bezár
 

irodalom

2020. 10. 26.
Volt egyszer egy sorozat: a JAK füzetek – Toroczkay András a következő vendég
Irodalmi est a Kis Présházban, 2020. 10. 28., 20 óra
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Volt egyszer egy sorozat: a JAK füzetek – Toroczkay András a következő vendég A Praemium művészeti estek elnevezésű programsorozat részeként a Kis Présház beszélgetéssorozatot szervez egykori JAK-füzetek, azaz a József Attila Kör Irodalmi Egyesület korábbi szerzőivel. A beszélgetések arra fókuszálnak, hogy mi történt a JAK-füzetesekkel kötetük megjelenése óta, milyen jövőbeli terveik vannak, hogyan alakult pályájuk az eltelt évek során. Az esteken a szerzők felolvasnak készülő műveikből is.

A JAK-füzetek sorozat az egyik legjelentősebb fóruma volt a fiatal írógenerációknak, számos jeles szerző itt jelenthette meg első próza- vagy verskötetét, tanulmányait vagy irodalmi kritikáit. A JAK-füzetek a JAK utolsó, csaknem tíz évében a Prae Kiadó társkiadásában láttak napvilágot, a kiadó, illetve a Kis Présház pedig úgy gondolta, fölidézi a legendás könyvsorozat egyes állomásait, és körbejárja, mi történt a szerzőkkel első publikációik óta.

A beszélgetéssorozat házigazdája az egykori JAK-füzetes költő, Nagy Márta Júlia. Ő társalog Toroczkay Andrással A labirintusból haza című verseskötete (2015, szerkesztette Balajthy Ágnes és Borsik Miklós) megjelenése óta eltelt időkről, és természetesen új szövegek is elhangoznak majd. A szerző Barlog Károllyal játszik néhány Belső Parancs számot két akusztikus gitárral. Toroczkay András fotóját Nagy Botond készítette.

A szervezők kérik, hogy csak egészséges vendégek menjenek be a kávéházba, aki bizonytalan magában, annak az utcán biztosítják hangszórón a műsor követését.

Az eseményhez a Facebookon itt lehet csatlakozni.

A labirintusból haza

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés