prae.hu

 

A habzsoló olvasó
Szöllősi Barnabás
Szólj hozzá!

De hiszen mindent elmondott, ami saját nyelvén elmondható, gondolta a habzsoló olvasó már két-három könyvvel ezelőtt is, mit akarhat még mondani azokkal a végtelenbe nyúló mondataival, mit felejthetett ki a tavalyi interjúkötetéből, hogy ismét közel háromszáz oldalt tölt meg azokkal a mondatokkal, melyek nem csak a végtelenbe nyúlnak, de arról is próbálnak mondani valamit.


Nem kedves napló
Várnagyi Márti
Szólj hozzá!

Ugyan ez egy recenzió, mégis személyes élményként, egyfajta olvasónapló formájában tudom leginkább megírni különös, hetekig tartó találkozásaimat Viktóriával és népes ismeretségi körével. Olvasónaplóm Czapáry Veronika Anya kacag című regényéről íródott.


Az Édentől nyugatra
Gáspár-Singer Anna
Szólj hozzá!

Vajon mi késztet egy írói válságban lévő, meglehetősen gasztromán novellistát arra, hogy westernregényt írjon? Népszerűtlen, elfeledett műfaj, már a puszta gondolata is abszurd. Nyilván eleve kudarcra ítélt.


A szubjektum kizárólagossága
Szöllősi Barnabás
Szólj hozzá!

A Látáscsapda szövegei bőséggel tanúsítják, hogy El Kazovszkij nemcsak gyökeresen kötődött a nyelvi kommunikációhoz, de mondanivalója is akadt. Az elénk táruló világkép olyannyira zárt és koherens, hogy tulajdonosa magasfokú intelligenciája és önreflexiós képessége ellenére sem tudott belőle kilépni. Tökéletes metaforáját adja ennek a jelenségnek a Váradi Júlia által készített interjúban (Csillapíthatatlan kíváncsiság), amikor énje magját érinthetetlen acélgolyóként jellemzi.


Csak Élet, és nem Irodalom!
Mészáros Csaba
Szólj hozzá!

Egyszer volt, hol nem volt, az volt, hogy a kis országunkban lett egy kis énekesmadár, aki egy szép napon úgy döntött, mindent elmesél, ami a szívét nyomja. Parti Nagy Lajos volt ez a kis madár, ki a népmesék nyelvén megszólaltatta az ország legendáját, vagyis az Orbán-kormány sikerszériáját danóta meg, ha szabad ezt így mondanom, vagyis az új alkotmány bevezetését és diadalmenetét.  


Őrült utazás Budapesten
Mészáros Csaba
Szólj hozzá!

Termann hagyatéka első látásra novelláskötetnek tűnik, mégsem az. Az egész kötet töredékes felvillanások és őrült flashek sorozatából áll. Több szálon kapcsolódnak egymáshoz a történetetek, és végső soron mindegyik elbeszélés a hagyomány át- és megélésére irányul.
 


Lelki orgia a fényen túl
Kovács Rita
Szólj hozzá!

Tomaso Kemeny A 2013-as Könyvfesztivált az olasz díszvendégség jegyében rendezik, s a fellépők között jelen lesz a most bemutatásra kerülő 2011-es kötet szerzője, Tomaso Kemeny is. A kortárs olasz költészet egyik legjelentősebb alakja magyar anyanyelvű. Feje tetejére fordította a lírát, megkereste, hogy hol születik a szó, és mi van a napsütötte sávon túl. Mindebben pedig talán a magyar irodalom alapos ismerete, és olasz nyelvre való fordítása is segítette.


Vagyunk, mint ők
Toroczkay András
Szólj hozzá!

Második kötetében Szolcsányi a külvilágról ír, a nyüzsgő metropoliszokról, vagy épp az isten háta mögötti babonás falvakról, akárhogyis: a hétköznapi kartonálarcokról (ahogy a Moby Dick idézetben is áll), vagyis a dolgozókról, szeretőkről, az idegenekről. Kötetében mindenkinek van formája, felülete, de mögötte, a határon túl, mélyen, mindenki alaktalan, megismerhetetlen, felcserélhető funkciójával.


Beleszerelmesedések
Éles Árpád
Szólj hozzá!

A Beleszerelmesedésekben a szerkesztőelv, akár A szívem fehér című könyvben, voltaképpen a titok kibeszélése, ám a vallomás, a beavatás tetőpontértékű eseményének folytonos késleltetésével. A késés a mozzanatonként kiértékelt múlt miatt válik elbeszélési módszerré, mintha az egyszerűen elmesélhető eseményekhez szükség lenne legalább egy másik fél megértésére, majd ismét hosszú, ám tétekkel bíró magyarázkodásra.


Kívülállók
Pethő Anita
Szólj hozzá!

Talán nem is lehet másként történetet mesélni. Talán minden elbeszélés mélyén ott a motívum: vegyünk egy az eseményekben résztvevő, de a történteket a kívülálló szemével (is) látni képes szereplőt, és meséljük el a történetet az ő szemszögéből. Mariam Petroszjan Abban a házban című regényében a kívülállóság motívuma azonban nem csak ebben a formában jelenik meg.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35