bezár
 

színház

2020. 11. 23.
Kísérleti művészeti programba kezd Szabó Réka
Harcsa Veronika is részt vesz a Tünet Együttes alapkutatásában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egészen új működési formában és elmélyült kísérleti megközelítéssel kezdte meg próbafolyamatát A létezés eufóriája című filmmel világhírűvé vált rendező, Szabó Réka és társulata, a Tünet Együttes. A hang és a mozdulat szerves együttműködésével kísérleteznek, melyből elképzeléseik szerint zeneműként és táncszínházi előadásként egyaránt értelmezhető alkotás születhet. A művészeti határokat feszegető kutatásban együttműködik velük az ismert jazz énekesnő, Harcsa Veronika. A bemutatóra a tervek szerint 2021 január végén a Trafóban kerül majd sor.

A Tünet Együttes Sóvirág című próbafolyamatán alapuló A létezés eufóriája című filmmel világhírűvé vált rendező, Szabó Réka és társulata a kísérletezés jegyében indult neki az új évadnak.

Szkéné színház

„A karantén alatt, kényszerűen kilépve az elmúlt évek szokásos mindennapjaiból, önkizsákmányoló, az egységnyi időből minél többet kipréselő gyakorlatából megszületett bennem a vágy és a tér az elmélyült kísérletező munkára. Az utóbbi időben belecsontosodtam valami szerep-félébe, és azt vettem észre, hogy nem keresem a fiatalok társaságát. Ezért döntöttem úgy, hogy fiatal alkotótársakat hívok magam mellé, miközben vitára szeretném felkínálni mindazt, amit a színházról gondolok.” – nyilatkozta Szabó Réka.

kép1

Ennek értelmében az egész évadon áthúzódó kísérleti programot egy négytagú „szenátus” vezeti, melynek tagjai Szabó Réka, a Londonban tanult Szabó Veronika szabadúszó előadóművész és rendező, a Tünet Együttes régi alapító tagja, Szász Dániel és a Budapesten, Salzburgban és Brüsszelben tanult fiatal táncos, Kelemen Patrik.

Új művészeti projektjüket a tudomány területéről hozott „alapkutatás” módszertanával fejlesztik, melynek lényege, hogy nem tűznek ki maguk elé egy célt, ahová el akarnak jutni, hanem a kísérleti folyamat belső logikájából organikusan bomlik majd ki az az irány, amerre a kreatív folyamat halad. Az egész évadon átível majd ez a munka, mindig más által vezetett session-ök, műhelyek váltják egymást és ennek mentén létrejön majd egy új előadás is. „Szeretnék egy olyan évadot, ahol vállalunk kockázatokat, hibázunk, néha elbukunk, mert tágítjuk a próba, próbálás határait is. Merünk kilépni a próbateremből, vagy a próbateremben merünk kilépni a saját megszokott módszereinkből.” – mondja Szabó Veronika.

kép2

A készülő előadásban a hang és a mozdulat szerves együttműködésével, egyszerre születésével kísérleteznek. „A hangnak van egy dehumanizáló, állati vagy gépi iránya, ugyanakkor humanizáló is lehet, gondoljunk csak a dalra! Minket mindkét irány izgat.” - fűzi hozzá Kelemen Patrik. Szász Dánielnek pedig az fontos, hogy játsszak hanggal, testtel, gondolattal, hogy a bizonyosságba bizonytalanságot csepegtessek és örüljek az érthetetlennek.”

A művészeti határokat feszegető kutatásban a Tünet Együttes zenei trénere és konzulense Harcsa Veronika. „A mozgás és a hangadás között nagyon természetes a kapcsolat. Csodálatos megfigyelnem, ahogy a táncosok a kreativitásukat át tudják vinni a zenébe.”- mondja az ismert jazz énekesnő.

A Tünet Együttes új bemutatójára a tervek szerint 2021 január végén a Trafóban kerül majd sor.

Sajtókapcsolat: Tamás Dorka / tamas.dorka@chello.hu / 0630 474 5592

 

Fotók: Papp Évi

Kép a leadben és a cikk tetején: Harcsa Veronika

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés