bezár
 

zene

2021. 09. 15.
Indul a Zeneakadémia új évada
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Indul a Zeneakadémia új évada Ősszel Liszt Fesztivált és Bartók Világversenyt rendeznek az intézményben, amely a tehetségek támogatására Mesterjáték néven a Liszt Ferenc Kamarazenekarral működik együtt.  

"Csaknem 150 éves intézményünk kiemelkedő eseménye lesz a Liszt Ferenc születésének 210. évfordulójára szervezett fesztivál október 9-től 22-ig és számos világsztár lép fel az elkövetkező hónapokban nálunk" - mondta Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a szerdai sajtótájékoztatón. 

Mint kiemelte, a hagyományos október 22-i születésnapi hangversenyen a Cziffra Fesztivállal együttműködésben valósul meg: Balázs János és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Liszt, Brahms és Bartók műveit játssza.  

Csonka András, a koncertközpont igazgatója felidézte, hogy a tavaly március óta eltelt másfél évnyi koncertmentes időszak nagyon hosszú volt és a közönséghez hasonlóan a Zeneakadémia is optimistán, de óvatosan tekint a jövőbe. "Valamennyi tematikus sorozatunk folytatódik, de a kedvezményt nem bérleti rendszerben alakítottuk ki. Az árengedmények kettőnél több jegy megvásárlásánál kezdődnek".  

A koncertek sorában a kamarazenei sorozat szeptember 29-én Baráti Kristóf, Várdai István és Fejérvári Zoltán Sosztakovics-estjével indul, ebben a szériában november 25-én Frankl Péter és a Kelemen Kvartett játszik. A barokk sorozatban Kelemen Barnabás és az Arcangelo szeptember 30-án lép közönség elé, Boldoczki Gábor és a Cappella Gabetta december 2-án tart lemezbemutató koncertet.

A zenekari sorozatban Mozart áll a középpontban, a Manchester Camerata Várjon Dénessel, Takács-Nagy Gábor vezényletével október 15-én zenél, a Svéd Kamarazenekar Martin Fröst klarinétművész-karmesterrel január 27-én. Alekszander Melnyikov október 17-én különleges Liszt-műsort ad elő, hallható, Iveta Apkalna lett orgonaművész Bachot és balti szerzőket játszik október 2-án.

Csonka András beszámolt arról, hogy a Bartók Világversenyt október 26-tól 31-ig vonósnégyesek számára rendezik, tizenhárom kvartett áll pódiumra. A döntőben Bartók- és Schubert-kvartettet is játszani kell, de a versenyen terítéken lesz a Zeneakadémia tavalyi zeneszerzőversenye egyik győztesének darabja is.

Körmendy-Ékes Judit, a Liszt Ferenc Kamarazene Alapítvány kuratóriumi elnöke kitért arra, hogy a 60 éves együttes tavaly újjáalakult. "Természetes volt, hogy a Zeneakadémiát kerestük meg a Mesterjáték tehetséggondozási program ötletével, amely egyedülálló lehetőséget biztosít az intézmény hallgatói számára. A program a tapasztalatok megszerzése mellett közös zeneakadémiai koncertet és külföldi turnét is ígér".

Várdai István, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője elmondta, hogy a Mesterjátékban tizenöt 20-23 év közötti kiválasztott zeneakadémiai diák szerezhet tapasztalatot zenekari játékban.

A Zeneakadémia koncertjei védettségi igazolvány nélkül látogathatók, de a maszk viselése ajánlott.

A négyzetes kép forrása: facebook.com/zeneakademiaofficial

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
A 14. Frankofón Filmnapokról
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés