bezár
 

színház

2021. 01. 27.
Jubileumi előadás-sorozatra készül a húszéves Szegedi Pinceszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jubileumi előadás-sorozatra készül a húszéves Szegedi Pinceszínház Az idei és jövő évadra tervezett saját bemutatók mellett különleges előadás-sorozattal ünnepli fennállásának huszadik évét a Szegedi Pinceszínház - közölte Kancsár Orsolya igazgató.

A színművész elmondta, a teátrum a járványügyi korlátozások feloldását követően a Déryné Programmal együttműködve lát vendégül hazai és határon túli társulatokat. A Kárpát-medence minden pontjáról érkeznek majd izgalmas produkciók, melyeket ingyenesen vagy kiemelt kedvezménnyel láthatnak az érdeklődők.

Szkéné színház

A programsorozat keretében Szegeden vendégszerepel Hobo A föltámadás szomorúsága című Ady-estjével és a József Attila verseiből összeállított Tudod, hogy nincs bocsánat című produkciójával. A Csavar Színház két zenés-interaktív játékot hoz el a Szegedi Pinceszínházba: Petőfi Sándor A helység kalapácsa és Arany János A nagyidai cigányok című művének színpadi változatát.

A sorozatban látható Donizetti egyfelvonásos vígoperája, a Rita a DramaticArt előadásában, és Olt Tamás Szájon lőtt tigris című Rejtő-estje is. A Forrás Színház Németh Ervin Szendrey Júlia életútját feldolgozó Mindörökké Júlia című kamaradrámájával, Joós Tamás énekmondó pedig Átlátszó víz legyen című Cseh Tamás-emlékestjével mutatkozik be a Szegedi Pinceszínházban.

Az Új Alkotóműhely Egyesület Formanek Csaba egy párkapcsolat történetét feldolgozó Senki se mer egyedül élni című darabját játssza. Az újabb kárpátaljai irodalom egyik legjelentősebb alkotásának, Nagy Zoltán Mihály A Sátán fattya című regényének színpadi változatát mutatja be a Zanotta Art Egyesület, az Aradi Kamaraszínház pedig Móricz Zsigmond három egyfelvonásos paraszttréfáját adja elő A Zördög címmel. A Déryné Program keretében született Petőfi Sándor János vitéz című klasszikusának rendhagyó előadása, melyet szintén láthat majd a közönség.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés