irodalom
Az internet ölte meg az életet Gyulán, mondja a Red Hole Music Pub pultosa. A város tiszta és rendezett, a vendéglátóhelyek hangulatosak, a fiatalok viszont – már akik még nem költöztek el – otthon ülnek és a telefonjaikat nyomogatják. Én viszont éppen a telefonomnak köszönhetem, hogy a szomszéd városban, Békéscsabán meghívnak egy sörre, mivel egy bácsi kérésére utánanézek, mikor indul a következő busz. Na de mit is keresek én a Viharsarokban?
Elsősorban kalandot: az Előretolt Helyőrség Íróakadémia őszi szabadegyetemére érkeztem tudósítani. Nehéz lett volna visszautasítani a lehetőséget, úgy is, hogy a másik két fiatal írószervezet, a József Attila Kör (JAK) és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) tagjaként finoman szólva én sem örülök annak, hogy a komplett szakma kevesebb állami támogatásban részesül, mint a rendezvényt szervező, Orbán János Dénes vezetésével két éve megalakult Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG). Akinek bármi köze is van az irodalmi közélethez, annak a könyökén jön ki az ezzel kapcsolatos vita.
Ezért is érdekelt, hogy néz ki belülről a szabadegyetem. Mivel sűrűn járok a JAK és a FISZ hasonló rendezvényeire, van összehasonlítási alapom. Érdemes tudni, hogy a JAK-ba és a FISZ-be belépő fiatal írók, irodalmárok éves tagdíjat fizetnek, a tábori szemináriumok résztvevőinek szintén fizetniük kell (a tagoknak a belépő kedvezményes, de nekik sem ingyenes), és mindkét szervezetre jellemző, hogy többen dolgoznak önkéntesként, míg főállásban alig néhányan. A KMTG oktatói viszont méltányos fizetést kapnak, illetve a mentorok és a hallgatók is részesülnek ösztöndíjban.
A JAK szigligeti és a FISZ visegrádi táboraiba – a nevesebb vendégeket leszámítva – mindenki maga oldja meg az utazást, a KMTG viszont bérelt buszt indított Gyulára, és ez a busz a rendezvények helyszínei és az egyébként negyedórás sétára található szállás között is megfordul naponta többször. Az újságírók számára a szállás és étkezés mindenhol térítésmentes, a KMTG esetében a többi résztvevő számára is az. Szigligeten a tábor résztvevői részben a kastélyban kapnak helyet, részben apartmanokban szállásolják el őket, Visegrádon faházakban, a KMTG viszont a Hunguest-hálózathoz tartozó Erkel Hotelben bérelt szobákat. A hotel vendégei térítésmentesen használhatják a szomszédos Várfürdő úszó- és termálmedencéit.
A háromnapos szabadegyetem programjainak zöme a Művelődési Házban zajlik, egy-egy programnak a Vigadó és az említett Red Hole Music Pub ad helyet. Az Erkel Hotelben és a Vigadóban svédasztalos reggelik, pazar ebédek és kiadós vacsorák várnak bennünket, az ünnepi megnyitó estéjén, ami külsőségeiben leginkább lakodalomra hasonlít, az italfogyasztás korlátlan, és eldönthetem, hogy bourbont fogyasztok-e, vagy inkább skót whiskyt, ezzel szemben a JAK- és FISZ-táborokban az étkezések menzajellegűek, a tábori büfében pedig agyonhajszolt önkéntesektől vásároljuk a langyos sört, és jércefalatokat meg harcsaszeleteket sem kapunk.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a KMTG-nek is voltak már szerényebb körülmények között megrendezett szakmai programjai, táboroztak például a JAK törzshelyén, Szigligeten. Visszatérve Gyulára, sem a skót whisky, sem a pezsgőfürdő nem befolyásolja a szakmai programokkal kapcsolatos véleményemet, a céges toll, jegyzetfüzet és busz pedig már csak azért sem, mert a telefonomba jegyzetelek, és egyedül utazom.
Nem befolyásol az sem, hogy miután Görgényi Ernő, Gyula polgármestere elmondja megnyitóbeszédét, Tímár Alpár, a KMTG ügyvezetője is szól néhány szót, egy Churchill-anekdotával üzenve a szervezetet kritizálóknak: Bessie Braddock képviselőnő a parlamentben megjegyzi a miniszterelnöknek, hogy „Winston, ön részeg, mi több, undorítóan részeg”, mire ő azt feleli, hogy „Bessie, drágám, ön ronda, mi több, undorítóan ronda. De holnapra én kijózanodom, míg ön továbbra is undorítóan ronda marad.”
Bár számolhatnám az inkorrekt beszólásokat, nincs belőlük annyi, hogy az különösebben zavaró lenne. Sőt, van olyan vendég is a finn író és punkzenész Kati Hiekkapelto személyében, aki feminizmusával és a menekültkérdéshez való hozzáállásával látványosan kilóg abból a közegből, amit alapvetően konzervatívnak gondolnánk. A Kolibri és a Védtelenül című regények szerzőjével Pál Dániel Levente és Csikár Norbert Adrián beszélget zene és irodalom, illetve krimi és társadalomkritika viszonyáról, és egyebek mellett a magyar kapcsolatról.
Hiekkapelto volt férje ugyanis vajdasági magyar, ezért nem csoda, hogy néha magyarul szólal meg, és hogy regényeinek visszatérő főszerepelője egy magyar nyomozónő. Mivel szakdolgozatát a bevándorlók beilleszkedési nehézségeiről írta, és oktatott is menekülteket, szívügye a téma, ezért könyveiben szeretett volna könnyebben és nehezebben integrálódó bevándorlókat is bemutatni, és a jelek szerint sikerült: egy olvasója bevallotta neki, hogy őt olvasva megváltozott a véleménye a menekültkérdésről. Tapasztalatai szerint minden történet egyéni, és fontos, hogy nyitottak legyünk, ami ránk, magyarokra kevésbé jellemző.
Nem ilyen izgalmas Nemere István előadása, aki mindeddig saját nevén és különféle álneveken majdnem 700 könyvet írt. Amikor csak teheti, ír, még Gyulára érkezése napján is egy könyvön dolgozott, igaz, csak hajnali öt és hét között. Folyton jegyzetel, és elhangzik az a közhely is, hogy az igazi író akkor is ír, amikor nem ír. Elismeri, hogy fiatalkori olvasmányélményei és a fejében megszülető történetek mellett a hírnév iránti vágy is közrejátszott abban, hogy az írói pályát választotta, a közönségből érkező kérdést pedig, hogy elakad-e néha az írásban, nem is érti. A programokra egyébként jellemző a közönség aktivitása, sokan és sokat kérdeznek a vendégektől.
A beszélgetések egymástól távoli világokba engednek betekintést. A Kortárs folyóirat ünnepi antológiájának bemutatóján például a magyar líra klasszikusain van a hangsúly, a kötetben parafrázisok olvashatók, az esten Pécsi Györgyi szerkesztő mellett Ambrus Lajos, Falusi Márton, Novotny Tihamér, Orbán János Dénes, Pető Tóth Károly és Zalán Tibor szerepel. Ott van ugyanakkor Futaki Attila és Kopeczky Csaba előadása a képregényről, ami az angolszász piacon vagy francia kultúrában önálló művészeti ágnak számít, nálunk viszont alkotóként, olvasóként és kritikusként is kevesen foglalkoznak vele, és az a tévhit él, hogy gyerekeknek szól. Ha viszont valaki nem lesz kamaszként a képregények rajongója, később nehezen válik értő befogadóvá, a hazai helyzetet pedig a piac szűkössége is rontja.
A szemináriumok közül többre is beülök hallgatózni. Az egyiken a Hitel folyóirat három szerkesztője, Falusi Márton, Nagy Gábor és Papp Endre véleményezi a fiatalok verseit és novelláit. Hasonló műhelyfoglalkozásokat tartanak a Kortárs és a Székelyföld szerkesztői is, én viszont nagyobb érdeklődéssel hallgatom Stumpf András újságíró-szemináriumát, ahol az interjúkészítésről kapnak hasznos tanácsokat az érdeklődők, és le is tesztelhetik, tudnak-e a sablonokat kiküszöbölő kérdéseket feltenni. Stumpf szerint a sikeres interjú egyik kulcsa, hogy kérdezzünk provokatívan, de közben is mosolyogjunk.
Kíváncsian nézek be a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékének mesterkurzusára, ahol Nemes Barnabás, Szujó Alexandra Julianna és Tőkés Anna vetítenek animációs rövidfilmeket (Vácz Péter díjnyertes kisfilmje, a többféle animációs technikát ötvöző Rabbit and Deer egészen különleges élmény), és mesélnek az iszonyúan aprólékos munkát igénylő animációs filmkészítés kulisszáiról. Nem marad energiám Szörényi Levente, illetve a Kaláka együttes verses-zenés workshopjaira, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem vizuális, valamint Kubiszyn Viktor, Pál Dániel Levente és Schreiber András könyvtrailerekről szóló mesterkurzusára, ahogy az éjféli filmklubra sem, ahol Az ember, akit Ovénak hívnak című svéd filmet vetítik.
Meghallgatom viszont Stumpf András és Szörényi Levente közös zenés estjét, amit Schreiber András moderál, és ami egyben az újságíró és a Kossuth-díjas zeneszerző interjúkötetének bemutatója is. Stumpfot nemcsak beszélni, hanem gitározni is halljuk, Szörényi hosszasan anekdotázik, a Baricz Gergővel és Füvesi Norberttel kiegészülő alkalmi zenekar pedig olyan Illés- és Fonográf-slágereket játszik, mint Az utcán vagy a Levél a távolból. Kedd éjjel fél füllel hallom az Electronic Sheep koncertjét, szerda este belehallgatok a Kaláka megzenésített verseibe, csütörtök éjszaka pedig nem hagyom ki az Anna and the Barbies koncertjét sem.
Színvonalasabb-e összességében a KMTG első szabadegyeteme, mint a JAK vagy a FISZ hasonló rendezvényei? Egyáltalán nem. A hangulatra viszont nem lehet panasz, az egyik este összeverődik például egy asztaltársaság, ahol van erdélyi és felvidéki, zsidó és roma származású, jobboldali gondolkodású és Che Guevara-pólós baloldali is. Az egyik hallgatóról megtudom, hogy egy ellenzéki párt tagja, éjszaka pedig nemcsak székely himnuszt, de Kispál-dalokat is énekelnek a nótás kedvűek. Ebben persze nincs semmi meglepő, ahogy abban sincs, hogy többekkel keveredünk órákig tartó vitákba.
Természetesen kíváncsi vagyok, hogy ki mit gondol a KMTG és a szakma többi része közötti ellentétről, de itt sem érnek meglepetések. A növendékek hisznek a célkitűzésekben, azt gondolják, jó helyre megy a pénz, örülnek, hogy azzal foglalkozhatnak, ami érdekli őket, és javasolják, nézzük majd meg öt év múlva, hova jut a szervezet. A legfiatalabbak irodalmi szocializációja itt kezdődött, összehasonlítási alapjuk nincs, sokan közülük pedig nem kívánnak politikával foglalkozni, úgy érzik viszont, hogy fejlődnek, és láthatóan élvezik egymás társaságát.
A mentorokkal elbeszélgetve viszont megtudok néhány kulisszatitkot a világnézeti és az ízlésbeli törésvonalakon átívelő szakmai kapcsolatokról, barátságokról és szerelmekről, személyes sértettségekről és pénzről, de mivel a Kárpát-medencében mindenki ismer mindenkit, ezek a sztorik voltaképp ugyanazok, amiket máshol és máskor hallottam már, csak a narratíva különbözik. Annyi személyességet megengedek magamnak, hogy vannak, akiket egészen megkedveltem, ugyanakkor bármilyen jókat is vitázunk, továbbra sem gondolok mást a KMTG százmillióiról, mint előtte. Beszélgetni mindenesetre jó, mindenkinek ajánlom.
Fotó: Mohácsi László Árpád
Szerzők
-- Szarka Károly --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
