bezár
 

art&design

2020. 10. 28.
A Szölke-gyűjtemény kortárs alkotásai Szentendrén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Szölke-gyűjtemény kortárs alkotásai Szentendrén A 20. század végi képzőművészetről ad átfogó metszetet a Szölke-gyűjtemény kortárs alkotásait bemutató válogatás, amely Superman találkozása Miskakancsóval címmel csütörtöktől látható a szentendrei MANK Galériában.

A Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) közleménye szerint a kiállítási anyag súlypontját a festészet adja, amelyet izgalmas szobrászati és grafikai művek egészítenek ki. A kiállításon szereplő művészek ma már a kortárs hazai képzőművészet élvonalába tartoznak. Kossuth-díjasok, érdemes és kiváló művészek, Munkácsy-díjasok. Olyan alkotásokat mutatnak be, amelyek az életművek szervességére, az egyes pályaszakaszok közötti szoros gondolati-érzelmi kapcsolatra utalnak.

Mint felidézik, Szölke László a rendszerváltás előtti években nyitotta meg galériáját Münchenben, ahol egyebek mellett a progresszív magyar fiatal képzőművészeket is kiállította. 1990-ben Szentendrén telepedett le, így közvetlen kapcsolatba került a városban élő és alkotó hivatásos, illetve a Vajda Lajos Stúdióba tömörülő autodidakta alkotókkal. A művészekkel mély szakmai és emberi kapcsolatot alakított ki, amely máig tart.

Ezen művészgeneráció mellől akkor még hiányzott az a kiállításszervezői, művészettörténészi és kritikusi támogatás, amely megadta volna nekik a nemzetközi érvényesülés lehetőségét. Különösen hiányzott a külföldi kiállítási, megmérettetési és befutási lehetőség. Szölke László viszont Németországban magyar művészeti missziót kezdeményezett: kiállításokat rendezett, pártfogókat szerzett, vett és eladott műveket, így a vásárlások révén anyagi biztonságot is teremtett választott művészeinek - mutatnak rá a közleményben.

Hangsúlyozzák, hogy Szölke László a kultúrateremtés résztvevőjeként nem a piac logikájának megfelelő művészekbe és műtárgyakba fektette pénzét, hanem bátran vállalta a kockázatot. A sokszínű, a figurativitást és az absztrakt műveket befogadó gyűjtemény karakteres munkái kiemelt figyelmet érdemelnek. Szölke László a művészek stílusát, műveik gyakori és kedvelt témáját, a művészek életkorát nem határozta meg. Nem kötelezte el magát egyetlen stílus, művészcsoport vagy művészeti ideológia mellett. Alapvető célja az volt, hogy nívós hazai kortárs művészek munkáival bővítse gyűjteményét.

A Superman találkozása Miskakancsóval című kiállításon Asszonyi Tamás, Bakos Ildikó, Banga Ferenc, Bartl József, Buhály József, Dienes Gábor, Filep Sándor, Földi Péter, Jávor Piroska,Jovián György, Katona Zsuzsa, El Kazovszkij, Kovács Péter, feLugossy László, Lukoviczky Endre, Magyar Gábor, Rékassy Csaba, Sváby Lajos, Szabó Tamás, Tornay Endre András, Ujházi Péter, Wahorn András és ef. Zámbó István alkotásait mutatják be. A tárlat november 22-ig tekinthető meg.

 

Fotó: alkotomuveszet.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés