|
|
|
||
|---|---|---|---|
Tizedik 50 vers (50) Sikeresen kitöröltem, de pótoltamGyűlölöm2Gyűlölöm most már nem csak a napot,Hanem a szellőt is, mely neked susog. Az esőcseppet is, ha hozzád ér Távol vagy tőlem, már nagyon rég!. Most már tudom kedves, sosem voltál velem, Két karod engem sosem úgy ölelt. Szemed sugara, most is csak rá nevet, Sosem voltam kedves szívedhez közel. Ha képes vagy eldobni egy perc alatt, Meg sem hallgatva, a hívó szavam Üvöltök hangosan ahogy csak bírok Hiányzol kedves; - de ezt úgysem hallod... ––––––––––––––––––––––––––––––––––– GyűlölömKeserű könny, bűnös érzésFájó gondolat. mely gyötör még. Minden gondolata te vagy Gyűlöllek téged, mert karjában tart. Lassan már magam is utálom ezért Nem tudom mit tegyek, hogy ne essen szét A sok szép emlék mely hozzád köt Mostanra mindez csak szürke köd, Ő hogy gyűlölöm a napot Melynek sugara ajkadon ragyog Gyűlölöm öt, mert szereted S csak azért mert viszont szeret. Hangod bársonyát arcomon éreztem Kezed melege sosem érintett. Kedves szavaid szívembe zártam Még most is kedvellek, hiába várlak. –––––––––––––––––––––––––––––––––––––– Sodródom a széllelSzeretnék repülni szárnyaim próbálni
–––––––––––––––––––––––––––––––––Szikrázó napfényben pilletáncot járni. Boldogan pörögni a sárguló levéllel Könnyű táncot járni, szivárvány fényével. Esőben is élni új hajtásra szállni Viharban ejtőzni új dolgot próbálni. Megmérni erőmet a száguldó széllel Összemérni hangom az ég zengésével. Könnyű pille vagyok, sodródom a széllel Szeretnék leszállni egy vastag ágra végre. Megpihennék veled a szikrázó fényben Páros táncot járnánk, a virágos réten. A lélek csendben üzenMiért kérdezed a holdat, ha választ sem vársz?
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––-Miért nézed a napot, mikor esőre vágysz? Miért szeretnéd, hogy ajkam néma legyen, Mikor azt érzem, a lelked nekem üzen? A néma csend is beszél nekem. Szenvedek fájó gyötrődéseden Segíts, hogy megértsem a szél dalát, Mely a lelked mélyéről felém, száll. A lelkem csendben üzen neked, Szenved, mert csak téged szeret. Fehér galamb repül az ablakomra A kóborló lélek is haza talál néha. Keserű mézKanál a kezemben, egy csupor előttem,Aranysárga nedű, belemerítem. Kanalam süllyed az átlátszó mélységben, Nehezen emelem, csorog a méz lejjebb. Ajkam résnyire nyílt, nézem a mézet, Benne az áttetsző viaszos lépet. Várom az édes bódító ízt, Nyelvemre cseppentem, s kiver a víz. Miért oly keserű? Mi történt velem? Nem értek semmit, az okát keresem. Tegnap még édes volt! Mi lett ma vele? Tudom már miért! Elmentél vele! Keserű méz csorog az ajkaimon, Nem törlöm most le, hagyom hogy csorogjon. Folyik az aranyló lépes méz rajtam, Ily keserű lépet, én sosem akartam. –––––––––––––––––––––––––––––––––––––- Szemedben látom magamA szemed tükör, benne érzem magam,
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––-tükörfényben látom kínzó vágyadat. Ölelj hát magadhoz, el sose engedj, maradjak csillagként örökké csak veled! Pillád elnehezül, gyötör a fáradtság, szemed lecsukódik, a világ távol már. De belül ott vagyok, ragyogok veled, fényemmel mutatom az utat neked. Nem vakít a sugár, szelíden világít, megtört fényével felém irányít. Álommanó siet, hogy neked segítsen, éjjel is velem vagy, drága egyetlenem. Reggel a hajnalpír arcodon megpihen, meleg sugarával téged átölel. Így ölellek én is álmodban kedvesem, simogatom lelked, egyetlen szerelmem. Ilyennek látlakTe érted az érintés gyengéd világát,
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––a tomboló vágyak vad szilajságát, a simogatások gyenge rezgését, apró kis sóhajok jelentőségét. Értem én a testnek néma jelbeszédét, Ismerem a kezek őrjítő érzését, Ajkak érintésének varázsát. feltörő vágyak perzselő izzását. Halálos csókEgy segélykiáltás csak, keserű szó, Nincs menekvés úgysem, hát ennyi volt. Üvöltöm az éjbe, hogy mennyire fáj! Nem akarok élni létezni tovább...... Addig gyere felém, míg élek és lélegzem, utána hiába, akkor már nem megy. Csak addig teheted meg, amíg itt vagyok, Mikor elmentem, csak sötét űrt hagyok. Hadész jégcsipkével szövi a fátylam, Eljön értem, s végleg elhagyom - e tájat. Nem tudhatom mikor jő el a vég, Jéghideg csókjával, a szívemhez ér. 2010-12-04 Szent este a harang szólHavas tájon szikra pattan,éjfélkor a fáklya lobban, Hírül viszik a világnak, megszületett akit vártak! Szent este a harang szól, ma egy új csillag ragyog mutatja az utat neked szívében tiszta szeretet. Fényével gyengéden átölel, erőt, és reményt ad neked. Engedd magadhoz a fényt, Fogadd Isten gyermekét! –––––––––––––––––––––––––––––––- A Hold erejeCsipkefüggönyön áttűnő szelíd holdsugár, Hóleplen szikrázó vakító napsugár. Cintányér, üstdob fülsértő zaja Szélben megrezdülő természet dala. A csend nekem most harsány induló! A szél zúgása pedig félelmet hozó. Több érzés csendül fel, egyszerre sikolt Meleg, simogató, hideg, és fájó! Fülemben zúg a hideg sarki szél Mint megannyi hegedű, sírva zenél Testem a hangszer, melyen komponál A csend süvölt, hogy szinte fáj! Miért ez a csend? Kérdem a holdat, Magához ölel, lágyan simogat. Csitítja lelkem tomboló viharát Megnyugvást hoz nekem, az éjen át. Hajnalban, mikor rémülten ébredek Kivert a hideg, s a párnám vizes, Nézem az eltűnő halvány csillagokat Látom a Holdat, amint tova suhan. Kiáltok utána; - Holdanyó maradj! Hagyd itt nekem kérlek fényes arcodat! Látni kívánom nappal is mosolyod Érezni szeretném ölelő két karod. Nekem Te vagy a dalNekem te vagy a dal, az eső és a szél
2011-04-15Nélküled az élet sivár és sekély. Mikor téged látlak, a szívem megremeg Szeretni akarlak! Örökké kedvesem! Együtt lélegezni kebleden ébredni Szél dalát hallgatni öledben pihenni. Alvó arcodon napfénnyel játszani Huncut hajtincsedet szellővel borzolni. Megismerni tested minden rezdülését Hallgatni hangod bársonyos zengését. Érezni akarom bőröd illatát Melyet az elmém mélyen magába zár. Te vagy nekem az élet, az éltető fény Jer kedves hozzám, simulj! Ne félj! Te vagy nekem a dal, énekelj hát S neked pengetem a szívem dalát –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– ESŐ
Szürke lett az égbolt, eltűnt a kék ég Elbújt a napocska;- Ne menj! Maradj még! Kitárom két karom, ölelni akarlak! Esőpermet mossa csalódott arcomat Ohh te kedves vándor! Állj csak meg egy szóra! Szomorú szívedet könny ne áztassa! Sóhajod hozzám száll, és én rohanok Nyári zápor vagyok, s életet hozok. Öntözöm a zsenge harmatos füvet Táplálom a fákon kipattanó rügyet! Az öreg platánfa árnyékában pihenj Látod? A napsugár neked táncot lejt! Az élet vizét adom cseppenként neked! Így gyógyítom lassan, sajgó sebeidet. Nyári zápor most már enyhülést hoz neked, Sóhajom a szellő, szárítja könnyedet. 2011-05-22 ––––––––––––––––––––––––––––––––––––- A szív üzen Kicsi szívem dobbanása Lüktető élet románca Új élet fakadása Bimbódzó rügy hajtása. Halk dobogás jelzése Élet ütemes rezgése. Bánatos vagy én azt érzem Nekem is fáj ami néked. Mikor örülsz, én lebegek Az öledben megpihenek. Ha könnyezel, mert fáj nagyon Kicsi szívem szörnyen sajog. Gyenge vagyok és védtelen! Vigyázd, óvd az életem! Mikor szeretettel ölelsz Hangod hallom, oly jó veled! Kicsi szívem dobbanása Ajkam néma kiáltása. Anya itt vagyok! Szeretlek! Hangtalanul üzenem. 2011-09-18 ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– Egyesült erővelLátom a hegyek között bukdácsoló bágyadt napsugarat,
2012-01-15mely érted kiált, hogy erőt adj! Várom, hogy a sápadt sugarat a kezedbe véve erőt adj neki, hogy újra ölelkezhessen az esővel. Szivárványhidat bontson az égre, s repüljenek a madarak! Új életet hozzon a Földre, illatozzon a tarka rét, csiviteljenek, a madarak az erdő lombkoronái büszkén integessenek, csábítóan hívogatva az összes kis vadat. . A szunnyadó földanya magához térjen, S egy hatalmas sóhajjal ébredjen! Lélegezzen! Adj erőt neki! Fogd kezedbe a sugarat! Várom, hogy ébredjen! Melegség borítsa a földet, és önzetlen szeretet! Most nyújtom feléd a kezem, hogy erőd nagyobb legyen. Jöjjetek ti is felénk, adjátok kezetek, Koszorúba állva a Föld napján ébresszük együtt a természetet! ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– Nefilim vagyokNefilim vagyok az angyalok gyermekeEljöttem hozzád álmodban lebegve. Homlokodra írtam;- Nefilim vagyok! Eljövök hozzád mikor csak akarod! Legszebb álmom nemrég egy könnyed lebegés Egy angyal jött álmomban suhanva felém Akkor úgy lebegtem, mint még soha Ha most az álmom véget ér, a sors mostoha. Álmom folytatódott, lágyan átölelt Fülembe súgta, most csak a tied! Fénykardommal írom szívedbe nevem, Nefilim vagyok! Soha el ne feledd! Reggel felébredtem, s az álom véget ért Tündöklő ragyogás vakítón szállt felém. Jöttek az angyalok kezükben kard, Porrá égett a test, füst és hamu maradt. Ha vissza térsz újra, s nem gondolsz rám, Mond, hogy egyszer sem vágytad, hogy láss. Mond hogy nem jutott eszedbe nevem, Egyszer sem suttogtad, hiányzol nekem. 2012-01-15 –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––- A csend szava A csend nekem néha égi harsona A tücsök hangja, vészjósló szíréna! Van mikor a csend könnyedén zenél, Puha öleléssel a szívemhez ér. Sötétben bársonyos puha takaró Minden hangjegy ölelő, simogató A csend lehet üdítő lágy fuvallat, Mely selmesen érinti kiszáradt ajkamat. Mikor megrezdülnek a hangok az éjben A holdfény huncutul játszik az érzéssel A csillagok apró szikrái kigyúlnak Mint megannyi lámás, világítnak. A sötétség fénybe borul a halk dallam nyomán A zene megtölti az űrt, s ezerenyi láng pislákol tovább Fellobban a csendszinfónia nyomán a láng S a szellő szárnyán repül könnyedén hozzád. –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– Csillogás az éjben Gyöngyszemet láttam csillogni az éjben Vakítón világít a tó tükrében Kerestem hol lehet e bűvös csáberő Mely a holdfény sugarában jő elő. Végre megtaláltam a tündöklő gyémántot Szemében lángoló vagy szikrázott A hold ezüst fényében oly csodás! szép! Mely ezüst tükörben, gyönyörű álomkép. Megtaláltalak, és nem engedlek el! Enyém vagy! Most már a szerelmem leszel! Összefonódunk, a csillogó tó vizén. Vágyaink lángját viszi a szél. 2012-02-14 –––––––––––––––––––––––––––––- Mond barátom Megérted-e mond barátom Hallod a szirének hangját, Hallod- e a Föld baját Hallod-e mikor készül feltörni Mond barátom most mit érzel ––––––––––––––––––––––––––––––––– Válaszvers Mindig veled voltam Mikor még nem voltál Mikor megfogantál Most hogy te is látsz már Persze hogy ismerlek –––––––––––––––––––––––––––––––– Ez a virág Olyan mint egy tündöklő gyémánt szirmokba rejtve! Én ezt látom benne! Puha fehér párnán Szépen csillog fénye Fedele felpattant Tündököl szépen. Minden egyes vízcsepp Fényét erősíti Napfényben fürdik A fényt megtöri. Akkor szirmot bont s hidat emel az égre A szivárvány ezért jelenik meg Csak eső és napfény képében... 2012-06-19 –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––- Napfényt akarok Napfényt akarok, tarka pillangókat Önfeledten trillázó kismadarakat Szélben lengő búzát, arany búzakalászt Közte piros pipacs, kéklő búzavirág. Lombos erdőben a szökellő szarvast Az erdő legmélyén megbúvó farkast. Szellőt akarok, záport, égi áldást Friss harmatos rétet, s tücsökmuzsikát. Mezítláb szaladni, hegyen völgyön át Érezni akarom a hajnal friss illatát. Hallani a patak csendes csobogását S érezni a természet csodás varázsát! 2012-06-19 ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– Égi áldás Égi áldást kaptunk, ezt már nagyon vártam Emberek a buszon a hőségtől kábultak Elnéztem sokszor a sárguló fákat Némán hangtalanul esőre vágytak! Szédelegtek a kutyák odakünn parkban Árnyékot kerestek nyelvük is kint van Néztem a forró gőzőlgő aszfaltot, Ha nem hül le gyorsan, hőgutát kapok. Hajnalban megnyíltak az égi csatornák Hatalmas mennydörgés rázta meg fát. Megeredt az eső, a villám cikázott A szomjas anyaföld új erőre kapott. A levegő is lehült, felsóhajtok végre! Könnyebben lélegzem, felfrissülök végre! Madarak hangja szól, szépen trilláznak A viharral együtt zenét komponálnak. ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––- Segítő kezek Ha tudnám szeretetemmel felemelném a követ Mely mázsás súlyként nyomják a szívedet. Hidd el az ami ma fáj nagyon Holnap már kevésbé fáj és kevésbé sajog. Csak engedd el végre azt a nehéz követ Melyet most két kézzel szorítasz kebleden. Hagyd hogy a segítő kezek megfogják S azt a fránya követ a szívedről lehúzzák!! Tudod vannak őrzőangyalok, akik próbára tesznek, Figyelnek ; csak hunyd be a szemed Mikor hallod a szárnysuhogást, A többi angyal gyülekezik, és a segítségedre siet. 2012-07-05 ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––-Vihar úrfi Vihar tépte rózsaszál Tépett szirma földre száll De nem lesz az enyészeté Tápláléklánc, anyaföldé. Vihar úrfi járt ma erre Zöld fenyőt is ketté törte. Gyenge fűszál járt jobban Meghajolt a nagy viharban. Szelíd alázattal hódolt Kecsesen a földig hajolt Vihar úrfi megkedvelte, Ázott földről felemelte. Zsenge fűszál hajladozik Délceg tölgyfa ketté törik Dühöngő szél tova halad És a gyenge talpon marad. 2012-07-18 –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––- Borongós nyári nap Bús borongós nyári napon Vártam, hogy a nap kibújjon Komorság lett úrrá rajtam Sokkal szebb napot akartam! ... Felnéztem a felhős égre Angyaloknak a kertjére Bárányfelhő és szivárvány Díszelegtek kertjük alján. Kiszakadt a bárányfelhő! Várhatom míg a nap feljő! Ezért csendben visszabújtam Paplan alatt egy jót aludtam! 2012-07-018 ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––- Hegyek és rétek Mindig szerettem a hegyeket S a velük ölelkező réteket. A természet csodás látványát, Ezernyi titkos virágát. Pipacs ez de nem piros Nősziromnak igen lapos. Csodásan kék a horizont Kék virág is szirmot bont. Elvarázsolt ez a világ Szárnyalhat a kék madár, Szabadságot, boldogságot, Nézz az égre, én már látom! 2012-07-25 ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––- Depresszió Ezt bizton nem ígérhetem, ki tudja mit hoz a sors nekem. Sokszor voltam mélyen alant, kaptam mindig fénysugarat. Mikor könnyezve nevettem, bánatom mindig feledtem Ettől új erőre kaptam velük tovább szárnyaltam. Barátok álltak mellettem. Akarod elhiszed, az se baj ha nem Mikor halni akartam, egyedül nem maradtam. A barátok nem hagytak. A mélyre értem nyúltak. Átöleltek fényükkel Szeretetben fürdőztem. 2012-07-25 –––––––––––––––––––––––––––––––––––––- Rózsaherceg Rózsaherceg! Ez lesz a neved! Minden reggel mellékeled. Borús napon napsütésben Rózsa terem két kezedben. Bársonyos szirmait bontja Szívét boldogság hasítja Hajnali harmat fokozza Bíborvörös színét hozza. Tenyereden hordozod Szereted őt de nagyon. Illatától bódult világ Gyönyörű e szép rózsaszál. 2012-07-25 –––––––––––––––––––––––– Kézjegy Lángbetűkkel írom nevedet az égre Had lássa a világ, szívem is így égne. Benne van minden, szenvedély, szerelem Aláírásommal megpecsételem! Sose feledd kedves, csak téged szeretlek Csendes magányomban suttogom nevedet Kimondatlanul is némán küldöm neked Csak nézz fel az égre, s ott leszek veled 2012-07-25 –––––––––––––––––––––– Eperfagyi Hamvas eper, tejszínhab A nyálad is csorog majd. Oh de mennyire szeretem! Jöhetnek a kilók nekem! Engem akkor sem érdekel hisz az epret szeretem, És a tejszín oh be jó! Tejszín, s eper nekem való! 2012-07-25 ––––––––––––––––––––- Erdei ösvény Erdei ösvényen csendesen ballagok Fejemben cikáznak csodás gondolatok. Szemebe napsugár könnyfátylat bont, Magából ezernyi emlékképet bont. Sűrű lombkoronán áttűnő napsugár Csodás táncot lejt a bokor hajtásán. Ezüstös levelek halkan csilingelnek Halk dalt dúdolnak, magányos szívemnek. Néha megállok, nem vagy mellettem A játékos napfény incselkedik velem. Szemem behunyom, érzem melegét, Bőröm érzékeli, gyengéd érintését. Átölelsz lágyan, lassan indulunk. Az erdei ösvényen, végig táncolunk. Lábunk alatt halkan, száraz ág törik Riadtan ébredek, szemembe könny szökik. Lassan elindulok, egyedül ballagok Várom jöttödet, magányos vagyok. Út végén vársz rám , ebben reménykedem Összeölelkezünk, kezedben kezem. 2012-07-25 ––––––––––––––––––––––––––––––––- Köszönöm Nem elvenni akarom az életed, Lopott boldogságot titkon adni neked Bár hiányod nehezen viselem Köszönöm kedves hogy vagy nekem. Minden percért hálás vagyok Mikor velem vagy ragyogok Ölelj, csókolj, karodba zárj Számunkra megszűnt a külvilág. Később mindketten elmegyünk Éljük tovább megszokott életünk. Mikor ismét csókomra vágysz Kettőnké lesz újra a világ 2012-07-25 ––––––––––––––––––- Álom Bús borongós nyári napon Vártam hogy a nap kibújjon Komorság lett urrá rajtam Sokkal szebb napot akartam. Felnéztem a felhős égre, Angyaloknak a kertjére. Bárányfelhő és szivárvány, Díszelegtek kertjük alján. Kiszakadt a bárányfelhő Várhatom míg a nap feljő! Ezért csendben visszabújtam Nyitott szemmel is álmodtam. 2012-07-25 ––––––––––––––––––––––––––––––––––- Harmat Friss harmat csillan zsenge falevélen Pókanyó csillogó, gyöngyöt fűz éppen. Gyémántként ragyog a hajnali fényben Mosolyt csal arcomra, gyönyörködve nézem. Kifeszített vásznon azúrkék égbolt Megtört fény sugara palettámon ragyog. Varázsecsetemmel egykét vonást ejtek Harmatos rétre szivárványt festek. Pókanyó hálóját szellő rezegteti Apró gyöngyszemeit a fövenyre teríti A szomjas anyaföld, mohón elnyeli Nini egy kis virág ! Éppen most bújt ki. Csillogó gyöngyszemek szépen csilingelnek Falevélről hulló drága könnycseppek. Új formát bontanak, életet hoznak, Ébred a napfény, s a harmat elillan. ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––-ZengőFent a zengő bérceken Zúgó hegyi ösvényeken Hajam borzolja a szél Szívem csak neked zenél. Hegedű húrja rezdül Szelek szárnyán tovarepül E dal tölti be a völgyet Minden szívet megremegtet. Hangszerem hangja hozzád szól Szerelmes szíveden áthatol. Szél süvít a zengő bérceken S a vonóval együtt énekelek. 2012-07-31 ––––––––––––––––––––––––––––––––––––– Hajnali szösszenet Álomképében jött hozzám a halál Sokszor megéltem ezt az éjszakát. Most várjak rá, s tárjam ki neki a kaput? ... Nem még várok, addig kettőre becsuk.
Viszont , ha rád gondolok, Szememben tűz, szívemben láng lobog. Tárjam, vagy ne? Már nem is tudom! Szeretlek, ezért szélesre nyitom. Bár tudom hogy itt van, és ő is les S ha itt az időm, vele mennem kell. Mikor titkos éjjelen vágyom rád Tárt kapun hívatlan beoson hozzám. 2012-0804 ––––––––––––––––––––––––––––––––– Letűnt álmok Piros pipacs búzavirág Közte harmatos fűszál Rétek mezők büszkesége ... Kék és piros keveréke.
Mélázva nézem szirmait Gyermekkorom képeit. Voltak boldog pecek is Bontottam pipacs szirmait. Néztem fekve a felhőket A szemerkélő cseppeket, Már akkor is álmodoztam Milyen lesz az életem majd. Szebb, és békésebb mint akkor Boldog gondtalan felnőttkor A tarka rét sem olyan mint rég Nincs már pipacs, tarka rét. 2012-08-04 –––––––––––––––––––––––––––––––- Lángok (szösszenet) Lángokban áll az azúrkék ég Bíborszínre váltott rég A horizont lángokban ég, Fáklyaként lobog az ég! 2012-07-25 –––––––––––––––––––––––––- Sivatagi hőség Sivatagi hőség napközben perzsel A földkéreg reped esőért énekel. Hallgasd csak csendben a Föld dalát Meg fogod érteni, esőért kiált. Sírnak a tölgyek a fenyvesek Levelük sárgul alomra pereg A zöld nedves moha kiszáradt rég Madarak megbújnak lángol a kék ég. Kitombolja magát este nem éget Bágyadt sugara már el nem érhet Enyhülést hoz az ezüstös hold Enyhe fuvallat frissülést hoz. Esőt akarok! Tekint a felhőkre. Szomjazom égiek! S velem a föld népe. Álmatlanul forog, kimerül hamar. Napnak sugara, már nem simogat. Hozzatok enyhülést, esőt és szelet. Forró testemet hűtsd esőpermettel. Csendes éjjelen csillagok fényében Ölelkezve járj a csendes szellővel. 2012-08-06 –––––––––––––––––- Hőguta Fejemen türcsi a víztől csepeg Felforrt az agyvizem, nem bírom én ezt. Zuhany alá állok, és nagyon élvezem Ahogy a langyos víz csorog a testemen. Fejemre teszem a zuhanyrózsát, Érzem a víz melegszik tovább Néha szikrát látok, és sötét foltokat. Meg kel kapaszkodjak fogom a falat. Felforrt az agyvizem , nincs mese Hányingerem van a fejem lüktet bele. Ezért kobakomra vizes lepcsit rakok Hátha megkímélnek most már az angyalok. Szomjazom én is nem csak a föld Kádból kiszállva vizes ruha jön Sajnos ez is múlik, pár perc már is meleg Most is fürdőzöm, a bőröm nedves. Kezdhetném előröl, a fürdést izibe Ki fog dolgozni, ha nem megyek be? Akárhogy izzadok, és szenvedek Elindulok mégis, várnak a betegek.... 2012-08-06 ––––––––––––––––––––– BOLDOGAN TÁNCOLOK Boldogan táncolok a szélben, Repülök könnyedén a pillékkel. Lelkem szárnyal szelek szárnyán, S megpihenek a szivárvány hátán.
–––––––––––––––––––––––Csillagokkal szédületes pörgésbe kezdek, Az éj kék tengerében szabadon lebegek. Felpörgetem a bolygók mozgását, S körülöttük a csillagok nászát. Kiválasztom azt az egy csillagot, Mely a ködfüggöny fátylán is fényével átragyog. Ragyog a fényével, s mutatja az utat Azt az utat mely hozzám irányt mutat. Elvezet hozzám tégedet, S fényével mutatja az utat neked..... Hogy el ne tévedj kedvesem Mert szüntelen várom a jöttödet. 2007.03.01. 2012-08-10 –––––––––––––––––––––––––––––––– Összetört szív Darabokra hulltam Összeszedem magam Puzzle- t válogatok... Egészet alkotok.
Összetört szívem Darabját keresem Mikor megtalálom Lábad elé rakom. Bánatkönnyeimmel Eggyé varázsolod Gyógyító csókoddal Össze foltozgatod. Kezed melegével E szívet hevíted Szerelmes csókoddal Életre kelted. Egyszer csak felizzik Mint éledő parázs Elkezd dobogni, Vigyázz hát rám. 2012-08-12 ––––––––––––––––––––––––––––- FéltelekTudtam én mikor Kezemhez értél Aranyló kalász közt nekem integettél Lombhullató erdőn séta közben Reggeli friss harmattal arcom fürdettem. Megszárítottam lágy szélsuhogással Hajnali napfény első sugarával Éreztem mikor hozzám értél Egész életemben nálam pihentél. Olvastam a felhők arculatában Láttalak akkor is, ott voltál nálam. Öleltelek kedves, óvtalak a bajtól Két karom védett ezernyi bajtól. Hogy lehet kedves ezt nem érezted Gyengéd érintésem esővel hintettem Sóhajom küldtem szél suttogással Betakartalak az éj palástjával. Vigyáztam álmod ezernyi csillaggal Ajkadra küldtem csókot napsugárral Mosolyommal keltél minden áldott reggel. Mindezt lehet kedves, nem is érzékelted? 2012-08-15 ––––––––––––––––––––––––––––––––––– Ne add fel Új élet indul a kihalt helyett, Mint Főnix poraiból új életre kelt. Évgyűrűi e fának elmúlást mutat Mégis új élet tört magának utat. Az üszkös fa csonkjából zsenge hajtás eredt Megmutatja nekünk, más élet is lehet. Nem szabad feladni, csak akarni kell Rajtad múlik csupán életed milyen lesz. 2012-08-17 ––––––––––––––––––––––– Délibáb Néha megjelensz a horizontomon Hirtelen eltűnsz, nem lelem nyomod. Sziluetted látom, kezem nyújtom feléd Délibáb vagy csupán, lázálmom közepén. El sosem érlek álom vagy csupán. Igazi délibáb, egy szép álomvilág. Rohanok utánad forró homokban Talpam hólyagos, ajkam kitikkadt. Nem bírom tovább, térde roskadok. Ujjaim között pereg a homok. A messzi távolból ismét megjelensz Oázis közepén integetsz nekem. Megfáradt testem új erőre kap Az út hozzád kedves sokáig tart. Jöjj elém kedves ölelj szorosan Vérvörös ajkad értelmet ad. 2012-08-22 kedves51 ––––––––––––––––––––––––– Gyökerek nélkül
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––Elszakítva a földtől, nincs már gyökered, Csak érezd milyen ha nincs rendes életed. Éld át te is egyszer reménytelenségem ... Mit én élek át , elvesztve gyökerem.
Lebegj a semmibe hasztalan céltalan Nem éltet semmi, csupán magad vagy Forgószél tépi büszke lombkoronád Életed fogytán s te nem bánnád. Nincs miért maradni, élni nincs kiért! Eddig érdemes volt, de nincs többé remény Meghalt a lélek, a test, és nincs tovább Messze az anyaföld, nincs már hazád. 2012-08-30 Megnyílt az ég A szürke égbolton bárányfelhő függöny Megjelent mögötte azúrkék tükröm. Messze távol tőlem, tenger horizontján Lenyugvónapsugár világít tovább. Hegynyílt előttem a mennyek kapuja A tejúton suhanva érhetsz el oda. Bíbor palástomon csillagfények Tűzön vízen át követlek téged. Megjelent a tükröm benne téged látlak Nézem a szemed, s benne a vágyad. Jöjj kedves siess, már nagyon várlak, Nyújtom a kezem, fogadd el bátran. 2012-09-01 –––––––––––––––––––––– |
![]()
:re Bochnia, LOUISE GLÜCK SUMMER GARDEN II
2013. 05. 17 21:37 Látogató Finnországból 2013. 05. 17 19:58 A bakocskák és az 51. hét: negyvennégyszer operálták, huszonnyolc éves volt 2013. 05. 17 13:12 Mit jelent nevemben a D betű? 2013. 05. 16 15:51 Budapesti Atlétika Bajnokság 2013 május 14. 2013. 05. 14 21:07
új adatlapok
2013. 05. 16 SimonSzonja 2013. 05. 15 klara84 2013. 05. 14 KrompachyerTamas frissített adatlapok 2013. 05. 18 egrilaszlo 2013. 05. 13 Gellert_Deneuve 2013. 05. 12 gasparanna |