prae

Csokis, kevés is
Kálmán Imre: A Bajadér az Operettben

Végh Dániel
2009. 03. 19. 15:55

Kerényi Miklós Gábor vezetésével az Operettszínház nagy fába vágta a fejszéjét: a k. u. k. időkben és Horthy-korszakban virágkorát, majd a Táncdalfesztiválok idején reneszánszát élő operett műfaját kívánják újra népszerűvé tenni. Kálmán Imre A Bajadér című darabja alapos ráncfelvarráson esett át,  és a biztonság kedvéért a Budapesti Tavaszi Fesztivál idejére a legnevesebb operaházak ünnepelt díváját, Miklósa Erikát is megnyerték az ügynek, akit a nem csak fiatal lányok szívét megdobogtató Dolhai Attila igyekszik a színpadon meghódítani. Érdemes egy próbát tenni: az előadás – kisebb-nagyobb zökkenői dacára – alkalmas az operettel szembeni előítéletek lerombolására!


Különös darab A Bajadér. Nyoma sincs benne annak a – Bécsből nézve anno nyilván szórakoztató – matyóblúzos-bajuszos koloritnak, amely sok felvilágosult kultúrafogyasztónál azonnal kicsapja a biztosítékot. (Pedig-pedig! Egykor a homo aestheticus Kosztolányi és igényes zenekritikusként is ismert unokatestvére, Csáth Géza is annyira lelkesedtek Kacsóh Pongrác János vitézéért, hogy közösen terveztek operettet írni. És akkor a Pacsirtát még nem is említettem… ) Kálmán Imre 1921-ben bemutatott daljátékát másfelől akár posztmodernnek is mondhatnánk, lévén A Bajadér című operett párizsi bemutatóját jeleníti meg, és indiai-francia-angolszász multikulturális bonyodalmat sző a lahore-i trónörökös, Radjami és az ünnepelt primadonna, Odette Darimonde amúgy sablonos lávsztorija köré. De hogyan lesz mindebből 2009-ben piacképes zenés színházi produkció?

Ez az a bizonyos latabáros-rátonyis operettvilág

Bár Kerényi Miklós Gábor a sajtótájékoztatón nem győzte hangsúlyozni, hogy az átdolgozáshoz a Kálmán-örökösöktől engedélyt kapott, és hogy Kálmán Yvonne-nak nagyon tetszik a felújítás, talán mégis őszintébb volna úgy fogalmazni, mint a nem-mogyorós csokik csomagolásán: A Bajadér nyomokban Kálmán Imre-darabokat tartalmaz. KERO®ék ugyanis alaposan átoperálták a művet... Például az operett (szerintem egyébként erősen vitatható) hungarikum-jellegét hangúlyozandó magyarosch betéteket csempésztek a darabba. Szerencsére kellő iróniával tették: a burleszk táncos-komikus Napoleon St. Cloche figurájából lúzer szabtak magyar újságírót, aki Radjami herceg udvartartását kánkán és akrobatikus rock and roll elemekkel tűzdelt csárdásra tanítja. A fenti videón látható, leánykori nevén Hacacáréként ismeretes betét Müller Péter Sziámi új fordításában Őrjöngő barbár tánc címen fut...

Új fordításban, mivel az eredetileg német nyelvű dalszövegek, amelyeket a húszas években fordítottak magyarra, ma már jobb esetben mosolyogtatók, rosszabb esetben egyenesen érthetetlenek. Azonban hiába írja Müller Péter Sziámi "krisztkindli" helyett, hogy "shopping", aktualizáló poénjai éppúgy érthetetlenek – az énekesek artikulációja ugyanis meglehetősen gyenge volt, másrészt a (néhány évtized múlva óhatatlanul jelentésüket vesztő) gegek java része elsikkad. A prózai részek átdolgozása sokkal jobban működik. Kerényi Miklós Gábor és Kállai István a librettóban eredetileg is hangsúlyos öntükröző jelleget erősítette fel és aktualizálta: a konkrét szereposztástól a léha kritikusokon át a gazdasági válságig bezárólag számos csípős, szellemes vagy éppen önironikus poénnal tűzdelték tele a kulisszákat innen is, onnan alaposan kifigurázó történetet.
 Fotó: Kováts Dániel

A Mátrixra hajaz. (Kattintásra nagy méretben!)

Kevésbé meggyőző a dramaturgia átdolgozása. Bár valóban sikerült az eredetileg igencsak kusza történetet feljavítani, és kétségtelenül jó ötletnek bizonyul a frissé és ropogóssá alakított szubrett-táncos-komikus vonal felerősítése, ez utóbbi miatt azonban aránytalanul háttérbe szorul a bonviván és a primadonna. Radjami és Odette Darimonde karaktere ráadásul túl szirupos maradt a többiekhez képest. Az esetlegességeken az sem segít, hogy Odette a megfelelő pillanatban alsóneműt villant, vagy hogy Radjami hercege Harley-Davidsonnal csábít. Engem (és talán ezzel nem vagyok egyedül) a Nemzeti Színház-beli III. Richárdban sem győzött meg a színpadon farolgató gengszter-Mercedes, s az Operett jóval szűkebb pódiumán esetlenül körbe-körbe karikázó motor legföljebb ha ringlispílre emlékeztet. Szerencsés lett volna továbbá a második felvonás fülledt melodrámaiságát esetlenül lekerekítő pezsgőzést kiiktatni. 

Fotó: Kováts Dániel

Fotó: Kováts Dániel. (Kattintásra nagy méretben!)

A nemszeretem részletek ellenére meggyőződésem szerint az átdolgozás mégis sikergyanús, mert teljesen megszabadult attól a mócártkugli-típusú tömény giccstől, ami az operett díszlet-, jelmezvilágát és táncos formanyelvét hagyományosan jellemzi, és a potenciális érdeklődők körét behatárolja. (A hasonlat védelmében: Fülöp az eredeti librettó szerint történetesen csokoládégyáros… ) A Túri Erzsébet díszelteinek, Velich Rita jelmezeinek és Lőcsei Jenő bravúros koreográfiájának köszönhető látvány egyébként Kálmán Imre – helyenként Puccini keleti tárgyú operáit vagy Rimszkij-Korszakov Seherezádéját idéző, máshol a cigányzenét és a jazz-t elegyítő, sodróan drámai és egyszersmind szórakoztató – zenéjéből áradó háremhangulatra hajaz, és különösen a lengén öltözött táncosoknak köszönhetően rendkívül hatásosan tereli el a figyelmet a fentebb kifogásolt apróságokról.

Fotó: Kováts Dániel

Fotó: Kováts Dániel. (Kattintásra nagy méretben!)

A meglehetősen eklektikusnak tűnő egyveleg azért működhet mégis nagyon jól, mert a darab végig határozottan idézőjelbe teszi önmagát. Ahogy az első felvonásban magát A Bajadért, úgy a másodikban egy indiai táncjátékot és az esküvői ceremóniát rendezik a szemünk előtt. S hogy az illúzió jól működik, onnan tudható, hogy a főpróbát megállító Kerényi Miklós Gábor közbeavatkozását az egész nézőtér "megette", s csak amikor elnézést kért a jelenlévőktől, akkor vált világossá, hogy a leállást nem a színpadon látható direktor kérte. (Érdemes volna talán beleépíteni az előadásba?) Így aztán az operettre jellemző, idegesítően túljátszott színészi alakítások is ülnek – hiszen még a hősszerelmesekről is kiderül, hogy csak megjátsszák magukat.

Dolhai Attila és Miklósa Erika (Fotó: Kováts Dániel)

Fotó: Kováts Dániel. (Kattintásra nagy méretben!)

Amikor aztán kiderül, hogy mégsem, ott kezdődnek a gondok. A váratlan sorsfordulatokat ugyanis újra és újra a "Gondold meg, és igyál…" óta bevált pezsgő ex machinával oldja a KERO®-féle rendezés. Úgyhogy hajlok arra, hogy a színpadon feltűnően sokat előkerülő tudatmódosító szerek nem teljesen ártatlan célzásként is értelmezhetők: az előadás megtekintése előtt, alatt és után – a kívánt hatás elérése érdekében – az italfogyasztás javallott. S az se búsuljon, aki nem kapna már jegyet a Miklósa-Dolhai féle közönségcsalogató első szereposztásra:  a másodikban ugyanis Peller Károly olyan frenetikusat alakít, hogy azt kár volna kihagyni (a két szereposztásról bővebben a kommentben). Csin-csin!





Kálmán Im
re: A Bajadér

operett 2 részben

Szövegíró: Julius Brammer, Alfred Grünwald
Színpadra alkalmazta: Kállai István, Kerényi Miklós Gábor
Dalszövegszerző: Müller Péter Sziámi

Odette Darimonde - Miklósa Erika, Fischl Mónika, Lukács Anita
Radjami, indiai herceg - Dolhai Attila, Vadász Dániel, Dániel Gábor
Fülöp, író - Csere László, Peller Károly
Marietta - Szendy Szilvi, Bódi Barbara
Szapáry, magyar újságíró - Kerényi Miklós Máté, Szabó Dávid
Parker, angol ezredes - Dézsy Szabó Gábor, Petridisz Hrisztosz
Dewa, a herceg szárnysegédje - Marik Péter, Langer Soma
Simone - Oszvald Marika, Kékkovács Mara
A színház igazgatója - Jantyik Csaba, Péter Richárd
A színház titkára - Sánta László, Oláh Tibor

Zenei vezető: Makláry László
Vezényel: Makláry László, Somogyi-Tóth Dániel
Díszlet: Túri Erzsébet
Jelmez: Velich Rita
Koreográfus: Lőcsei Jenő

Rendező: KERO

Bemutató: 2009. március 20., BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ

A cikket a következő címen találhatja meg: http://www.prae.hu/articles.php?aid=1931