bezár
 

film

2021. 01. 25.
SZFE: Reagáltak a kollégisták a Pesti TV riportjára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZFE: Reagáltak a kollégisták a Pesti TV riportjára A kollégium elhagyása után több szobában is maradtak személyes tárgyak, amelyekkel kapcsolatban azt a tájékoztatást kapták, hogy azokat elzárva tárolják, biztonságban, és senki illetéktelen nem férhet hozzájuk. Ehhez képest, a felvételek alapján, a stábok látszólag felügyelet nélkül lézenghettek az épületben. 

A továbbiakban az SZFE Kollégiumi Bizottságának közleményét közöljük. 

"A Színház- és Filmművészeti Egyetem Kollégiumi Bizottsága és Vas utcai kollégiumának lakói értetlenül állnak a tény előtt, miszerint 2021 januárjában bizonyos sajtóorgánumok munkatársai bejárást kaptak a kollégium területére a célból, hogy az ott lakók szobáiban, személyes tárgyaik közt felvételeket készítsenek. Mindeközben a hallgatóknak – akiknek novemberben mindössze másfél nap leforgása alatt kellett elhagyniuk a kollégium épületét – rendkívül nehezen hozzáférhető és önkényes szempontok alapján kiosztott engedélyre van szükségük ahhoz, hogy egyszeri alkalommal beléphessenek az épületbe. A kollégium több szobájában maradtak személyes tárgyak, amelyekkel kapcsolatban nemrég azt a tájékoztatást kaptuk az illegitim kuratórium által megbízott kancellár helyettesétől, hogy azokat elzárva tárolják, biztonságban, és senki illetéktelen nem férhet hozzájuk. Ehhez képest, a felvételek és elmondások alapján, a stábok látszólag felügyelet nélkül lézenghettek az épületben. A kollégium lakói, az új vezetőség illetékesnek feltüntetett tagjai gyakori felkeresése ellenére, továbbra sem kaptak tájékoztatást arról, az új vezetőség tervei szerint hol fognak élni a hallgatók a február 1-i kiköltöztetéstől fogva. A Vas utcai épületből való kiköltözés időpontjáról is csak szóban, mintegy véletlenszerűen értesítették a Kollégiumi Bizottság egy tagját. Ezúton is szeretnénk jelezni a témát feldolgozó sajtóorgánumok munkatársai felé, hogy az SZFE Vas utcai kollégiumának épületében a korábbi – az újonnan megítélt, jelenlegi költségvetés nagyjából egyharmadának megfelelő összegből gazdálkodó – vezetőségek rendszeresen részleges felújítási munkálatokat végeztek: tavaly nyáron például a fürdőszobák kerültek sorra. Ezen kívül teljeskörű, magas színvonalú felújítási tervek is születtek – ám egyetemünk ezek közül egyikre sem kapott támogatást a fenntartó minisztériumoktól, ahogyan az új kampusz iránti igény is minden adandó alkalommal figyelmen kívül lett hagyva az elmúlt évtizedek során. A „hallgatók által ki-nem-festett szobákra” egyetlen mentségünk van: szabadidőnkben inkább tanultunk.

2021. 01. 25."

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés