• főoldal
• irodalom
• könyv

A Némajáték tipikus első-képregényes alkotásnak tűnik. Na nem a hibái miatt, hanem az összegző szemlélet, önmeghatározás és az önreflexió szándéka miatt. Néhány fiatal képregényrajongó azon serénykedik, hogy olyan képregényhőst kreáljanak végre, amivel megmutatják a nagy öregeknek, és a kortársakat is lepipálják. Hőseink tehát eleve azzal a szándékkal lépnek fel, hogy közönségbarát történettel álljanak elő, ami szerencsés módon ötvözi az összetevőket: élet-halál harc, akció, csipetnyi romantika és gördülékeny dialógusok.

Felvidéki ezzel mintha csak a hazai viszonyokat képezné le, ahonnan hiányzik az igazán "fogyasztható" képregény. Hozzá kell tennünk gyorsan, hogy ez persze nem feltétlenül baj, más-más célt szolgál egy szélesebb közönséghez szóló, és egy elvontabb, vagy szimplán csak személyesebb mű. Másfelől viszont nem feltétlenül a hazai alkotók hibája mindez, mert tehetséges emberekből itthon sincs hiány: a megjelenési felületek ritkák, nem biztosítanak rendszerességet, és a szűk terjedelem is gátat szab a szárnyaló fantáziának. Voltak korábbi próbálkozások, mint Pepita Offélia vagy Nero Blanco történetei a megboldogult Fekete-Fehér Képregényantológia lapjain, vagy a Roham képregények. Míg azonban a Marketing Stratégia csak egyszeri olvasmányként értékelhető, a Johnny Fellow és a Pestblog.hu is folytatás után kiállt, a Bürokraták pedig a mai napig nem jelent meg önálló kötetben. Talán csak Pilcz Roland Kalyber Joe-ja tudott éves rendszerességgel megjelenni (azt sem mindig), de ő is csak nonprofit, tehát saját költségen nyomtatott. A Nyitott Könyvműhely kapacitásához mérten korábban is hajlott hazai képregényesek felkarolására (olyan ismertebb alkotókról van szó, mint Gróf Balázs és Csordás Dániel), mégis a Némajáték az első igazán sikeres "közönségképregény". A jelző, meglehet, valamelyest leminősítőnek hat, de Felvidéki Miklósnak semmit sem kellett feláldoznia ennek kedvéért. Ráadásul története nem csak önálló kötetként állja meg a helyét, az epizódvégi cliffhangerek, és az őket elválasztó festett borítók is azt súgják, hogy Felvidéki füzet formátumban gondolkodik, és egy esetleges folytatás elől sem zárkózik el, még ha képregénye pont a nyitva hagyott befejezés miatt is lesz teljesen kerek. A terjedelem tehát végre szabad kezet adott alkotójának.

Csöppenjünk azért vissza egy kicsit a Némajáték világába. Míg a képregénybörze miliője a rajzolók, írók, gyűjtők és rajongók (tehát a képregényes szubkultúra) körébe enged egy rövid betekintést, addig az ötletelések során megelevenedő főhős, a Pantomimes kalandja már nemcsak egy lehetetlen világot mutat be, hanem egy újabb közeget is érint, amiben a képzőművészek mozognak, s ezáltal szolgál újabb önreflexív elemekkel. Felvidéki Miklós ugyanis amellett, hogy képregényrajongó és alkotó, a MOME animáció szakos hallgatója is, édesapja - csakúgy, mint műkritikus nemezisé - ugyancsak képzőművész.