Idén ötödik alkalommal jelentkezik a Cékl’art művészeti mustra, amely időközben nemzetközivé nőtte ki magát. 2010-ben LIGHT BY NIGHT jeligével várják fiatal képző- és iparművészek pályamunkáit, melyekből az illusztris zsűri döntését követően nagyszabású kiállítás, illetve katalógus is készül.

Áll a bál az AKKU-ban! - adott hírt többek közt a PRAE.HU is nemrég a Cékl’art csoport rendezvényéről. A farsang farkán, az Operabál árnyékában nincs azon semmi meglepő, ha ilyen cím alatt nyit egy kiállítás. Ám a találkozást a két fiatal, ambiciózus szervezővel és művükkel nem érdemes kihagyni. Nyulasi Lili és Szenoner Noémi bálja illő alkalom az olyan üvegcipellőhöz, amiről lehetetlen lemondani, igaz, nem is házhozszállítással érkezik. Megnyugtatóan lelkesítő történet következik arról, hogy amit igazán akarsz, azt szívós munkával akár el is érheted.

Miért lehet a puhafedélbe rétegelt, vegytiszta, válogatott káromkodást a huszonegyedik században kortárs szépprózaként eladni, ráadásul több nyelvre lefordítva, széles e világon? Vajon szubkulturális igényeket elégít ki? Netán a mai (olvasó)közönség ennyire mazochista sznob?

Tizenéves koruk óta barátnők, sok utat tettek meg együtt. Aztán jött a kaland Nils Holgerson messze földjén, és a madártávlatból összeállt egy kép. „Néha kell egy inspiráló erő, amitől nem is az, hogy kilépsz, de elkezded kicsit másképp látni magad körül a dolgokat.” Barok Eszter és Illés Emese arról mesél, hogyan is történt első könyvük, aminek csak a címében nem szerepel a szex.

Február 29-én, a Bárka Színházban Alföldi Róbert vendége Horváth Ádám rendező és Békés Pál író. László Attila gitározik, Borlai Gergő dobol.

Játsszunk asszociációs játékot! A megkötés annyi, hogy a témakör az építészet. És hogy mégse babra menjen, inkább bőrre kicsit, mi sem jobb terep a saját házunk tájánál. Külön segítséget (izgalmat? pikantériát?) jelent, hogy a játszótársak nagy része szakmabeli, ha másképp nem, szegről-végről. Tehát mi jut a tetterővel megáldott honfi eszébe arról: Magyarország? Így (relatíve) túl nagy a játéktér, meg aztán a szűkebb hazában is akad (eszme)cserélni való bőven. Legyen inkább a hívószó: Budapest.

„A szó veszélyes fegyver” – hangzik az Illés-nóta. Ki ne dudorászhatná ezt a népdal-tisztaságú alapigazságot nap mint nap, miközben óvatosan vagy épp gyanútlanul bolyong az emberi kommunikáció aknamezején. Olykor valóságos páros diplomáciai tojástáncot lejtünk, miközben beszélgetőtársunkkal kölcsönösen puhatolózunk egymás személyes szférájában. De mire a sok szójáték? Amit kimondunk, ez az illékony valami, tényleg akkora jelentőséggel bír?

Nem mindennapi élmény hazánkban a kannibálvacsora, még metaforikus értelemben sem. Cserna-Szabó András pedig közönség előtt kivesézte, puhára főzte és felfalta a magyar irodalmi életet, ínyenc módjára késsel és villával. Az áldozatba más nem harapott, de nem is próbálta megmenteni senki.

Árgus lapszámbemutató volt a Nyitott Műhelyben! Két szerkesztő, egy kritikus, négy költő, akik az előzetes információk szerint egy (jelen nem levő) költő-író(nő) új novelláskötetét nyílt színen boncolják föl. Hogy azután végül mi vagy ki került terítékre? Íme.