bezár
 

színház

2021. 01. 06.
A hatvanéves Pécsi Balett jubileumi programjai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hatvanéves Pécsi Balett jubileumi programjai Új bemutatókkal, emlékező műsorokkal ünnepelné fennállásának hatvanadik évfordulóját a Pécsi Balett márciustól - közölte az MTI.

Az ünnepi programsorozat keretében március végén jubileumi gálaesten mutatják be Pécsen Az iszonyat balladája című darabot, amely egy teljesen új koncepcióval, Zachár Lóránd koreográfiájával készül.

Szkéné színház

Amennyiben a járványhelyzet úgy alakul, a Müpa szervezésében Vasarely címmel kerül megrendezésre egy nagyszabású darab a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, ezt követően a tervek szerint ősszel, a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón lesz látható az Ádám és Éva című darab premierje.

A jubileumi év produkcióit Vincze Balázs, a Pécsi Balett korábbi ügyvezetője, jelenlegi művészeti vezetője, a társulat elmúlt másfél évtizedének meghatározó alkotója álmodja majd színpadra rendezőként, illetve rendező-koreográfusként.

Az évfordulón az új bemutatók mellett egy - a társulat eddigi történetét bemutató - filmet is láthat a közönség, készül egy jubileumi kiadvány, továbbá a tervek szerint találkozót tartanak a régi tagokkal és a pécsi táncrajongókkal a Pécsi Nemzeti Színházban és a Müpában.

Amennyiben a járványhelyzet másképp nem engedi, akkor online, illetve időben csúsztatva valósítják meg a Nemzeti Kulturális Alap és az EMMI támogatásával megvalósuló programokat.

Magyarország tánctörténetének mérföldköve volt a Pécsi Balett megalakulása, hiszen hazánk első modern balett együttese jött létre a Mecsekalján. A társulat 1961. január 3-án tartotta első bemutató előadását a Pécsi Nemzeti Színházban Eck Imre három koreográfiájával: Az iszonyat balladája Szokolay Sándor zeneművére, a Változatok egy találkozásra Vujicsics Tihamér, a Concerto a szivárvány színeire Hidas Frigyes muzsikájára készült.

Fotó: kép a Pécsi Balett Rómeó és Júlia előadásáról (Vincze Balázs rendezésében)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés