bezár
 

irodalom

2020. 11. 14.
Elhunyt Méray Tibor író, újságíró, közíró
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Méray Tibor író, újságíró, közíró Elhunyt életének 97. évében Méray Tibor Kossuth-díjas író, újságíró, közíró - tudatta közösségi oldalán a Digitális Irodalmi Akadémia, amelynek alapító tagja volt.  

Méray Tibor 1924. április 6-án született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán magyar-latin szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett 1946-ban, utána a Szabad Nép munkatársa, majd koreai és berlini tudósítója volt. 1947-ben és 1948-ban a Csillag felelős szerkesztője, 1953-tól az Írószövetség párttitkára, majd egyik titkára, 1954-ben és 1955-ben a Szabad Nép szerkesztőbizottságának volt a tagja. Nagy Imre politikai támogatása miatt eltávolították, 1956 novemberében feleségével és gyermekével disszidált, évtizedekig nem térhettek haza.

Az emigrációban kezdetben a brüsszeli Szemle újságírója. 1962-től egyik szerkesztője, majd 1971 és 1989 között főszerkesztője lett a párizsi Irodalmi Újságnak és a hozzá tartozó Irodalmi Újság könyvsorozatoknak. Emigrációja korai szakaszában Asbóth Elemérként és más álneveken jelentette meg írásait.

Sokat tett az 1956-os forradalom emlékének ébren tartásáért, számos írása és könyvei szóltak a magyar forradalomról. Nagy Imre élete és halála című könyvének első kiadása magyar nyelven Münchenben jelent meg 1978-ban, 2006-ban megérte a nyolcadik kiadást. Többször kiadták a Tisztító vihar - Adalékok egy korszak történetéhez (1949-1956) című kötetét. Filmforgatókönyveket, regényeket is írt, haláláig foglalkozott publicisztikával. A Le Monde című párizsi napilapban is jelentek meg írásai, valamint számos más mértékadó francia orgánumban.

A PEN Exil párizsi csoportja alelnöke, a pontoise-i Pissarro Múzeum megalapítója, a Nemzetközi Pissarro Társaság alelnöke volt.

Főbb munkái: Tűz (1948); Dalolva szép az élet (1950); A 9-es kórterem (1955); Thirteen days that shook the Kremlin. Imre Nagy and the Hungarian revolution (1958); Búcsúlevél (1965); (1962); Politik ohne Gnade (1965); Budapest, 23 octobre 1956 (1966); Nagy Imre élete és halála (1978); Wesselényi utca 13. (1995); Románok (1996);  A párizsi vártán (2000); 44 év után. A Budapest-Moszkva-Bukarest háromszög (2001).

Méray Tibor 1997-ben megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét. 1951-ben József Attila-díjat, 1953-ban Kossuth-díjat kapott. A rendszerváltozást követően 1992-ben Pulitzer-emlékdíjban, 2000-ben Aranytoll díjban, 2002-ben Nagy Imre Érdemrendben részesült. 2004-ben a Pro Cultura Hungarica emlékplakettel tüntették ki. 2009-ben Budapest díszpolgára lett, ugyanabban az évben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést.

 

Fotó: regikonyvek.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A 14. Frankofón Filmnapokról
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés