bezár
 

film

2016. 01. 11.
Golden Globe a Saul fiának
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat, Nemes Jeles László rendező munkája az első magyar alkotás, amely elnyerte a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szervezetének (HFPA) elismerését. A legjobb dráma A visszatérő, a legjobb vígjáték a Mentőexpedíció lett. Fontos a Golden Globe-díj, mert a világ figyelmét jelenti - mondta az MTI-nek Nemes Jeles László Los Angelesből. (Szabó Ádám kritikája a prae.hu művészeti portálon.)

A Saul fia a Mustang című francia, az El Club című chilei, a Legújabb testamentum című belga-francia-luxemburgi és a Miekkailija című finn-német-észt filmmel volt versenyben.

prae.hu

A díjat átvéve Nemes Jeles László köszönetet mondott a stábnak, a producereknek, a Magyar Nemzeti Filmalapnak és a film amerikai forgalmazójának. „A holokauszt hosszú ideig absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot" - fogalmazott. „A holokauszt megmutatta, hogy meddig tud fajulni egy civilizált társadalomban a gonoszság, hogy az ember miként tud szörnyeteggé válni" - fogalmazott, hozzátéve, úgy látja, ez a veszély minden korban fennáll. „A jövőben is bekövetkezhet, ha nem figyelünk oda. Elfelejtettük az arcot, az egyes embert, amikor a holokausztot ábrázoljuk. Arra akartam emlékeztetni a nézőket, hogy ez bárkivel megtörténhet, bárki kerülhet ilyen helyzetbe".

Nemes Jeles László úgy értékelte, fontos a Saul fia észak-amerikai sikere és a Golden Globe-díj, mert felhívja a filmre a világ figyelmét. A rendező megjegyezte, nem számított arra, hogy világszerte ekkora hatása lesz a filmnek.

„Nagyon-nagyon vártuk ezt a pillanatot, meg vagyunk hatva, nehéz szavakba önteni. Hosszú hónapok várakozása, sok-sok díj után egyszer csak valóra vált" - mondta a Golden Globe-díjról Sipos Gábor, az alkotás egyik producere. „Úgy gondoljuk, hogy a díjjal a magyar filmművészet ismét a világ figyelmének középpontjába került. Nagyon boldogok vagyunk" - tette hozzá.

A Laokoon Filmgroup gyártásában készült alkotás vezető producere Sipos Gábor és Rajna Gábor, főszereplője Röhrig Géza.

A Saul fiát az elmúlt időszakban számos tekintélyes amerikai filmes szervezett díjazta. A nagy presztízsű National Board of Review of Motion Pictures (NBR), a Los Angeles-i, a New Yorki, a bostoni és a washingtoni filmkritikusok is az év legjobb külföldi filmjének szavazták meg Nemes Jeles László első mozifilmjét azután, hogy a cannes-i filmfesztiválon a zsűri Nagydíja mellett három másikat is elnyert.

A magyar film esélyes arra, hogy jelöljék Hollywood legrangosabb elismerésére, az Oscar-díjra. Az amerikai filmakadémia csütörtökön ismerteti a jelölteket.

A helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben rendezett gálán A visszatérő rendezőjét, Alejandro González Inárritut és a film főszereplőjét, Leonardo DiCapriót is jutalmazták. A drámai alkotások mezőnyében a legjobb női főszereplő Brie Larson lett A szoba című filmben nyújtott megrázó alakításáért.

A vígjátékok között a HFPA a legjobb férfi főszereplő díját a Mentőexpedíció hősének, Matt Damonnak ítélte oda, a színésznőknél pedig Jennifer Lawrence, a Joy című film főszereplője diadalmaskodott.

A mellékszereplők közül Kate Winslet és Sylvester Stallone kapott díjat, a brit színésznő már a harmadik Golden Globe-díját vehette át a Steve Jobs című filmben nyújtott alakításáért, a veterán amerikai színész viszont csak az elsőt.

Stallone a Creed - Apollo fia című film Rocky Balboájaként részesült az elismerésben, amelyre 1977-ben már jelölték az első Rocky-film forgatókönyvéért. A sztárt állva ünnepelték kollégái.

A legjobb forgatókönyv a Steve Jobs-film szkriptje lett Aaron Sorkintól, a legjobb betétdalnak pedig a 007 Spectre - A Fantom visszatér címdalát, a Writing's on the Wallt választották.

A legjobb filmzene Ennio Morricone munkáját dicséri, a világhírű 87 éves olasz zeneszerző évtizedek után komponált újra westernfilmhez, Quentin Tarantino Aljas nyolcas című alkotásához. Morricone távollétében a díjat a rendező vette át. Az animációs filmek között a Pixar stúdió műve, az Agymanók nyert.

A televíziós alkotások mezőnyében a legjobb drámai sorozat a Mr. Robot, a legjobb vígjátéksorozat a Mozart in the Jungle lett.

A drámai sorozatoknál Jon Hamm, a Mad Men - Reklámőrültek sztárja kapta a legjobb férfi főszereplőnek, Taraji P. Henson pedig a legjobb női főszereplőnek járó díjat, az Empire című sorozatért. A komédiáknál ugyanezeket a kategóriákat Gael García Bernal, a Mozart in the Jungle és Rachel Bloom, a Crazy Ex-Girlfriend főszereplője kapta.

A legjobb minisorozat vagy tévéfilm a Hilary Mantel Farkasbőrben című könyvsikerét feldolgozó Wolf Hall lett. Ugyanebben a műfajban a színészek között Oscar Isaac, a Mutassatok egy hőst főszereplőjét díjazták, a színésznőknél pedig a világhírű énekesnő, Lady Gagakapta a földgömböt mintázó szobrocskát az Amerikai horror történet Hotel című évadában nyújtott alakításáért.

A televíziós műfajban a mellékszereplők között Christian Slater és Maura Tierney gazdagodott Golden Globe-díjjal, előbbi a Mr. Robot, utóbbi a The Affair című sorozatban nyújtott alakításáért.

A Cecil B. DeMille-életműdíjat Denzel Washington vehette át.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 12. Primanima mint a magány és társadalmi kritika tükre
Hans Steinbichler: Egy egész élet
Interjú Szilágyi Zsófia filmrendezővel Január 2. című filmjéről
Szilágyi Zsófia: Január 2.

Más művészeti ágakról

gyerek

Válogatás a bábszínház adventi programjaiból
Kupihár Rebeka A heterók istenéhez kötetbemutatójáról
art&design

A besorolás deficitje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés