A máig tartó vita ismertetésétől eltekintek, főleg azért, mert ha végignézzük a mai Balassi-szövegkiadásokat, úgy tűnik, mintha a vita nyugvópontra jutott volna, mintha kialakult volna egyfajta status quo: a nyomtatott kiadások a Kőszeghy-féle eszményített Balassi-kép alapján születnek [1], az internetes hálózati kritikai kiadás, a Gépeskönyv [2] főszövege pedig a Horváth Iván-féle kódexcentrikus Balassi-kép alapján készült [3]. Azért merem azt mondani, hogy a Balassi-kötetről folyó vita mintha egyfajta nyugvópontra jutott volna, mert alapvető kérdésekben megegyezik egymással a Kőszeghy- és a Horváth Iván-féle Balassi-szövegkiadás.

Nézzük azokat a megoldásokat, amelyekben megegyeznek a modern kiadások:

1. A hatvanegyedik vers után egyik modern kiadás sem fogadja el a Balassa-kódex versszámozását. A Kőszeghy-féle kiadásokban a hatvanegyedik vers (Egy katonaének) után nem a kódexben hatvankettedik (Nincs már hová lennem…) és hatvanharmadik (Az én jó Istenem…) vers következik (ezeket számozatlanul az istenes versek közé száműzik), hanem a kódex hetvenegyedik, hetvenkettedik, hetvenharmadik, hetvennegyedik és hetvenötödik számú verse átszámozva hatvankettődiknek, hatvanharmadiknak, hatvannegyediknek, hatvanötödiknek és hatvanhatodiknak.

Hasonló a Gépeskönyv főszövege is. Annyi a különbség, hogy itt a hatvanegyedik vers után a kódex hatvankettődik és hatvanharmadik verse következik – számozás nélkül (!) –, ezeket (a Klaniczay-féle rekonstrukció [4] rendjében) követi további hét – számozatlan – istenes vers, majd a Kőszeghy-féle kiadásokból is ismert átszámozás rendjében a kódex hetvenegyediktől hetvenötödik verse (szintén hatvankettőtől, hatvanhatodik számon). A hatvannegyedik (eredetileg hetvenharmadik) vers után következnek a bejtek, majd a hatvanhatodik (eredetileg hetvenötödik) vers után következik a Célia-ciklus.

2. A modern szövegkiadások a versek 66-ig tartó számozásával életben tartják a Gerézdi-féle 3x33+1-es sejtést. Az átszámozásoknak egyetlen oka van: se a nyomtatott kiadások, se a Gépeskönyv szerkesztője nem mondott le arról a sejtésről, hogy Balassi kötetkompozíciója akár rejtett eszközökkel, akár direkt módon dantei mintára készült volna, ha elkészül; azaz a modern kiadások inkább megerőszakolják a kódexet, minthogy szakítsanak egy 20. századi irodalomtörténész egyszer, a hírhedt Spenótban publikált egybekezdéses sejtésével.

Horváth Iván Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben [5] című művében érhető tetten az az izgalmas irodalomtörténészi mozdulat, hogy egy elmélet (esetünkben Gerézdi sejtése) érdekében hogyan kell tekintélyes források hitelességét kétségbe vonni. A Balassa-kódex és Balassi istenes énekeinek 1670-es lőcsei kiadása nagyon komoly források, de nem támasztják alá Gerézdi sejtését. Ezért az irodalomtörténésznek, akinek megtetszett a 3x33+1-es elmélet, szüksége lett egy forrásra, amivel ágyútüzet zúdíthat az egyébként meglévő és hiteles forrásokra. Ezt a forrást egy Rimay által összerakott, de elveszett, vagy soha meg sem született Balassi-kiadás előszavában találta meg; nem én írom, hanem ő, ahogy konkrétan fogalmaz, ez olyan forrás, „amire a Balassa-kódex és a lőcsei kiadás tekintélyével szemben szükségünk van” [6]. Ez az irodalomtörténészi mozdulat elég volt ahhoz, hogy a Balassa-kódex hitelét elvegye, és ezután a modern kiadások mindegyike nyugodtan eltérhessen többé-kevésbé a kódextől; történik mindez annak ellenére, hogy a kódex Balassi kötetének egyedül fennmaradt, legnagyobb terjedelmű, hiteles forrása, míg Rimay előszavában leírt Balassi-kötet inkább Rimay koncepcióját tükrözi, mint Balassiét, ezt maga a kutatás is elismeri [7], azonkívül egy betű sem maradt belőle.

Az alábbiakban röviden bizonyítani szeretném, hogy a Kőszeghy-féle nyomtatott kiadások a kódex hatvankettedik és hatvanharmadik versének istenes versek közé száműzésével súlyosan megsértik a kódexből kiolvasható költői kompozíciós szándékot, továbbá ki szeretnék térni arra is, hogy a Gerézdi Rabán-féle 3x33+1-es koncepció átszámozásokkal való életben tartása, ami mind a nyomtatott kiadásokban, mind a Balassi Gépeskönyvben föllelhető, ugyanolyan eszményítő cselekedet, mint mindazok, amelyek ellen Horváth Iván cikke íródott.

A Balassa-kódex hatvanegyedik versének, a katonaéneknek alapos és mindenre kiterjedő szakirodalma van, ezért a vers bemutatásától eltekintek. Amit fontosnak tartok hangsúlyozni: miközben ez a vers a vitézi életet ideális eszményként mutatja be, a költői én magát egyszer sem nevezi benne vitéznek – sőt konkrétan nem is szerepel benne: megszólítja a vitézeket, áldást kér a rájuk, elbeszéli az életüket, de egyszer sem olvasható a szövegben se első személyű igealak, se első személyű birtokos személyjellel ellátott névszó, egyáltalán semmi olyan nyelvi jel, amely az első személyt ki tudná fejezni.

A vers ötödik versszakában, a legkiemeltebb strófában, a vers kompozíciós centrumában a vitézi élet minden ember számára követendő ideaként fogalmazódik meg:

Az jó hírért, névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak,

Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak,

Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók, vagdalkoznak, futtatnak.

Ebből azonban nem következik az, hogy a kötet többi versében szereplő költői én ezt az ideális életeszményt bármikor elérte volna – azaz „az jó hírért névért, s az szép tisztességért” mindent hátra tudna hagyni, „emberségről példát, vitézségről példát mindeneknek” ő adna. A hatvanegyedik vers egy olyan vágyott, ideális létállapot megfogalmazása, amelynek elérése a Balassi-versek költői énje számára egyáltalán nem könnyű feladat; és elég jól adatolható, hogy ettől az ideális, vitézi életeszménytől a történelmi Balassi Bálint is igen távol állt – ezt Kőszeghy Péter alapvető monográfiájában [8] kimerítően bebizonyítja. A korabeli források egybehangzó állítása, hogy „Balassi Bálintnál jobb katona öccse, Ferenc” [9] ; az az eset, amikor friss házasként elfoglalta Sárospatak várát, „egyben Balassi katonai kvalitásait is minősíti: vakmerő férfiú volt, de mint katona még azt sem tudta felmérni, hogy nem elég az őrség lefegyverzése, a fegyverbe szólított sárospatakiak túlerejével szemben esélye sem lesz kis csapatának [10]. Kőszeghy másutt megjegyzi, hogy „Balassi (…) azért szegényedett el, mert sem katonának sem üzletembernek nem volt alkalmas.” [11] Feltehetjük tehát, hogy se a történelmi Balassi Bálint, se a versek költői énje nem volt vitéz a szó hatvanegyedik versben szereplő értelme szerint. Ez tisztán kiderül a kódex hatvankettedik versének (Nincs már hová lennem…) harmadik – szintén központi helyzetben lévő – versszakából, ahol a költői én ugyanazon érdemekért könyörög az Istenhez, mint amelyeket az előző versben ideálisként fogalmazott meg:

Áldj meg vitézséggel, az jó hírrel, névvel,

Hogy szép tisztességgel mindent végezzek el,

Öltöztess fel fegyvereddel, jó ésszel, bátor szívvel!

Ebből világosan látszik, hogy a kódexben szereplő hatvanegyedik és hatvankettedik vers szorosan összefügg egymással; a „lírai önéletrajzban” a katonaének után, ami a jó hírért, névért s az szép tisztességért mindent hátrahagyó vitézségről mint ideális létállapotról beszél a vers középső versszakában, egy olyan vers következik, amelyiknek a középső versszakában az jó hírért, névért, vitézségért és a szép tisztességért könyörög a költői én. A költői én számára tehát az jó hír, név, vitézség és az szép tisztesség még csak a vágyak hona.

Balassi kötetében több ponton is megfigyelhető a lehető legszorosabb összefüggés két egymást követő vers között – ugyanilyen szoros és logikus kapcsolatban áll egymással a kódex hatvanegyedik és hatvankettődik verse is. A prózai megjegyzés nem utal arra, hogy a két vers között a számozás folytonossága megszakítható lenne – ahogy nem szüntette meg a harmincharmadik és harmincnegyedik versek között lévő prózai megjegyzés sem a versszámozás folytonosságát.

Véleményem szerint a középiskolai tankönyvekbe is leszűrődött Gerézdi Rabán-féle elmélettől végleg el kellene búcsúznunk, és ha ez sikerült, akkor komolyabban vehetnénk a kódexben lévő versszámozást is. Talán érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy a jövőben Balassi Bálint verseinek fragmentumit nem kellene-e egyszer a kódex alapján, a Klaniczay-féle rekonstrukció kiegészítéseivel együtt is kiadni. Ez nem lenne nagy forradalom, hiszen a Gépeskönyv – az átszámozásoktól eltekintve – már megtette.

Az utóbbi időben többször végigolvastam Balassi kötetét a Klaniczay-féle rekonstrukció kiegészítéseivel együtt. Tapasztalataimat talán egy következő cikkben osztom meg, addig csak arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy a Szentháromság Második Személyéhez, a Fiúistenhez szóló versben (ez a Klaniczay-féle rekonstrukció szerint a Balassi-kötet hatvanhetedik verse) a költői én szintén vitézségért és az szép tisztességért könyörög Istenhez, mert azokban bűnei miatt megkisebbítette őt:

Az te nagy nevedben én is most, Istenem, kötöttem fel szablyámot,

Sok jó szerencséket várok csak tetőled, s vitézlő sok szép jókot,

Mert nem fizetésért, sem gazdag prédáért járom, tudod, utamot,

 

Hanem szent nevedért s az szép tisztességért, kiben megkisebbítél,

Noha nem méltatlan, mert rút és szántalan bűnömért rám gerjedtél,

De felejts el, kérlek, undok vétkeimet, lám, már eléggé vertél.

Egyébként ennek a versnek az argumentuma is egyértelműen fogalmaz: Ad Deum Filium, pro impetranda militari virtute, azaz A Fiúistenhez, a vitézi erény elnyeréséért. A költői én könyörgése a vitézségért már ismerős, ám annak bevallása, hogy nem fizetésért, vagy gazdag prédáért járja útját, hanem az Isten szent nevéért és az szép tisztességért, komoly ellentétben áll Balassi Bálinttal, a történelmi figurával, aki zsákmányszerzés céljából piacokat dúlt föl, csinos asszonyokat szabadított meg az erszényüktől, miközben megszaggatta a ruhájukat, lovakat cserélt kéjhölgyekre és sok más huncutságot művelt.

A vitézi erkölcs magasába vágyódás tehát a Balassi-kötet hatvanegyedik verse után olyan meghatározó, újból és újból visszatérő, a verseket ciklusba rendező motívum, mint a Júlia-verseket ciklusba rendező Júlia alakja. És a vitézi virtus, a vitézi erkölcs a költői én számára ugyanannyira távoli cél, ködbe vesző hegycsúcs és elérhetetlen idea, mint az áhított nő, Júlia.

Jegyzetek:

[1] Legutóbb például az Osiris Klasszikusok sorozatban 2004-ben.

[2] http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/bbom/

[3] Erről a koncepcióról: HORVÁTH Iván: Az eszményítő Balassi-kiadások ellen című alapvető cikkében írt bővebben (http://magyar-irodalom.elte.hu/babel/3210.htm).

[4] KLANICZAY Tibor: Hozzászólás Balassi és Rimay verseinek kritikai kiadásához, in. MTA I. OK, XI, 270.

[5] HORVÁTH Iván: Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.

[6] HORVÁTH, im.: 35.

[7] HORVÁTH, im.: uo.

[8] KŐSZEGHY Péter: Balassi Bálint – Magyar Alkibiadész. Balassi Kiadó, Budapest, 2008.

[9] KŐSZEGHY: 211.

[10] KŐSZEGHY im.: 247.

[11] KŐSZEGHY im.: 252.