bezár
 

építészet

2020. 09. 17.
A járvány miatt csúszik a barcelonai Sagrada Família befejezése
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A járvány miatt csúszik a barcelonai Sagrada Família befejezése A koronavírus-járvány miatt nem készül el 2026-ra a barcelonai Sagrada Família bazilika - jelentette be szerdán az intézmény építési tanácsának elnöke.

"Lehetetlen teljesíteni a határidőt" - fogalmazott Esteve Camps barcelonai sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy az építési munkálatok márciusban leálltak, és a kényszerű bezárás, valamint a csökkent látogatószám miatt jelentős bevételtől estek el.

Az ikonikus épületet évente mintegy 4,5 millióan látogatják. Míg tavaly júliusban naponta átlagosan 15 600 turista váltott belépőjegyet, addig idén ugyanebben a hónapban mindössze kétezren jártak a bazilikában.

Erre az évre 103 millió eurós bevétellel terveztek, amelyből 55 millió eurót fordítottak volna az építkezésre, ehhez képest most arra számítanak, hogy a bevételek nem haladják meg a 17 millió eurót az év végéig.

Esteve Camps emlékeztetett arra, hogy a Sagrada Família nehezebb időket is átvészelt, példaként említette a polgárháború éveit, amikor leállt az építkezés. Hangsúlyozta, hogy mindig folytatódott a projekt megvalósítása, és ez most sem lesz másként. "A templom el fog készülni" - jelentette ki, de nem adott meg új határidőt a befejezésre.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy hat év múlva, a tervező Antoni Gaudí halálának századik évfordulója alkalmából adják majd át az elkészült épületet. A katalán modernizmus jelképének számító, gótikus és szecessziós elemeket egyénien ötvöző bazilikának jelenleg 8 befejezett tornya van, ha kész lesz, összesen 18 tornya magasodik majd a környező házak fölé.

A bazilika alapkövét 1882-ben fektették le, Antoni Gaudí építész egy évvel később vette át a munkálatokat és a megszállottjukká vált: mindent újra és újra áttervezett, 1910-től felhagyott egyéb munkáival. Az építkezésen remeteként élt, maga gyűjtött a költségekre egészen 1926. június 10-én bekövetkezett haláláig. Ekkor az épületnek még csak a negyede, egy torony és a keleti homlokzat volt kész.

A Sagrada Família ma a világon az egyetlen még épülő emlékmű. A Születés Kapuja nevet viselő homlokzatát és a kriptát 2005-ben az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.

Az épületet 2010. november 6-án XVI. Benedek pápa bazilika rangjára emelte és megszentelte. A templom működik, miséket celebrálnak benne, de a legtöbben turistaként érkeznek, hogy megcsodálják az épületet.

Fotó: Wikipédia

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Az építészet mint idea és realitás a 80-as évek Magyarországán
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával

Más művészeti ágakról

Petőfi Sándor válogatott művei törökül
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról
irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés