bezár
 

színház

2020. 10. 24.
Jogellenesnek találta a dolgozók sztrájkját első fokon a Fővárosi Törvényszék
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jogellenesnek találta a dolgozók sztrájkját első fokon a Fővárosi Törvényszék Jogellenesnek találta a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozóinak sztrájkját elsőfokú végzésében a Fővárosi Törvényszék.

Az SZFE sztrájkbizottsága korábban nyolc – először hat, majd újabb két – pontos követelést fogalmazott meg a munkáltatóval, az SZFE vezetésével szemben, amelynek két pontját az SZFE vezetése teljesítette.

Szkéné színház

Az SZFE vezetése a sztrájkkövetelésben megfogalmazott 10 százalékos béremelésen túl további 15 százalékos fizetésemelést biztosít 2021. január 1-től az egyetem dolgozói számára. Emellett elfogadták azt a követelést is, hogy a korábbi munkarend szerint legyen lehetséges a munkavégzés.

Mint írják, a sztrájkkövetelésben megfogalmazott további hat pont alapján indított sztrájkot a Fővárosi Törvényszék végzése minden pont esetében jogszabályellenesnek ítélte.

Az SZFE vezetése által elfogadott két pont esetében azt is megállapította a bíróság, hogy a sztrájkot azelőtt kezdték meg a munkavállalók, hogy a törvényes határidő a sztrájk előtti kötelező egyeztetésre lejárt volna. Mint fogalmaznak, a sztrájkbizottság tagjai jogellenes sztrájkba hajszolták bele az SZFE munkavállalóit.

„Arra kérjük az sztrájkban résztvevőket, hogy az egyetem vezetésének irányítása mellett folytassák a munkájukat!” - írta a közleményben a Színház és Filmművészetért Alapítvány.

„Amennyiben a közlemény valóságon alapul, úgy a határozat még nem lehet jogerős, a sztrájkbizottságnak, tudomásunk szerint, öt napja van fellebbezni az ellen” - válaszoltak az SZFE hallgatói a fenntartó közleményére. A diákok csak a sajtóból értesültek a bíróság döntéséről. Mint írják, „az illegitim vezetőség nem teljesítette az általa jogszerűnek vélt két sztrájkkövetelést, hanem teljesítésüket ultimátumhoz kötötte, ez a gesztus pedig sérti a sztrájkjogot”.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
John a Latinovitsban

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés