bezár
 

építészet

2021. 03. 14.
Öt éve nyitották meg a gyulai Almásy-kastélyt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt éve nyitották meg a gyulai Almásy-kastélyt Március 18-án lesz öt éve, hogy megnyitották a felújított gyulai Almásy-kastélyt, amelynek azóta már több mint 360 ezer látogatója volt - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

Mint a közleményben felidézték, az 1990-es évektől fokozatosan pusztuló épület két éven át tartó felújítása 2,4 milliárd forintba került, többségében uniós forrásból valósult meg. A 2016-ban átadott egykori főúri épületben állandó kiállítást, időszaki kiállítóteret, toronykilátót, valamint kávézót és ajándékboltot alakítottak ki.

Az állandó kiállítás egyedi módon a főúri élet mellett a kiszolgáló személyzet, a cselédség mindennapjait is bemutatja interaktív módon.

A látogatószám már az első évben felülírta a várakozásokat, a nyitás óta több mint 361 ezer vendéget fogadtak; tavaly a pandémia miatt csak 43 ezret.

A kastély 2017-ben a példaadó műemlék-felújításért járó ICOMOS-díjat nyerte el, majd ugyanabban az évben a Beton Fesztiválon, a betonépítészet-tervezőknek kiírt kategóriában lett második helyezett Földes László építész munkája. 2018-ban bekerült az Év Európai Múzeuma díj 40 jelöltje közé. 2019-ben az Európai Kastélyszállodák Szövetsége Örökség és Élmény díját nyerte el.

Tavaly elkészült a kastély cselédszárnyának - amely a Stefánia nevet kapta - egymilliárd forintos felújítása is, amelyet bál-, rendezvény- és gasztronómiai élményközpontként kívánnak működtetni. Hivatalos megnyitását a járvány lecsengését követően tervezik.

Az ötödik születésnapra a látogatóközpont egy Facebook-játékkal készül, amelyen 50 darab kétfős belépőt sorsolnak ki; a dolgozók továbbá egy játékos fotópontot is kialakítanak, "hogy az elmúlt időszak folyamatos online történései után a személyes élmény lehetőségét is biztosítsák" - írták.

 

Fotó: A kastély Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Interjú Filip Rybkowskival

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés