicoma, középen a karmester helyével. A felvezetésben többen igyekeztek kapcsolatot találni zene és repülés között, bár jómagam egyiket sem találtam éppen logikus következtetésnek, csak a több mint két órás műsor után értettem meg igazán, de erről majd később.

Elsőként a nézők soraiban helyet foglaló Vajda János művei szólaltak meg, megtörve az óriási csarnok hideg csöndjét. A Quidlibet – jelentése ’ami tetszik’ – hömpölygő dallamvariációi egy szempillantás alatt betöltötték a robosztus oszlopokkal övezett teret, kibontakoztatva a zeneszerző könnyed, magával ragadó kompozícióját. Érdekesség, hogy a szimfonikus mű ősbemutatója 2012-ben, Debrecenben, szintén Somogyi-Tóth Dániel vezényletében a Kodály Filharmónia közreműködésével került sor. Vajda János a 150 éves debreceni zeneoktatás ünnepi gálaműsorára komponálta a művet, melyet a zenekar emiatt különösen magáénak érezhetett.

A továbbiakban felcsendült a zeneszerző egyik variációja, amely Szilágyi Domokos Változatok egy képzeletbeli Weöres-versre ihletett. A vers és zene közös pontja a variánsok rétegzése, Szilágyi természetesen szavakkal, rímekkel, míg Vajda egy jól ismert gyermekdal hangjaival oldotta meg a téma felépítését majd kibontását. A szünetben egy rövid beszélgetés kereteiben a zeneszerzőt az est házigazdája többek közt arról faggatta, hogyan helyezi el saját magát a kortárs zeneszerzők közt, valamint az elhangzott művek dallamosságát, mondhatni „hallgatóbarát” jellegét dicsérte. Minderre a karzaton került sor, ahonnan a teraszra nyílt kilátás: az embernek már korántsem az járt a fejében, hogy ott egykor rokonok, ismerősök integettek szeretteiknek az induló repülők felé; egy modern épületkomplexum koncerttermének egyedi kilátású élményt nyújtó teraszán álldogáltak és beszélték meg az eddig látottakat, hallottakat.

A műsor második része már jóval nagyobb zenekari apparátust mozgatott meg: kontrafagottal, tubával, üstdobokkal, tam-tammal (egy ütőegyüttessel), egy teljes gyermekkórussal és három szólóénekessel bővült a művészek sora. A több mint száz zenész és énekes óriási lendülettel kezdte a Carmina Burana pesante, súlyosan induló, két részes bevezetőjét. Bár kétségkívül ez a mű legismertebb része, a középső egységek éppoly magával ragadóak voltak, mint maga a kezdés. Talán annak a felhőtlen élvezetnek is köszönhető volt ez, ami szüntelenül a zenészek arcán vibrált: öröm volt nemcsak hallgatni, de nézni is az előadást.

A nagy énekkari együttes a zenekar fölé magasodva helyezkedett el a karzaton, valamint a körbe futó lépcsőn. Arcukat a kiválóan megválasztott világítás – mint gyertyafény – sejtelmesen világította meg, tökéletesen kiegészítve ezzel a régi korok hangulatát felvillantó dallamokat. Lágy szoprán-szólót követve a Vénusz-himnusz után óriási kontraszttal ismét megszólalt a bevezető első fele, mintegy fináléjaként az estének. A közönség már a záróhangok előtt érezhetően készítette tenyereit a vastapsra, melyet igazán kiérdemelt a műsorban résztvevő összes művész.

Ahogy hazafelé ballagtam, még egy óra múltával is az O Fortuna dallamaival a fejemben, egyre világosabban körvonalazódott bennem a kapcsolat, hogyan is köthető össze Vajda János és Carl Orff zenéje: az egyszerűség zsenialitása, a klasszikus formák finom megújítása, újragondolása, a hagyománytisztelet a modern vonalvezetésben. A kortárs gyakran magába foglalja a titkos vágyat a meg nem értettségre, a meghökkentőre, az eddig még nem látottra. Ezen az estén az 1-es Terminál minden szeglete és építőeleme megtelt zenével, amelynél csodásabb és különösebb találkozást maga ifj. Dávid Károly sem képzelhetett volna el a falak között.

Műsoron:

Somogyi-Tóth Dániel és a Kodály Filharmónia Debrecen

Vajda János: Quodlibet

Vajda János: Változatok egy képzeletbeli Weöres-versre

Orff: Carmina Burana

Közreműködött:

Rácz Rita, Haja Zsolt, Szerekován János – ének, Kodály Filharmonikusok Debrecen, Talamba Ütőegyüttes, Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté), Vörösmarty Gyermekkar (karigazgató: Zsákainé Papp Anita)