MAGYE: meghívó közgyűlésre

Szólj hozzá!

Tisztelettel meghívjuk a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének 2013. évi közgyűlésére. Időpont: 2013. május 30. csütörtök 15 óra. A közgyűlést élő közvetítésben is meg lehet majd nézni az interneten. További információ a részletekről május 16. után a honlapon (www.magye-1972.hu).


Kézzelfogható Művészet Mindenkinek

Szólj hozzá!

Kézzelfogható AlapítványA Szépművészeti Múzeum ad otthont május 2-4. között a Kézzelfogható Alapítvány szervezte Kézzelfogható Művészet Mindenkinek című rendezvénynek, melyen egyaránt lesznek előadások, művészeti programok, sőt közös alkotás is különböző anyagokból.


Szakirányú továbbképzések a Bárczin

Szólj hozzá!

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar a 2013/2014-es tanév őszi félévére az alábbi képzéseket hirdeti meg:


Módosítja a parlament a fogyatékosságügyi törvényt

Szólj hozzá!

2013. április 12-én T/10476. számon benyújtotta a Parlamentnek a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításának tervét az emberi erőforrások minisztere. A 8 oldalas dokumentumban a módosítási javaslatok 11. §-ban jelennek meg, az indoklás az 5. oldalon kezdődik. (Horváth Péter írása a Fogyatékosság-tudomány című oldalon.)


Önkéntes orvosok Erdélyben

Szólj hozzá!

2013. május 4-11-ig ismét Erdélyben vizsgálnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai.


Vidáman és gördülékenyen
Szarka Károly
Szólj hozzá!

Aki nem látott még ilyet, nem igazán tudja hova tenni magában. Gördülő Show, a Gördülő Tánccsoport előadása – mozgásukban korlátozottak táncolnak kerekesszékben. Az ember azt gondolja, hogy mindenképpen el kell menni, meg kell nézni, ez mégiscsak egy ritkán látható különlegesség. Utánanéz, olvassa, mikor alakult a csoport, belenéz a videókba, elgondolkodik a mozgássérültek esélyegyenlőségén. De igazán csak élőben, a helyszínen derül ki, hogy miről is szól a történet.


Zene a beszédben – beszéd a zenében

Szólj hozzá!

A 2013. február 7-én nagy sikerrel lezajlott, azonos című "Szakmai kóstoló" folytatásaként – közkívánatra a Seneca Beszéd Stúdió Zene a beszédben – beszéd a zenében címmel – szakmaközi együttműködésre serkentő – beszédtechnika kurzust hirdet.


Ki segíthet, ha fogyatékos gyermekünk született?

Szólj hozzá!

Szinte nincs olyan állapotos nő, akinek ne suhant volna át az agyán, hogy mi lesz, ha gyermeke valamilyen fogyatékossággal születik. Az egyre fejlődő diagnosztikának köszönhetően sok fogyatékossági típus már az anyaméhben kiszűrhető, de számos komplikáció léphet fel a szülés során is (pl. oxigénhiányos állapot) és vannak olyan fogyatékossági típusok, amik csak kisgyermekkorban diagnosztizálhatók először (pl. autizmus).


Ismét megrendezték a mozgáskorlátozott emberek sportnapját

Szólj hozzá!

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) április 13-án, szombaton immár ötödik alkalommal rendezte meg a MERI Sportnapot azzal a céllal, hogy a mozgáskorlátozott, fogyatékos emberek megismerhessék és kipróbálhassák azokat a sportokat, amelyeket ők is űzhetnek.


INGYENES Bliss-nyelv tanfolyam indul!

Szólj hozzá!

BLISS AlapítványKözel húsz éve volt utoljára Bliss-tanfolyam, azóta a Bliss-nyelvről csak az AAK-képzés keretei között lehetett hallani, sajnos, meglehetős röviden. Így az oktatóknak nem állt módjukban, hogy éljenek a Bliss-nyelv előnyeivel. A Bliss-nyelv igen jó áthidaló rendszer azok számára, akiknek a képek már nem elegendők, de akik számára a betűk még túl bonyolultak. A rendszer a maga belső logikájával, a tartalom és forma összefüggései adta könnyű érthetőséggel, a nyelvtani struktúrák megalapozásával kiváló mankó az írás-olvasás felé vezető úton.


Fülszöveg – A cochleáris implantáció

Szólj hozzá!

Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt a Hallássérültek Pedagógiája Tanszék által szervezett Fülszöveg beszélgetés sorozat második alkalmára, melyen témánk: A cochleáris implantáció.


"SZEMFÜLES" – filmklub hallássérülteknek

Szólj hozzá!

SINOSZÁprilis 15-én hatrészes vetítéssorozat indul az Örökmozgó Filmmúzeumban (Budapest, VII., Erzsébet krt. 39.), az Odeon Kft. szervezésében. A hetente-kéthetente jelentkező filmklubban az élet meghatározó kérdéseit kutató, ugyanakkor fogyasztható és szórakoztató alkotások kerülnek műsorra.


Egy képzeletbeli barát naplója – játékunk nyertesei

Szólj hozzá!

A Kolibri Kiadó tavaly decemberben jelentette meg Matthew Dicks Egy képzeletbeli barát naplója című könyvét, mely egy autisztikus kisfiú történetét meséli el szívmelengető módon. Játékunk során egy feladat volt: néhány mondatot vártunk az autizmusról. Alább olvashatóak a zsűri által legszebbnek ítélt szövegek. Fogadják szeretettel!


Herczegh Anita a fogyatékos emberek esélyegyenlőségéért

Szólj hozzá!

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége is megfogalmazta gondolatát, és aláírását is adta a KézenFogva Alapítvány "A világ színes!" kampányhoz, melyben hírességek hívják fel a figyelmet a fogyatékossággal kapcsolatos társadalmi felelősségvállalásra. Korábban már Göncz Árpádné, Mádl Dalma, Sólyom Erzsébet, Schmittné Makray Katalin elnökné asszonyok is nevüket adták a programhoz.


2013. évi Országos Tavaszi Konferencia (MAGYE)

Szólj hozzá!

Magyar Gyógypedagógusok EgyesületeA Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete szeretettel és tisztelettel meghívja Önt 2013. évi Országos Tavaszi Konferenciájára.


Irie Maffia exkluzív lemezbemutató koncert a Budapesti Korai Fejlesztő Központ javára

Szólj hozzá!

Irie MaffiaMárcius 23-án különleges koncerten mutatja be a hazai színpadok egyik legjobb koncertzenekara, az Irie Maffia új albumát, amin a tagok éppen az utolsó simításokat végzik. Az április közepén megjelenő új, Nagyon jó lesz című, egyszerre "maffiás" és korszerű anyag elsőként az A38 Hajón lesz hallható egy jótékonysági koncerten, amit a Budapesti Korai Fejlesztő Központ javára tart a zenekar. A lemezbemutató jótékonysági koncert ezúttal valóban exkluzív lesz, mivel jegyeket csak korlátozott számban értékesítenek a fellépésre.


Fogyatékossággal élő nők demonstráltak Budapesten

Szólj hozzá!

Fogyatékossággal élő nők kisebb csoportja demonstrált március 4-én, hétfőn a Magyar Nők Szövetségének fővárosi épülete előtt, mivel a kerekes székben ülők nem tudtak bejutni egy ott szervezett tanácskozásra. A szövetség azt közölte, hogy korábban felajánlották a segítségüket.


Életbe léptek az autóbusszal közlekedő utasok jogairól szóló uniós előírások

Szólj hozzá!

Pénteken életbe léptek azok az uniós előírások, amelyek a légi, a vasúti és a hajóközlekedésben érvényes jogokhoz hasonló jogosultságokat biztosítanak az autóbusszal közlekedők számára is az EU egész területén.


Sérült színház (Disabled Theater) – Jérôme Bel előadása a Trafóban

Szólj hozzá!

Fogyatékkal élők lépnek színpadra a Trafó Kortárs Művészetek Házában. Jérôme Bel francia táncművész-koreográfus és a zürichi Theater HORA előadását láthatja a közönség március 13-án és 14-én. Március 13-án, szerdán az előadás után Varga Mátyás beszélget Jérôme Bel rendezővel (francia nyelven, magyar tolmácsolással).


Értelmi fogyatékos alkotók műveiből nyílt kiállítás Budapesten

Szólj hozzá!

A Magyar Írószövetség Székházában február 13-án nyílt meg az a kiállítás, amely a Lámpás ’92 Alapítvány fogyatékos felnőtteknek szervezett alkotótáboraiban létrejött művekből válogat.


Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását segítik

Szólj hozzá!

A közelmúltban nagyszabású, fogyatékos személyek foglalkoztatásának fejlesztését célzó programot indított el a KézenFogva Alapítvány "Fogyatékos Emberek Foglalkoztatását Fejlesztő Inkubátorház és vállalkozási központ" címen. A projekt átfogó célkitűzése, hogy a fogyatékos emberek értékteremtő munkáját verseny- és piacképessé tegye, mind a nyílt, mind a védett munkaerő piacon.


Munkahelyteremtés a leghátrányosabb helyzetű régiókban fogyatékos emberek számára

Szólj hozzá!

A megváltozott munkaképességű személyek gazdasági aktivitása Észak-Magyarországon csak 10,3%. Ezért a leghátrányosabb térségekben lévő foglalkoztató szervezeteknél indított munkahely teremtő komplex fejlesztést a KézenFogva Alapítvány. A projekt eredményeképpen 80 fogyatékos ember bevonásával, termék- és szolgáltatásfejlesztésre került sor, tökmagolaj gyártását, illetve kézműves táborok szervezését kezdte meg két szervezet.


Fogadd el, fogadj el! közvélemény-formáló program – Herczegh Anita elvállalta a fővédnökséget

Szólj hozzá!

KézenFogva AlapítványHerczegh Anita, a köztársasági elnök felesége a fővédnöke a KézenFogva Alapítvány Fogadd el, fogadj el! közvélemény-formáló programsorozatának.


Gordosné dr. Szabó Anna temetése

Szólj hozzá!

Gordosné dr. Szabó AnnnaSzerettei és tisztelői meghívják Önt Gordosné dr. Szabó Anna ny. főiskolai tanár, főigazgató hamvasztás utáni búcsúztatására a Fiumei úti Sírkert szóróparcellájához, 2013. január 9-én 11 órakor, majd ezt követően az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára a gyászszertartás utáni megemlékező beszélgetésre.


Játékgyűjtemény a diszkalkulia területén

Szólj hozzá!

A Gyógypedagógiai Szemle 2012/4. száma a diszkalkulia témájával foglalkozik. Ehhez kapcsolódhat a www.dyscalculiaport.hu oldal ingyenes játékgyűjteménye.


Az AOSZ sajtóközleménye a connecticuti vérengzéssel kapcsolatban

Szólj hozzá!

AOSZAz egész világot megrázta az Egyesült Államokban, a connecticuti Newtown Sandy Hook általános iskolában elkövetett vérengzés híre. A tragédiának 27 halálos áldozata van, köztük 20 elsős kisgyermek. Az Autisták Országos Szövetségének sajtóközleménye. 


Kamionnal indult útnak idén a Cipősdoboz-járat

Szólj hozzá!

Kamionnal szállítanak 2500 cipősdoboznyi ajándékot Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes árváinak a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz-akciója keretében. A szállítmány csütörtök délután indult útnak Parajdra.


Rászoruló családoknak adományoz élelmiszercsomagokat az Emmi

Szólj hozzá!

Több mint 70 tonna élelmiszert, 2012 darab, egyenként 35 kilogrammos élelmiszercsomagot adományoz az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) rászoruló családoknak. 


Segítőkutyákkal könnyebb a beilleszkedés

Szólj hozzá!

A fogyatékossággal élők érdekképviselete és társadalmi beilleszkedésének elősegítése a célja a NEO Magyar Segítőkutya Egyesületnek (NEO MSKE), amelynek munkatársai speciálisan képzett kutyák segítségével végzik tevékenységüket. Munkatársaik nagy része is fogyatékossággal él, így munkájukban személyes tapasztalataikat is kamatoztatni tudják.


Új uniós informatikai projekt a siketek szolgálatában

Szólj hozzá!

Új informatikai alkalmazás fogja segíteni a siketeket és nagyothallókat az uniós intézményekkel való kapcsolattartásban – jelentette be kedden Strasbourgban Viviane Reding igazságügyi EU-biztos, valamint Kósa Ádám magyar és Werner Kuhn német európai parlamenti képviselő. 


Lezárult a TÉBA projekt fejlesztése

Szólj hozzá!

Befejeződött a családtámogatási ellátások elektronizálását szolgáló TÉBA projekt moduljainak fejlesztése – közölte a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség az MTI-vel.


Igazi művészet fogyatékos alkotóktól

Szólj hozzá!

A művészet városa címmel nyílik kiállítás fogyatékos fiatalok alkotásaiból a gödi József Attila Művelődési Házban 2012. november 30-án 18:00 órától. Immár hetedik alkalommal tekinthető meg itt a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány kiállítása, melyen a tíz éve működő nyári táboruk művészi alkotásait mutatják be az érdeklődőknek.


Kitárt ajtók ünnepe

Szólj hozzá!

BGGyKDecember 3-át az ENSZ 1992-ben nyilvánította a Fogyatékos Emberek Világnapjává. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar hatodik éve csatlakozik a világnaphoz "Kitárt Ajtók Ünnepe" rendezvényével. 2012. december 4-én interaktív workshopok, kerekasztal-beszélgetés, színházi előadás és koncert is várja az érdeklődőket.


200 millió forint a fogyatékos emberek foglalkoztatására

Szólj hozzá!

Fogyatékos Emberek Foglalkoztatását Fejlesztő Inkubátorház és vállalkozási központ nyílik Budapesten a KézenFogva Alapítvány vezetésével. A projekt átfogó célkitűzése, hogy a fogyatékos emberek értékteremtő munkáját verseny- és piacképessé tegye.


Tankoljuk fel a csigabuszt! (jótékonysági délután)

Szólj hozzá!

Tölts december 13-án egy életre szóló délutánt a Csiga ovisokkal és kukkants be a mindennapjaikba! Az óvoda munkáját Rosta Katalin igazgatónő mutatja be, az esemény kiemelt díszvendége Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, akinek szívügye a gyerekek mozgásfejlesztése. Minden olyan embert szeretettel várunk, akinek fontos a gyerekek fejlődése, és ezért kész adományával hozzájárulni a kicsinyek boldogságához.


Színházzal a beteg gyermekekért

Szólj hozzá!

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a hagyományoknak megfelelően idén ismét megtartja jótékonysági estjét a Vígszínházban, ahol Darvas Benedek—Varró Dániel—Hamvai Kornél "A zöld kilences" című zenés darabja kerül bemutatásra.


A fogyatékos emberek 14%-a él Budapesten (sajtótájékoztató)

Szólj hozzá!

KézenFogva AlapítványA Kézenfogva Alapítvány tisztelettel meghívja Önt és kollégáját az alábbi sajtótájékoztatóra: A fogyatékos emberek helyzete a mai magyar munkaerőpiacon – A fogyatékos emberek 14%-a él Budapesten, létszámuk több mint 80 ezer főt tesz ki. Az esemény egyben a Fogyatékos Emberek Foglalkoztatását Fejlesztő Inkubátorház és vállalkozási központ megnyitója is.


A Magyar Lovasterápia Szövetség továbbképzései Sarlóspusztán

Szólj hozzá!

A korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány az idén is megtartotta kéthetes továbbképzését Sarlóspusztán, amely számos programot foglalt magában.


Sarbó Artúr-díjjal tüntették ki Lőrik Józsefet

Szólj hozzá!

2012. november 24-én, szombaton a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége A logopédia szerepe a szakszolgálati ellátásban című konferenciája keretében Lőrik Józsefet tüntette ki az egyesület által idén alapított Sarbó Artúr-díjjal.


Gordosné dr. Szabó Anna temetése

Szólj hozzá!

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elnöksége mély megrendüléssel adja hírül, hogy tanítómesterünk, Gordosné dr. Szabó Anna (1928. július 7. – 2012. november 18.) alkotó munkásságának teljében, életének 84. évében elhunyt. Végső búcsút 2013. január 9-én 11 órakor veszünk a Fiumei úti temető szóróparcellájában.


Levélváltás a közoktatásért felelős helyettes államtitkárral

Szólj hozzá!

MAGYEAlább olvasható teljes terjedelmében a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkárnak címzett levele, mely a a készségfejlesztő speciális szakiskolai képzéssel kapcsolatos javaslatokat foglalja össze, illetve Gloviczki Zoltán válaszlevele.


Kitüntették dr. Könczei Györgyöt

Szólj hozzá!

Dr. Könczei György egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, aZ ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Foglalkozási Rehabilitációs Kutatócsoportjának csoportvezetője Zalabai Gábor Díj – A Budapestiek Esélyegyenlőségéért kitüntetésben részesült. Gratulálunk az elismeréshez!


Elhunyt Gordosné dr. Szabó Anna

Szólj hozzá!

Gordosné dr. Szabó AnnnaMély fájdalommal tudatjuk, hogy november 18-án, este fél hatkor váratlanul elhunyt Gordosné dr. Szabó Anna gyógypedagógus, a Gyógypedagógiai Szemle alapító-főszerkesztője. 84 éves volt. Nyugodjék békében.


Olimpikonok és a paralimpikonok kaptak állami kitüntetéseket

Szólj hozzá!

Simicskó István szerint méltán lehetünk büszkék sportolóink londoni szereplésére, hiszen minden győzelem és minden siker nagyon fontos úgy a sportban, ahogyan az élet minden területén is. (Közlemény a kormany.hu portálon.)


Soltész: normatív támogatás helyett feladatfinanszírozás

Szólj hozzá!

Jövőre átalakul a szociális intézmények finanszírozása: nem lesz normatív támogatás, helyette feladatfinanszírozási összeget kaphatnak – ismertette Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára november 14-én, szerdán.


A kormány tízmilliárdokkal támogatja a fogyatékossággal élőket

Szólj hozzá!

A kormány több tíz milliárd forint értékben támogatja a fogyatékossággal élőket és az őket gondozókat az Új Széchenyi Terv már megjelent és hamarosan megjelenő pályázatai révén - mondta a szociális államtitkár kedden a kormány honlapján közzétett videofelvételen.


Súlyosabb büntetés a vakvezető kutyák támadóinak

Szólj hozzá!

Büntethetőbbé akarja tenni a vakvezető kutyákat érő kutyatámadásokat Nagy-Britanniában a Guide Dogs alapítvány.


Integrált Családi Délelőtt: Szobafestés, hegyépítés, nevetés, hulladékgyűjtés

Szólj hozzá!

Alkotó gyermekfoglalkozás megértési nehézséggel élő (Down-szindrómás, autista, oxigénhiánnyal született stb.) óvodás, alsó tagozatos gyermekek és szüleik, kísérőik részére Lakner Antal Munkaállomás című kiállításán.


Mi lesz az Éltes Mátyás-díj helyett?

Kommentek száma: 1

A pedagógus szakma, így a gyógypedagógusok kiválóságai szélesebb körben részesülhetnek elismerésben a jövőben az oktatási államtitkárság új jogszabálytervezete szerint – írja az MTI.


Uniós támogatásból képezik a látássérültek fővárosi és Pest megyei mentorait

Szólj hozzá!

Csaknem 75 millió forint uniós támogatást nyert a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) mentorképzésre, illetve foglalkoztatásra.


50 milliós adomány az MVM Csoport élménynapján

Szólj hozzá!

Több mint ezer fogyatékos és tartósan beteg gyerek vett részt szórakoztató programokon, a beteg gyermekeket ellátó intézmények pedig 50 millió forintnyi adományt kaptak az MVM Partner Zrt. ötödik élménynapján Budapesten. 


Egy hónapon át zajlanak a fehér bot világnapjához kapcsolódó események

Szólj hozzá!

 Kiállításokkal, számos figyelemfelhívó és tájékoztató programmal várja a látássérült, vak és a látó közönséget a Vakok Állami Intézete, amelynek rendezvényeiről és a látássérültek elemi rehabilitációs szolgáltatásait továbbfejlesztő program részleteiről hétfőn, a fehér bot világnapján számolt be az intézmény vezetője.


Éltes Mátyás-díj: Zászkaliczky Péter levele Hoffmann Rózsának

Szólj hozzá!

"... megértve az ország gazdasági helyzetéből következő takarékosság szükségességét – azt javasoljuk, hogy a tárca ne szüntessen meg díjakat. Ugyanakkor elfogadhatónak tartanánk a díjakkal járó pénzjutalmak megtakarításához igazodó mértékű, egységes arányú csökkentését" – írja Zászkaliczky Péter, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar dékánja Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár asszonynak. A levél teljes szövegét alább olvashatja.


Éltes Mátyás-díj: Nyílt levél Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének

Szólj hozzá!

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete mint a hazai gyógypedagógia sok évtizedes hagyományokkal rendelkező legnagyobb civil szervezete megdöbbenéssel – kerülő úton – szembesült azzal a kormányzati szándékkal, miszerint a kitüntetések adományozására vonatkozó előterjesztés az Éltes Mátyás-Díjat megszüntetni kívánja. Alább olvasható a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének címzett tiltakozó levele. 


Kihirdetésre kerültek a "Gyógypedagógiai irányelvek"

Szólj hozzá!

2012. október 8-án, hétfőn a Magyar Közlöny 132. számában kihirdetésre kerültek a "Gyógypedagógiai irányelvek". Alább olvasható a 32/2012. (X.8.) EMMI rendelet teljes szövege.


Megszűnik az Éltes Mátyás-díj
Pál Dániel Levente
Szólj hozzá!

2012. október 12-ei dátummal jelent meg a kormany.hu-n "Az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről szóló EMMI rendelet tervezete". Ebből többek között kiderül, hogy megszűnik az egyetlen olyan állami kitüntetés, amelyet gyógypedagógusok kaphatnak. A díj megszűnéséről a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületét (mely a szakma legnagyobb hazai szervezete) nem értesítették – annak ellenére sem, hogy a díj a MAGYE kezdeményezésének eredményeképpen jött létre.


Árverezés fogyatékos gyermekeket nevelő családok javára

Szólj hozzá!

Egy napnyi segítség, egy mosollyal több, anyával egy kicsit több együtt töltött idő. A legtöbb ember számára ezek nem különleges kérések, de vannak olyan családok, akiknek a biztonság érzése mellett ezekre van a legnagyobb szükségük, és talán ezekhez jutnak hozzá a legkevésbé. A KézenFogva Alapítvány szervezésében és ismert emberek összefogásával lehetőség nyílik arra, hogy a fogyatékos gyermekeket nevelő családok életén egy kicsit könnyítsünk. Online árverezésben kerülnek kalapács alá dedikált pólók a www.kezenfogva.hu/arveresek
oldalon október 16–26. között.


Elhunyt Dr. Tóth György

Szólj hozzá!

Az ELTE BGGYK Általános Gyógypedagógiai Tanszékének volt munkatársa 76 évet élt. Temetése 2012. október 17-én 13.30-kor lesz az Új Köztemető szóróparcellájában.


Látás nélkül élni

Szólj hozzá!

Láthatatlan Kert címmel tartottak a Fehérbot Világnapjához kapcsolódó rendezvényt a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon 2012. október 10–11-én. Az érdeklődők átélhették, hogyan érzékelik a külvilágot azok, akik nem hagyatkozhatnak a szemükre.


Játék-határok: Bárczi Filmklub az Odeonnal az Örökmozgóban

Szólj hozzá!

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar és az Odeon közös szervezésében már másfél éve nagy sikerrel működik a Bárczi Filmklub. A 2012-es őszi félévben a játékoké és a határoké a főszerep.


Együtt főztek sztárszakácsok és fogyatékos gyerekek

Szólj hozzá!

Szeptember 29-én, szombaton egész napos programsorozattal ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Lámpás 92 Közhasznú Alapítvány. Benke Laci bácsi jó szívvel készült a közös főzésre a fogyatékos fiatalokkal, mint mondta: az alapanyagok közül a fiatalok mosolya volt a legfontosabb fűszer a vacsorához.


Fogyatékosság-barát munkahely az ELTE TáTK

Szólj hozzá!

Az Akkreditációs Bizottság döntése alapján a Társadalomtudományi Kar teljesítette a pályázati feltételeket, így Fogyatékosság-barát munkahely elismerésben részesül, melynek célja az álláskereső fogyatékos emberek és a munkáltatók egymásra találásának támogatása.


Vas Imre emlékéremmel tüntették ki Benczúr Miklósnét

Szólj hozzá!

Az ELTE BGGyK egykori tanszékvezetője sokoldalú rehabilitációs tevékenységéért, a mozgáskorlátozott gyermekek sportjának országos szintű fejlesztéséért vehette át az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társaságának elismerését.


Kitüntetések a tanévnyitón

Szólj hozzá!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 378. tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén Professor Emeritus címeket, Eötvös-gyűrűket, ELTE Emlékérmeket, Pro Universitate Emlékérmeket és Trefort Ágoston emléklapokat adott át az egyetem érdekében végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként Mezey Barna, az ELTE rektora. A gyógypedagógiai vonatkozású kitüntetéseket soroljuk fel itt.


Kortárs sokszínűség a Magyar Nemzeti Galériában

Szólj hozzá!

Újrafestett valóságA Magyar Nemzeti Galériában a mai naptól látogatható az Újrafestett valóság – Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében című, mozgássérült és ép képzőművészek közös alkotásait bemutató tárlat.


"Eszméim győzedelme legyen emlékjelem" – interjú Hatos Gyulával

Szólj hozzá!

Hatos GyulaHatos Gyula orvosi pályára készült, de a sors különös játéka folytán mégis a Gyógypedagógiai Karra vették fel, méghozzá maga Bárczi Gusztáv. A főiskola gyakorló nevelőintézetének internátusvezetője volt, amikor ’56 vihara utol érte – több napig nyolcvan fogyatékos kisgyermekkel a pincébe szorítva vészelte át a forradalmat. Orvos akart lenni, de a Gyógypedagógiai Karra nyert felvételt.


Szűcs Marianna nyerte a Gábor Zita Alapítvány pályázatát

Szólj hozzá!

Szűcs MariannaAz ELTE BGGyK docense "Új tantárgyunk: A holokauszt és áldozatai; zsidók, cigányok, fogyatékosok és más csoportok" című pályázatáért kapta a Gábor Zita Alapítvány "Élni az Életet" pályázatának díját a holokauszt-oktatás módszertani fejlesztéséért – írja az elte.hu.


Fellobbant a láng a XIV. Nyári Paralimpiai Játékokon

Szólj hozzá!

XIV. Nyári Paralimpiai JátékokFellobbant 2012. augusztus 29-én kezdődő XIV. Nyári Paralimpiai Játékok olimpiai lángja. Videó és további hírek.


Állami kitüntetések (2012. augusztus 20.)

Szólj hozzá!

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország köztársasági elnöke megbízásából 2012. augusztus 20-a alkalmából kitüntetéseket adott át.


XIV. Nyári Paralimpiai Játékok – Szurkoljunk ismét a magyar csapatért!

Szólj hozzá!

ParalimpiaA XIV. Nyári Paralimpiai Játékokat 2012. augusztus 29. és 2012. szeptember 9. között rendezik meg Londonban a tegnap véget ért XXX. Nyári Olimpiai Játékokat követően.


Összefogás a Magyar Nemzeti Galériában
Kocsis Katica
Szólj hozzá!

Szeptembertől Újrafestett valóság címmel olyan képek kerülnek bemutatásra a Magyar Nemzeti Galériában, amelyeknek mozgássérült alkotók és ép képzőművészek a készítői. A kiállítás célja nemcsak a sérült és egészséges emberek alkotásainak bemutatása, hanem a fogyatékkal élők hétköznapjainak, gondolkodásmódjának és értékeinek demonstrálása. A sajtótájékoztatón jártunk.


MAGYE Etikai Bizottság

Szólj hozzá!

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Kiskőrösön megrendezett 2012. évi XL. Országos Szakmai Jubileumi Konferenciáján, a közgyűlésen Etikai Bizottságot választott.


Szakmai Kitüntetések (MAGYE, 2012)

Szólj hozzá!

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Kiskőrösön megrendezett 2012. évi XL. Országos Szakmai Jubileumi Konferenciáján Bárczi Gusztáv Emlékérmet, Egyesületi Munkáért Kitüntető Érmet, Bárczi Gusztáv Díszoklevelet, illetve Jubileumi Emléklapot vehetettek át:


Dr. Hatos Gyula Eötvös József-díjban részesült

Szólj hozzá!

Hatos GyulaDr. Hatos Gyula, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar címzetes nyugalmazott főiskolai tanára Eötvös József-díj kitüntetésben részesült, amelyet Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adott át 2012. június 1-jén.


A MAGYE XL. Országos Szakmai Jubileumi Konferenciája (fotógaléria)

Szólj hozzá!

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Kiskőrösön rendezte meg 2012. évi XL. Országos Szakmai Jubileumi Konferenciáját. A jubileumi konferencia témája: "A gyógypedagógiai tevékenység építőkövei – diagnosztika, terápia, rehabilitáció" volt. Alább nézheti meg fotógalériánkat.
 


Kávéházi szakmai beszélgetések – a vendég: Rosta Katalin (fotógaléria)

Szólj hozzá!

A Krasznár és Fiai Szakkönyvesbolt szervezésében 2012. június 14-én, csütörtökön 16 órától az Uránia Kávéházban rendezték meg a Kávéházi Szakmai Beszélgetések utolsó tavaszi programját. A vendég Rosta Katalin gyógypedagógus, mesterlogopédus, az ELTE Speciális Gyakorló Óvoda és Korai Fejlesztő Módszertani Központ vezetője, a Gyógypedagógiai Szemle főszerkesztője volt. Alább tekinthető meg fotógalériánk.


Fiatal zenészek a mozgássérült emberekért

Szólj hozzá!

MEREKA mozgássérült emberek sokszínűségére és a velük folytatott szakmai munka fontosságára hívja fel a figyelmet két fiatal zenész. Vissi Barnabás és Radics Gerald jótékonysági koncertet adnak a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja javára, ezzel támogatva az országos intézmény hiánypótló munkáját.


Egy éven át ünnepeltek... (fotógaléria)

Szólj hozzá!

Indián táborEgész éves programsorozattal ünnepelte 30. születésnapját az ELTE Speciális Gyakorló Óvoda és Korai Fejlesztő Módszertani Központ. A jubileum zárása a gyermekek számára szervezett kompetenciafejlesztő "Indián tábor" volt. A "Tűz, Víz, Föld, Levegő" őselemekkel ismerkedő indiánok a tapasztalatok mellett sok szép élménnyel gazdagodtak.


Kávéházi szakmai beszélgetések – a vendég: Rosta Katalin

Szólj hozzá!

Rosta KatalinSzeretettel meghívjuk Önöket a Krasznár és Fiai Szakkönyvesboltunk szervezésében tartandó Kávéházi Szakmai Beszélgetésekre. 2012. június 14-én, csütörtökön 16 órától Rosta Katalin gyógypedagógus, mesterlogopédus, az ELTE Speciális Gyakorló Óvoda és Korai Fejlesztő Módszertani Központ vezetője, a Gyógypedagógiai Szemle főszerkesztője lesz a vendégünk.


Javulhat az EU-ban a fogyatékkal élőkre vonatkozó statisztikai munka

Szólj hozzá!

Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő szerint a fogyatékkal élő emberek számára fontos módon javulhat az Európai Unióban a statisztikai adatok gyűjtése és átláthatósága azon állásfoglalás alapján, amelyet csütörtökön szavazott meg az EP Szociális és Foglalkoztatási Bizottsága.


TROG – Új standardizált teszt kapható!

Szólj hozzá!

A TROG olyan többszörös választáson alapuló egyéni vizsgálómódszer, amelyet a különböző nyelvtani szerkezetek megértésének tesztelésére fejlesztettek ki kutatási céllal, eredetileg angol nyelven. A kutatás során vált világossá, hogy a mérőeszközzel elérhető adatokat különböző területek szakemberei is felhasználhatják. Magyar adaptáció: Lukács Ágnes, Győri Miklós és Rózsa Sándor.


Egyedülálló programcsomagot fejlesztenek a Bárczin

Szólj hozzá!

ELTE KutatóegyetemEgri Tímea az ELTE kutatóegyetemi projektjében, Marton Klára kutatócsoportjában 8-10 éves gyermekek kognitív fejlődésének mérését célzó programcsomag kidolgozásával foglalkozik, amelyet oktatási programokhoz és diagnosztikai eljárásokhoz is használhatják majd.


Kávéházi szakmai beszélgetések

Szólj hozzá!

A Krasznár és Fiai Szakkönyvesbolt szeretettel meghív minden érdeklődőt a Kávéházi szakmai beszélgetések című program-sorozatára.


Az ENSZ fogyatékosügyi bizottsága vizsgálja az új polgári törvénykönyv tervezetét

Szólj hozzá!

Civil szervezetek vitték az ENSZ fogyatékosügyi bizottsága elé az új magyar polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét. A nemzetközi szervezet szakbizottsága szerdán Genfben hallgatta meg a bejelentőket - tájékoztatta pénteki közleményében az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) az MTI-t.


Alma együttestől Dopemanig – zenészek kampányolnak a fogyatékos emberekért

Szólj hozzá!

KézenFogva AlapítványKi hinné, hogy vezérelheti közös cél a gyerekdalok csillagait és egy kemény rappert! A KézenFogva Alapítvány összehozta a magyar zenészeket stílustól függetlenül A világ színes kampány keretében. Nincs Áldás veled, ha ökölben a kezed!-Ha az Isten benned tükörbe néz, akkor kézben a kéz! – szól az Alma Együttes gondolata.


A GyITE-projekt bemutatkozása

Szólj hozzá!

Gyógypedagógiai Info-Technológiai EszközökA Gyógypedagógiai Info-Technológiai Eszközök (GyITE) honlap elsődleges célja, hogy bemutasson minden olyan dokumentumot és programot, amelyek a gyógypedagógiához kötődnek és informatikai vonatkozásaik vannak. A projekt résztvevői – Nádor László vezetésével – emellett küldetésüknek érezik, hogy az igényeket és a meglevő kínálatot felmérve, saját GyITE-programfejlesztéseket készítsenek, amelyek tovább szélesítik az informatika felhasználási lehetőségeit a gyógypedagógiában.


Leomlottak a falak a fogyatékos és a nem fogyatékos gyerekek között

Szólj hozzá!

KézenFogva AlapítványLezárult a KézenFogva Alapítvány oktatási és közvélemény-formáló kampánya, a gyerekek körében meghirdetett Találkozási Pontverseny, melynek célja, hogy csökkentse a távolságot a fogyatékos és a nem fogyatékos gyerekek között, megalapozva ezzel a társadalom érettebb és elfogadóbb hozzáállását a jövő generációja számára.


Elindult a Bárczi filmklub

Szólj hozzá!

Bárczi filmklubAz ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar és a budapesti Odeon-Lloyd mozi közös filmklubjának középpontjában ebben a félévben a család témaköre áll. Mit jelent a család? Család-e, ha hiányzik valamelyik szülő, vagy épp válnak, és megkeserítik gyermekeik mindennapjait? Kell-e döntenünk család és hivatás között? Választhatunk-e magunknak családot?


Az Év Gyerekkönyve – beszámoló a díjátadóról
Boczán Bea
Szólj hozzá!

IBBYÁprilis 2-án, a mese világnapján, az IBBY által szervezett országos szakmai konferencia keretében került sor az Év Gyermekkönyve 2011-es díjainak átadására. 


Dialógusok az autizmusról

Szólj hozzá!

Dialógusok az autizmusrólAz Autizmus Világnapja (április 2.) alkalmából az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara szeretettel várja az érdeklődőket a jövőben rendszeresen megrendezésre kerülő 'Dialógusok az autizmusról' sorozatának nyitórendezvémyén. A rendezvénysorozat célja, hogy erősítse a párbeszédet a tudományos autizmus-kutatás és az autizmusban érintett vagy az autizmus iránt érdeklődő, a tudomány eredményeire nyitott személyek és közösségek közt.


Meghívó Dr. Hatos Gyula születésnapjára

Szólj hozzá!

Szeretettel hívjuk és várjuk Hatos Gyula Tanár Úr 80. születésnapja alkalmából szervezett közös ünneplésre. Az ünnepség 2012. április 26-án 13.00 és 16.00 között lesz az ELTE Bárczi Gusztáv Gyópedagógiai Kar (1097. Budapest, Ecseri út 3.) A/202 termében.


Állami kitüntetések gyógypedagógusoknak (2012. március 15.)

Szólj hozzá!

Magyarország Elnöke megbízásából, március 15-e alkalmából, dr. Réthelyi Miklós miniszter, Halász János parlamenti államtitkár és dr. Jávor András közigazgatási államtitkár kitüntetéseket adott át.


Megújult a MAGYE honlapja

Szólj hozzá!

Magyar Gyógypedagógusok EgyesületeA Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének honlapja (www.magye-1972.hu) néhány éves pihenés után tartalmában és aktivitásában is megújul.


Elfordulás helyett odafordulás
Boczán Bea
Szólj hozzá!

A Csimota Kiadó a Tolerancia-sorozat létrehozásával olyan könyvek megjelentetését tűzte ki céljául, melyek a másság tiszteletére és elfogadására tanítanak a mesék nyelvén. A sorozat legutóbbi darabja a Lili című könyv, melyben egy kisfiú mesél Down-szindrómás húgáról. A kötet kapcsán Arató Anna gyógypedagógussal beszélgettünk.


A kommunikáció több, mint a beszéd folyamatossága

Szólj hozzá!

MLSzSzA Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége Egyesület (MLSZSZ) ennek jegyében tartja sajtótájékoztatóját 2012. február 28-án, délelőtt 11.00 és 12.00 óra között a Chagall Caféban (1065 Budapest, Hajós utca 27.).


Az értelmi fogyatékos emberek autonómiáját biztosítanunk kell

Szólj hozzá!

Zászkaliczky PéterA modellek megvannak, de az egész ellátórendszer még nem strukturálódott át, az értelmi fogyatékos embereknek még csak töredéke él integráltan, igazán jó körülmények között – mondta dr. Zászkaliczky Péter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának tanszékvezető főiskolai tanára. A fogyatékos személyek ellátórendszerét vizsgáló kutatás vezetőjével a tapasztalatokról és a fogyatékos emberek jelenlegi helyzetéről beszélgettünk. (Forrás: kp.elte.hu)


Elindult az Osztályfőnöki óra program

Szólj hozzá!

KézenFogvaA KézenFogva Alapítvány idén teljesen megújította a korábban már sikeresen működő Osztályfőnöki óra programját, amelyhez most egy nagyon izgalmas országos verseny is kapcsolódik.


A MAGYE hírlevele (2012. február)

Szólj hozzá!

Alább olvasható a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének hírlevele és programjai. 


Kitüntetések a Magyar Kultúra Napján

Szólj hozzá!

Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára 2012. január 19-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából oktatási elismeréseket adott át a Szépművészeti Múzeumban.


1359 cm³ – Agyalj rajta! játéktervezési pályázat

Szólj hozzá!

MOMEA Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív játéktervezési pályázatot hirdet 1359 cm³ - Agyalj rajta! címmel az Országos Főépítészi Iroda támogatásával. A pályázat elnevezése nem véletlen, hiszen a fenti szám épp az emberi agy térfogata, egyben a pályázatra beadandó játéktárgyak maximális mérete. Emellett okostelefonra, valamint táblagépre tervezett játékszoftverekkel is lehet pályázni.


Miss Colours Hungary 2012

Szólj hozzá!

Miss Colours Hungary2012. február 25-én a Larus Rendezvényközpontban kerül megrendezésre Magyarország első kerekesszékes szépségversenye, a Miss Colours Hungary! A jelentkezés és a részvétel ingyenes!


12. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

Szólj hozzá!

EducatioA 12. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás közel százharminc standdal, minden eddiginél színesebb programkínálattal várja a látogatókat 2012. január 20-21-én a Papp László Budapest Sportarénában. A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően szinte valamennyi hazai felsőoktatási intézmény jelen lesz, illetve számtalan külföldi egyetem mellett bemutatkoznak a legújabb oktatási fejlesztések, taneszközök és módszerek is.


Parlamenti igen az új köznevelési törvényre

Szólj hozzá!

Az Országgyűlés keddre virradó éjjel elfogadta az új köznevelési törvényt, amelynek értelmében minden iskola állami fenntartású lesz, az önkormányzatok működtetésre szerződhetnek vissza. A jogszabály három éves kortól teszi kötelezővé az óvodába járást, a tankötelezettség korhatárát ugyanakkor 18 évről tizenhatra csökkenti, emellett választható oktatási formaként meghatározza az egész napos iskola feltételeit is. A tanulók a jövőben csak ötven óra közösségi munka után vehetik kézhez érettségi bizonyítványukat.


MAGYE: hírlevél (2011. december)

Szólj hozzá!

Alább olvasható a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete 2011. decemberi hírlevele, melyben a közelmúlt történéseit, közérdekű információit tesszük közzé.


MAGYE: közhasznúsági jelentés (2010)

Szólj hozzá!

Alább olvasható a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete 2010. évre vonatkozó közhasznúsági jelentése. 


Kitárt Ajtók Ünnepe – Szex, Fagyi, Rock&Roll

Szólj hozzá!

Kitárt Ajtók ÜnnepeA rendezvény elnevezése nem csupán arra utal, hogy ezen a napon számos vendéget várnak a programokra, hanem szimbolikusan arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy a társadalom valamennyi problémájának, így a sérült emberek életminőség-javításának is elengedhetetlen előfeltétele a kölcsönös "ajtónyitás" egymás irányába. 


Óriáscsiga és sok virág a Damjanich utcában

Szólj hozzá!

A Csináljuk Együtt és a Színes Város Projekt a kerületi önkormányzat, a Kemikál Zrt. és magánszemélyek támogatásával megújította a Damjanich utcai intézmények (ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola és Gyógypedagógiai Módszertani Központ, az ELTE Speciális Gyakorló Óvoda és Korai Fejlesztő Módszertani Központ és az ELTE Damjanich utcai Kollégium) közös belső udvarának tűzfalát. Alább olvasható Prof. Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora és Rosta Katalin november 16-án elhangzott beszéde, megtekinthető egy videó a festésről, valamint az eseményről megjelent összes hír.


Koragyermekkori intervenciós képzésnek indulnak

Szólj hozzá!

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar az ELTE Pedagogikum Központ OTF Doktori és Továbbképzési Osztályával együttműködésben koragyermekkori intervenciós szakgyógypedagógus és koragyermekkori intervenciós konzulens szakirányú továbbképzéseket indít.


Új magyar divatmárka Zoób Katitól

Szólj hozzá!

Új magyar divatmárkát vezettek be, a női ruhadarabokat Zoób Kati tervezi és megváltozott munkaképességű emberek készítik.


Négyszáz fogyatékossággal élő kap munkát Hajdúnánáson

Szólj hozzá!

Kétszáz fogyatékossággal élő, illetve megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatását kezdte meg hajdúnánási varrodájában a Kézmű Nonprofit Kft. A létszámot év végéig megduplázza, 2013-ra pedig a tervek szerint 700 főre növeli.


A média hatása a gyermekekre és fiatalokra

Szólj hozzá!

November elejétől a www.gyermekmento.hu weboldalon már megtalálható a szeptember 26. és 28. között megrendezett VI. Nemzetközi Médiakonferencia előadásainak összes videoanyaga és prezentációja.


Bemutatkozik a Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézet

Szólj hozzá!

Fogyatékosügyi Kommunikációs IntézetA Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézet 2009. december 3-án (Fogyatékos Emberek Nemzetközi Világnapja) jött létre társadalmi célú üzleti vállalkozásként két fogyatékos szakember munkája eredményeként. Céljuk a fogyatékos emberek és szervezeteik kommunikációjának fejlesztése, valamint gazdasági társaságok és intézmények esélyegyenlőségi törekvéseinek segítése.


SNI gyermekek művészeti kiállítása

Szólj hozzá!

Az Értük-Velük Egyesület és a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola szeretettel meghívja Önt a sajátos nevelési igényű gyermekek művészeti kiállításának megnyitójára. A kiállítás november 13-ig tekinthető meg.


Óperencián innen és túl
Boczán Bea
Szólj hozzá!

A Tündérkertből kanyargós lépcső visz fel az Óperenciás-házig, melynek ajtajában Boldizsár Ildikó várja tárt karokkal az érkezőket. Mindenkihez van egy jó szava. A földkerekség első Meseterápia Központja tavaly szeptember 30-án nyílt meg Paloznakon. Az elmúlt egy év tapasztalatait szakmai nap keretében összegezték a Központ munkatársai.


Cochleáris implantáció: a petíció sikere – válaszlevél Dr. Réthelyi Miklóstól

Szólj hozzá!

MACIE: Nincs időnk, nem hallod?Kedves Olvasónk! Nagyon köszönjük, hogy csatlakozott petíciónkhoz és aláírásával támogatta, hogy Magyarországon ne lehetetlenüljön el a cochleáris implantáció (CI). A petíció elindítása után a Nemzeti Erőforrás Minisztérium azonnali lépéseket kezdeményezett, és rendkívüli beszerzés keretében 30 darab CI-rendszert vásárolt a műtétet végző négy egyetemi klinikán már régóta várakozó gyermekek számára. A műtétek a nyár folyamán megtörténtek, ezáltal 30 kisgyermek életminősége változott meg.


Elindult a 30. tanév a Damjanich utcai oviban
Rosta Katalin
Szólj hozzá!

Intézményünk, az ELTE Speciális Gyakorló Óvoda és Korai Fejlesztő Módszertani Központ a 30. tanévét kezdte meg szeptemberben. Elképzeléseink szerint ebben a tanévben jubileumi ünnepségsorozatot szervezünk, melyet gyermekprogrammal nyitottunk meg.


Elhunyt Legeza Ilona vak könyvtáros

Szólj hozzá!

Legeza IlonaA leginkább könyvismertetőiről ismert vak könyvtáros szeptember 9-én hunyt el, Miskolcon helyezték örök nyugalomra. Neki köszönhető, hogy a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Hangoskönyvtára rendelkezik olyan számítógépes katalógusprogrammal, mely a könyvtári tételek puszta felsorolásán kívül egyéb szolgáltatásokat is nyújt a számítógéppel rendelkező vakoknak és látássérülteknek. Isten nyugosztalja!


Nefmi: újjáalakul az Országos Fogyatékosügyi Tanács

Szólj hozzá!

Az Országos Fogyatékosügyi Tanács nem kormányzati szervek által delegált tagjainak megbízatása október 30-án lejár, ezért az érintett szervezeteknek 30 napon belül új tagokat kell küldeniük a testületbe – olvasható a nemzeti erőforrás miniszter pénteki közleményében.


Új fogyatékosságügyi stratégia

Szólj hozzá!

Az emberi jogi szemléletnek kell érvényesülnie a fogyatékosságügyben, ezt segíti a kormány által elfogadott stratégia is, amely célja többek között a nagy, akár több száz fős ellátóintézmények átalakítása – jelentette ki Réthelyi Miklós pénteken, Hódmezővásárhelyen.


EU: Tovább kell javítani a fogyatékkal élők helyzetét

Szólj hozzá!

Kósa ÁdámAz elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott a fogyatékossággal élők helyzete az Európai Unióban, de tovább kell javítani azt mind a mozgási, hozzáférési lehetőségek, mind a társadalmi beilleszkedés, mind a munkaerőpiacra jutás tekintetében - állapították meg azon a konferencián, amelyet Kósa Ádám (Fidesz) képviselő szervezésében szerdán tartottak az Európai Parlamentben, Brüsszelben.


Befejeződött a II. Művészetterápiás Világkongresszus

Szólj hozzá!

Befejezte munkáját a vasárnaptól szerda estig Budapesten tanácskozó II. Művészetterápiás Világkongresszus. A résztvevők egy része még a magyar fővárosban van, és a következő, 2013-ra tervezett konferencia programjáról egyeztet.


Átadták a Walter Bachmann-díjat

Szólj hozzá!

Az idei tanévben elsőként két Walter Bachmann-díjat adtak át az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán.A díj célja, hogy elismerje a legkiemelkedőbb tudományos értékű szakdolgozatok készítőit.


Szeptemberben díjlovas és lovasterápiás verseny

Szólj hozzá!

A Magyar Lovasterápia Szövetség (MLTSZ) a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2011. szeptember 23. és 25. között, immáron hetedik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét, valamint ezzel párhuzamosan Lovasterápiás Versenyét. A rendezvény fő támogatója az OTP Bank.


Befejeződött az élményekben gazdag nyári lovas tábor

Szólj hozzá!

Magyar Lovasterápia Szövetség2011. június 20. és július 15. között a Magyar Lovasterápia Szövetség (MLTSZ) a MOL Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító programjának 1,5 millió forintos támogatásával négy hét élményterápiás intenzív komplex nyári tábort szervezett 55 gyermek részére a fóti Lovasterápiás Központban.


Nem garantált a fogyatékosok hozzáférése az önkormányzati szolgáltatásokhoz

Szólj hozzá!

Az ombudsman szerint még mindig nem biztosítottak annak feltételei a hazai jogban, hogy minden, fogyatékossággal élő ember számára garantálják az önkormányzatok a szolgáltatásaikhoz való hozzáférés lehetőségét – közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala csütörtökön.


Vakokat és diszlexiásokat is segít az Open Library

Szólj hozzá!

Az Open Library egy digitális könyvtár, aminek könyveit bárki ingyenesen kikölcsönözheti. Jelenleg egymilliót.


Javítani kell az olvasási készséget az EU-ban

Szólj hozzá!

Az Európai Unióban minden ötödik 15 éves és sok felnőtt európai nem tud rendesen olvasni – derül ki egy tanulmányból, amelyet az Európai Bizottság tett közzé hétfőn Brüsszelben.


MR-1 Napközben a cochleáris implantációról és hallásszűrésről

Szólj hozzá!

MACIEA cochleáris implantációról, a megakadt, majd szerecsére újrainduló műtétekről és a csecsemőkori hallásszűrésről szólt az MR1-Kossuth Rádió Napközben című műsora. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár  főigazgató helyettese, Gajdácsi József elmondta, hogy már folyamatban van a méltányossági eljárás a leginkább rászoruló 30 gyermeknek és a tender is.


Szakmai kitüntetések

Szólj hozzá!

Alább olvasható a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete és a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság éves konferenciáin kitüntetettek névsora.


Gyógypedagógiai Szemle Online – arculat, statisztikák, tervek
Pál Dániel Levente
Szólj hozzá!

Gyógypedagógiai Szemle Alább olvasható a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének készített féléves jelentés egyszerüsített, rövidített változata, mely röviden és statisztikai adatokkal megerősítve bemutatja a Gyógypedagógiai Szemle Online eddigi történetét, a laparculat bővülését, az olvasószám emelkedését, illetve röviden kitér a jövőre, a tervekre is. 


Jelnyelvi szótár az interneten

Szólj hozzá!

hallatlan.huA magyar jelnyelvet népszerűsítő weboldal elnyerte a világ legjobb digitális tartalmainak járó díjat e-Befogadás kategóriában a World Summit Award (WSA) versenyen.


Dr. Maria Bruckmüller születésnapjára

Szólj hozzá!

Maria BruckmüllerNagy hatással volt szakmai gondolkodásomra az a tanulmány, amely a ’80-as évek közepén kötelező olvasmány volt az oligofrénpedagógia szakon tanuló gyógypedagógus-hallgatóknak: "A fogyatékosok korai kiválasztása". Radványi Katalin születésnapi köszöntése.


Hoffmann Rózsa levele a Gyógypedagógiai Szemlének

Szólj hozzá!

Hoffmann RózsaDr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára az alább olvasható levelet küldte Rosta Katalinnak, lapunk főszerkesztőjének.


Rendezik a cochleáris implantáció helyzetét

Szólj hozzá!

MACIEAz év elején úgy látszott, hogy ellehetetlenül a siketek hallását visszaállító műtét, a cochleáris implantáció. Az OEP – látva a műtétre várakozók szorult helyzetét – egy olyan megoldást dolgozott ki, ami a lehető leggyorsabban biztosítja a műtét elvégzését azoknál a gyerekeknél, akiket legjobban sürget az idő. A NEFMI közigazgatási államtitkára, dr. Jávor András támogatóan nyilatkozott, és együttműködést ígért e két fontos kérdés hosszú távú rendezésében.


Fotógaléria a demonstrációról

Szólj hozzá!

Dr. Jávor András átveszi a petíciótTegnap, június 17-én délelőtt a Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete (MACIE) hatvan-hetven résztvevő erősítésével, egy demonstráció keretében átadta a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak a petíciót, annak kiegészítő levelét és a kétezernél is több aláírást tartalmazó íveket. A NEFMI-ben Dr. Jávor András közigazgatási államtitkár úr fogadta a küldöttséget.


Elhunyt dr. Buday József

Szólj hozzá!

Buday JózsefMély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Buday József főiskolai tanár, a biológia tudomány kandidátusa, karunk oktatója, a Gyógypedagógiai Kórtani Tanszék volt vezetője, 2011. június 2-án, életének 70. évében elhunyt.


Pillants az autisták világába

Szólj hozzá!

A megértés az elfogadás első lépése. Addig, amíg nem tudjuk átérezni a fogyatékos emberek helyzetét, igazán elfogadni és segíteni sem tudjuk őket. Különösen így van ez az autizmussal. Egy összetett és bonyolult fogyatékosságról van ugyanis szó, aminek elsőre nem is mindig egyértelműek a jelei. Az Autisták Országos Szövetsége (AOSz) most egy látványos akcióval hoz közelebb mindenkit az autisták világához.


OEP: csaknem harminc gyermek kaphatja meg hamarosan hallást segítő készülékét

Szólj hozzá!

Néhány héten belül csaknem harminc beteg gyermek juthat hozzá a hallását segítő készülékhez - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az MTI-vel.


Értelmi fogyatékkal élők mozgóképes találkozója Zsirán
MTI/PRAE.HU
Szólj hozzá!

Értelmi sérültek országos mozgóképes találkozóját rendezik meg kedden a Győr-Moson-Sopron megyei Zsirán, az értelmi fogyatékosok otthonában.


Ellehetetlenítik a hallást visszaállító műtéteket

Szólj hozzá!

Magyar Cochleáris Implantáltak EgyesületeA siketségre és súlyos nagyothallásra ma már van gyógyír: a cochleáris implantátum segítségével az elveszett hallás visszanyerhető. A magyar egészségügy a cochleáris implantáció terén egykor Európa élvonalába tartozott. Mára sajnos olyan országok előznek meg bennünket, mint Lengyelország, Románia vagy éppen Törökország.


Ismét jeltolmács segíti egy miskolci színielőadást

Szólj hozzá!

Jeltolmács segítségével siketek és nagyothallók is élvezhetik csütörtökön Karol Horák szlovákiai kortárs szerző tragikomédiáját, a Rozsdás eső című darabot a Miskolci Nemzeti Színházban.


Fogadd el, fogadj el
MTI/PRAE.HU
Szólj hozzá!

A fogyatékos emberek ügyére hívja fel a figyelmet a budapesti Felvonulási téren vasárnap induló Fogadd el, fogadj el című országos rendezvénysorozat.


Mozgássérült afrikai zenészek a Müpában

Szólj hozzá!

Staff Benda BililiMesébe illő történet a Staff Benda Bililié, hiszen a Kongó fővárosa, Kinshasa állatkertje környékén élő hajléktalanokból és mozgássérültekből alakult formáció néhány év alatt igazi világzenei szenzációvá vált. (Az együttesről készült dokumentumfilm bemutatója május 19-én lesz.)


Új kihívások az Európai Fogyatékosságügyi Stratégiában 2010-2020

Szólj hozzá!

Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az "Új kihívások az Európai Fogyatékosságügyi Stratégiában 2010-2020" című konferencia keddi sajtótájékoztatóján kiemelte: az Európai unióban 80 millió fogyatékossággal élő ember él. Éppen ezért minden döntésnek, ami az EU-ban születik, ki kell hatnia a fogyatékossággal élő emberek életére.


Réthelyi Miklós: igazságosabb szociális rendszerre van szükség

Szólj hozzá!

A minisztérium a fogyatékosságügy, a foglalkoztatás-rehabilitáció és az esélyegyenlőség területén is számos olyan lépést tett, amelyekkel korrigálta az előző kormányok rossz döntéseit, mulasztásait – fogalmazott a szociális bizottság keddi meghallgatásán a nemzeti erőforrás miniszter.


600.000 embert érint az Európai Fogyatékosügyi Stratégia hazai végrehajtása

Szólj hozzá!

A fogyatékos embereket uniós polgárként megillető jogok érvényesítése, mindennapi életük megkönnyítése a célja annak a 2010-ben elfogadott európai fogyatékosügyi stratégiának, amely a magyar elnökség április 20-ra szervezett magas szintű konferenciájának témája.


Harc a Kormos István Általános Iskola megszüntetése ellen

Szólj hozzá!

Kormos István Általános IskolaAz V. kerületi Kormos István Általános Iskola működését a fenntartó (Belváros-Lipótváros Önkormányzata) 2011 szeptember 1-től nem kívánja tovább finanszírozni. Intézményünk értelmi fogyatékos gyermekek nevelését-oktatását- fejlesztését látja el. Az ott dolgozók célja a 65 éves szakmailag is elismert gyógypedagógiai múltra visszatekintő iskola FENNMARADÁSA, amit költséghatékonyság címén akarnak megszüntetni. Nyílt levél Aáry-Tamás Lajoshoz, az oktatási ombudsmanhoz.


Európai szellemiségű, a fogyatékos emberek jogait védő Alaptörvény van születőben

Szólj hozzá!

Kósa ÁdámKósa Ádám, az Európai Parlament első siket képviselője szerint a múlt héten nyilvánosságra hozott alkotmánytervezettel Magyarország nagy lépést tehet a fogyatékossággal élő személyek jogainak kiteljesítése felé. Kósa Ádám kiemelte, hogy a tervezet egy olyan kiindulási pont, amellyel letehetőek egy gazdaságilag is fenntartható társadalom alapjai.


Elhunyt Ranschburg Jenő

Szólj hozzá!

Ranschburg Jenő – Fotó: Vörös Szilárd (epa.oszk.hu)Elhunyt Ranschburg Jenő (Budapest, 1935. december 19. – Budapest, 2011. március 10.) pszichológus, a pszichológiai tudományok kandidátusa.


Jeltolmács a Miskolci Nemzeti Színházban

Szólj hozzá!

Sajátos, különleges premiert tartottak szombat este a Miskolci Nemzeti Színház kamaraszínházában, a siketek és nagyothallók először élvezhettek itt jeltolmács segítségével egy színdarabot.


Díjazott gyógypedagógusok a Magyar Kultúra Napján

Szólj hozzá!

Kölcsey Himnusza megváltoztatta a magyar nemzeti közösséget - mondta el Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken a budapesti Iparművészeti Múzeumban, ahol kitüntetéseket adott át a magyar kultúra napja alkalmából.


Fogyatékossággal élő magyar művészek bemutatkozása Brüsszelben

Szólj hozzá!

Fogyatékossággal élő, ugyanakkor kiemelkedő képességű magyar művészek tartottak színházi előadást, illetve adtak koncertet vasárnap este a brüsszeli magyar kulturális intézetben.


Kézírással jobban rögzül az ismeret

Szólj hozzá!

Jobban tanulnak azok a diákok, akik kézírással és nem gépeléssel rögzítik ismereteiket – derítették ki norvég kutatók.


Nem rehabilitáció, emberlerakat

Szólj hozzá!

Több ezer fogyatékos épül le véglegesen a nagy tömegintézményekben, pedig sokan közülük tudnának és akarnak is integrálódni és dolgozni. Az Index videója.


Elhunyt Bicsákné Némethy Terézia

Szólj hozzá!

Bicsákné Némethy TeréziaMúlt vasárnap, 2011. január 9-én délután egy tragikus kimenetelű közúti baleset során életét vesztette Bicsákné Némethy Terézia, a zalaegerszegi Nyitott ház Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet igazgatója, szerzőnk, a korai fejlesztés tönkretétele elleni sikeres társadalmi kezdeményezés egyik elindítója. 


Sikeresen lezajlott a MAGYE küldöttgyűlése

Szólj hozzá!

Hosszas és sok munkával járó előkészítést követően 2010. december 10-én, a határozatképességnek megfelelően, szerencsésen lezajlott a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete másodízben összehívott küldöttgyűlése, amelyen elfogadásra került a módosított Alapszabály, és megválasztották az egyesület új, 23 tagú Elnökségét. (Alább olvasható Gereben Ferencné elnök és Kajáry Ildikó főtitkár levele.)


Közalapítványokat szüntet meg a kormány

Szólj hozzá!

Nonprofit gazdasági társaságok és központi költségvetési szervek veszik át annak a harmincöt, a kormány által létrehozott alapítványnak és közalapítványnak – többek között a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítványnak és a Nemzetközi Pető András Közalapítványnak – a feladatait, amelyek megszüntetését a legújabb Magyar Közlönyben (198. szám – 2010.12.27.) megjelent kormányhatározat tűzi célul.


Moldova-darab jelnyelvi tolmáccsal

Szólj hozzá!

A Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete (HARKE) szervezésében a Karinthy Színházban 2011. január 8-án délután Moldova György Te furcsa katona! című darabja jelnyelvi tolmáccsal lesz látható. 


A pedagógusok életpálya-modellje törvénykoncepció

Szólj hozzá!

A vitairatnak szánt, 2010. december 3-án közzétett pedagógus életpálya-modell koncepcióhoz az Oktatásért Felelős Államtitkárság december 30-ig az eletpalya.koncepcio@nefmi.gov.hu e-mail címre várja a szövegszerű, tényleges javaslatokat. A gyógypedagógia területeire vonatkozó javaslatokat Gereben Ferencné részére (gereben@barczi.elte.hu) is el tudják küldeni december 24-ig.


Megújul a központi adminisztráció az oktatásban

Szólj hozzá!

EducatioTöbbszázezer ember államilag nyilvántartott oktatási adatait érinti az a szerver-infrastruktúra beruházás, amelyet az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. valósít meg 2010 és 2011 fordulóján. A csaknem két milliárd forint Európai Uniós támogatásból megvalósuló, Győrben felépített szerverterem szolgálja majd ki többek között a közoktatási intézmények, tanulók, pedagógusok adatait kezelő Közoktatási Információs Rendszert, valamint a felsőoktatásban hasonló feladatokat ellátó, az oktatók, hallgatók adatait kezelő Felsőoktatási Információs Rendszert is.


Az új közoktatási törvény tervezetének vitaanyaga

Szólj hozzá!

A vitairatnak szánt, 2010. december 3-án közzétett közoktatási koncepcióhoz az Oktatásért Felelős Államtitkárság december 30-ig a kozoktatas.koncepcio@nefmi.gov.hu e-mail címre várja a szövegszerű, tényleges javaslatokat. A gyógypedagógia területeire vonatkozó javaslatokat Gereben Ferencné részére (gereben@barczi.elte.hu) is el tudják küldeni december 24-ig.


A fogyatékos gyerekek szüleitől nem veszik el a GYES-t

Szólj hozzá!

Ertsey Katalin elszánt, kitartó harcának eredményeképpen nem veszik el a gyermekgondozási segélyt azoktól, akik tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelnek, és nem tudnak lemondani a teljes munkaidős állásról vagy nincs erre lehetőségük. (Az LMP sajtókönyleménye)


LMP: Törvénysértés fogyatékos ügyben?

Szólj hozzá!

A hatályos jogszabályok alapján a Kormánynak megalakulása óta több alkalommal is egyeztetnie kellett volna a fogyatékos embereket képviselő szervezetekkel. Ehhez képest május óta egyetlen egyszer sem hívták össze az Országos Fogyatékosügyi Tanács ülését...


Szabó Máté: A fogyatékossággal élőknek nem jótékonykodásra van szükségük

Szólj hozzá!

Szabó MátéNem jótékonykodásra van szükségük, hanem olyan társadalmi környezetre, amely garantálja minden ember esélyegyenlőségét, szükségleteik elismerését és érvényesítését. Nem az a kérdés, hogy van-e jogszabályi kötelezettség, hanem az, hogy elérjük: a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségét mindenki, minden élethelyzetben önként és magától értetődő módon tiszteli. A szemléletváltásnak az elmúlt években voltak már pozitív jelei - állapította meg az ombudsman, de továbbra is rengeteg a megoldásra váró probléma.


Bionikus látás, retina-chip beültetés

Szólj hozzá!

bionikus szemA Látássérültek Pedagógiája Tanszék sok szeretettel vár minden olyan érdeklődőt – oktatót és hallgatót –, aki a látássérült emberek életéről többet szeretne megtudni a "Látásmód" gyógypedagógiai szakmai műhely keretén belül.


Gyógypedagógiai Info-Technológiai Eszközök

Szólj hozzá!

Gyógypedagógiai Info-Technológiai EszközökAz elmúlt két évtizedben a számítógépek mindennapos eszközeinkké váltak, bevonultak életünkbe, átértékelték tevékenységeinket. Jó ideje jelen vannak a pedagógiában és a gyógypedagógiában is. Célszerűen alkalmazva hatékony segítőtársunk lehet a munkánk során.


Junior Prima Díj 2010 gyógypedagógus kitüntetettjei

Szólj hozzá!

Junior Prima DíjA Vodafone Magyarország és a Prima Primissima Alapítvány idén már negyedik alkalommal jutalmazta az oktatás iránt elkötelezett fiatalok munkásságát. A díjat évente 10, olyan 30 év alatti fiatalnak ítélik oda, akik kiemelkedő teljesítményt értek el a hazai oktatás és köznevelés területén. Kollégáink közül Falvay Katalin és Molnár Sándor vehette át a rangos elismerést. Kitüntetésükhöz gratulálunk!


"Élek és szeretek" – Filmklub a fogyatékos emberekről

Szólj hozzá!

Élek és szeretek2010. november 8-án 20:00 és 23:00 között kerül megrendezésre a Kino Moziban (Budapest, Szent István krt 16.) a fogyatékos emberekről szóló filmklub. Ez alkalommal az Élek és szeretek című 2009-es spanyol filmdrámát és az Élő példák – Jog a közösségi élethez című filmet mutatják be. Utána beszélgetés.


Lassabban tanulnak beszélni az autista gyerekek testvérei

Szólj hozzá!

Amerikai kutatók szerint az autista gyerekek testvéreinek lassabb a nyelvi fejlődése – írja a United Press International.


Robotkutyák hátrányos helyzetű gyerekeknek

Szólj hozzá!

Halmozottan hátrányos helyzetű, beszélni sem tudó gyermekek segítésére is alkalmas a Sony cég Aibo fantázianevű robotkutyája, amelyet egy európai uniós kutatási konferencián Lőrincz András, az ELTE Informatikai Kar kutatója mutatott be kedden Brüsszelben.


A zene gyógyító ereje

Szólj hozzá!

A zene gyógyító erejeVidám társaság, jó hangulat. Szeretnivaló, ám "kicsit más" fiatalok körébe csöppenek. Hogy kik ők? A Hangadók, az ajkai Molnár Gábor Műhely Alapítvány enyhén értelmi, érzékszervileg vagy pszichésen sérült fiatal felnőttjei, akik egyre sikeresebbek a zenélésben – írja Szántó Renáta a KULTer.hu oldalon


Láthatatlan kert 2010

Szólj hozzá!

A Fehér bot napja közeledtével a "Láthatatlan kert" hagyományosan megrendezett egész napos programja várja a látássérült és jól látó tanulókat, vendégeket, érdeklődő felnőtteket, hallgatókat, oktatókat.


Értemi fogyatékosokat kínoztak?

Szólj hozzá!

A Kossuth Rádió és a TV2 Mokka című adása is hírt adott arról, hogy sorozatosan követnek el erőszakos cselekményeket értelmi fogyatékosokkal szemben, s az ezért járó büntetés nem eléggé súlyos. Az Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetsége ezért azzal a kéréssel fordult a szociális ügyekkel is foglalkozó Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz, hogy hívja össze az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot.


Az ELTE Szenátusának kitüntetései

Szólj hozzá!

ELTE2010. szeptember 10-én az ELTE Aula Magnájában került sor az egyetem Szenátusának a 376. tanévet megnyitó ünnepi közgyűlésére, melyen több kollégánk is kitüntetést vehetett át.


Fogyatékos hallgatók megsegítése a felsőoktatásban

Szólj hozzá!

BárcziAz ELTE BGGyK Speciális Szükségletű Hallgatók Segítő Testülete szakmai programot hirdet “Fogyatékos hallgatók megsegítése a felsőoktatásban – Érzékenyítő program oktatók számára" címmel.


Tisza-tavi fesztivál vakokkal

Szólj hozzá!

Vakok kerékpároznak, vízitúráznak, illetve kérdezőbiztosként is közreműködnek azon a Tisza-tavi fesztiválon, amelyet Sarud község önkormányzata rendez péntektől vasárnapig.


Fogyatékosügyi kézikönyv a kormánynak

Szólj hozzá!

SINOSZElfedett, elhanyagolt és/vagy nem tudatosult tények sokaságára világít rá a magyar jogharmonizáció terén a ma délután bemutatásra kerülő "Fogyatékos személyek jogai vagy fogyatékos jogok" című civil párhuzamos jelentés. A fogyatékossággal élő emberek magyarországi helyzetét körüljáró dokumentum a jelenlegi kizárólagos integrációt (beolvasztás, egységesülés) szorgalmazó társadalom helyett inkluzív (befogadó) társadalmat céloz meg. Olyat, amely a fogyatékossággal élő vagy megváltozott képességű (időskorú, átmeneti vagy tartós betegséggel küzdő) személyek egyéni szükségleteihez ésszerű alkalmazkodást követel.


Online TV: Nem akarnak kimaradni a hallásfogyatékkal élők

Szólj hozzá!

Marlee Matlin amerikai színésznő két évvel ezelőtt szerepelt az ABC tévétársaság Dancing with the Stars című műsorában, amelynek hivatásos résztvevői hírességekkel táncoltak. Emlékezetes maradt, ahogy jelbeszéddel üzent nézőknek: "Figyeljétek a csípőmet!" Amikor azonban a színésznő, aki süket, az ABC.com portálon később megtekintette a tévéshow ismétlését, azt tapasztalhatta, hogy nem látható a jelbeszédét megfejtő felirat.


Egy vak ember választójogi reformért harcol

Szólj hozzá!

Elgondolta már, hogyan szavazna, ha vakon kellene azt megtennie? Egy ausztrál férfi a választási törvény reformjáért harcol.


Az ELTE dísztoktorává avatták Dr. Ferdinand Kleint

Szólj hozzá!

Az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola díszdoktorrá avatta Dr. Ferdinand Klein professor emeritust, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar vendégprofesszorát.


75 éve született Montágh Imre

Szólj hozzá!

Montágh ImreHetvenöt éve, 1935. július 29-én született Montágh Imre logopédus, pedagógus, a magyar beszédtechnika kiemelkedő tanára.


A zene fejleszti a nyelvi készséget, segíti a tanulást

Szólj hozzá!

A hangszeres zenetanulás hatással van az agyra, javíthatja a beszéd- és idegen nyelvi készségeket - állapították meg amerikai kutatók.


Kitüntetések a MAGYE XXXVIII. Országos Szakmai Konferenciáján

Szólj hozzá!

A hagyományokhoz híven az idei Országos Szakmai Konferencián is átadták a Bárczi Díszoklevelet, a Bárczi Gusztáv Emlékérmet és az Egyesületi Munkáért kitüntető érmet. Valamennyi kitüntettnek ezúton is gratulálunk és további jó munkát kívánunk!


Koncerttel gyűjtenek öko-lakóotthon építésére a fogyatékkal élők

Szólj hozzá!

A Quimby, a Kiscsillag és a Csík zenekar a sérültekből álló Nemadomfel Együttes meghívására Jobb velünk a világ! címmel jótékonysági koncertet ad novemberben, amelynek bevételét felnőtt fogyatékosok számára készülő, Magyarországon egyedülálló, fővárosi öko-lakóotthon építésére fordítják.


"Semmit rólunk, nélkülünk"

Szólj hozzá!

A Fidesz-kormány elkötelezettsége a fogyatékkal élők ügye mellett.


Félmilliót fizethet a Match egy vak férfinek

Szólj hozzá!

A Magyar Helsinki Bizottság által képviselt vak felperes első fokon pert nyert a Csemege-Match Zrt. ellen, mert annak alkalmazottjai nem engedték, hogy a felperes vakvezető kutyájával belépjen a cég által üzemeltetett egyik közértbe. A bíróság kimondta: vak személyektől nem tagadható meg a nyilvánosan működő üzletekben a szolgáltatás akkor sem, ha azt az érintett személy csak vakvezető kutya segítségével tudja igénybe venni.


Az Autisták Országos Szövetsége nyílt levele Réthelyi Miklós miniszterhez

Szólj hozzá!

Az Autisták Országos Szövetsége üdvözli az új Kormány tettrekészségét, ugyanakkor 60 ezer autizmussal élő ember nevében felhívja a figyelmet: sok a halaszthatatlan tennivaló az autizmus terén. Az autista emberek számára a jelenlegi oktatási, egészségügyi és szociális ellátórendszer alkalmatlan, több szempontból a 24. órában vagyunk.


Fogyatékos és ép színészek előadása a Művészetek Palotájában

Szólj hozzá!

A Komédiás Integrált Színház (KOMISZ) fogyatékos és ép színészeinek előadásában Müller Péter, Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi Isten pénze című zenés darabjának bemutatóját tekintheti meg a közönség június 19-én a Művészetek Palotájában (MÜPA) Budapesten.


Projektzáró nap

Szólj hozzá!

A TÁMOP 3.1.4-08/1-2008-0001 – "A kompetencia alapú oktatás implementációja" elnevezésű pályázat projektzáró napját tartotta 2010. május 27-én az ELTE Speciális Gyakorló Óvoda és Korai Fejlesztő Módszertani Központ.


A nyári témahét: "Indiántábor"

Kommentek száma: 1

Indiántábor


Nem tudnak vagy nem akarnak sérülteket foglalkoztatni

Szólj hozzá!

Hiába változtatták meg a jogszabályt, hogy kötelező legyen sérült embereket foglalkoztatni, a munkáltatók többsége inkább a drága rehabilitációs járulékot fizeti ki. A problémához hozzájárul az is, hogy eleve kevés munkakört képesek betölteni - veti fel a Heol.


Nyerj játszóteret 2010 nyereményjáték nyertesei

Szólj hozzá!

A Gordius Plus Kft. értesíti Önt, hogy a Nyerj egy biztonságos játszóteret 2010 nyereményjáték, amelyet az intézményenkénti gyereklétszám szerint négy csoportban hirdettek meg, május 2-án éjfélkor véget ért.


Kézzelfogható művészet meghívó

Szólj hozzá!

Sok szeretettel meghívjuk Önt "A kézzelfogható művészet" című rendhagyó kiállításunkra! A kiállítás a Nádor teremben, Budapest egyik neves koncerttermében kerül megrendezésre.


Nívódíj akadálymentes épületeknek

Szólj hozzá!

Átadták "Az év akadálymentes épülete 2009" pályázat díjait a legkiválóbb építtetőknek, kivitelezőknek és tervezőknek. A meghirdetett elismerésre azok a közhasználatú épületek pályázhattak, akik magas színvonalon tettek eleget az esélyegyenlőség követelményeinek, illetve az uniós elvárásoknak.


Népszámlálás: a fogyatékosságra is rákérdezhetnek

Szólj hozzá!

Új, módosított formában nyújtották be a 2011. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot fideszes és kereszténydemokrata képviselők szerdán. A kiegészített változat szerint az adatszolgáltatás a fogyatékosságra is kiterjedne. Ez a harmadik olyan kormánypárti előterjesztés a parlament pénteki alakuló ülése óta benyújtottak közül, amelyet a beterjesztést követő napon átdolgozva terjesztenek be újra.


Add tovább a szeretett könyveket, add tovább a könyvek szeretetét!

Szólj hozzá!

A tanulási problémák 75%-a összefügg a gyenge olvasással és szövegértéssel. A mai gyerekek egyre kevesebbet olvasnak kedvtelésből, így nem gyakorolják eleget ezt a fontos kulturtechnikát, ami végzetes lemaradást okozhat a tanulásban. Sokszorosan sújtja ez a hátrány a szegény családokban élő gyerekeket, akik nem látják szüleiket olvasni, nincsenek könyvek az otthonukban. 


Fideszes EP-képviselők a fogyatékos emberek foglalkoztatásáért

Szólj hozzá!

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az EU trióelnökség országai, vagyis Spanyolország, Belgium és Magyarország közül Belgium viszi a prímet a fogyatékos személyek foglalkoztatásának ösztönzésében, míg Magyarország csak részben élt a munkaerőpiaci integráció eszközeivel - emelte ki pénteki sajtóközleményében Őry Csaba és Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő.


Dolgoznának a fogyatékossággal élők

Szólj hozzá!

Farkas JácintA fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásának érdekvédelmét megcélzó civilszervezet megalakítását szeretné tető alá hozni Farkas Jácint foglalkoztatási szakember, aki maga is súlyos mozgáskorlátozott. Szerinte már megtörtént a paradigmaváltás a fogyatékosügyben, azonban a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási szintje még mindig kritikusan alacsony. Patay Gábor interjúja.







Nyitogató – Együtt a kertben

Szólj hozzá!

Együtt a kertbenImmár hagyományosnak tekinthető az inkluzív szemléletű és gyermekközeli élményszerző programok szervezése az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán. A tavaszi természethez kapcsolódó ünnepek közeledtével szép kertünkbe budapesti gyógypedagógiai intézményekben tanuló és többségi általános iskolába járó gyerekeket várunk szórakoztató együttlétre, tanulásra.


 


A MAGYE új alapszabály-tervezete

Szólj hozzá!

Elkészült a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete új alapszabály-tervezetét, amelynek megtárgyalása és elfogadása a megyei küldöttek részvételével 2010. május 7-én 13 órai kezdettel küldöttgyűlés keretében történik majd. 


Átadták Az Év Gyermekkönyve-díjakat
PRAE.HU
Szólj hozzá!

MIRR-MURRPénteken, a XVII. Budapesti Könyvfesztivál második napján az IBBY átadta a 2009-es esztendő kiemlekedő alkotóinak, fordítóinak, illusztrátorainak az Év Gyermekkönyve Díjat.




Kedden temetik Popper Pétert
MTI/PRAE.HU
Szólj hozzá!

Április 20-án, kedden helyezik végső nyugalomra Popper Péter pszichológust, pszichoterapeutát, egyetemi tanárt, írót - közölte a Spinoza Színház.


Elhunyt Popper Péter

Szólj hozzá!

Popper PéterHosszú betegség után, életének 76. évében ma hajnalban elhunyt Popper Péter. Bár az utóbbi időkben folyamatos orvosi kezelésre szorult, az utolsó napig dolgozott.




Együtt a fogyatékossággal élő emberek elfogadásáért

Szólj hozzá!

A kampány reklámfilmje megtekinthető a kattintás után.


A Gyógypedagógiai Szemle a Facebookon!

Szólj hozzá!

fb A Gyógypedagógiai Szemle már a Facebookon is elérhető! Legyen/legyél a rajongója IDE KATTINTVA! Mondj/mondjon véleményt a cikkekről, hírekről, írja/írd meg, miről olvasna/olvasnál szívesen! Ossza/Oszd meg híreit, információit, hogy minél többen, minél hamarabb értesülhessenek róla.


Kemény István és a meseterápia
Tamás Zsuzsa
Szólj hozzá!

Kemény IstvánMesét mondani és mesét hallgatni az életben maradásért – ez a meseterápia egyik legfontosabb célja. A meséket azért lehet jól alkalmazni a gyógyításban, az emberélet útvesztőiben, mert mindig az élet működését veszélyeztető dolgokról szólnak. Manapság, amikor a mesét már mint gyermekműfajt tartjuk számon, meglepődünk ezen. És meglepődünk azon is, ha erről az ősi tudásról olyan valaki ad számot, akit a "felnőtt" irodalom jeles képviselőjeként ismerünk, ám tudjuk, nem alkot a gyerekirodalom terén. Kemény István egy ilyen meglepetés.


Hírek, információk a MAGYE életéből

Szólj hozzá!

Tagdíjváltozás, lakcímváltozás bejelentése, megújított alapszabály elfogadása, a MAGYE számára folyósított 1% adatai.


Gyógypedagógusok elismerései március 15. alkalmából

Kommentek száma: 1

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a nemzeti ünnep alkalmából kulturális kitüntetéseket adott át március 14-én, vasárnap a Szépművészeti Múzeumban.


Beszéd a diplomaosztón
Rosta Katalin
Szólj hozzá!

Rosta KatalinJeles eseményre gyűltünk össze ma, olyan napra, amely remélhetőleg sokáig megmarad mindannyiuk emlékezetében, hiszen egy diplomaosztó ünnepség mindig jelentős pillanat, mind a diákok és hozzátartozóik, mind pedig tanáraik számára. Olyan alkalom ez, amikor a korábbi évek sok tanulása, összegyűjtött tapasztalata, jellem- és emberformáló élménye összesűrűsödik egyetlen pillanatban, amely felszabadító feszültségével új, széles szemhatárokat nyit az életbe kilépő fiatal emberek előtt.


Iskolai és óvodai koncerteket vállal a KATÁNG zenekar

Szólj hozzá!

KatángAz együttes a kelta és magyar népzene és a klasszikus zene izgalmas ötvözetét játssza, műsoraiban a mesék birodalmába kalauzolja a gyerekeket.




Jubileumi ünnepség és szakmai konferencia

Szólj hozzá!

2009. november 20-án alakulásának húsz éves jubileumát ünnepelte iskolánk, a soproni Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola. Intézményünk 1989. szeptember 1-jével általános iskolaként kezdte meg működését, majd 1991-től már feladatköre bővülésével Általános Iskola és Speciális Szakiskolaként folytatta tevékenységét. (Alább olvasható Horváth Lászlóné intézményvezető ünnepi beszéde.)


Újabb intézményt zárnak be
Kerekes Ferenc Béla
Szólj hozzá!

Szomorú hírt kaptunk a napokban. Úgy látszik, hogy a Nagydoboson működő gyógypedagógiai intézmény után az Oldon működő intézményünk is befejezi a tevékenységét a tanév végén.


Educatio X – Gondolkodom, tehát ott vagyok!

Szólj hozzá!

Szakmai újdonságok, magyar és külföldi tanulási lehetőségek, kollégiumok és ösztöndíjak a X. Educatio kiállításon.


Minden 6. dán kisgyerek fejletlen

Szólj hozzá!

Egy friss tanulmány szerint minden 6. dán kisgyermeknek szegényesek a nyelvi képességei, és ezért szakszerű segítséget igényel - írja a Nyelv és Tudomány.


Elhunyt Volentics Anna
Rosta Katalin
Kommentek száma: 1

2009. szilveszterének reggelén elhunyt Volentics Anna, az ELTE BGGyK Pszichopedagógiai Tanszékének vezetője. Tisztelettel és szeretettel gyászoljuk.



Sérülnek a speciális ellátást igénylő gyerekek jogai

Szólj hozzá!

Az ombudsman szerint több jogszabály hiányossága is akadályozza, hogy megkapják a speciális ellátást az arra szoruló gyerekek.


Gyógypedagógiai intézményt újítanak fel Sopronban

Szólj hozzá!

Európai uniós támogatással újítják fel a Tóth Antal Egységes Gyógypedagógiai Intézményt Sopronban. A rekonstrukcióhoz mintegy 200 millió forintot nyert a fenntartó Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programja keretében - mondta Firtl Mátyás, a megyei önkormányzat alelnöke a projektindító sajtótájékoztatón pénteken.


Karácsonyi színház a gyermekekért

Szólj hozzá!

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezi jótékonysági karácsonyi estjét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a fővárosi Vígszínházban, majd pedig szokásos gyermekgáláját a Magyar Állami Operaházban.


Az olvasásjavító program újrahuzalozhatja az agyat is

Szólj hozzá!

Az intenzív olvasásjavító programot elvégző gyerekek agyában javult a jelátadás, ami jobb kommunikációt is jelent - közölték szerdán közzétett tanulmányukban amerikai kutatók.


Rákérdez a népszavazás a fogyatékosságra

Szólj hozzá!

A fogyatékosság is felkerült azok közé az adatkörök közzé, amelyekre rákérdeznek a 2011-es népszámláláson. A parlament hétfőn módosításokkal ismét elfogadta a Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött törvényt.


Búcsúzunk Révay Györgytől (1926-2009)

Szólj hozzá!

Ragyogó napfényben, tarka nyüzsgő tömegben szomorú, sötétruhás gyógypedagógus csapat várakozik a csepeli HÉV-re. Virágjaik, koszorúik arra utalnak, hogy temetésre készülnek. A mai napig nem tudom felfogni, de le kell írnom: Révay György, a mindenki Gyuri bácsija hagyta itt örökre családját, barátait, kollégáit. Az utóbbi időben fáradtnak, gyengének érezte magát, de lankadatlan erővel végezte naprakészen az Egyesület gazdasági ügyeit.


Megjelent az Országos Autizmus Kutatás zárójelentése

Szólj hozzá!

A 2008 szeptembere és 2009 májusa között zajló munka az Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány társfinanszírozásával valósult meg.


Komplex rehabilitáció

Szólj hozzá!

FSZKA Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány pályázati programjainak beszámolója, eredményei.


Fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés (roadshow)

Szólj hozzá!

Október és november folyamán is folytatódott a TÁMOP 5.4.5 "A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása" megnevezésű kiemelt projekt országos roadshow-ja.


Törvény a magyar jelnyelvről

Szólj hozzá!

2009. november 9-én a Magyar Országgyűlés 359 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényt.


Pénzt von el a kormány a fogyatékkal élőktől

Szólj hozzá!

A Fidesz-KDNP elfogadhatatlannak tartja, hogy a fogyatékkal élők foglalkoztatásától 8,6 milliárd forintot vonna el a jövő évi költségvetésben a kormányzat.


Nincs elegendő és megfelelő iskola autistáknak

Szólj hozzá!

Magyarországon ma nincs elegendő iskola, amely fogadhatná az autizmussal élő gyermekeket, és nincs megfelelő számú képzett szakember sem - állapította meg Szabó Máté általános ombudsman a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok tapasztalatai alapján.


Felépült Budapest első integrált játszótere

Szólj hozzá!

A Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány nemcsak a rászoruló sérült gyermekeket segíti, hanem a közös játék lehetőségével már a korai életkorban hozzájárul a későbbi valós társadalmi integrációhoz.


Segítség a diszlexiás gyerekeknek Wales-ben

Szólj hozzá!

Kerüljön speciális tanár minden walesi általános iskolai csoportba – Walesi Nemzetgyűlés elkötelezett az új kezdeményezés mellett.


Fidesz: szocialisták "élősködnek" a fogyatékkal élők pénzén

Szólj hozzá!

A Fidesz szerint "szocialista ejtőernyősök élősködnek" a fogyatékkal élők költségvetési pénzén az Erfo Kht.-nél kapott havi több százezres, illetve milliós fizetésükkel.


Elhunyt Subosits István

Kommentek száma: 2

Subosits ItvánSubosits István (1929–2009), a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Fonetikai és Logopédiai Tanszékének alapító tanszékvezetője, nyugalmazott főiskolai tanára 2009. október 20-án, életének 80. évében elhunyt. Családtagjai, barátai, kollégái, tanítványai 2009. november 4-én 9.00 órakor kísérik utolsó útjára a budapesti Fiumei úti temetőben.


Hallássérült diák a nyelvvizsgán - az ombudsman jelentése

Szólj hozzá!

Nem teremti meg a tényleges egyenjogúságot, ha a fogyatékossággal élő embert csak formálisan kezelik egyenlőként. A valódi egyenlőség érdekében pozitív intézkedések kellenek, hogy kiegyenlítsék a fogyatékos emberek jogérvényesítését korlátozó tényezőket – jelentette ki az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy diák panaszügyének vizsgálatában.


Fogyatékosok rács mögött

Szólj hozzá!

Zsúfoltság nincs, ám a helyzet korántsem kielégítő. Kevés az ápoló, az orvosok átlagéletkora 70 év. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának munkatársai előzetes bejelentés nélkül vizsgálták a büntetés-végrehajtás intézményeiben a fogyatékossággal élő fogvatartottak körülményeit.


A fogyatékossággal élők emberi jogainak védelme az állam kötelező feladata

Szólj hozzá!

Dr. Szabó MátéAz állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2009. október 19- ei közleménye.


MEGÁLLAPODÁS?

Szólj hozzá!

SINOSZA Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége 2009. október 7-én aláírta a többi fogyatékoszemélyeket képviselő érdekvédelmi szervezettel együtt a Szociális és Munkaügyi Minisztériummaazt a megállapodást, amely rögzíti a 2010-es évi költségvetési számokat.


Elfogadhatatlanok a fogyatékosokat érintő költségvetési elvonások

Szólj hozzá!

MEOSZA jövő évi, több milliárd forint elvonást tartalmazó költségvetési tervezet a fogyatékkal élők számára elfogadhatatlan, ezért, ha módosító javaslataikat nem fogadják el, demonstrálni fognak - mondta a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke. 


Továbbra is veszélyben a fogyatékkal élők ellátása!

Szólj hozzá!

A múlt héten felröppent hírekkel ellentétben semmi sem oldódott meg a fogyatékkal élők jövő évi támogatása körül. A szociális tárca csupán abba egyezett bele, hogy az érdekvédelmi szervezetek működési támogatását 230 millió forint helyett közel 70 millióval kurtítja meg. Azonban jövőre változatlanul 13 milliárdot terveznek elvonni többek között a fogyatékkal élők ápolását és gondozását végző intézményektől, 7,6 milliárdot pedig a foglalkoztatásuk támogatásától. Az értelmi fogyatékosok és a szociális ellátók és ellátottak érdekvédelmi szövetségei szerint a normatíva csökkentésével 18 ezer fogyatékos és további több tízezer ápolásra, gondozásra szoruló ember bentlakásos ellátása kerül veszélybe.


Korai fejlesztés - módosító indítványt nyújt be az SZDSZ a költségvetés tervezetéhez

Szólj hozzá!

A korai fejlesztés oktatási normatívájának idei szinten tartásáért módosító indítványt nyújtott be az SZDSZ-frakció - mondta Ikvai-Szabó Imre liberális képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


Komplex akadálymentesítés a zuglói gyógypedagógiai intézményben

Szólj hozzá!

Teljesen akadálymentes lett a zuglói Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. A beruházás mintegy 69 millió forintba került, ebből 25 milliót az EU és a Magyar Állam adott. A Zuglóban is egyedülállónak számító akadálymentesítésnek köszönhetően nem csak a mozgásukban korlátozottak, hanem a hallás- és látássérültek is könnyebben használhatják majd az intézményt.


Törvény a magyar jelnyelv használatáról

Szólj hozzá!

SINOSZA magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslat a siketek, nagyothallók és siket vakok érdekeit szolgálja - hangzott el Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP) képviselő felszólalásában. (videóval!)


Pannon Példaképek Magyarországnak

Szólj hozzá!

 Pannon Példakép AlapítványA Pannon Példakép Alapítvány tizenkilencedik alkalommal hirdette ki díjazottait - a példaképeket minden negyedévben egy-egy megjelölt témához kapcsolódóan, meghatározott szempontrendszer alapján választják ki. Az Alapítvány Kuratóriuma 2009 harmadik negyedévében olyan jelölteket keresett, akik aktívan tesznek azért, hogy a magyarországi hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat bekapcsolják a többségi társadalom életébe.


Siketekkel, nagyothallókkal kötött oktatási együttműködést a Miskolci Egyetem

Szólj hozzá!

SINOSZTöbb, az országban egyedülálló képzést indít a Miskolci Egyetem a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) korábban is meglévő, már hivatalosan is megerősített együttműködése keretében.


Napirend előtti felszólalások a fogyatékosok jövőbeni helyzetéről

Szólj hozzá!

Többek között a fogyatékosok jövőbeni helyzetéről, valamint a fogyatékosok szervezeteinél tervezett támogatáscsökkentésekről beszéltek a napirend előtt felszólaló képviselők a parlament plenáris ülésén.


Maradandó halláskárosodást okoz a fülhallgatós hangos zenehallgatás

Szólj hozzá!

Egészségügyi kockázatnak minősítette a hordozható zenelejátszók hosszabb időn keresztül magas hangerőn történő hallgatását hétfőn kiadott szakvéleményében az Európai Unió tudományos bizottsága.


Fogyatékosságtörténeti kiállítás nyílt Szegeden
MTI/PRAE.HU
Szólj hozzá!

A fogyatékosságra adott társadalmi válaszok, a fogyatékkal élő személyekhez való viszonyulás változásait bemutató kiállítás nyílt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Tanulmányi és Információs Központjában kedden; a tárlat kapcsolódik ahhoz a fórumhoz, melyet a speciális képzési igényű hallgatók integrációjáról rendeznek csütörtökön az intézményben.


A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének sajtóközleménye

Szólj hozzá!

SINOSZÉves szinten akár 450 millió forinttal is csökkenhet 600,000 fogyatékossággal élő ember országos szervezeteinek támogatása, amennyiben az Országgyűlés elfogadja a 2010. évi költségvetést. A megvonásról egyeztetés nem történt, több ember munkahelye kerülhet veszélybe.


A jelnyelvi törvényt vitatják meg a Házban

Szólj hozzá!

Hivatali ügyintézésékor is lehet majd használni a magyar jelnyelvet, ha az Országgyűlés elfogadja a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslatot, amelynek ma kezdődik az általános vitája.


Egyre kevesebb a feliratos műsor

Szólj hozzá!

KornerNyár eleje óta megfigyelhető tendencia, hogy a nagy országos TV csatornák feliratozott műsorainak száma csökken. A csúcstartó még mindig a Duna Televízió, de ott is megfigyelhető a csökkenő tendencia. Az utána következő csatornák viszont még így is nagyságrendileg elmaradnak tőle. A Korner Jeltolmács Központ ezen próbál segíteni azzal, hogy honlapja megújulása óta minden pénteken megjelentet oldalán egy gyűjteményt a következő hét feliratos műsorairól.


Hogyan építhetjük be a pszichológiát a mindennapokba?

Szólj hozzá!

A Magyar Pszichológiai Társaság ezúton hívja meg az érdeklődőket a Pszichológiáról Mindenkinek című előadássorozatra, amelynek következő előadója: Dr. Füzesi Györgyi, pszichológus, önismereti és kommunikációs tréner, az Investment Kft. ügyvezetője, az Identity pszichológiai társasjáték megalkotója.


Megszűnhet a vakok szövetsége

Szólj hozzá!

Megszűnhet a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, mivel a tervek szerint az állam 80 százalékkal csökkentené állami támogatásukat.


Jobb Velünk a Világ!

Szólj hozzá!

KornerA Magyarországon élő sérült emberek karöltve az erdélyi árva gyerekekkel, Böjte Csabával és a cigányság képviselõivel idén újra megrendezik a "JOBB VELÜNK A VILÁG!" programot. A bevételt a Borsodban élő, hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását segítő napközis program létrehozására fordítják.


Az első jelnyelvi felszólalás az Európai Parlamentben

Szólj hozzá!

KornerElmondta első beszédét az Európai Parlamentben Kósa Ádám, az Európai Néppárt képviselője. A siketen született jogász előtt még nem volt siket tagja a most harminc éves testületnek. Kósa Ádám felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy minden hátrányos helyzetű európai polgárért - nem csak a siketekért - tenni akar a következő öt év során. (Tekintse meg az esemény feliratozott videós beszámolóját!)


Új fejezet a hazai gyógypedagógusképzésben

Szólj hozzá!

ELTE BGGYKA Bárczi képzésfejlesztési tevékenységének keretében az elmúlt idõszakban nagyszabású fejlesztõmunka zajlott. A viták kereszttüzében álló BOLOGNA-folyamat részeként 2009. szeptemberében indul el levelezõ tagozaton az MA szintű GYÓGYPEDAGÓGIA szak gyógypedagógiai terápia szakirányon.


Mennyiben függ egy hivatás társadalmi megítélése az anyagi elismertségétől?

Szólj hozzá!

Diplomás Pályakövető RendszerHallgatók körében végzett felmérés alapján a tudományos fokozat nélkül is már doktori címmel járó jogi és orvosi pálya számít társadalmilag a legelismertebbnek. Az összes válaszadó diák közül minden harmadiknak elsőre a jogász szakma jut eszébe, mint ami a legnagyobb anyagi megbecsülésnek örvend. Ez utóbbi szempontból nem maradnak el sokkal utánuk az informatikusok, a közgazdászok és a műszaki mérnökök, akik lényegében ugyanannyi említést kaptak.


Újra indul a Fogódzó Képzés

Szólj hozzá!

AOSZ2009. október 9-10-én újra Fogódzó képzést tart az Autisták Országos Szövetsége. Ez a képzés Önnek szól, ha gyermekét nemrégiben diagnosztizálták vagy még soha nem vett részt ilyen képzésen, és szeretne minél több információhoz jutni az autizmusról.


Elhunyt Révay György

Szólj hozzá!

Fájó szívvel tudatjuk, hogy július 28-án, életének 84. évében elhunyt Révay György, a MAGYE gazdasági igazgatója. Temetése augusztus 25-én 12:15 órakor, polgári szertartás szerint lesz a Csepeli temetőben.


Szakmai kitüntetések

Szólj hozzá!

Bárczi Gusztáv Emlékérem 2009. június 25-én Mosonmagyaróváron, a Magyar Gyógypedagógusok Országos Egyesülete éves konferenciáján átadták a Bárczi Díszoklevelet, a Bárczi Emlékérmet és az Egyesületi Munkáért kitüntető érmet.


Az esélyegyenlőségi munka szakmai hírei

Szólj hozzá!

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért KözalapítványA Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány szakmai hírlevelének legújabb számából megismerhető, hogy - a fogyatékos-ügy minél szélesebb körű társadalmi elfogadottsága érdekében -, az FSZK miként működik együtt a fogyatékos személyek érdekvédelmi és szakmai szervezeteivel, hazai és nemzetközi szakembereivel, intézményeivel.


A Junior Prima Díj 2009 díjazottja Verdes Tamás
Pál Dániel Levente
Szólj hozzá!

Junior Prima Díj 2009Átadták a Junior Prima Díj 2009 elismeréseket a magyar oktatás és köznevelés kategóriában 10 harminc év alatti fiatal tehetségnek június 11-én, Budapesten. A díjazottak között szerepelt óvodapedagógus, középiskolai tanár, egyetemi tanársegéd, adjunktus, gyógypedagógus, egy szakkollégium, illetve egy pedagógus társaság.


Kitüntették Könczei Györgyöt

Szólj hozzá!

Justitia Regnorum FudamentumKönczei György professzornak, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar egyetemi tanárának az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2009. június 30-án a Justitia Regnorum Fundamentum díjat adományozta a fogyatékos emberek méltóságának, alkotmányos jogainak érvényesülése érdekében kifejtett munkásságáért.


A fogyatékosügy képviselete az EU-ban

Szólj hozzá!

Kósa ÁdámDr. Kósa Ádám, a SINOSZ országos elnöke az Európai Parlament képviselője lett. A fogyatékos ügy élén jutott be a legmagasabb európai döntéshozó testületbe. Sorstársainkat, minket, gondjainkat, vágyainkat, szükségleteinket hivatott képviselni, megjeleníteni a sokszínű Európa előtt. A kihívás óriási.


Fogyatékkal élők filmen: szuperhősök vagy átlagemberek?
Veszprémi Patrícia
Szólj hozzá!

London's Disability Film Festival Látunk, hallunk, mozgunk, mindennapi, értelmes kommunikációban vagyunk környezetünkkel és a körülöttünk élőkkel, hagyományos módon érzékeljük a világot, annak minden megszokott és kirívó jelenségével együtt. Gondoljunk csak bele, ha ezen érzékeléseinknek csupán csak egyike is sérülne vagy teljesen kiiktatódna...


Testnevelés – Mozgásfejlesztés – Mozgásterápia
Lenner Julianna
Szólj hozzá!

GyőztesekIskolánkban, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola és Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben kiemelt figyelmet kap a testnevelés. Feladatunk a tehetséggondozás, másrészt pedig a gyengébb mozgáskészséggel rendelkező tanulók fejlesztése a testnevelés órákon, úszásórákon, délutáni mozgásterápián, sportkörön, valamint gyógytestnevelés órákon. (fotógaléria!)


Etikai kérdések a gyógypedagógiában

Szólj hozzá!

 Valamennyiünknek tudomása van arról, hogy a tanulmányaikat megkezdő gyógypedagógus hallgatók, amikor a "Bárczi" polgárai lesznek, egy esküszövegben tesznek ígéretet szakmájuk magasszintű képviseletére, a fogyatékosok ügyének segítésére, a választott szakterülettől, a megsegítettek életkorától függetlenül.


Dobj egy macit!

Kommentek száma: 1

Egy nagyon szimpatikus akcióról készült kisfilm. Mind a kitalálónak, mind az aktív közönségnek nagy-nagy elismerés! Sok ilyen jó ötlet kellene egy mosolygósabb világhoz....


A mese útja
Tamás Zsuzsa
Szólj hozzá!

Szegedi Katalin: Óz, a csodák csodájaIndulj el te is a mese útján! Az IBBY MAgyarország olvasóvá nevelő programja 13 mesehónapon át kanyarog.


Gyermekeink jövője

Szólj hozzá!

Gyermekeink jövője

A Rendezvényparádé Kft. március 20-22. között kiállítást szervez annak érdekében, hogy az egészséges vagy a sajátos nevelési igényű, részképességzavarral, ill. tanulási nehézséggel küzdő gyerekek szüleit és a pedagógusokat fejlesztési lehetőségekkel ismertesse meg.


Köszönetnyilvánítás

Szólj hozzá!

A Gyógypedagógiai Szemle olvasói és a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének Vezetõsége a tagság széles nyilvánossága elõtt, a személyes írásbeli megkeresés mellett ezúton is köszönetet mond azoknak a kollégáknak, akik a Gyógypedagógiai Szemle szerkesztését önzetlen munkájukkal és szakmai tudásukkal segítették


Játszóház a Vígszínházban

Szólj hozzá!

Down-szindrómás kisgyerekA Down-szindróma világnapján játszóházat szerveznek a Vígszínházban, mellyel a beteg gyermekek társadalomba való beilleszkedésének fontosságára akarják felhívni a figyelmet – adta hírül a hirado.hu.


Az SMS-ezés fejleszti a nyelvi készséget

Kommentek száma: 1

SMSBrit szakemberek kimutatták, hogy a mobiltelefonon írott rövid szöveges üzenetek fejlesztik a gyermekek nyelvi készségeit.


Javaslatok a koragyermekkori intervenció ellátásának javítására és egységessé tételére

Szólj hozzá!

A szakmai képviselőinek Arató Gergely államtitkár úrral (Oktatási és Kulturális Minisztérium) 2009. február 25-én folytatott megbeszélésének rövid összefoglalója.  


In memoriam Okos László (1918-2008)

Szólj hozzá!

Igazgató Úr, Igazgató bácsi, Laci, Laci bátyánk – kinek-kinek mennyi jutott a személyes kapcsolatokból, az emberöltőt átívelő évekből – elment 2008. december 3-án.


Kitüntetések a Magyar Kultúra Napja alkalmából

Kommentek száma: 1

A Magyar Kultúra Napja alkalmából az alábbi kitüntetésekben részesültek kollégáink. A kitüntetetteknek ezúton is szívből gratulálunk!


BA- és MA-képzések, továbbképzések és szakképzések a Bárczin

Szólj hozzá!

A "Bárczi" 2000 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem karaként működik; az egyetlen magyar felsőoktatási intézményegység, ahol a Bologna-rendszerű többszintű képzési szerkezeten belül a gyógypedagógiai alapképzésben minden szakirány megtalálható, valamint biztosított a továbbtanulás lehetősége a gyógypedagógiai mesterképzésben illetve szakirányú továbbképzéseken egyaránt. Gyógypedagógia szakos alapképzést az ország más felsőoktatási intézményeiben is kínálnak néhány szakirányon, a gyógypedagógia teljes körét felölelő minősített oktatói és kutatói bázis koncentrációja azonban karunkon az országban egyedülálló.


A korai fejlesztés ellehetetlenítése elleni petíció sikere

Kommentek száma: 1

Most értünk el oda, hogy biztosan kijelenthetjük tiltakozásunk sikeres volt! A Magyar Közlöny 2008. december 21.-én megjelent 186. számában kihirdették a költségvetési törvényt hivatalosan is. Ebben az a számítási mód és pár ezer forint híján az az összeg szerepel a korai fejlesztésre és a fejlesztő felkészítésre, ami tavaly is volt.


Minden hetedik amerikai felnőttnek olvasási nehézségei vannak

Szólj hozzá!

Minden hetedik felnőttnek az Egyesült Államokban problémái lesznek ennek a cikknek az elolvasásával - így kezdődik a USA Today napilap egy írása, amely az amerikai felnőtt lakosság körében terjedő analfabetizmusról szól.


Elhunyt Gyurkovics Tibor

Szólj hozzá!

Hetvenhét éves korában, november 16-án,  vasárnap hajnalban elhunyt Gyurkovics Tibor, József Attila- és Kossuth-díjas költő és író, gyógypedagógus - tájékoztatta a család a sajtót.


Törvénymódosítási javaslat

Szólj hozzá!

Bicsákné Némethy Terézia, Czeizel Barbara és Rosta Katalin válasza az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak a korai fejlesztésre vonatkozó költségvetési törvényjavaslattal kapcsolatban.


Bruckner Győző-díj az ELTE rektorának

Szólj hozzá!

A Richter Gedeon Részvénytársaság és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított díj kuratóriuma Bruckner Győző-díjat adományozott Dr. Hudecz Ferencnek, a kémiai tudomány doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szerves Kémiai Tanszéke professzorának, az egyetem rektorának, a peptidkémia területén elért kimagasló eredményeiért.


Hamarosan indul az Országos Autizmus Kutatás

Szólj hozzá!

Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) országos kutatást indít az autizmus spektrum zavarral élők és családjaik helyzetének felmérése érdekében.


Értelmileg akadályozott emberek felkészítése az időskorra

Szólj hozzá!

Az Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Tanszéki Csoport szervezésében Dr. Maria Bruckmüller ad elő.


Paralimpia a Magyar Televízióban

Szólj hozzá!

Beijing 2008 Paralympic GamesA Paralimpiáról is minden nap tudósít a Magyar Televízió. A sporthírekben két perces hosszabbításban, amíg a nap végén 25 perces összefoglalóban számol be a nap eseményeiről a sportszerkesztőség. A telesport.hu-n szintén követhetők az események.


Dr. Könczei György Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíjat kapott

Szólj hozzá!

A Kar előterjesztésére 2008-ban Dr. Könczei György egyetemi tanár elnyerte a Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíjat.


Walter Bachmann-díj

Szólj hozzá!

Átadták az idei Walter Bachmann-díjakat.


Színjátszókör beszédproblémával küzdő fiatalok számára

Szólj hozzá!

Démoszthenész Thália Pódium: Rácz Ferenc és Kotra Mónika szakmai irányításával színjátszókör indul beszédproblémával küzdő fiatalok számára Budapesten, 16 éves kortól.


Álláslehetőség mozgáskorlátozottak számára

Kommentek száma: 1

A Vodafone új Service Centere mozgáskorlátozott munkavállalókat keres Budapesten.


GYOSZE digitális megjelenés

Szólj hozzá!

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete által alapított és immár 35 éve fenntartott Gyógypedagógiai Szemle című folyóirat fokozatosan átáll a digitális megjelenési formára.


Kempelen Farkas Emlékérem

Szólj hozzá!

Murárik Ferencnét tüntették ki idén.


Bárczi Gusztáv Emlékérem

Szólj hozzá!

KItüntetettek, 2008.


Arany Katedra Emlékplakett

Szólj hozzá!

Gáspár Ágotát tüntették ki a Pedagógus Napon.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29