Családom átköltözik Pulára...

"A világ lassan eltűnik, mint ködcsapat – Ki temeti majd el szívünket, csontjainkat…"

 

Kertész Imrének igaza lett: ez a sláger a korban sokkal jobban szolgálja a pesti prolimítoszt, mint bármely régiekre hajazó munkásmars. A Járom az utam a kibontakozó jampikultusz részévé válik, ezt fütyölik a gyári fiúk a kemény meló után, amikor kimennek lógni egyet a haverokkal a gyéren megvilágított térre a langyos angyalföldi estében...

 New York-ban megszületett Barbie...

Anna néni modern nő, francia szabású ruhákat visel és sokat olvas. A combja vékonyka, de a retikülje artdeco. Anyám félénk, nem mer pasizni, pedig kibontott haját fújja a tavaszi szél. Anna kalauzolja a városban, bent ülnek Szabadka legelegánsabb éttermében, a Kék Hajóban, és Cézár vinjakot iszogatnak szódával, ki merné megszólítani őket: mágyárica, kisztihand!

1956 októberében, a forradalom előtti utolsó pillanatokban megtörtént az én apámmal is az a sokaknak ismerős borzasztó jelenet a fekete lefüggönyözött autóval. Be akarták szállítani oda, az Andrássy út 60-ba. A legenda szerint apám megverte a két ávóst...

"A pokol korhoz kötött", és mindig újra kötődhet újabb rossz talajú korokhoz. S mivel nagy poétákban okosság és etika szokott oly közel állni egymáshoz, hogy a kettő már összeér, ennek megfelelő program fogalmazódik meg a költő következtetésében: "Újra újra / alá kell szállni ellene". 

"Hízott halak szálazzák Isten lábán a szőrt."

Cincike a legszebb lány a világon, nem szégyell bugyira vetkőzni előttem, és egyszer megmutatja a punciját. Homokos, csillognak rajta a kvarcpikkelyek, kívánatosan rózsaszínű, ha tudtam volna, mi az, szájon csókolom.

 "Én végülis megértem Pistát, / hogy a verse csapnivaló. / Ki-fenének is volna kedve / leszállni oly pokolkörökbe, / ahol jó vers bányászható" – magyarázza a költőnő, csak hogy egészen pontosan megértsük, hogyan ír verset az, aki úgy, ahogy a nyílt sebből folyik a vér.

A Nagy Imre-per a februári halasztás után az év nyarán folytatódik – a közéletbe természetesen nem jutnak ki napi hírek a szigorúan zárt tárgyalóteremben zajló drámáról. Ahogy a még évekig, egészen pontosan 1961. augusztus 28-ig tartó kivégzésekről sincs fogalma az utca emberének – az utca embere szép lassan hátradől és ráhagyja magát a konszolidáció első lágy hullámaira, az év slágerének szép dallamára. 

 Ezen az őszön Lajka kutya az űrbe röpül…

"Minden jelenségében magunk alatt érezni a kárpáti vulkánt, tudni azt, hogy a dolgok itt már ezer éve mozdulatlanok, s hogy itt már ezer éve mindig egy és ugyanaz a kép ismétlődik..." 

A malíciózus pletykák szerint nyilvánvalóan azért járhatott nyugatra, mert besúgó volt. Ha erről kérdezik, ő csak annyit mond: azért mehetett, mert tudták róla, hogy mindig haza is jön. 

Dalszöveg és helyzet oly élesen különbözik, hogy az már fáj... Latyi szívsajdító komédiázása így legalább egy sóhajnyi levegőt adhatott az ötvenes évek visszasötétülő nézőterén szorongó magyaroknak.

Nekitámaszkodom a cserépkályhának, hátrateszem a kezemet, nyitott tenyerem épp az ajtaja fölött ér a meleg csempékhez – a vasajtón átsugárzó forróság a lábaimat melegíti. Milyen jókat tud ez az Apa, nagyszerű. Most is egyszerre ugranak oda, felkapnak, rángatják rólam az izzó kontúrral olvadó gyapjúnadrágot ...

Putnoki legnagyobb slágerének neonrózsaszín címe és a dal keletkezési évszáma között igen erős a disszonancia: 1953-ból a legtöbb magyar embernek ugyancsak nehezére esne bármi szépre emlékezni.

Nézni jó. Mamit látni jó, Mamit hallani jó. Félni jó, a legszebb könyvtől, rossz az ajtótól, amikor Mami elmegy. Apa pokróca jó, szúrós, barna homok, nagy hosszú utak, itt egyenes, itt kanyar, és Apa. Reggel a legjobb, ott az ágyban, jobbra Apa, balra Mami, ahol Babának nem szabad lenni, de van. 

Az épületek, események fegyveres védelmének biztosítása közben többször is farkasszemet néz az életveszéllyel. De az ő sorsa, úgy látszik, nem az, hogy ’56 hérosza legyen – mint ő fogalmaz: "Hősi halálom is elmaradt".

"Mikor fellángol az októberi erdő, mikor domboldalakon sír a kékesfekete fény, a délután mintha nagy koporsó volna, a nyár benne, mint elhagyatott halott."

Míg Budapesten Feleki Kamill arat az önkritikát gyakorló nyárspolgár könyvelő, Glauziusz bácsi dalával, Memphisben Rosco Gordon berobbantja a ska stílust a No More Doggin'-nal.