Mi köze Jay-Z-nek az irodalomhoz? Minek webizód egy könyvnek? Valóban konzervatív lenne a magyar irodalmi légkör? Hogyan lehet Karafiáth Orsi könyveit borral vagy Túró Rudival eladni? Milyen témákkal kellene foglalkoznia az irodalomnak? Fontos-e, hogy ponyvaregény-szerűen jusson el a tömegekhez?  Miért a magyarok néznek a legtöbbet TV-t Európában? - Fabricius Gábor íróval, kreatív szakemberrel beszélgettünk. 

PRAE.HU: Március 22-én az Akvárium Klubban egy szakmai kerekasztal során a kultúraterjesztés és az olvasásnépszerűsítés kérdéseiről beszélgettünk Juhász Anna, Karafiáth Orsolya és Balogh Endre társaságában. Akkor két nagyon érdekes külföldi irodalmi kampányt emlegettél.

Az egyik Jay-Z kampánya volt a könyvével kapcsolatban, amiben a könyv mind a háromszáz oldala ki volt nyomtatva, és ha körbeutaztad New York-ot, elolvashattad a könyvet. A social médiában az emberek elkezdték kiposztolni ezeket a lapokat, és összerakták belőle a könyvet. Ez annyira kultikussá nőtte ki magát, hogy nem befolyásolta magát a vásárlást, mert a könyvet nem csak azért vették meg, hogy elolvassák, hanem azért, hogy meglegyen.

Nyilván plakátlapokon nem lehet elolvasni egy kötetet rendesen, de szerintem nagyon fontos, hogy tárgyként is funkcionáljon, csak a papír illata, tapintása és a formája menti meg a nyomtatott könyvet az e-booktól. Jay-Z nagyon távol van az irodalomtól, de tény, hogy kapcsolatot teremt a ma olvasóival, és alternatív választási lehetőséget kínál a fiatal generáció számára az internettel és a TV-vel szemben.

Még Stephen King-et említettem példaként, aki ún. webizódokat készített a legutóbbi könyvéhez, amik elővezették a történetet. Tehát ha nem nézted meg ezeket a kisfilmeket, akkor máshonnan kapcsolódtál be a narratívába. Szerintem ezek zseniális dolgok, játék, kísérletezés a médiával, és ezen keresztül a közönséghez való eljutással.

PRAE.HU: Itthon nem igazán találkozunk ilyen kampányokkal. Maximum a metró oldalán hirdetik az irodalmat.

Magyarországon alapvetően konzervatív az irodalmi légkör. Ezt magam is érzékeltem, amikor 2009-ben megjelent a Puha neon fejlövés című könyvem. A magyar irodalomban őrületesen nagy kultúrája van a nyelvi kísérlezetésnek, a német hagyományokon nyugvó filozófálásnak, de az alapvetően francia vagy angolszász hagyományokra épülő mediális irodalmi kísérletezésé még nem alakult ki, amit nagyon sajnálok.

PRAE.HU: Szerinted hogyan lehetne ezen változtatni?

Amikor Londonban, a Saint Martinsban (Central St. Martin School of Art and Design – a szerk.) tanultam, az volt az első gurítás, hogy a kreativitással foglalkozó embereknek nagyon fontos feladata, hogy az aktuális technológiai spektrumot uralják, és ezen a spektrumon keresztül kísérletezzenek a közlés és az átadás formáival, mert minden egyes technológiai spektrum megnyitása új lehetőségeket fog nyitni a kommunikációra. Jay-Z története pont emiatt érdekes, mert új csatornát nyit.

PRAE.HU: Magyarországon szerinted erre milyen lehetőségek vannak?

Ugyanilyenek. Ma Magyarországon az elit meg van győződve arról, hogy sokkal okosabb mindenkinél, és a múlt századra jellemző elefántcsonttorony értelmiségi felfogással létezik, a romantika hitt a zseniben. Ha ezt a paradigmát képes lenne az elit megoldani, meghaladni, akkor sokkal nyitottaban állna hozzá mindenhez, talán jobban is érezhetné magát. A másik paradigma, amin nem igazán tud túllépni, hogy neki, az elit tagjának, már névvel rendelkező egyénnek, ha csinál valamit, bizonyos elvárásoknak, elsősorban a szakmai és az aktuális elvárásoknak kell megfelelnie.

Ez óriási veszteség, mert leszámol az improvizáció és a kulturális nyitottság lehetőségeivel. Magyarország zárt rendszerű, ahol nem eléggé porózus az értelmiség bőre ahhoz, hogy új anyagokat tudjon felvenni, eközben az országot és az embereket ostorozza provincializmusuk okán. Ráadásul Magyarország a nyelvébe van zárva: ebből a szempontból nem vagyunk transzmitter ország, innen nem vezet tovább az út. Tulajdonképpen tragikomikus az egész.

PRAE.HU: Mintha nem igazán tudnánk az új dolgokkal mit kezdeni.

Mert mi történik, amikor az ember új dologgal kerül szembe? A komfort zónáját piszkálja, tolja ki. Kikerülök a komfortzónámból, el kell gondolkodnom azon, amit látok, és elképzelhető, hogy az adott realitáson új szempontrendszerrel kellene elgondolkodnom, amit nem ismerek. Elasztikusan kellene értelmezni a lehetőségeket, új realitásokat kellene fölépíteni, alkalmazni az új dolog megértésében. Megérne egy próbát.

És lehet, hogy a másik szempontrendszere nem gyökerezik abban a kultúrában, amiben felnőttem, ezért a kánonban érvényes szempontrendszerek szerint mondok véleményt egy teljesen új dologról. Egyszerű, biztonsági játék. Szerintem ez az, ami következik abból, hogy egy viszonylag zárt nyelvben és viszonylag zárt társadalomban létezik az ország, friss hatásoknak alig kitéve, a cinizmus páncéljába zárva.

PRAE.HU: Szerintem alapvetően az elit tehető felelőssé azért, hogy a kultúránk, például a magyar film, vagy a magyar irodalom kevésbé tudja reprezentálni magát a saját közönsége felé, mert a magyar értelmiség mintha alábecsülné az ország intellektuális kapacitását.

Nézzünk meg egy sikertörténetet, a magyar bor történetét. Miért van az, hogy egy szekszárdi bor el tudja hitetni velem, hogy vegyem meg 3500 forintért, amikor ennyi pénzért zseniális chilei, francia vagy olasz bort is vehetnék? A titka az, hogy a magyar borászok inkább összefogtak ahelyett, hogy kinyírnák egymást. A magyar filmmel kapcsolatban csak azt lehet hallani, hogy a film rosszul van megcsinálva, és egyébként is ellopták a pénzt, amit meg nem loptak el, azt rossz emberek osztják rossz embereknek, rosszul.

Ezt hallja csak a néző, így is fogja gondolni, nem is fogja megnézni. Ennyi. A magyar film ezzel ki is végezte magát. Az irodalom kicsit jobban áll. Amíg a kultúra nem jön rá, hogy ennek semmi értelme, addig a kultúra másodrangú állampolgár lesz abban az országban, ahol a gondolkodást neki kellene vezetnie. De magának köszönheti.

PRAE.HU: A kritika inkább nem lelkesedik... Többször tapasztaltam, hogy bizonyos médiumoknál nem illik dicsérni.

Ez sajnos egy kulturális örökség, ami az elrontott XX.századról szól. Minden tragikusan sült el. A XX.században minden el lett rontva, amit el lehet rontani: borzasztó évszázada volt Magyarországnak. Nem csoda, hogy az emberek kiábrándultak és maguk alatt vannak. Minden család küzd a saját történelmi drámájával, akármelyik oldalon is állt. A Bibliában az szerepel, hogy hetedíziglen: mi most tartunk a harmadiknál.

PRAE.HU: Ha már szóba került kultúra és politika viszonya, az is látványos tendencia, hogy egyre kevesebb hely jut a napilapokban és más médiumokban a kultúrának, és ezt a saját bőrömön is tapasztalom, hogy az újságolvasókat szinte kivétel nélkül csak a belpolitikai hírek és a politikai tárgyú cikkek érdeklik.

Ez teljesen igaz, és iszonyúan nagy probléma. Készültek szociálpszichológiai és médiakutatások a rendszerváltás nagy hőseiről. Ők kizárólag a politikusok voltak, hiszen megváltoztatták azt a rendszert, amit nagyon sokan utáltak. Őket előzték meg az ellenállás nagy hősei, azok között sokkal több művész és értelmiségi volt, aztán jöttek a politikusok. Teljesen mindegy, hogy liberális vagy jobboldali politikusok voltak, az a lényeg, hogy ők voltak a nagy sztárok, sokkal nagyobb sztárok, mint a kultúra sztárjai.

Ha egy politikailag kevésbé exponált országot tekintünk, akkor a kultúra szereplői, a zenészek, a filmesek, az írók nagyobb sztárok, mint a politikusok, mert ők azok, akik valódi értéket teremtenek. Gyakorlatilag egy olyan történelmi vákuumban vagyunk már húsz éve, amiben folyamatosan azt kell elismernem, hogy mekkora nagy császárok a rendszerváltó arcok. De én már nem akarok tovább tapsolni ennek a sztorinak. Nagyon unom a hazai légkört.

Menjenek el, és most már alázatos menedzsmentként dolgozzanak, ne tartsanak beszédeket, ne jöjjenek elő, hagyják békén az embereket. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy a politika olyan szinten telepszik rá a közéletre, a közgondolkodásra, hogy gyakorlatilag minden ez alá van benyomva. Mindez pedig akadályozza a kultúra organikus létrejöttét.

Szerintem iszonyúan veszélyes, hogy a politika húsz éve folyamatosan elszív minden levegőt minden és mindenki elől. Én a függetlenségben hiszek, mert a függetlenség adja meg az embereknek azt a lélegző teret, amiben a civil fölléphet, mint vezető. Ha ez megtörténne, végre felnőne a társadalom. Nyilván idealista vagyok.

Szerintem ez az oka annak, hogy Európában a magyar ember néz a legtöbbet TV-t: öt és fél óra per nap az új adat. Gondolj bele, nyolc órát alszol, ami azt jelenti, hogy tizenhat órán keresztül vagy magadnál. Ez az öt óra TV-zés ennek az időnek az egynegyede, vagyis a tudatod egynegyede virtuális realitás, szerkesztett tartalom, amit a média hoz létre.

Az irodalomnak és általában a művészeteknek sokkal többet kellene foglalkoznia ezzel a virtuális realitással, amit médiavilágnak nevezünk, mert a szappanoperák, a híradók, a sztárcsinálás, a konzumerizmus olyan erős realitás, hogy az emberek tudatának 25%-át teszi ki. Ezzel nem hajlandó szembenézni sem a kultúra, sem az elit, sem az irodalom.

PRAE.HU: Sokszor futok bele abba egy könyv, vagy más minőségi magaskulturális termék sajtózása során, hogy nagyon nehéz fölkelteni a szakmai sajtón túl bármilyen más médium érdeklődését.

Az a kérdés, hogy az irodalomnak kell-e, hogy ponyvaregény-szerűen jusson el a tömegekhez. Amikor egy író könyvet ír, vagy egy filmkészítő filmet készít, nem árt, ha tisztában van vele, hogy kinek csinálja, mert általában az a probléma, hogy a vágykép és a valóság eltér egymástól. Ha egy viszonylag keveseket érdeklő témáról készítek filmet, hiába sírok, hogy mindenki érdeklődjön iránta: nem fog. Az Oroszlánkirályért fognak, mert olyan ari, és besírhatnak a zenéjén, stb.

Ha te ennyi nézőt szeretnél, akkor csinálj Oroszlánkirályt. Az viszont kérdés, hogy az embereid, akik marketinggel és kommunikációval foglalkoznak, mennyi mindent tesznek meg azért, hogy mindenki be legyen csatornázva azok közül, akik a te filmedet szeretnék megnézni. Az igazi nagy truváj a jövőben a minőségi szűrés lesz. Elképzelhető, hogy ha tudnának egy könyvről, megvennék tíz-tizenötezren, mert valójában ennyi embert érdekel Magyarországon, csak éppen az a fajta kommunikációs mód, ahogy ma a kultúra kommunikál, nem jut el a megfelelő tizenötezer emberhez.

PRAE.HU: Ezzel visszatértünk oda, ahonnan indultunk: itthon konzervatív az irodalmi légkör, nem csoda, hogy konzervatív az irodalom és a kultúra kommunikációja is.

Újfajta kapcsolódási pontokat kell keresni. Mondok egy példát. Az egyik nagy szupermarket lánc készített egy egészen fura kutatást. Azt vizsgálta, hogy milyen emberek mit vásárolnak, és ebből kiderült például, hogy aki húskonzervet vesz, az 70%-ban ropit is szokott venni. Egészen elképesztő eredmények születtek, és nem lehet tudni, hogy mi az összefüggés. Egyébként az Amazon is ezt használja, mert amikor kiválasztasz egy könyvet, a rendszer fölajánlja azokat a könyveket is, amiket azok vettek, akik ugyanazt a könyvet választották, amit te.

PRAE.HU: A bookline is ugyanígy működik, és időnként egészen félelmetes, hogy mennyire eltalálja az ízlésemet és érdeklődésemet, amikor könyveket ajánl.

Pont erről szól a jövő: pszichográfiai profilokat épít, és ezeket alkalmazza az ajánlásnál. Még az is kiderülhet, hogy a Túró Rudi rajongói nagyon szeretik Karafiáth Orsolya verseit. Az a kérdés, hogy ha te alkotó vagy, akkor milyen típusú emberek érdeklődnek a te művészeted iránt, és utána hogyan találsz hozzájuk felütetet. Az egyáltalán nem baj, ha ezek nem irodalmi, és nem kulturális felületek.

Elképzelhetőnek tartom, hogy az irodalmat és a bort remekül össze lehet kapcsolni. Én kiadóként lehet, hogy elkezdenék egy borházzal együttműködni, például kihoznék a könyv mellé egy olyan bort, ami illik hozzá. De elképzelhető, hogy a könyv utazáshoz, különböző éttermekhez és zenékhez is remekül párosítható.

PRAE.HU: Szerintem az irodalom sikere abban lehet, hogy egyrészt személyesen megszólítod az embereket, odamész hozzájuk, és elhívod őket egy rendezvényre, vagy a kezükbe adsz egy könyvet. A másik, hogy társműfajokkal dobod föl, és így próbálod meg fúzionálni a közönséget.

Az irodalmi szövegekben nagyon fontos a textus ritmusa, és ha ezt mint rendezőelvet tekintem, akkor lehet, hogy egy irodalmi estet a zenére, a ritmusra mint alapgondolatra kezdek el fölépíteni. A Hadik Irodalmi Szalon, amit Juhász Anna szervez, például azért működik baromi jól, mert ritmusa van. Tudod, hogy havonta megrendezésre kerül, tudod, hogy mindig ad valamit, és maguknak az irodalmi esteknek is periodocitásuk van. Az is ritmusos, ahogy Jay-Z munkái háromszáz helyen jönnek veled szemben a városban. Ha igazán jól csinálsz egy ilyen dolgot, az a fekete mágiához közelít.