bezár
 

film

2021. 05. 13.
Augusztusban lesz Karlovy Varyban a nemzetközi filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szokásosnál jó másfél hónappal később, augusztus 20. és 28. között rendezik meg idén a nyugat-csehországi Karlovy Varyban a hagyományos nemzetközi filmfesztivált - erősítette meg a rendezőbizottság Prágában.

A most bejelentett új időpontot már korábban jelezték, de azzal, hogy a végleges döntés a koronavírus-járvány alakulásának függvénye. "A fesztivál megtartható, mert a járvány enyhül és enyhülnek a kulturális rendezvények korlátozásai is" - jelentette ki Jirí Bartoska fesztiváligazgató.

Az 55. filmszemle programját szintén a megszokottnál később, csak június 29-én hozzák nyilvánosságra - mondta Karel Och, a fesztivál művészeti igazgatója újságíróknak, hozzátéve, hogy a szemlére a tavalyi év elején elkészült filmeket is meghívnak, mert a korlátozások miatt jelentős részük még nem került nézők elé, vagy csak szűk körben volt megtekinthető. Hasonló okok miatt csak a következő hetekben áll össze a vendégek listája is.

A koronavírus-járvány miatt a fesztivált tavaly nem tudták megtartani, helyette az egész országban négy napon át vetítették a szemlére kiválasztott alkotásokat. Az őszre tervezett minifesztivál pedig meghiúsult. A fesztivál rendezőbizottsága most azon meggyőződésének adott hangot, hogy augusztus végén várhatóan már jobb lesz a pandémiás helyzet, és a fesztivált úgy rendezhetik meg, hogy az "a lehető legjobban fog hasonlítani a szemle megszokott arculatához".

A Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál a cseh kultúra egyik nagykövete a világban, hasonlóan a Cseh Filharmóniához vagy a Prágai Tavaszhoz, ezért az idén is számolhat az állam támogatásával - közölte Lubomír Zaorálek kulturális miniszter. Megjegyezte: ismét 30 millió koronát (420 millió forint) szánnak a fesztiválra.    

A filmszemle költségvetése az utóbbi években mintegy 130 millió korona körül mozog, az idén is hasonló összeggel számolnak a rendezők. Az összeg nagyobbik részét a támogatók adják. A régió és a város 8-8 millió koronával szokott hozzájárulni a költségekhez. A régió már megerősítette, hogy ezt az összeget az idén is megadják.

 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Prikler Mátyás: Hatalom
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Nils Frahm: Day
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés