A pénteken 84. születésnapját ünneplő Fidel Castro ismét forradalmi olajzöldben, ismét felszólal a nemzetgyűlésen, és a nemzetközi politikára ügyelve a nukleáris háború elkerüléséért küzdene.

Magyarországon is kedveltek Elvira Lindo gyerekregényei, legújabb magyarul megjelent kötetében ugyanakkor vízbe ugrik a majom: van-e élet a Pápaszemes Manolitón túl? 

 „Már maga a ’matematika’ szó kimondásától is kirázza az embert a hideg” – írja a szerző, igaz, nem saját művére utalva, de valamelyest talán mégis önironikusan. Másutt viszont megjegyzi azt is: „A ’logika’ szó használata művészeti környezetben nem szükségképpen kellene hogy riadalmat keltsen”.

Fél éve már, hogy pusztító földrengés rázta meg Haitit, több százezer halottat és milliónál több földönfutót hagyva maga után. De mi a helyzet hat hónappal a katasztrófa után?

 Több ízben beszámoltunk már idén Latin-Amerika bicentenáriumi ünnepségeiről, azonban a vén kontinensről sem feledkezünk meg: ezúttal az idén százéves portugál első köztársaságról közlünk tanulmányt.

 Mintha megindult volna valami a latin-amerikai írók életrajzkiadásában: a tavaly megjelent Márquez-biográfia után idén Juan Carlos Onetti életművét tekinthetjük át Mario Vargas Llosa olvasatában. 

Féltünk, persze hogy féltünk, mikor megtudtuk, hogy Fernando Savater nem tud hazánkba látogatni, de a Könyvfesztivál spanyol vendégei ezúttal is hozták magukat: vérbők, beszédesek és igen szórakoztatóak voltak.

 

 A Könyvfesztivál keretében immár hagyományosan spanyol írók (is) hazánkba látogatnak. Az idei nagyágyú a baszk Fernando Savater filozófus-író-újságíró, 2008 Planeta-díjasa, akinek A választás bátorsága című, a fesztiválra megjelentetett kötete immár a harmadik, ami magyarul napvilágot lát.

Harminchat éve ugyanabban a házban él, szívesen szökik üzleti ebédről Goya-kiállítást nézegetni, s minden rekord érdekli, amit baseballozók, futók vagy úszók elérnek, egyet kivéve: a világ leggazdagabb embereinek listáját. Amit ő vezet. Carlos Slim, feketén-fehéren.

  Borítójához méltó hangulatú, fekete humorral jócskán megszórt regényt kaphatunk kézhez Francisco Ayalától: a diktatúra valósághűsége nyomaszt, a szatíra mar, a kutyák pedig a nemzeti himnuszt éneklik. 

Miután nemrégiben beharangoztuk, milyen könyvek várhatóak az idén, most - remélhetőleg nem először - részletet is közlünk az áprilisban megjelenő Elvira Lindo-regényből, a Csak egy szóval monddból, Imrei Andrea fordításában.

Történelem, publicisztika, irodalom és színház. Tizenöt érdekes tanulmány Szilágyi Ágnes Judit tollából a portugál és brazil történelemről: új párhuzamok és hasonlóságok feltárása a kulturális élet széles spektrumának bemutatása által és számos magyar vonatkozás ismertetésével.

Hogy 1810 mennyire jelentős év volt Latin-Amerika és Spanyolország történelmében, arra nem kell jobb bizonyíték annál a bicentenáriumi megemlékezés-hullámnál, mely áprilistól csaknem az egész szubkontinensen végigsöpör. A dicső múlt fényének pászmáját minden hatalmon lévő politikai erő igyekszik egyúttal saját kormányzatára is rávetíteni, miközben paradox módon az a Spanyolország is bekapcsolódik az ünnepségsorozatba, melytől két évszázaddal ezelőtt oly nagy boldogság volt elszakadni. Hajtás alatt ünnepségek, milliók, viták és menetrendszerű beszólások Cháveztől vagy épp Moralestől.

Gazdasági szakértők prognózisai szerint a tavalyi gazdasági visszaesés után Latin-Amerika gyorsan talpra áll. Az év nagy győztesei Brazília és Peru lehetnek, Mexikó és a karibi térség viszont csak lassan tér magához a válság után. Brazíliában Lula utolsó éve következik az elnöki székben, a Koppenhágát követő első klímacsúcsot pedig Mexikóvárosban rendezik.

Az „Esszék” szó egy kötetborítón elrettentő lehet az olyan olvasók számára, akik ehhez nem érzik magukat elég „kiváltságosnak”. Az ős kastélyt azonban még az informatikus édesapám sem lökte félre egy megvető legyintéssel, amikor véletlenül a kezébe került. A könyv ugyanis éppen ott nyílt ki, ahol Borges a transzfinit számokról elmélkedik az időről szóló esszéjében. De azt hiszem, bőven akad mentség a többi lapon is, amiért nem kell kimondanunk Az ős kastély fölött a „bölcsészkönyv” megsemmisítő ítéletét.

 Nem kellett sokat várni arra, hogy magyarul is megjelenjen Gerald Martin Márquez-életrajza. A vaskos kötet első ránézésre ijesztő, első átfutásra impozánsan alapos, első olvasásra viszont egyenest letehetetlen.

 A kiválóan sikerült, bár mérsékelt lelkesedésre intő Monzó-könyvbemutató után végre kezünkbe vehettük a katalán szerző Minden dolgok miértje című kötetét, mely ugyan kicsit egyenetlen és sokszor túláradóan pesszimista, de nehezen elvitatható, hogy némely darabja egészen mesteri.

Négy szakértő elme ülte körbe tanítványi láncban azt a (kissé szögletes) kerekasztalt, melyen egyaránt szó esett Cortázar romantikusságáról, fogyatékos latintudásáról, kiadásának magyarországi nehézségeiről, baloldaliságáról, és fordításának talányairól. A Lazarillo történetének első kerekasztalán jártunk.

A Minden dolgok miértje című elbeszéléskötet bemutatója kapcsán egy olyan, hazánkban jobbára ismeretlen katalán íróval ismerkedhettünk meg, aki éppoly járatos a magyar pornográfiában, mint a forgatókönyvírásban vagy a grafikában, s bár fordítója szerint messze esik mind Örkénytől, mind Cortázartól, a felolvasás alapján nem nélkülözi sem a mélységet, sem a humort. Quim Monzó könyvének bemutatóján jártunk.

Királylányok messzi földről: Katalónia és Magyarország a középkorban. Ezen a címen nyílt szeptemberben történeti kiállítás a Nemzeti Múzeumban. A tavasszal Barcelonában bemutatkozó tárlat hazánk és a hispán állam középkori történetének találkozási pontjait mutatja be a kalandozó hadjáratoktól egészen Mátyás és Aragóniai Beatrix házasságáig.

Végre egy könyv, ami nem akar földhöz vágni, meghökkenteni, zavarba hozni, provokálni. Végre egy könyv távol a hatásvadászattól, a szenzációhajhászattól és a polgárpukkasztástól. Végre egy könyv, ami ízléses, halk szavú, finom, elegáns, okos, és főleg: szép. Jaume Cabré olyan könyvet írt, melyet gyönyörűség olvasni.

Mario Vargas Llosa egyike a latin-amerikai újpróza legnépszerűbb íróinak, és nem csak nálunk. Az ő pályája tipikusan az „írók írójából” a „nagyközönség írójává” válás útját követi. Újabb műveit az irodalomkritika kevésbé értékeli, az olvasóközönség azonban annál inkább. Nos, mindennek tudatában olvasva a Julia néni és a tollnokot, bizonyos megelégedéssel állapítottam meg, hogy a perui szerzőből nem hiányzik az önirónia.

Van egy óriási előnye annak, ha az ember irodalomkritikát ír: nem kell kockázatot vállalnia, hogy kifizet egy könyvet, amiről még nem tudja, jó lesz-e, hiszen megkapja ingyen. Azonban van egy óriási hátránya is: végig kell olvasni a szóban forgó művet, ha törik, ha szakad. Nos, Isabel Allende erotikus szakácskönyvével kapcsolatban megtapasztaltam a kritikusi munka mindkét oldalát. Borzasztó mérges lennék, ha csak egy fityinget is kiadtam volna ezért a könyvért, nemhogy azt a több ezer forintot, amit elkérnek érte. Ugyanakkor nem bántam volna, ha nem kell végigszenvednem több száz oldalt, miközben már a huszadik környékén legszívesebben becsaptam volna, és kidobtam volna az ablakon.

A Noran kiadó Dekameron-sorozatának latin-amerikai kötete ugyan nem a Könyvhétre jelent meg, mégis most, a strandszezon alkalmából jött el az ideje, hogy a T. Olvasó figyelmébe ajánljam. Azoknak, akik nem tehetik meg, vagy nem érik be azzal, hogy a Palatinus/Balaton/Adria hűs hullámai közé vessék habtestüket, azt javaslom, fizessenek be ötezer forintért egy dél-amerikai körutazásra, és merítkezzenek meg a Huszadik századi latin-amerikai novellák kísérleti, abszurd, mágikus realista, vagy – horribile dictu  – aberrált mélyvizében.

Kezemben a könyv - a katalán Enrique Vila-Matas Bartleby és társai című műve – és a „minek nevezzelek” dilemmájával küzdök. Nem regény, sokkal inkább Nem-regény. Ráadásul metairodalom, magáról az irodalomról, vagy ha úgy tetszik, a Nem-irodalomról szól.

Mit kezdhet az egyszeri halandó egy olyan könyvvel, melynek második fejezetét a száztizenhatodik követi, melyben szerepet kap nagyjából a világ összes jelentős és jelentéktelen személyisége Hérakleitosztól Cortázar alteregójáig, Morelliig, melyet besző a francia bölcselet és az amerikai jazz, és melynek történetét mégis nehéz lenne három mondatnál többen taglalni? Hát vegyen mély lélegzetet, és készüljön fel egy észveszejtő intellektuális kalandra bohémságról, írásról és legfőképp keresésről.

 

 Zavarba ejtő helyzet egy közepesen rossz regényről írni – kritikai ellen/hátszél idehaza nincs, senki nem fog miatta leszokni az olvasásról, senkinek nem lesz a kedvenc könyve. Tegyük fel, hogy egy vitában pár év múlva Tolsztoj aranyköpését a boldogtalan családokról kiterjesztik a rossz regényekre, miszerint mindegyik a maga módján az, no, akkor talán szolgálhat néhány érvvel a Kártyavárak.

A Kárpát-medencébe szakadt spanyolok és spanyol szakos egyetemisták szubkultúrája megkapta évi rendes filmadagját, főleg fiatalabb alkotók friss terméséből. Sajnos a választékot némileg szűknek és műfajilag egyoldalúnak találtam.

Már-már szokványos jelenségnek tűnik a latin-amerikai sikerírók részéről, hogy hetven felé közeledve egyre-másra adják ki visszaemlékezéseiket, elég, ha csak Márquez Azért élek, hogy elmeséljem az életemet című kötetére gondolunk. A felénk kevésbé ismert, Mexikóban azonban valóságos ikonnak számító Carlos Fuentes sem kivétel ez alól: Diana, a magányos vadász című könyvében legemlékezetesebb félrelépésének történetét olvashatjuk.

A hagyományokhoz híven az évenként megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében Magyarországra érkező írók-költők az ELTE-re is ellátogatnak. A spanyol tanszék vendégei ezúttal Julia Otxoa és Eugenio Fuentes voltak.