bezár
 

film

2020. 11. 19.
Távmoziban a 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Távmoziban a 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál November 25. és 29. között idén az egész ország területén online elérhető Toldi Távmoziban rendezik meg 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált, az érdeklődök azonban már November 21-én megkezdhetik a ráhangolódást az ingyenes Anilogue Warm-Uppal – tájékoztatta a prae.hu portált a Budapest Film.

Az fesztivál idén megrendezésre kerülő első felében 52 alkotást – köztük 3 egészestés filmet – láthat majd a közönség, az Anilogue második felvonására pedig 2021 májusában kerül majd sor, akkor az Uránia, az Art+ Cinema és a Francia Intézet mozitermeiben lesznek majd a vetítések. A rendezvény fókuszában ezúttal Portugália áll majd.

November 21-én 18 órakor az Anilogue Warm-Up ad ingyenes ízelítőt az idei kínálatból, valamint válogatást a tavaly nyertes rövidfilmekből, maga a fesztivál pedig november 25-én 10 órakor kezdődik a négyéves gyerekek számára készült kisfilmek versenyblokkjával.  

A hivatalos nyitóvetítésre 19.30-kor kerül sor: Anca Damian a Bucheon Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a legjobb animáció díját elnyert, Európai Filmdíjra jelölt költői és megindító filmje, a francia, román, belga koprodukcióban készült Marona csodálatos kalandjai főhőse egy mindig optimista, eltűnt gazdájához fanatikusan hű kóbor kutya. A káprázatosan színes, lehengerlő képi világot a kortárs belga képregényművészet egyik legizgalmasabb alakja, Brecht Evens teremtette meg.

Marona csodálatos kalandjai

Anca Damian: Marona csodálatos kalandjai

November 26-án 10 órakor a nyolcéves gyerekek számára készült kisfilmek versenyblokkja következik, míg 19.30-kor a rövidfilmes versenyprogram első blokkját vetítik majd, melyben idén 24 rövidfilm áll versenyben a legjobb film díjáért, és 15 film a legjobb gyerekfilm díjáért.

Az Anilogue izgalmas színfoltjának ígérkezik november 27-én 10-kor Ilze Burkovska Jacobsen munkája, az Annecy-ban és Bucheonban egyaránt díjat nyert A kedvenc háborúm című norvég-lett alkotás, mely az 1970–1990 között a Szovjetunióban felnőtt rendező személyes történetén keresztül mutatja be a hatalom lakosság elnyomására irányuló ideológiai háborúját.

Szintén 27-én 19.30-kor, majd 28-án 10-kor két rövidfilmes versenyblokk kerül műsorra, a fesztivál zárófilmjét, Ayumu Watanabe A tenger gyermekei című alkotását pedig 19.30-kor lehet majd megnézni. A Daisuke Igarashi eredeti mangáján alapuló új anime izgalmasan ötvözi a hagyományos, kézzel készített rajzokat a legmodernebb CGI technikával. A film főszereplője a 14 éves Ruka, aki megmagyarázhatatlan vonzódást érez az ócenárium és a két titokzatos fiú, Umi és Sora iránt, akikkel ott ismerkedett meg.

A tenger gyermekei

Ayumu Watanabe: A tenger gyermekei

A fesztivál zárásaként November 29-én 17 órakor a BEST OF ANILOGUE 2020 válogatást vetítik majd, 19.30-kor pedig portugál rövidfilm-válogatást láthat a közönség, ami után Zoomon találkozhat is a rendezőkkel.

A vetítésekre előadásonként 1500 Ft-os áron válthatóak jegyek a fesztivál Távmozi-oldalán.

Képek: Budapest Film, Port.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés