A száz évvel ezelőtt, az 1910-es évek Budapestjén játszódó történet bizonyos szempontból idejétmúltnak tűnik, hiszen ma már a legtöbb lánynak nem élet-halál kérdés, hogy férjhez tud-e menni, és ha igen, kihez. A lecsúszott kispolgári család életének kisrealista képe sem hajaz mai mindennapjainkra. Borítékcímzésből és babavarrásból filléreket kuporgató lányok, napjait a kávéházban és a lóversenypályán töltő apa, cselédek és házasságközvetítők. A szombathelyi előadás középiskolás közönsége először csak nézett, hogy mi ez és főleg, hogy mi közük van nekik mindehhez.

Pedig legalább egy közös pont biztosan van a két világban: a pénz. A Vőlegényben is mindenki pénzt akar szerezni, ha máshogy nem megy, házassággal. A reménybeli vőlegény sokáig csak azt. A reménybeli menyasszony azonban szerelemre, a családból való kiszakadásra is vágyik. Meg tudjuk érteni, Mohácsi János rendezésében különösen. Mert ez a család tényleg kibírhatatlan. Mohácsi a rá jellemző módon nem fukarkodik az idővel és az ötletekkel, hogy erről az első felvonásban meggyőzzön bennünket. Ebben a famíliában megfordultak a szerepek. Az egzaltált, már-már az Alzheimer-kórosságig feledékeny anya Vlahovics Edit szép, minden gesztusra figyelő alakításában és az erkölcsi érzék nélküli, túlkoros gyerekként handabandázó apa (Mertz Tibor szintén figyelemre méltó, pontos megjelenítésében) gyerekebbek, mint a saját gyerekeik. Szegény Zoli fiúk (Jámbor Nándor) hiába tanulna, hiába memorizálná éppen a Családi kört mellettük, ebben a famíliában ez szinte lehetetlen.

Részletes, szépen kidolgozott tablót kapunk a tágabb család és a bérház életéről. Mindenki teszi a dolgát, nincsenek üresjáratok, és néhány poénon kívül („viszem őket a Nemzeti Bababoltba” – mondja a Mariskát játszó Albert Zsófi az általa varrt babákra) mai kiszólogatások se nagyon hallhatók. Van viszont Ibsen-áthallás egy ide-oda pakolt vadkacsa „személyében”. És a jellemrajzok mellett sok humor, abból a kicsit szomorkás fajtából: ahogy a Ducit alakító Edvi Henrietta a kiégett kölcsönabrosz foltját takargatja folyamatosan, míg csak ki nem bújik a szög a zsákból, ahogy nagyokat nyelve nézik a szintén kölcsönbe kapott tíz szem kockacukorból öt halálát a vőlegény kávéjában.

Talán eszünkbe jut néha (a középiskolásoknak valószínűleg gyakrabban is), hogy az a három és fél óra lehetne csak három, de összességében nem bánjuk a komótos építkezést, mert visz magával az előadás, és visznek a színészek is. A főszerepek kiosztása elsőre meglepő lehet, de aztán nagyon is elnyeri az értelmét. Kornélka és a fogász találkozása nem a mesebeli királylányé és királyfié, hanem mindennapi, esendő embereké, akik nem azonos ritmusban érkeznek el egymáshoz, ezért kis híján el is vétik a másikat. Gonda Kata Kornélja erővel, néha hisztérikusan küzd ezért a szerelemért, a színésznő meggyőző színpadi jelenléttel viszi végig a szerepet. Orosz Róbert most egy másik arcát tudja megmutatni, mint amit megszoktunk tőle vígjátéki szerepeiben. Rudi itt nem jellemtelen, inkább realista, miközben az önirónia sem hiányzik belőle.

Mohácsi János ezúttal is Kovács Mártonnal dolgozott együtt, és a háromtagú zenekar most is ott ül a színpadon, jelenlétük azonban nem érződik az előadás elengedhetetlen részének. Az első felvonás realista világában, ahol saját pénzből kávéra és kuglófra se telik, nem is egészen konzekvens a zenészek meghívása.

A díszlet és a jelmezek végig korhűek, és a Mohácsi-rendezésekből ismerős „színpadszétesés” sem történik meg. Sokáig úgy tűnik, hogy az előadás megmarad az eredeti Szép Ernő-darab medrében, de azért a végére persze jut meglepetés. Ha Kornél megússza is a kitartottságot, és végül szinkronba kerül az ő fogászával, a családban rögtön van, aki a helyére lépjen: Duci boldogan felváltja a gazdag úr balján.

Ha kezdetben a középiskolás közönség távoli, idegen bolygóként nézett is a száz év előtti életképre, idővel ráéreztek a közös pontokra: a szerelem és a pénz mozgatta történet időtlenségére. És hogy a negyedik órában jobban figyeltek, mint az elsőben, az azért elég meggyőző érv az előadás mellett.

Szép Ernő: Vőlegény

Szereplők:
Papa: Mertz Tibor
Anya: Vlahovics Edit
Kornél: Gonda Kata
Mariska: Alberti Zsófi
Duci: Edvi Henrietta
Zoli: Jámbor Nándor
Rudi, fogász: Orosz Róbert
Fater: Endrődy Krisztián
Gyengusné, mozizongorista: Németh Judit
Nusi: Wessely Zsófia Anna
Sári: Dunai Júlia
Pimpi, karmester, Nusi férje: Kenderes Csaba
Lala, hetedik gimnazista: Matusek Attila
Pendzsi, székely szolgáló: Ostyola Zsuzsa
Édes Baba, néma szereplő: Horváth Ákos

Zenekar:
Kovács Márton, Hotzi Péter, Peltzer Géza

Dramaturg: Mohácsi István
Zene: Kovács Márton
Korrepetitor: Falusi Anikó
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Remete Kriszta
Ügyelő: Móri Csaba
Súgó: Jenei Ági
Rendezőasszisztens: Balogh Lívia

Rendező: Mohácsi János

Bemutató: 2017. szeptember 29.

Weöres Sándor Színház, Szombathely

Fotó: Mészáros Zsolt