Mi történik, ha az egyik legjobb és talán legsikeresebb brit műfajparodista (Edgar Wright) elkészíti első hollywoodi filmjét: egy rendhagyó kanadai képregény-adaptációt (Scott Pilgrim a világ ellen), főszerepben a tini-vígjátékokat áthangszerelő sztárral (Michael Cera)? A válasz: csoda, mert a film nem lesz hollywoodiánus. B válasz: csak a szokásos, mert a képregény-adaptációból jó nem sülhet ki. Vagy C válasz: az egyik első tényleg ma, a mai fiatalok világában-világképében játszódó mozifilm...

Egy újabb képregényfilm, szuperhősök nélkül. Stephen Frears legújabb filmjének hősei egyszerű angol emberek, akik a vidéki intrika, csábítás és megcsalatás hálójában vergődnek. A Tamara Drewe fanyar humorral, finom kritikával hámozgatja le a leplet ezekről a karakterekről, egészen addig, míg abban is elbizonytalanodunk, ki(k) is a rosszfiú(k) és ki(k) az áldozat(ok).

Elérkezett a 2011-es moziévad első hete. Ünnepélyes bejelentés: mostantól a PRAE.HU virtuális hasábjain időről időre aktuális mozi útikalauzt találnak majd a mozi turisták. Máris kis késésben vagyunk, hozzuk be az új évtized első hetét! 

A horrorfilmek szörnyeinek csupán a képzelőerő földhözragadtsága szabhat határt. Az ínyenc-monstrumok kedvelői láthattak már véresszájú nyuszikat (Night of the Lepus), emberi százlábút (The Human Centipede), kannibál bárányokat (A bárányok harapnak). Ezúttal Róbert, a gyilkos gumiabroncs igyekszik meghódítani a vásznakat.

A fülledt, párás atmoszférában, az erotika és a pusztító járványok egzotikumában kavargó Márquez-regények újabb adaptációja érkezett a vászonra. A szerelmi ébredezés drámáját ábrázoló történet, a realizmus és mágia között lebegő mese mögött a 18. századi inkvizíció, az egyház és a papi hierarchia morális kritikája búvik meg.

Az illuzionista főhőse nem váltja meg a világot, nem rendelkezik csodálatos varázserővel. Pont ez az, ami szívének jóságát kiemeli. Jacques Tati meséjét Sylvain Chomet vitte vászonra, az egészestés animációs filmet az Anilogue programjában láthatták először a hazai mozi látogatók.

A 90-es évek közepétől egymást érő gimivígjátékok közül a jobbak közé tartozik a Könnyű nőcske című egyszernézős filmecske. Az Amerikában meglepően jól teljesítő mozi sikerének titka valószínűleg a főszereplőben rejlik; maga a történet a legnagyobb közhelyek egyikére épít, nevezetesen arra, hogy nem éri meg hazudni.