"A szerelemnek múlnia kell..." - énekli Zorán, Turi Tímea kötetéből pedig megtudhatjuk azt is, hogy mi marad utána egy házasságban: "Ha már elmúlt a szerelem, még mindig összetart/a lakáshitel." - szól A hetedik év Pemberley-ben című vers inverz reklámszlogennek is beillő két sora. Turi előző könyvében, A dolgok, amikről nem beszélünkben a házasságkötéssel és a gyermekvállalással az ember életébe érkező új szerepek álltak a középpontban, a felnőtté válás, a betagozódás véglegességének élménye. Ugrunk néhány évet az időben, és annak krónikáját olvashatjuk a nyolc ciklusba elrendezett versek által, hogy ami korábban újdonság volt, az most már az unalomig ismételt, mindennapi, berögzött rutin.     

Turi Tímea verseiben a világ egyik legalapvetőbb költői témájával, férfi és nő viszonyával, annak a leghétköznapibb, legprofánabb vetületével, a mindennapi apró-cseprő jeleneteivel (pl. mosogatás) foglalkozik. Ennek során egy fél mondatból, egy jellegzetes grimaszból is lehet vers, elindulhat egy gondolatmenet, melyben akár meghökkentő, akár elgondolkodtató, akár igencsak bősz bólogatásra késztető tanulságok rejtőzhetnek. Ennek a költői világnak egyik alapmozzanata, hogy nők és férfiak élete határozottan más pályán mozog, kvázi párhuzamos univerzumok, melyek között a kommunikáció is jócskán akadozik. Ugyanazokban a jelenetekben szerepelünk, de "más mozit nézünk", más történetek részeként értelmezzük a velünk történteket.  

Mindezek során szó sincs a hétköznapi nyelvben harcos feminizmusnak nevezett jelenségről (pontosabban a kötetben szerepel egy Engem tönkretettek a feministák című, a témában igencsak markáns módon megnyilatkozó vers is), de ugyanúgy nincs a vicces ajándékokat áruló boltok kínosan közhelyes humoros szövegeiről (férfi-nő szótár és társaik), csupán az okos és aprólékos megfigyelésekről, a valóban létező különbségek csendes és szolid konstatálásáról. Vagy még jobb talán ez esetben a bölcs jelző használata.  A versekben megszólaló hang egy bölcs, koránál talán, míg a vele egyidős férfiaknál mindenképp érettebbnek tűnő asszony hangja. Olyasvalakié, aki nem hátrébb szorul nő mivolta okán, hanem tudatosan lép vissza egyet, mert úgy jobban megfigyelheti, átláthatja az életet.  

Az élet pedig ebben a költői világban nem más, mint egymásra rakódó történetek sokasága, és ezek alatt "a történetek alatt sok az akna" (Ami elveszhet, 31). Turi előszeretettel foglalkozik azzal, hol válik szét férfi és nő világa, "Mikor változnak a tejszagú testek morcos katonákká?" (A nyár leghossazbb napja, 5.), és mintha azt a kérdést pedzegetné folyton - bár messze nem ennyire explicit módon -, hogy vajon tényleg nincs más lehetőség, és előbb-utóbb mindenki rááll a saját történeteiből felépült kényszerpályájára? Számomra (részben) ezt jelképezi a kötet címe is: Anna, vagyis Anna Karenina mégsem halad végig saját története pályáján. 

Több szerepvers is található a kötetben, mindegyik egy-egy közismert irodalmi nőalak szemszögéből megírt alkotás. A teljesség igénye nélkül: Bovaryné, Tatjana, Baukisz, Pénelopé, Delila, stb. Míg a mi történeteink - költőé és olvasóié egyaránt  - most formálódnak, az övéké már teljes, és épp ez okoz izgalmas feszültséget, ahogy mégis fel-felbukannak a milettvolnahák és az úgyismindegyek. Solvejg: "Sose gondoltam, hogy egyszer elmúlnak,/ hogy más nevét mormolom majd, ha fáj/" (Solvejg elköltözik, 55.) Tatjana: "Tudod, nem az zavar, hogy lettek időközben/mindenféle kötöttségeink./ Ha magadba nézel, rájössz, hogy végül is/ragaszkodsz a kötöttségeidhez,/ahogy ragaszkodom hozzájuk én is." (Tatjana válasza Anyegin harmadik levelére, 25.) Gemma Donati: "A pillanat, amit a közbeszéd úgy nevez,/ 'meglátni és megszeretni',/ épp az a pillanat, amikor még vissza lehet fordulni." (Gemma Donati füveskönyve, 57.) - csak hogy néhány érzékletesebb példát említsek. 

Érdemes tehát elmélyedni a kötetben, mert a bölcs asszony fontos dolgokat mond ki, s ha néha úgy tűnik, fel is emeli a hangját ("Ti látjátok ilyenkor magatokat, fiúk,/ti tényleg látjátok, hogy mit csináltok?", Tükörbe nem tudni nézni, 69.), végeredményben mégiscsak egy higgadt, már-már sztoikus hang jellemzi, ez pedig még inkább erősíti azt az érzést, hogy érdemes megfontolni a szavait. Nem csupán eme könyv során, hanem majd a krónika további lehetséges részei esetében is.  

Fotó: Bach Máté - Vagány históriák