• főoldal
• hírek

 Láttad, hogy pusztul el a megmérgezett kutya. Még gyerek voltál, és láttad, hogy pusztul el a megmérgezett kutya. A paradicsomtövek között elterülve találtak rá, kimerülten verejtékezett. A szomszédasszony megbökte az állatot egy pálcával, hogy lássa, mozog-e még. („Egyeseknek nincs lelkiismerete” – mondta.) Olyan könnyű volt megmérgezni egy kutyát. A farka kétszer koppant a babkarókon, a bőre nyirkos volt, szinte emberi bőr, a szőre alatt sápadtfehér, mint egy öregemberé, a legyeké. Olyan könnyű volt megmérgezni egy kutyát; az ember csak mérget tesz egy húsgolyóba, a kekszbe, egy tál rizsbe. A barna kutya, szürke folttal a hátán már nincs többé, vége van. Láttad a narancsokat, a narancsok árnyékát, te nem voltál dühös, se szomorú, arra gondoltál, milyen könnyű megmérgezni egy kutyát. Még gyerek voltál. De mégis, volt valami más, ami még sokkal korábban történt; ott volt az emelkedő és süllyedő bordák finom körvonalában, az ereszcsatornán doboló kutyafarok szorongásában. Úgy vitték el az ajtóig, ahogy a menyasszonyt szokás, te is ott voltál a kíváncsiskodók között, és fogtál egy botot, rásóztál vele a pofájára, hogy megnézd, vajon mozdul-e még. Nem mozdult. „Milyen könnyű megmérgezni egy kutyát – mondtad megint – az ember csak mérget tesz egy húsgolyóba, a kekszbe, egy tál rizsbe.” A kutya mélyén egy bűvös alak boszorkányrítusokhoz hasonló merész szertartást végzett. A kutya mélyén egy hajdani kutya arcokat, hangokat ismert föl, epizódokra emlékezett, téged is látott, összesűrítve, benned pedig egy újabb emléket rólad, más voltál, kisebb, mert tegnap éjszaka volt, amikor egyedül odamentél. Kedvelted a kutyát, nem arról volt szó, hogy nem kedveled a kutyát. A barna kutyát, szürke folttal a hátán. Többször is megsimogattad, és ő szelíd volt, te pedig kíváncsi, akkoriban a kíváncsiság a félelem egyik formája volt, aztán rádvicsorgott, láttad a sárgás, csillogó, nikotinos, már-már emberi szemfogait, és akkor elhatároztad. Akkor határoztad el, vagy talán később? Nem, akkor döntöttél. Aztán már éjszaka, amikor odamentél hozzá, úgy csillogtak a szemei, mint két gombostű, és nem ugatott, nem csinált semmit, olyan kedves volt, mintha már előre sejtene mindent. „Milyen könnyű megmérgezni egy kutyát – hallottad megint a szomszédasszonyt a halasnál – az ember csak mérget tesz egy húsgolyóba, a kekszbe, egy tál rizsbe.” „Vagy a halba” – felelte a halasasszony. A babkarók mellett ásták meg a sírját, még azelőtt, hogy elpusztult volna, mert a kíváncsiskodók között akadt egy állatorvos, és azt mondta, esélye sincs. Te pedig ástál teljes erődből, amíg a gazdája kétszer meg nem paskolta a tarkódat, két alig érezhető, vigasztalan ütés volt. Azt mondta: „öcsi, menj, fogd meg azt a végét, bedobjuk!” Te nem voltál dühös, se szomorú, arra gondoltál, milyen könnyű megmérgezni egy kutyát. Még gyerek voltál, és nem mertél hozzányúlni.