bezár
 

színház

2024. 04. 23.
Alessandro Serra világpremierje a MITEM végén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Alessandro Serra világpremierje a MITEM végén Alessandro Serra olasz alkotó legújabb produkciója, a görög témák nyomán készülő Tragédia/Oidipusz éneke című előadás világpremierje látható a 11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) végén. A darabot április 27-én és 28-án Budapesten, a Nemzeti Színházban mutatják be.

A kortárs olasz színház világszerte ismert, sokoldalú alkotója korábban már több ízben is sikerrel szerepelt a találkozón.

Szkéné színház

Eddigi előadásaiban, a Macbettu, valamint A vihar című Shakespeare-adaptációkban Alessandro Serra már megmutatta a budapesti közönségnek is, hogy a színházi varázslatok nagymestere. Az alkotót az olasz szcéna egyik legtehetségesebb rendezőjének tartják, olyannak, aki nagy színházi elődök, például Gordon Craig, Jerzy Grotowski vagy Peter Brook nyomdokain jár, színháza világokat teremt, művészként pedig képes az üres teret lüktetővé tenni, megeleveníteni a nézők előtt.

Alessandro Serrát ugyanakkor az egyszerűség is jellemzi: a nézőnek nincs szüksége háttértudásra ahhoz, hogy megértse azokat az emberi viszonyokat, karaktereket, amelyeket ábrázol. Nincs szükség nyelvi megértésre sem, hiszen az olasz alkotó főleg a képek erejével hat a közönségre - nem véletlenül, hiszen fotográfusként kezdte pályafutását, utána kezdett el szcenográfiával foglalkozni - a nyelvet ezúttal is a zenei hangzás részeként használja inkább.

"Alessandro Serra hivatása a színpad varázsának megteremtése, s akik látták valamelyik korábbi előadását, biztosan meg tudják erősíteni ezt" - a színpadi varázst egyszerű és gyönyörű eszközökkel érte el az egy éve látott A vihar című előadásában is, amelyet az avignoni fesztivál után Budapesten is bemutattak.

A Tragédia/Oidipusz éneke több olasz színházi intézmény (Sardegna Teatro, Teatro Bellini Napoli, ERT Emilia Romagna Teatro Fondazione, Fondazione Teatro Due Parma) koprodukciójában látható a fesztivál végén. Akik bepillantást szeretnének kapni Alessandro Serra különleges világába, azok a művész fotókiállítását is megnézhetik a Nemzeti Színház első emeletén.

Kép forrása: a MITEM hivatalos oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben

Más művészeti ágakról

Dev Patel: A Majomember
Alex Garland: Polgárháború
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról
Kelemen Kinga kiállításának megnyitóbeszéde


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés