prae.hu

 

Kastély & koncert
Végh Dániel
Kommentek száma: 2

A hátsó homlokzat - Fotó: V.D.Hogyan lehet a fertődi Esterházy-kastélyt, Haydn egykori munkahelyét életre kelteni? Kézenfekvő: a 18. századot idéző szalonban előadott, lehetőleg korhű muzsikával. A hagyományos nyári kastélykoncertek mellett idén nyártól betekintést nyerhetünk a falak zivataros közelmúltjába és kétarcú jelenébe is.


A Szépség és a Szörnyeteg
L. Varga Péter
Szólj hozzá!

AvrilA július 7-i PeCsa-szabadtéri Avril Lavigne koncertet nem elsősorban a viharfelhők, hanem a szervezői anomáliák árnyékolták be. Jellemző módon a másnapi Ministry már ugyanezen hely belső termében lett megrendezve, nem feltétlenül azért, mert bárki is tanult volna az előző napi történésekből, hanem mert az indusztriál-elektro-metálszörnyre jóval kevesebben voltak kíváncsiak.


Zenei aláírás, vagy giccs-koktél?
Danczi Csaba László
Szólj hozzá!

Philip GlassKomolyan felmerül a kérdés, a kétség: nem lehetséges, hogy a 3-trükkös zeneszerző esetével van dolgunk? Márpedig akkor kissé fura a hatalmas nemzetközi siker, szakmai és közönségtéren. Nos, a művészetek palotájabeli Philip Glass-koncert inkább csak a 3 trükköt mutatta be. Ha nem ismerném némiképp a rendkívül változatos életművet, bizony eszembe nem jutott volna, hogy e három trükköt zenei aláírásként kezeljem.


Balkán ritmusgép és izzó lüktetés a Fogadóban
Danczi Csaba László
Szólj hozzá!

Balkan Beat BoxŐrületes este volt ez, és mindenkinek. A közönségnek a lüktetés, a nyugtalanul vergődő testek látványa és a kiélt cselekvési láz miatt. Nekem a túlvilággal fenntartott kontakt volt őrjítő, a BBB jelenlegi legénysége pedig őrületes sikert tarolt a cirka egy óra húsz perces műsoridő alatt.


Zidane az Zidane
Árvai Ferenc Ödön
Szólj hozzá!

fg Megy valaki Érdre, kérdi egy vékony, fekete nő, mikor felszáll a vonatra. Jelentkezek és szembe leül. Keresztbe teszi miniszoknyás lábát, kicsomagol egy szendvicset és nekikezd. Tudod merre van a Gázpalack utca? Oda megyek állásinterjúra, csámcsogja. Nem tudom, de ha leértünk, valaki majd biztosan megmondja.


Mitologikus magándráma – A Nibelung gyűrűjéből
Mátrai Diána Eszter
Szólj hozzá!

SiegfriedMilyen az az előadás, ami még el sem kezdődött, máris tombol a tapsvihar, és ez így megy minden felvonás előtt és után – ám a legvégén mégis hosszú, dermedt csend támad?


Orosz Szomszédok a múlt századból
Végh Dániel
Szólj hozzá!

Csajkovszkij és felesége. Az operát a házasság okozta sokk után írta (homoszexualitásaközismert ).Lírai jelenetek – írta Csajkovszkij az Anyegin partitúrájára. Bármennyire próbálta is drámává formálni a darabot Kovalik Balázs beugró rendezése, és bármilyen jó is volt a címszereplő Káldi Kiss András, a produkció mégis alatta maradt a legutóbbi Operaház/Kovalik bemutatónak. Csajkovszkij darabja tipikusan az az opera, amelyik több aktualizálást is elbírt volna.


All things must pass
Győrffy András Anakron
Kommentek száma: 1

Daniel BrennareSosem hittem volna, hogy a Lake of Tears fellépése – ami után azóta áhítozom, hogy meghallottam a Demon you / Lily Anne című számuk bárhol, bármikor ugrálásra késztető, lüktető-menetelő verzéjét – éppen zenéjük keserű, fájdalmas, az elmúlást megéneklő aspektusait emeli majd ki bennem. Elvégre ez – ahogy vártam is – egy igazi örömünnep volt, "gyerekkorunk legszebb dalait" játszotta el négy öregedő muzsikus, fülig érő szájjal.


Első Fesztivál
Sárosi Ádám
Kommentek száma: 5

No Thanx Zenei fesztivál Érden? Hol, mi, kik, mikor? – hangzott az érdeklődő kérdés az esemény előtt… majd ugyanez, immáron értetlenkedve, utána: megvolt az első 200 fős nagyfesztivál-élményem. Nagyobb hazai nevek, profi szervezés, csillagos 5-ös hang és fénytechnika: minden megvolt a jó bulihoz, csak a közönség nem – méretét és összetételét illetően sem.


Undead fesztivál – Második felvonás
Sárosi Ádám
Szólj hozzá!

UndeedA lengyel Vader immáron 25 éve meghatározó együttese a szupranacionális európai metál életnek: a death metal banda a görög Septicflesh-Inactive Messiah párossal, illetve a svéd Deviannal közös európai turné 38. állomásaként érkezett Budapestre – az Undead fesztivál második napjára. Az együttes mindjárt be is bizonyította: nem véletlenül tisztelik a világ talán legjobb halálmetál formációjaként.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49