bezár
 

zene

2021. 07. 24.
Magyar Valentinnak és Pellet Sebestyénnek szurkolhatunk a weimari Liszt Zongoraversenyen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar Valentinnak és Pellet Sebestyénnek szurkolhatunk a weimari Liszt Zongoraversenyen Magyar Valentin és Pellet Sebestény képviseli hazánkat a weimari Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen miután mindketten továbbjutottak a megmérettetés első élő fordulójába. A versenyt október 27. és november 7. között rendezik – olvasható a Papageno oldalán.

Pellet Sebestyén 2000-ben született Franciaországban. A Zeneakadémiát megelőzően tanulmányait a váci Bartók Béla Zeneiskolában kezdte, majd a Szent István Gimnázium folytatta. Számos hazai és nemzetközi zongoraversenyen szerepelt eredményesen. Többek között 2013-ban harmadik lett a „Tied a Steinway” zongoraversenyen, 2021 tavaszán pedig a Los Angeles-i Liszt Versenyen kapott első díjat.

Magyar Valentin zenei tanulmányait 2006-ban kezdte a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában, Somogyvári Ildikó vezetésével. Legelső szakmai sikerét 2013-ban érte el a nyíregyházi XIII. Országos Zongoraversenyen, ahol kiemelt első helyezést kapott. 2013-2015-ig a budapesti Tóth Aladár Zeneiskolában tanult Eckhardt Gábor Liszt-díjas zongoraművésznél, majd 2015-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe.

Tanárai itt Eckhardt Gábor, Hargitai Imre és Wágner Rita voltak. 2019 őszétől az egyetem klasszikus zongora szak alapképzésén (BA) folytatja tanulmányait, ahol jelenlegi tanárai Némethy Attila és Szokolay Balázs.

Magyar Valentin több nemzetközi zongoraverseny díjazottja. 2016-ban a Velenjében (Szlovénia) megrendezett III. Aci Bertoncelj Nemzetközi Zongoraversenyen korosztályának ezüst fokozatát nyerte el, 2017-ben a grazi (Ausztria) V. Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny 2. díjazottja lett, valamint a legjobb Bartók mű interpretációjáért járó különdíjat is ő kapta. 2018-ban 1. díjat szerzett a balassagyarmati 32. Nemzetközi Előadói Versenyen. 2020 februárjában a Yamaha Hangszeres Verseny győzteseként elnyerte a Yamaha Ösztöndíjat. 2017-ben indult a Virtuózok Komolyzenei Tehetségkutatóban, ahol a középdöntőig jutott. 2019-től részt vesz a Kamara Akadémia Egyesület mentorprogramjában, ahol hosszútávú együttműködést folytat Fejérvári Zoltán zongoraművésszel, Várdai István csellóművésszel, Baráti Kristóf hegedűművésszel, Szűcs Máté brácsaművésszel és Hornyák Balázs fuvolaművésszel. 2020 októberében 1. díjat nyert a HCC New York által megszervezett online zenei versenyen.

Kép forrása: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés