bezár
 

irodalom

2020. 10. 26.
Praemium művészeti estek: beszélgetés Terék Annával
Irodalmi est a Kis Présházban, 2020. 10. 29., 19 óra
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Kis Présház Praemium művészeti estek elnevezésű sorozatában a magyar művészeti-kulturális élet jeles alkotói a vendégek. Október 29-én, csütörtök este 7 órai kezdettel Terék Anna költővel találkozhat a közönség. 

Terék Anna legújabb verseskötete Háttal a napnak címmel idén látott napvilágot a Kalligram gondozásában. Orcsik Roland a következőket írja róla: 

„»Csak a közepe sötét az égnek« – ezzel a sorral indul Terék Anna új verseskötete. A kötet mintha abból a sötétből sugározna ki, abból a fekete lyukból, ahol egykoron a nap világított. A hiány csillagjegyében keletkezett versek a szilánkos személyiség magánmitológiáját rajzolják körül. A vers, akár a fényképezés, nem rögzíti, hanem újraalkotja a múltat, az ég sötét közepét, ahol minden a maga tükröződésében látható, a férfi, a nő és a nemtelen harmadik. A kötet azonban nem lehúzó, sokkal inkább behúzó, erőt ad, fölbátorít szembenézni a vakító sötéttel, rálépni a befagyott szibériai Bajkál-tó jegére. Kit szólítanak meg a versek? Kié a néma sikoly? Ha az olvasó egyszer is meghallja ezt a hangot, megreped talpa alatt a jég. A versek olyanok lesznek számára, mint a saját árnyéka, amely háttal a napnak sötétlik elő. Terék Anna a Halott nők című, emlékezetes kötete után újabb súlyos darabbal állt elő, amelyet igazi könyvtárggyá avatnak az állandó alkotótárs, Antal László karakteres illusztrációi.”

Terék Annát a Kis Présházban Dúll Kata faggatja többek közt új verseskötetéről is október 29-én, csütörtök este 7 órai kezdettel. 

Az eseményhez a Facebookon itt lehet csatlakozni. 

Az eseményen ügyelünk a biztonságra. Kézfertőtlenítőt biztosítunk, betartjuk a másfél méteres távolságot, a Kis Présház belső terében pedig aki maszkot viselne, tegye bátran.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés