bezár
 

film

2020. 07. 31.
Velence után Torontóban is beválogatták Horvát Lili filmjét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Velence után Torontóban is beválogatták Horvát Lili filmjét A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál bejelentette hivatalos programját, melybe beválogatták a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre  (16) című magyar filmet, tájékoztatta a prae.hu művészeti portált a Mozinet.

Horvát Lili második nagyjátékfilmjének világpremierjét a velencei filmfesztiválon tartják szeptember elején, közvetlenül ezután kerül majd sor az észak-amerikai bemutatóra. A szeptember 10-19. között megrendezésre kerülő torontói fesztivál programjában a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre többek között Spike Lee, Thomas Vinterberg, Naomi Kawase és Halle Berry új alkotásaival, valamint Mundruczó Kornél első Amerikában forgatott mozifilmjével szerepel majd együtt.

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre szeptember 24-én érkezik a magyar mozikba a Mozinet Kft. forgalmazásában.

Az idén 45. alkalommal megrendezendő torontói seregszemle az őszi fesztiválszezon egyik legfontosabb eseménye, melyet a nemzetközi filmszakma és a sajtó sok ezer képviselője látogat évről évre. 2020-ban a koronavírus-járvánnyal erősen küzdő Kanada első számú kulturális rendezvénye radikális átalakításokra kényszerült, ezért döntöttek úgy, hogy a rendszerint mintegy 250 premiert felvonultató válogatásukat 50 alkotásra szűkítik, ennek köszönhetően a filmeket a megváltozott körülmények között is méltóképpen tudják bemutatni. „Izgatottan várjuk, hogy szeptemberben végre bemutassuk gondosan válogatott, nagy hatásúnak remélt programunkat, amely tükrözi meggyőződésünket, hogy a nagyszerű történetek elmesélését semmi sem állíthatja meg” – hangsúlyozta Cameron Bailey, a fesztivál művészeti vezetője.

„A torontói fesztivál hónapok óta dolgozik azon, hogy klasszikus, szabadtéri illetve autósmoziban tartott vetítésekből, valamint virtuális bemutatókból az idei év kihívásaihoz alkalmazkodó hibridet hozzon létre. A fesztivál vezetőitől azt az információt kaptuk, hogy a mi 35 mm-es nyersanyagra forgatott filmünket beválogatták azon alkotások közé, amelyeket mindenképp szeretnének klasszikus mozis körülmények között is vetíteni. Nagy izgalommal várjuk, hogyan fogadja majd az amerikai közönség a filmet” – nyilatkozott a rendező.

A romantikus dráma Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet 354 millió forintos támogatásával. A film operatőre a rendező régi alkotótársa, Maly Róbert, aki a Szerdai gyerek mellett az Oscar-díjas Mindenkit is jegyzi.

A film főszerepeiben Stork Natasát és Bodó Viktort láthatjuk, további fontos szerepekben Vilmányi Benett, Nagy Zsolt és Lukáts Andor tűnik fel a filmben.

PlakátPlakát

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Martin Scorsese: Megfojtott virágok

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés